Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Február 6. Kedd

2015. január 09.

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Az óvóhelyi hangulat nagyon borsos. A sparherd vadul füstöl. Fölmentem a padlásra az egyik legutálatosabb némettel, a Wagnerral. A kéményt kitisztítani. Biztosra vettem, hogy lelőnek. Mert tető nincsen, és minden mozgó alakra rálőnek. A Wagnernak én tartottam a létrát, volt benne annyi becsület, hogy ő mászott fel a kéményre. Annyira óvatos voltam hogy a létra alatt úgy helyezkedtem el, ha a Wagnert lelövik, ne rám essen. Ha egy embert szívesen meggyilkolnék, az a Wagner lenne. Nem volt szerencsém, mert még csak rá sem lőttek. Amikor lementünk, éreztem, hogy a nagy izgalomban az ingemet is átverejtékeztem. A Wagner megjegyezte, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen bátor vagyok. Viszonoztam a bókot.


gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Vízhordó embereink gránát tűzbe jutottak, először Kapisztrán téri tartányhoz mentek, ott pohárral merte egy katona az utolsó sáros, iszapos csöppeket, közbe gránát bevert a tartányba. Onnan Országház u. 8-ba mentek, ott van egy szűk, veszedelmes akna, nehéz bebújni - onnan, nagy kérésre, 6 vödör piszkos vizet meríthettek.
Kiss szerint az Országos Levéltárban partizánok vannak, kik „Gömbös katonáinak" mondják magukat, és az ablakból géppuskával lőnek magyarra, civilre és németre.

A 10-esbe óvóhelyen egy anya az éjjel sötétségben véletlenül párnával agyonnyomta 4 hónapos gyermekét.

Ebéd előtt egy kis korsó meleg vízzel teljesen megmosakodtam. 1/2 liter. Az ember hihetetlen gyakorlatra tesz szert, hogy egy pár csöpp vízzel egész testét megmossa - még ott is!!

Normális ágyúzás.

bp1945_20.jpg


Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Legyen olyan keserű az élete minden ellenségemnek, mint amilyen a kávém. Cukor nincs benne, és kávé sincsen. Hajnali ébresztőnek házunk emeletén robbant az ágyúlövedék, és omlott a törmelék. A mi lakásunkat is érte, a konyha felől. A spájzajtót, az egyetlen zárt ajtót kiszakította. Sorban törte föl az összes záraimat az orosz tüzérség okozta légnyomás. A zavarok után, amit a német orvos, magyar ápolónője és húsz német gyöngélkedője okozott, visszarohad a normális kibírhatatlanságba ez az undokság, aminek semmiféle életíze nincsen.

Kár, hogy nem olvashatok, mert csak írni látok a petrolfény mellett, ahol a gyakorlat és megszokás vezeti a kezem. A zenének is nekifogok, mert: miért ne! Bár nem bízom, hogy ez a kaland sértetlenségemmel végződjék. Gondviselésem váltig kellemezteti a gondolatot, hogy mint Molnár Ákos, csonkán is lehet élni. De én nem kérek belőle. A legkisebb sérülés öngyilkosságomat hozza rögtön. Vagy jól kereső, nemzetközi, világjáró artista leszek pár évig, vagy megdöglöm azonnal, amint ennek lehetősége elé elháríthatatlan akadály gördül.

Ahogy most a sebesülteket, azért mert népüket vagy hazájukat szolgálták hitük szerint, egyszerűen kényelmetlen nyűgöknek tartja a hadászat, hát abban itt egészen leveti álarcát. A folyosón haldoklók hevernek a döglődő lovak közt, és hát nincs segítség, nincs emberiesség, nincs lélek, nincs kultúra. Én magam személyileg legalábbis 50%-ban különbözöm elvekben és gyakorlatban ettől a szörnyű hordától, aminek emberiség a neve. De nem véletlen, hogy az összes művészetekhez érzékem van, éspedig nem kontrolláló, hanem alkotó érzék, azonkívül az ipar, kereskedelem, minden kultúrjelenség szintén fogékonynak talál. Egyetlenegy dolog mindig hidegen hagyott, sőt, utálatot és lenézést keltett bennem… a politika. Ez mutatja, hogy az emberek közt ez az utolsó elem a vezető. Hát úgy is néz ki a társadalmunk. Másutt ilyen alakok rabszolgák vagy legföljebb csőcselék, akiknek lelkiségük csak a harcra, a közvetítésre, a szervezésre alkalmas. De ez mi? Ügyesség a más munkájának kihasználására. Ilyen a társadalom csontváza. Ez viszi oda a különben rendes, jámbor polgárcsürhét, hogy ésszerűnek vegye például az ilyen városnak, mint Budapestnek elpusztítását, saját asszonyai, gyerekei, aggjai kínzatását. Ezeknek ez valóság, és a tébolyda dühöngő őrültjeit alábbvalónak tekintik, mint a hadászat és politika nagyságait.

Összeírják a férfiakat, és munkaszolgálatra alkalmazzák 18-60-ig, nincs rang, nincs kivétel. Csak persze panama.


Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy

(Pasarétről visszamennek néhány holmiért.) Nagy köd van, Mariska, Boli és én Márton hegyre fel. Megint nem voltak oroszok nappal, csak éjjel. Szánt csinálunk sílécekből és ládákból. Jön Schömer, lemegyünk együtt. Rémmesék a Mártonhegyen: az egyik papa tüdőgyulladásban meghalt, mama orbánc, unoka meghalt sarlahban (skarlát), sok halott a villákban. A szobákban vannak, vagy a kertben ássák el.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr807138983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jolka40 2015.02.06. 13:18:01

5 éves voltam 1945 februárjában. Pesterzsébeten, a Klapka utcában laktunk. Az utca alatt 6 m mélységben egy 3 m átmérőjű betoncsőben szennyvíz folyt a Duna felé. A kanálisba függőleges aknán át lehetett lejutni. Anyukám levitt engem és az öcsémet. Ott húztuk ki az időt a bombázások befejezéséig több szomszéddal együtt. Nyilasok járták a környéket katonaszökevényeket keresve, és akit elkaptak, ott helyben agyonlőtték. Mikor bejöttek az oroszok, feljöttünk. Láttuk, hogy sok házat telitalálat ért. Halott emberek és döglött lovak voltak az utcán. Apukám a fronton volt akkor, de megszökött egy barátjával a visszavonuló németektől és március végén hazaért.