Pentelényi János 34 éves mérnök (a WM-ben)
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.
Reggel 6-kor elindultunk a nagy útra. Elbúcsúztunk családunktól, nem tudva, viszont látjuk-e még egymást. A Városmajorból lövöldözés hallatszott, de feltételeztük, hogy a szürkületben nem látnak bennünket. A Retek utca házai már némi fedezéket nyújtottak számunkra, és simán értünk ki az erősen behavazott Széna térre. Mindenhol a pusztulás képe fogadott. A Törökbástya épülete bombatalálattól szétrombolva hevert, és a nagy hóban alig tudtunk átkelni az úttesten heverő roncsok és leszakadt villamos vezetékek között.
Erős repülőgépzúgásra lettünk figyelmesek, összerezzentünk, és Dénes tanácsára visszafordultunk a Retek utcába. Egy darabig mentünk, és ajánlatomra úgy döntöttünk, hogy mégis csak kimegyünk Csepelre, ne ijedjünk meg az első rossz benyomásoktól. Folytattuk utunkat. A Csalogány utca, Fő utca zsúfolásig tele volt szekerekkel, autókkal, ágyukkal, meglehetős összevisszaságban, erősen behavazva. A Fő utcában a bankok, kávéházak földszinti helyiségeit megtöltötték lovakkal és beszállásolt katonasággal. Az ablakokat a légnyomás már régen kiverte, és az éhező lovak az ablakkereteket rágcsálták. A Lánchídon futólépésben mentünk át, kerülgetve a gránát okozta lyukakat az úttesten. Pesten is az ostrom állapot szokásos jeleit találtuk. A belváros zsúfolt katonai tábor volt rengeteg hadianyaggal és a benzinhiány miatt mozdulatlanná vált tankokkal, autókkal. A paloták árnyékában és üzlethelyiségekben ágyuk, harcikocsik és autók rengetege állt, továbbá szekerek összevisszasága. A Lónyai utcában megpillantottunk egy csepeli tűzoltó autót, melynek felhágódeszkájára sikerült felkapaszkodni, és nagy hófúvásban, teljesen átfázva értünk Csepelre.
Ott nyugalom volt, csak a közeli ágyúdörgés nem tetszett. A WM (Weiss Manfréd Acél és Fémművek, később Csepel Művek) gyárban nyilasok sürögtek forogtak, cipelték le a gépeket a pincékbe, hogy ott rögtönzött üzemeket létesítsenek. Budapest egyetlen működő hadianyag gyára volt ez a bekerített gyűrűben. Állítólag a 21 cm-es lövedékeket a műhelyből kocsin rögtön a frontra szállították, és azonmód ki is lőtték. Az arcvonal Csepel község déli szélén a temetőnél húzódott. Egy bunkerban felmentésünket 1 héttel meghosszabbították. Három db 2 kilós kenyeret kaptam jegyeimre, hamar becsomagoltam hátizsákomba. A szerkesztési iroda pincéjében asztalokat, székeket cipelgettünk, egy-két kollega rögtönzött rajztáblánál rajzolt. Mi hamarosan megindultunk hazafelé. Találkoztunk egy zászlós ismerősünkkel, aki behívott egy házba a katonai parancsnokságra. Néhány jókedvű magyar katona nagyokat hajtott fel egy pálinkás üvegből. Belénk is öntöttek jókora adagot, és röhögve mutattak az utca vége felé, hogy ott már oroszok vannak. Aknák csapkodtak, de sebaj. Egy autó utolsó benzinjével Budapestre készült. A katonák közé zsúfolódtunk mi is nagy csomagjainkkal. Én teljesen meggörnyedve kuporogtam hátizsákom fölött az autó padlóján. Az autó elindult, a katonák káromkodtak, itt már nem volt jó a hangulat. Csüggeteg kijelentések hangzottak el. Bizonytalan, vakmerő száguldás után valahogyan hazakerültünk a Széll Kálmán térre. Otthon nagy örömmel fogadtak minket és a kenyeret.
Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos, 61 éves
Pest, VI. kerület
Ma délben egy női hullát vittek el a házunk előtt hordágyon. Nők cipelték a hordágyat, egyik így szólt a másikhoz: „Vigyázz, le ne essen, mert darabokban van úgyis, szegény.”
Mindinkább foglalkozunk a tisztaság kérdésével. De csak tárgyalunk róla. Tárgyalásokon pletykálnak egymásra a derék lakók. Különösen a klozett foglalkoztatja a közvéleményt. Takarítani a klozettot, óvóhelyet, műhelyt, tűzhelyet senki sem akarja, mindent a vicinétől várnak, annak a munkáját meg nem akarják megfizetni. Olyan emberek, akik akármennyi pénzt adnának egy kis csomag cigarettáért, sokallnak a vicinének minden pengőt.
A hús még mindig sós. Ma karfiolos becsináltat ettünk. Hogy az asszonyok honnan szerezték a karfiol, arról fogalmam sincs.
