Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 31. Szerda

2015. január 15.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szívvel vártuk az orosz megszállást és a velejáró megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brunóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyugágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félős volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyú állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfúrta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét.

bp1945_otthon.jpg 
Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Reggel 6-kor vízért megyünk Bak Sándorral a vagonok alatt az iskolába, a missziósnővérekhez s végül a pályaudvarra, kúttól kútig, hiába. A házbeliek hoznak sorkijátszásos alapon vizet. Éjjel hajléktalan hősök könyörögnek szállásért. És ugyancsak éjjel vöcögöre készülő hölgyek érdekében föltöröm a vöcögözárat. A. precíz. Ő lakatot tesz a WC-re, hogy a munkatáborosok és bakák le ne piszkítsák, mint ez már megtörtént. Tele van úgyis illegitim hulladékkal. Reggel nagy vita támad nejem és szép O. közt, kabarészínekkel és tragikus árnyalatokkal, hogy: ki volt kint utoljára, tehát ki vesztette el a vöcögö kulcsot. A. szerint, aki betört a klozetba, az tartozik megcsinálni. A mosókonyha védelmébe vesz: mert mi az, hogy szorongó hölgyek bezárt WC előtt szenvedjenek, és egy gavallér elnézze! Bámulatosan heroikus a levegő!

A vízért álló sorban a missziósoknál a testvér a testvért még mindig úgy köszönti: Kitartás, éljen Szálasi! Hát annak aztán Sopronban vagy Bécsben sziklapincében semmi akadálya, míg esetleg az oroszok vagy angolok oda is elérnek, és nem bombával, hanem kötéllel folytatják és fejezik be a „harc”-ot.

Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy, Fodor utca

Reggel újra kezdődik a támadás. Csináltunk paradicsomos krumplit, de folyton a pincében kell lenni. Folytonos pergőtűz, leányszoba belövések, konyhába is. Látjuk a németeket, négyen állnak a Verebi-háznál. Teljesen összelövik az előszobát és az emeletet. Újabb ágyútalálatok ebédlőn keresztül a szalonba. Antalék kopognak délután háromkor. Németek elmentek. Hason csúszva szalonba, kimászom kazánház felőli ablakon, nincsenek. Leírhatatlan érzés. Ordítok: "Krasznaja Armija!" Újra lőnek, mint az őrültek, a lányszoba ablakán kidugott fehér zászlóra, ami egy fehér terítő söprűn. Géppisztoly golyózápor a lányszobában, csak a földön csúszva lehet kibújni. Újra "Nyemecki pásli! Otvarju dverj". Berohannak. Párba álltak a keramiton, a hó miatt fehérben mindegyik, az elsőnek rohamsisakján csipkés kispárna. Feri, én, Csányiék, Kovácsék, mind együtt. Elveszik az órákat, elözönlik a házat, vannak negyvenen. Gépfegyver az ebédlőben. Tegyük rendbe az úrit 1 óra alatt. Vacsora nekünk hideg lecsó. Oroszoknak enni adni. Közben Ferit és Bolit elviszik halottat szállítani és lőszerért. Pincében lefekszünk. Lejönnek. Margitot (szolgálólány) és engem felcipelnek. 2 Miska és 1 Aljoska. Sok jó kenyér és rémes cukrozott bor.


Szabadág, Ki tud róla? rovat

Dr. Müller Istvánnét 1944 december 8-án a Teleki tér 10 alól a Józsefvárosi pályaudvarról vagonírozták Dunántúlra. Aki valamit tud róla, értesítse férjét, Dr. Müller Istvánt. Katona József-u.21 I.15. Fáradságot jutalmazom.

koltozes.jpg


Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész.   
Buda, II. kerület, Pasaréti út 192. A házat az előző nap utalja ki gyermekotthon céljára a kerületi elöljáróság.

Feleségem az első csoporttal érkezett, úgy 15 fiú kíséretében. Több hirtelen összetákolt szánkó volt a szállítóeszközük, egyikre egy ajtót szereltek, hogy nagyobb legyen a rakodófelület. Különös karaván volt ez: matracok, szőnyegek, takarók mindenütt, s a legjobban megpakolt szánkó tetején, örömtől ragyogva ott ült a kislányunk, Ildikó. A lesoványodott, piszkos, sáros gyerekek nevetve, kiabálva, hóban hancúrozva húzták-vonták ezt a furcsa karavánt. Humoros és egyben szívszorító látvány volt. A gyerekek örültek, hogy végre fenn lehetnek a föld felett, vége a "bújócskának". Több mint másfél óra alatt tették meg a viszonylag rövid utat, de kerülőkre kényszerültek a katonai felvonulás miatt. Autók, kilőtt tankok állták el az utakat, a túlságosan megterhelt szánok elakadtak a mély hóban, többször kellett lerakodniuk és kézben vinni a dolgok egy részét.
A hó alatt csonttá fagyott holttestek hevertek, a gyerekek nagy kíváncsisággal figyelték őket. Egyik mesélte, hogy megtetszett neki egy halott bakancsa, le is akarta húzni, de mikor a bakancsot érintve a láb is levált a testről, inkább otthagyta. Láttak embereket, akik baltával, fűrésszel daraboltak egy elpusztult lovat, reménykedtek, hátha nekik is jut egy kis lópecsenye. 8-10 éves gyerekek élték át mindezt.

A földszinten 25 fiú kap helyet, ha szűkösen is. Mellettük, a kisebb szobába kerülnek a nagyfiúk. Volt még egy helyiség, ez lett az étkező-nappali, a teraszra nyílt az ajtaja, de be volt törve, le kellett engednünk a redőnyt, ezért ott mindig félhomály honolt. Kályhákat is hoztak, de még varrógépet is, azt sítalpakra erősítették, és egyebet is pakoltak föléje. A konyhán rögtön főzéshez fogtak, hogy a gyerekek mielőbb meleg levest kaphassanak (fehérrépa levest).


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Ebéd után kissé elpilledve lebátorkodtam a kapitányhoz rádió hallgatni. Zsukov tábornok csapatai 130 km-re vannak Berlintől, elvágták a berlin-danzigi vasútvonalat, Poznant elfoglalták. Stettinhez közelednek, Brandenburgban és Sziléziában 400 helységet foglaltak el, Königsberget bekerítették. Bécs feladása kacsa, a hamburgi partraszállás még kevésbé igaz. Közben elkapjuk a német hadijelentés egy mondatát: „Budapest hős védői egyre súlyosabb harcokban állnak ellent az erősödő ellenséges nyomásnak.” Az a gyanúm, hogy ez a feladás bejelentése. Erre vall az is, hogy rengeteg katona van az utcán, és a főőrnagy újabb offenzívára célozgatott. Túlzás volna azt állítani, hogy nagyon sietnek Budapest teljes bevételével. Aztán pedig, közben szép lassan mellékhadszíntér lettünk. A világ közvéleményét ma már nem Budapest eleste érdekli, Magyarországot leírták.

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr527119315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.