Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

BUÉK 1945 BUDAPEST

2015. február 15.

Jelenet A tizedes meg a többiek c. filmből

image

- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.
 

*

1944. DECEMBER 31. VASÁRNAP

Szabó Károlyné (szül.: 1898) tanú a zuglói nyilasok perében. 1944 szilveszterén költözött a Thököly út 83-ba, a zsidó imaház szuterén helyiségébe, a lakáshivatal ott utalt ki számára lakást.

Beköltözésünk előtt takarítani kezdtem a lakást, mert nagyon sok volt a szemét. Sötét volt, viaszból csináltunk gyertyát, akkor láttuk, hogy a fal körös-körül csupa vér és a padlón is bele van száradva a szemétbe a vér. Takarítás közben egy csomó hajat is találtunk. Ekkor szaladtam Cséplőnéhez, a gondnok feleségéhez, hogy mi ez? Mire ő azt mondta, hogy elfelejtette mondani, hogy ez volt a halálkamra.

 

Kovalovszky Miklós 35 év körüli középiskolai tanár
Kispest

Hajnal felé erős lődözés. Kint még félhomály, az utcán alig járnak. A Kossuth téri ágyúnál két német őrködik a fal mellé húzódva, feltűrt gallérral dideregnek. A nagy emeletes ház előtt üvegcserepek, a sínek mellett becsapódás. A tejes dühösen kiabál, mikor meglát: “Nincs tej, nem látják,hogy megnyomorodtam. Bal keze bebugyolálva: tegnap megsebesült a Kossuth téri belövéskor. Hogy ne kelljen mindennap megtennem a veszélyes sétát, megkockáztatom: másfél liter tejet kérek, de nem ad.

Kora délután árnyék jelenik meg a pinceajtóban. Mikor a fény rávetődik, alig ismerem meg Orbánt. Megdöbbentő, hogyan eltorzíthatja egyetlen nap kínja az ember vonásait. Igaz a hír? - akarom kérdezni tőle ostoba gépiességgel, de elég elsötétült, fájdalmas ráncok mélyítette arcára néznem, s látom a szörnyű valót. Hogyan történhetett? - bukik ki belőlem a suta kérdés, bár tudom, hogy sebeit tépdesem. Fásult, szinte közönyös szavakkal kezd beszélni, mintha egy véletlenül látott utcai balesetről volna szó:

Az üzlet már zárva volt, de a fiú bement takarítani, rendet csinálni. Hiába akarták otthon lebeszélni, hajtotta a lelkiismeretessége. Az üzlet mellett érte a gránát. Lábát levágta, arcát, homlokát, hasát feltépték a repeszek; rögtön meghalt. Ott feküdt fél napig az utcán, míg értesítették őket, és kivitték a temető halottasházába. A temetést nem vállalja senki, sírásó nem akad, koporsót nem lehet kapni. Már húsz halott fekszik kiterítve, temetetlenül odakint. “Nincs más hátra, a tíz körmömmel kell elásnom” - mondja. Ha kell, segítünk - mondom neki, a házigazda műhelyében pedig bizonyára elkészítheti a koporsót. Hiába tartóztatjuk, kimegy az újra felmorajló ágyúzásba, közönyös, üres lélekkel: „Nem törődöm már semmivel. Legföljebb azt szeretném, hogy ha pusztulnunk kell, feleségemmel együtt érjen bennünket a halál.”

A rádió egész nap nem mond híreket, csak gépzenét darál. Délután a honvédelmi miniszter rendeletét közlik: A hadseregben is bevezetik a hungarista köszöntést: “Karlendítés - Kitartás! Éljen Szálasi!” A nemzet háláját fejezik ki ezzel a férfiú iránt, aki a legválságosabb napokban vette kezébe az ország sorsát, s a köszöntés egyúttal annak jelképe, hogy nemzetiszocialista öntudatnak kell eltöltenie minden honvédet.

