Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 23. Kedd

2015. január 23.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, I-II. kerület

Reggel bementünk a laktanyába, természetesen aknatűz közepette. A laktanya meglehetősen szétlőve, helyenként lerombolt lépcsőházzal már nem nyújtott elég biztonságot, és túlságosan felfedezték már az oroszok. Költözködés folyt a Fő utcai Pestvidéki Törvényszék hatalmas, erős épületébe. Repülőtámadás közben átmentünk mi is oda. Ott a mérnököket kiválogatták, és különleges beosztást ígértek. Örültem, hogy talán nem kell csákányozni és lapátolni, hanem valami szakmába vágó munkát kapunk. Rengeteg ismerőssel találkoztam a törvényszék pincéjében, akiket az ostrom óta nem láttam, és akiket szintén a nyilasok tereltek ide. Egy 8 főből álló mérnök csoportot egy vezetővel a Toldi utcai iskolába irányítottak. Én is ide lettem beosztva. Azt beszélték, hogy a Toldiban kosztot is kapunk, naponta főznek gulyást az akna sújtotta lovakból. Állandó bombázás mellett valahogyan eljutottunk a Toldi reálba. Kiábrándító volt az ottani zsúfoltság és szervezetlenség. Utasítást kaptunk, hogy menjünk fel a Várba, és a sziklapincében valami magas parancsokság dönt majd további beosztásunkról.

 image

A Királyi Várat Pest felől lőtték, és állandóan támadták mélyrepülésben a repülők. A lehető legnagyobb veszélyben 20 méteres térközökkel egyenként rohantunk háztól házig, és körülöttünk recsegve ropogva omlottak össze a kis házak a Várhegy oldalában. Amikor felértünk a Várba, óriási pusztulás fogadott. Sok német katona húzódott meg a kapuk alatt, és minket is betereltek egy házba, ahonnan a Sziklapince egyik lejárata nyílt. A pince elején az ott levő ládákra leültünk pihenni, a vezetőink pedig továbbmentek, és az alagútszerű pince sötét vége elnyelte őket. Sokáig vártunk, nem jöttek. Kissé behatolva a sötétségbe valami világosságot pillantottunk meg. Nagy nemzetiszínű zászló függönye mögött fényesen kivilágított helyiségben székelt a legfelsőbb parancsokság. Ott volt Hellebrand vezérőrnagy, a repülőgépgyártás egykori kormánybiztosának főhadiszállása. Az alagútban csupa rendőr tartózkodott, és nagy élelmiszerkészleteket őriztek. Végre visszajött a vezetőnk, és kiábrándultan, leverten hozta tudomásunkra, hogy árokásás és erődítési munkákhoz leszünk, mint mérnökök beosztva a Vérmezőre, a Margit-hídhoz és a Horthy-hídfőhöz. Nekem még aznap este 6-ra a Lukács-fürdőnél kell jelentkeznem, ott lesznek a munkaszolgálatosok is a Radetzkyből, illetve a Fő utcából. Addig hazamehetünk.

A hazamenetel a szokásos veszélyekkel járt. A Várat folyton bombázták a Sturmovil gépek. Futva jutottunk el a Mária térre, ahol egy ház óvóhelyére menekültünk, és egy óra hosszat ott vártunk. Közben rengett az épület, és a szomszéd ház találatot kapott. Nem bírtuk már tovább, kirohantunk, de újra közeledtek a gépek. Egy másik házba menekültünk be. Nagy sokára a Széna térig dolgoztuk magunkat előre, ott elváltam társaimtól. Hogy lehet a nagy nyitott Széna téren átjutni, anélkül hogy belém géppuskáznának valamelyik irányból a repülők? Újabb erős kötelék közeledtére befutottam a nagy sarokházba. A lépcsőházban a fal mellé húzódva álltam, amikor az épület udvari frontja bombát kapott, és recsegve, ropogva omlott össze valami fal, a mészpor pedig benyomult a lépcsőházba. Én erre, mint a villám rohantam ki az utcára, nehogy fölöttem esetleg tovább omoljon a ház. Amint kiléptem az utcára, egy közeledő raj éppen tüzet nyitott, mire én visszaugrottam a kapu alá. A következő pillanatban az épület előtt az utcán álló német autók közé vágott egy bomba, lehetett vagy 50 kg-os. A légnyomás az utcakaput bevágta, és újra hullott a törmelék. Ösztönszerűleg akartam menekülni bezárt helyzetemből, a kaput teljes erőmből kifeszítettem, és áttörve a ház előtt terjengő mészporos levegőn, futottam a Széna téren át a Retek utca sarkáig. Újra jött egy támadó hullám. A mellettem levő kis ház romokban hevert, leguggoltam egy fal tövébe, és mozdulatlanul vártam a gépek eltávolodását. Tovább futva a Retek utcába, egy elhagyott vendéglőbe menekültem. Láttam a villanást, amint tüzet nyitott a közeledő Sturmavik raj, és amint behúzódtam a kapuból, a falon koppant egy 20 mm-es lövedék, és egyik darabja lábam elé hullott. Továbbmenekülve a Fillér utca sarkán álló ház óvóhelyére jutottam, és egy óra hosszat ott időztem. Sok magyar katona volt a pincében, és a kapuőrség figyelmeztetett, hogy a bejárat előtt reggel óta sűrűn csapódnak be az aknák, rendkívül veszélyes az utcára lépni. Mégis elszántam magam, hogy kirohanok, és sikerült is eljutnom az Olasz fasorra, és háztól házig futva délután ½ 5 kor hazaértem. Elfogyasztottam a sárgaborsófőzeléket. Körülálltak a gyermekek, és feleségem készített valami útravalót, lekváros kenyeret. Egy órai pihenés után elindultam a Lukácsfürdőhöz.

