Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Február 10. Szombat

2015. január 05.

Kovács Imre 31 éves író, parasztpárti politikus

Rákosszentmihálynál az átvállalt batyut visszaadtam öreg tulajdonosának és elbúcsúztam a zsidó csoporttól. A Thököly-úton elértem a Keleti-pályaudvart, átbukdácsoltam a térre borított, romos törmeléken, a Rákóczi-úton kerestem a járdát, hogy gyorsabban érhessek a belvárosba. Nem volt járda! Végig az úttestet és a járdákat, háztól-házig, faltól-falig hatalmas romhalmaz borította, azon tapostak a járókelők olyan ösvényeket, amilyenek a földekre vezetnek a falvakból. Felkapaszkodtam a gyalogösvényre, sokszor az első emeltig vitt fel, majd leejtett az utca szintjére. Konokul mentem, a Dohány-utcai összefutásnál feltekintettem arra a házra, ahol utoljára laktam, felső emeletét beszakította egy gránát, szobám helyén a tetőszerkezet összetorlódott gerendái ágaskodtak.
Néhány utcát már megnyitottak a forgalomnak, orosz autóoszlopok robogtak át a városon, magánkocsi nem járt, vagy a németek vagy az oroszok elrekvirálták. Az üzletek kifosztottan sötétlettek, hullaszag áradt belőlük, az elpusztult lovak feldaraboltan hevertek.

var_kis.jpg

Kitámolyogtam a Duna-partra, és eltakartam a szememet. A Királyi Vár pompás, barokk épülete kiégett, falai fájóan meredtek a magasba, kivert, kifordult ablakain át látszott az ég. És a hidak! Európa legszebb hídjai nem voltak többé. Valamennyit felrobbantották a németek. A Ferenc József (ma Szabadság) híd pest fele állott, a budai rész úgy ágaskodott, mint egy felhevült paripa, az Erzsébet-híd büszke ívei belelógtak a Dunába, a budai tartóoszlop összeroskadt, a Lánchíd klasszikus kőpilléreiről a tartóívek reménytelenül csüngtek kétoldalt, mint élettelen karok, a Margit-híd másik felét is levegőbe röpítették. (A pesti fél még 44. november 4.-én délben, robbanófejek felszerelése közben véletlenül felrobbant. Több 100 áldozat.) A pesti part híres szállodasora kiégett, csak csupasz falak állottak, a túlsó oldal vaskerítését kukoricaszárral fonták be, mögötte német katonák mozogtak. Lehajtott fejjel indultam vissza a belvárosba, valakit kell találnom, akivel beszélhetek, akinél megszállhatok. De hát ki maradt életben?


Hirdetés a Szabadságban

ROXI! Élünk! Anna, Évi és az Öregek.


A IX. kerületi kapitányság 57. őrszobájára beosztott rendőrök a Ferenc krt. 16 szám alatti ház romjai átvizsgálásakor észrevették, hogy a romok alól kis résen füst tör elő. Az egyik rendőr odasietett és segélykiáltásokat hallott. Segítségül hívta a szomszédos épület lakosait, és közös erővel munkához láttak. Hosszas munka után feltárták az épület egyik óvóhelyéül szolgáló helységét, ahol két nőt találtak. Az átélt izgalmaktól, nélkülözésektől szinte aléltan mondták el, hogy még január 14-én kerültek a romok alá, és azóta az ott talált babon és káposztán éltek, csak annyi tűzrevalót találtak, hogy megmeneküljenek a fagyhaláltól.


Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Reggel hallottuk, hogy egy géppuska végigsöpört a szobákon, és utána egy ló feldőlt, még sokáig kapálódzott utána, míg elcsendesedett. Az egyik német, mikor a lakásban jártam, mindenképpen azt akarta, hogy nézzek ki az ablakon. Gondolta, nem tudom, hogy akkor lelőnek. Az egyik német csak egy pillanatra tartotta ki a sisakját az ablakon, máris 5 helyen volt átlőve.
Negyed 10. Az egyik katona a szalonablakon leselkedett ki (a kis kíváncsi), fejlövést kapott. Amikor a szalonban jártam, és az ablak alatt, ahol őt kilőtték, átbújtam (mivel mutatkozni nekem sincs kedvem) belenyúltam véletlenül a földön szétfolyt agyvelős vérbe. Ebéd közben jutott az eszembe, hogy még azóta nem mostam kezet. Azért ettem nyugodtan tovább. Kezet mosni luxus.
Már az óvóhely feljáró felől is lőnek. Ilyennek képzeltem a háborút. Most már nagyon unom.
Nagyon aknáznak. A házmesterlakásban már négy hulla fekszik. Az óvóhelyen néha nem is lehet látni, mert olyan nagyon porlik a vakolat. A lámpa sokáig imbolyog. A vakolat porszemeken megtörik a fény. Néma csend. Aztán megint kelepel a géppuska, robban az akna. Nem is gyújtottunk ma be, mert a kémény annyira el van lőve, hogy nem bírnánk ki a füstben.