Nagy öröm már megint. Mert látták, hogy német repülőgépek ejtőernyővel csomagokat dobáltak le. A csomagokban muníció és gyógyszer van, no, ettől most már megnyerik a háborút.
Utcánk most tele van katonai járművekkel. A guta majdnem megütött, amikor megláttam ezeket a tragacsokat. A közelünkben meg valami légelhárító ágyú kezdett működni, iszonyatos volt. Mindez dühöt kelt bennem, de meg félelmetes is, mert annál inkább mi tájékunkra vethetik az ostromló gépek a bombáikat.
Minden öt percben figyelmezteti az embert valaki valamire: Tessék arrább állni; ne tessék odaülni; a vízvezetéket ne tessék folyatni; jaj, most ne mosdjon itt, kérem.
Ilonka azt mondja, hogy a gettóban már járvány van, és hogy a vizet, ami nálunk a műhelyben, máshol egyes helyeken a földszinten még folydogál, a Dunából kapjuk, és esetleg tífuszos. Amint ezt hallottam, rögtön szomjas lettem.
T. nélkül alig bírnánk ki ezt a pinceéletet. Ő szerzett nekünk petróleumot, gyertyát, húst, elemet; ma hozott rengeteg leveles dohányt, szétosztotta, mindenki kapott két kilót. Ingyen, persze.
Némelyek egész nap feküsznek, esetleg alusznak is. Valaki hivatalba jár – katonai beosztása van –, délelőtt tízig alszik, délután is lefekszik néhány órai szundikálásra.
Lenn az óvóhelyen van egy hőmérő. Megnéztem, nyolc fokot mutatott.
Egyik fiatalember, aki a Ludovikában (Katonai Akadémia) járt ma, elmondta, hogy az oroszok már a Népligetben vannak és Kispestet elfoglalták.
Brunner Oszkárné többrendbeli zsidóbújtatással és zsidó-vagyon rejtegetéssel vádolt
Buda, XII. kerület, Városmajor utca 37. Nyilasház
Az oroszok közeledtére kijelentették, hogy zsidók, most meg fogtok halni. A fürdőszobában voltunk és onnan már két férfit felvittek zárkába, majd közülük az egyiket kivégezték. Minket pedig nyolcunkat kivittek az udvarra és kettesével kivégeztek. Nekem úgy sikerült megszabadulni, hogy mikor meglőttek a számat érte a lövés. Mikor elvágódtam, a rendőr, aki a kivégzésben részt vett, megkérdezte, na megdögöltél-e már? Erre én nem feleltem, hanem mikor elment, négykézláb kúszva átmásztam egy másik udvarra, ahol német katonák voltak. Ezek mikor a nyilasokat értesíteni elmentek, kiszaladtam a kapun és a Maros utcában egy udvarra szaladtam be, egy kis éjjeliőr házba, ahol két rendőr és egy öregember volt. Innen a rendőrök a Maros utcai kórházba vittek. Itt bevarrták a számat és elsősegélyt nyújtottak.
Fenyő Miksa 66 éves író, jogász, a Nyugat alapítója, a felsőház volt tagja, a Gyáriparosok Országos Szövetségének volt vezérigazgatója. 66 éves. Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)
A mai lapban olvasom: „Budapest hősiesen kitartó lakosságához! Magyarok! Testvérek! A bolsevista zsidó hadvezetés azt ígérte az orosz katonáknak, hogy ha január 1-ig elfoglalják Budapestet, úgy negyvennyolc órás szabad rablást engedélyez számukra. Isten akaratából és német bajtársaink áldozatos segítségével ez nem sikerült. Stb. stb.” Aláírva a „Budapest védelmére kirendelt pártmegbízott”. A nyilasok közel három hónapi szabad rablása után ez a pártmegbízotti fenyegetés már senkit sem rémít.
Az élelmezési kérdést megoldották, éspedig három intézkedéssel. 1 Közhírré tették, hogy a közvágóhídon háromezer vágómarha van Budapest ellátására, és ez háromszor hetenként kerül a mészárosoknál szétosztásra. (Akik ma – az első szétosztási napon – a mészárosokhoz merészkedtek, vagy nem kaptak semmit, vagy valami büdös csontot. Egyébként a sógorom, ki ma reggel a közvágóhídon próbált menedéket keresni, azt teljesen szétlőve találta. Egyetlen élőlény nem volt ott, sem ember, sem marha.) 2. Rendeletet bocsátottak ki, melyben megtiltják, hogy bárki is más úton, mint a közellátási testvér nyílt parancsával élelmiszert vételezzen. 3. Majoros György budapesti lakost, a Nyilaskeresztes Párt karhatalmi parancsnokának rendelkezése alapján, a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom járőre a helyszínen felkoncolta, mert túllépte a hatósági árakat.
Meddig bírjuk még? Gyermekeimről semmi hír; az éjjel álmomban összebombázva láttam házukat, de ők jókedvűen ültek a romokon.