Az egyetlen tűzhely körül minduntalan felcsattan a veszekedés. Ott tolong az egész asszonynép, mindenki egyszerre akar főzni. A nagymama makacsul hajtogatja, hogy ma édes káposztát főzzenek, mert szilveszterkor úgy illik. A szomszéd dühös képpel morog, hogy övé a tűzhely, s mindenki használja, piszkol, de takarítani senki sem akar.

Rozika kártyát vet az asszonyoknak, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, fújja a füstöt; Azt állítja, hogy az oroszok csak 15-e táján jönnek be. Később kávéscsészéből jósol. Ilyeneket mond: “Amire gondol, beteljesedik, de vágyaiban egy kis hátralék lesz. Hivatalos ember fogja keresni.” Még tíz perc hiányzik éjfélhez. Rozika ólmot akar önteni, de a tűzhely már hideg, s nincs ólom sem. Valaki egy piros kendővel beburkolja a villanykörtét, hogy ne bántsa az alvók szemét a fény: valóságos hangulatvilágítás. Nagymama sem alszik még, nem mulasztja el, hogy megvárja az éjfélt. Üldögél, szája mozgásán látom, imádkozik. Váratlanul leoltják a villanyt. Boldog újévet! – kiabálnak innen is, onnan is. Csárdás Bözsi néni, a háziasszony nővére egy nagy üveggel jár körbe, s mindenkit megkínál egy kupica borral. Zavartan mentegetőzik, hogy csak ilyen kevés van, de szeretné, ha mindenkinek jutna egy korty.

image

 

Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító
Úton Budapest felé

Hideg van, süvít a szél, dermedt a kezem. A hó elolvadt, az időjárás változékony, jelenleg fagy.

Ma éjjel két órakor a mieink szaporán vonultak a város felé. A harcfelderítés tegnap déli 11-kor kezdődött. Előretolt egységeink elfoglaltak néhány pesti peremkerületet, és tovább törtek volna előre, de egy fél óra múlva Malinovszkij (marsall) megállította őket. Egy olyan város ostroma, amilyen Budapest, nem egyszerű; nehéz, hosszú és véres harcot ígér.

13 óra 45 perc. Teljes sebességgel haladtunk, amikor lepattant a bal hátsó kerék, a gépkocsi átlendült az országút másik oldalára, de szerencsére megállt. Vaszilij Sipov most javítja a meggörbült tárcsát. Megrongálódott a sárhányó, eltört a hátsó lökhárító. Lehetett volna még rosszabb is!
   
14 óra 10 perc. A kocsi ismét gurul, de Sipov, a sofőröm a kereket három csavarral erősítette öt helyett. Nincs csavar. Kockázatos, de menni kell.

20 óra 45 perc. Lőrincen átutazva megláttam a gépkocsizó zászlóaljat. Elhatároztam, hogy odahajtatok, talán tudnak adni egy tárcsát. Ebben a pillanatban a tömlő is leeresztett; kezdtem egyezkedni velük, adjanak ragasztót is. Aztán: miért szorul a fék? A kocsi régi, ócska zsákmányolt autó! (Opel Super)

A gépkocsizó zászlóalj emberei észrevették mellemen a zöld érdem szalagot: “Leningrád védelméért.” Én meg mit látok a zubbonyukon - ugyanazt a zöldet. Mindjárt megörültünk egymásnak. A szerelők, bár az új évet készülnek megünnepelni, maguk ajánlották fel, hogy nyomban hozzálátnak a munkához, és mindent megcsinálnak nekem.

Éjszaka. A tiszt táncol a medikával. A többiek is táncolnak meg énekelnek. A buktaképű harmonikás, feje búbjára tolt füles sapkában, igyekszik hangosabban zenélni. Az asztalon káposzta hagymával, kocsonya fokhagymával.

image

 

A bejegyzés trackback címe:

http://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr887102709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

alien 2015.02.02. 22:14:05

Opel. Wir lében Autos.
Koszi a blogot.