Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 5. Péntek

2015. február 10.

image

Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos
Pest, VI. kerület

Ma reggel nyolckor keltünk fel. Az utcán tartózkodni reggel kilenctől este ötig szabad. Most G.-nénél vagyunk. Mindjárt kilenc óra után ide jöttünk. G-né lakása földszinten van, ablaka egy háromemeletes ház keskeny udvarára nyílik. Mivel szűk az udvar és magas a ház, a szoba biztonságosnak látszik ágyúzás ellen, de nem veszélytelen bombázás esetén.

G.-nénél egész menhely van. A házban lakók közül többen itt alszanak, nem mernek a felső emeleten levő lakásokban maradni. Különben is az emeleteken minden lakás ablakai betörtek, s a hideg elviselhetetlen. Azt hiszem, hogy a városban már alig van ép ablak.

Itt a G.-nénél lakó emberek nyilasok, legalábbis nyilasbarátok. (Kivéve persze a hamis iratokkal rejtőzködő zsidó lányt.) A németektől várják a felszabadítást. Különben az ostrom által keletkezett helyzetet elviselhetetlennek érzik, és kétségbe vannak esve. Az egyik úr, akiről hallottam, hogy nyilas párttag, bár ezt nem tudom, kezd eszmélni, és megkezdte az átformálódást: szidja a németeket.

G.-né főzött nekünk ebédet. Az anyagot mi adtuk. Krumplipaprikás volt az ebéd, jó volt, de fél fogamra sem volt elég. Már az igaz, hogy keveset eszem. Feleségem takarékoskodik a készletünkkel. Nagy nehezen kaptunk kenyeret, egy hét óta először. A kenyérhiányt úgy intéztük el, hogy részint rántott levest ettünk reggelire, az egyéb koszthoz meg nem kellett kenyér, részint lángost sütött a feleségem a teához. Úgy szereztem kenyeret, hogy Karcsit, aki katona, s Újpestről jár be a házunkba – még most is! -, elküldtem a pékhez, s ezért adtam neki tíz pengőt. (1 kg kenyér 1943-ban: 58 fillér.) Katonának ugyanis be lehet menni a boltba, soron kívül. A civilek, leginkább nők, sorban állnak az utcán, és úgy várnak, esetleg egy-két óra hosszat. Ha repülőgép közeledik, szétszaladnak. A sort állás szörnyű. Hetek óta sort kell állni mindenért – ma már csak kenyérért kell, mert a pékeken kívül más üzlet nincs nyitva –, s velem többször megesett, hogy mire a pulthoz jutottam, a kenyér már elfogyott.

G.-né sütött nekünk kalácsot. A kalács nem sikerült. Lisztünk volt, élesztőt a házmesterné adott. A kalács nem kelt meg, lapos korong lett, mely belül olyan, mint a sár. Itthon a műhelyben vacsoráztunk, sült szalonnát, ebből a sárkorongból pirítottunk hozzá kis szeleteket.

A világításunk nyomorúságos. De még mindenfelől előkerülnek gyertyadarabok, s azoknak a fényénél főzünk, sütünk, újságot olvasunk, kártyázunk, sakkozunk. Alig látunk.

A mai nap, este hétig, elég enyhén telt el. Kis ágyúzás volt, bombázás alig.

 

Fenyő Miksa 66 éves író, jogász
Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)

Ma reggel beállított T.Gy. testvérbátyja, T.Á. gimnáziumi tanár. Mintha azért jött volna, hogy igazolja a portrét, melyet tegnap a kispolgárról rajzoltam. Ahogy megjelent, ahogy bemutatkozott, ahogy kifejtette, hogy náthája attól múlt el, hogy lakásában egy fok hideg volt, ahogy előadta, hogy hősebb nemzetség nincs a német SS-katonánál… minden coll a kispolgár. Elvira alig tudta türtőztetni magát, olyan ellenvetéseket tett, melyek „a helyszínen való felkoncolás”-ra feltétlenül okot adnak, de T.Á.-t, a történelem tanárát ez nem tudta megállítani a német hősök iránt való mélységes hódolatában.

Ellenben Elvira igazgatója a Práter utcai iskola német lakóiról a következőket beszéli: az iskola SS-kórház, SS-ápolókkal. Ötven beteg fekszik a pinceóvóhelyen¸ tizenöt halott az udvaron és húsz lónak a hullája. Egyetlen SS-katona nem vállalkozik eltemetésükre. Egy pillanatra sem jönnek fel az óvóhelyről (mi minden pillanatban felszaladunk), s az ágytálak tartalmát közvetlenül az óvóhely elé öntik. Hősi világszemlélet.