 

Bükkös György 33 éves elektroműszerész, volt zuglói nyilas kerületvezető
I. kerület, Vár

Reggel a Dísz térről mentem a szolgálati helyemre, és láttam, hogy az egyik házból kijön Rechtmann Kurt (a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom budapesti főkerületvezetője) és Sándor Alajos. Nagyon meglepődtem, mert Sándort régen nem láttam. Rechtmann azt mondta, jó hogy jövök, mert éppen hat embert ítéltek el most. Ekkor jött Füredi, Erős és elmentünk a hat emberért. A volt Pénzügyminisztérium tűzfalánál agyonlőttük őket.


dr. Farkasházy László orvos hadnagy
Buda, I. kerület, Sziklakórház

A kórház őrsége hirtelen riadót fújt, és a bejárat környékén a németek, még a sebesültek is eszeveszett bokacsattogtatásba kezdtek – már akinek még volt bokája. Egyszer csak felbukkant egy csomó társasági egyenruhás tiszt, csupa magas sarzsi, az élükön egy magas, ösztövér, kopaszodó, görnyedt tartású SS-tábornokkal. A németek elhűlve mondogatták egymás között, hogy ez maga Pfeffer-Wildenbruch tábornok, a főparancsnok. A tábornok meglehetősen sápadtnak látszott, az arca feldúlt volt. Átrohant az osztályunkon – nálunk csupa amputáltak voltak, ezért lépten-nyomon kerülgetnie kellett, sőt időnként a földre fektetett sebesülteken kellett átlépnie. Görcsösen sietett. A kísérete úgy tipródott a nyomában, mint valami riadt birkanyáj. Láthatóan valamennyiüket a hányinger fojtogatta a mindent megülő vastag bűztől, ami a sebekből meg a dizantériások ürülékéből és hányadékából áradt. És akkor a tábornok idegességében eltévesztette az ajtót. Ahelyett, hogy a kijárathoz ment volna, az egyik oldalajtót nyitotta ki. Becker doktor, az osztály főorvosa, aki a birkanyáj végén caplatott, rémülten felkiáltott, hogy figyelmeztesse, de már elkésett. Pfeffer-Wildenbruch tábornok kinyitotta az ajtót, egy kis fülkébe nyitott be, amit korábban tisztítószerek tárolására használtunk, most azonban ez volt az amputált testrészek temetője. A tábornok egy pillanatra döbbenten bámult rá a már mellmagasságig felhalmozott lábakra, kezekre és ezek mindenféle részeire, aztán becsapta az ajtót, és a belső zsebéből kirántva egy zsebkendőt megtalálta a kijáratot. Így láttuk utoljára, az arca elé szorított zsebkendővel, hatalmas erőfeszítéssel kényszerítve vissza a feltörő okádást.


Olvasói levél a Szabadságban

A Kazinczy-utcai fürdő környékének lakói a legnagyobb megdöbbenéssel látják, hogy a fürdő udvarán felügyelet nélkül hevernek száz számra a hiányosan fedett testű hullák, és ahelyett, hogy azokat elszállítanák, esténként újabb és újabb hullahegyek emelkednek, már nem is a fürdőben, hanem a kapu előtt a járdán.

 hullamvasut.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr27139037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szaja · http://gayvagynemgay.blog.hu 2015.02.10. 08:07:11

Nagyon jó ez az összeállítás, minden reggel ezzel indítom a napom. A kérdésem az lenne, hogy meddig fog folytatódni a blog? Lassan érkezik a kitörés, de amennyiben vannak megfelelő naplóanyagok, valószínűleg az ostrommentes újjáépítés időszaka is érdekes és tanulságos lehet.

akinomretep 2015.02.10. 20:40:32

szerintem is nagyon jó a blog, pont úgy vagyok vele én is, mint 'szaja': minden reggel ezzel indítom a napom január közepe óta, mióta felfedeztem.

zsukara 2015.02.12. 12:56:16

Bárki is gyűjti itt össze napról napra a visszaemlékezéseket, rendkívül jó munkát végez. Számomra ez a háború egyfajta digitális múzeuma. Remélem, sokáig követhetjük még és remélem, hogy érzi, milyen sokan értékeljük nagyra a munkáját.