Egy nyilas katona beszéli itt a folyosón, hogy az éjjel ő és társai harmincöt zsidó koncoltak fel. Hősi világszemlélet.

„Budapest vesszőfutása” – írja a mai lap. Egymillió ember él pincékben; víz nélkül, fűtés nélkül szűk rációra fogyatkozott élelemmel. Telefon nincs, közlekedés nincs, a házak sorra dőlnek össze, hullák hevernek temetetlenül az utcán, s ezt a nyilas zseni „vesszőfutás”-nak nevezi.



gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos, Fejér vármegye volt főispánja
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Víz elfogyott, expedíció belügybe, Kálvária. Végre 9 kanna víz. Elisabeth egy vödör vizet hoz, derék asszony! Tóni újságolja, hogy a Vérmezőn 30 ezer orosz foglyot fogtunk! Hiszi a piszi! Jön Márffy Laci, hoz 2 vödör vizet.           

                                                                                       

 

image

 

 

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

A vízhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vízöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. Hosszas munka eredménye az lett, hogy az udvaron napokon át ásott gödörben feltört a talajvíz. Nagy lett az öröm, és az agyagos sárga víz mosás, mosakodás és öblítés céljaira megfelelt. Napi 150–200 liter vizet emeltünk ki kötélen lebocsátott vödörrel. Időközben híre járt, hogy a Retek utcában valahol vízvezetékből folyik a víz. Vállalkozó emberek vödrökkel és demizsonokkal jártak ettől kezdve vízért, mit sem törődve a harci veszéllyel. Vermes tanár úr bátorsága engem is magával ragadott, és én is vele mentem. Házról házra a kapuk alá behúzódva, óvatosan tettük meg az utat odáig. Az utcán szörnyű pusztulás képe fogadott. Légitámadás és aknatűz által frissen leomlott és kiégett házak, az úton keresztben fekvő fák, villanydrótok összevisszasága, leszakadt redőnyök feküdtek mindenfelé. A Térképészeti Intézet előtt több ágyú tüzelőállásban volt, és az Olasz fasort tankárok keresztezte. A Retek utcából balra letérve egy teljesen leégett barakktábor izzó romjai között megtaláltuk azt a szabadon álló vízvezeték csövet, melyből széles sugárban éjjel nappal ömlött a víz. Megtöltöttük edényeinket vízzel, és ugyanolyan óvatosan háztól házig előrelopakodva mentünk haza. A Fillér utca sarkán, a járda szélén friss sírt találtunk. Egy anya gyermekével tegnap vízhordás közben itt kapott aknatalálatot, el is temették a helyszínen.

A házak kapuiban német katonák élesre töltött fegyverrel húzódtak meg, és kérdéseinkre halálos biztonsággal mondták el, hogy már Budakeszin vannak a felmentő seregek.

                                                                                                                         

image


Kovalovszky Miklós 35 év körüli középiskolai tanár
Kispest

A fegyvermester is megérkezik szokásos esti látogatására. Az oroszok már a Kistext gyárban vannak. Kispestről a németek kivonultak, a magyar leventékre bízták a védelmet. Szakaszvezetőjük azonban eltűnt, magára hagyva a riadt gyerekeket, akik visszafutottak. Az Eötvös utca sarkán aknatalálat érte egy csoportjukat, ő maga is több halottat látott. Kispestet már a németek lövik Erzsébetről, a házat is valószínűleg német akna érte. Találkozott egy fegyvertelenül menekülő SS törzsőrmesterrel, sokan igyekeznek civil ruhában megbújni valahol.

Estefelé nagy a nyugtalanság a pincében: erősen várjuk az oroszokat. Szűcsöt megkérjük, fogadja őket, legyen a tolmácsunk. A házigazda egy orosz társalkodót lapozgat, kiderül, hogy nemcsak itallal látta el magát, hanem a találkozóra is felkészült. Feri névsort állít össze, felírja a létszámot, mint rangidős (zászlós) szabályszerű jelentést akar tenni: Elvtárs úr, tisztelettel jelentem: 12 férfi, 14 nő, 4 gyermek. 

A bejegyzés trackback címe:

http://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr867102699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.