A Margit körúton merészkedtem végig, mert már elég sötét volt. A Keleti Károly utca sarkán egyik ház még mindig égett a múltkori robbanás óta, és ajtók, ablakkeretek, bútordarabok hevertek elég nagy körzetben, amint a robbanás széthajigálta őket. A Lajos utcában is égett egy ház, és pattogva égett, robbant a lőszer. Az Esplanade szálló előtt elfogott egy nyilas őrség, és becipelt igazoltatásra. Az első emelet egyik szobájában volt egy nyilas parancsnokság. Mialatt irataimat átnézték, bomba esett az udvari oldalra. A padló hullámzott alattunk, és hullott a vakolat a nagy megrázkódtatásra. Amikor tovább engedtek a Lukácsfürdőhöz siettem, de nem találtam a munkaszolgálatosokat. Végül is két mérnök társam előkerült a sötétből, és egy SS katona kivezetett bennünket a Duna-partra. A helyiérdekű vasút sínei között kijelölték egy futóárok helyét. A gyalogjárda betonburkolatán is helyenként géppuska fészek részére gödröt kellett kiásni, és persze előzőleg a betonban kivésni. Aknák csapkodtak körülöttünk, és minden sivításra hirtelen a földre dobtuk magukat. A német katona bátorított bennünket, hogy nem kell félni az aknáktól, de néha ő is összerezzent, és elkapta a fejét, ha a közelben sivított egy akna. Már előre rettegtünk a másnapra kijelölt munkától. Hazafelé menet a Fő utcai törvényszék egyik szárnya égett a legfelsőbb emeleteken, és robbant a lőszer. Félelmetes látvány volt ez a sötét éjszakában. Este 10-re kisebb bombázások között értem haza.


Literáti-Loótz Gyula 23 éves főhadnagy
Margit-sziget

Négy önként jelentkező katonámmal összekapaszkodva helyet foglaltunk a páncéljárműben, négy láda (12 db) repeszgránáton ülve egy löveget a járműre kapcsoltunk. Déli 12 órakor teljes sebességgel a szigeten végigvezető úton átrobogtunk a teljesen meglepett orosz vonalon, és a víztorony mögött nagy kanyarral a középkori kápolnához hajtottunk. Miközben négy katonám a löveget lekapcsolta, és zárt talpszárakkal az egykori szabadtéri színpad területén álló szovjet aknavetőket és azok legénységét szétlőtte, én géppisztollyal biztosítottam, Hahn őrmester pedig járművével megfordult. Az egész nem tartott tovább, mint 2-3 perc, a 12 gránátot eltüzeltük, és mire az oroszok magukhoz tértek, már fel is kapcsoltunk, és ugyanazon az úton, amelyen jöttünk visszaszáguldottunk a saját vonalunk mögé. Útközben jobbra-balra kézigránátokat szórtunk, úgyhogy az útmentén lévő szovjet nehézpuskák nem tudták a tüzet megnyitni. És mert minden olyan simán ment, és ettől vérszemet kaptunk, 15 órakor a vállalkozást megismételtük. Ez alkalommal ágyú nélkül, hatan, géppisztolyokkal és kézigránátokkal felszerelkezve a tető nélküli kocsiból állandóan tüzelve a Nagyszálló előtti térre hajtottunk, az ott lévő oroszokat lelőve, megállás nélkül megfordultunk és visszahúztunk. Veszteségünk nem volt.


 image


gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos.  Fejér vármegye volt főispánja.
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Mivel konyhánk félig nyitott, bombázás alatt főzni nem lehet. Két szakácsnőnk, Horváthné (Zsigáé) és Erzsi (Ricsováryaké) azonban minden lehetőt megtesznek, hogy ellássanak minket. Különösen Erzsi valóságos hős, ágyú és gépfegyvertűzben is ott áll a tűzhely mellett. A változatosság nem éppen nagy. Készletünk burgonya s babban kielégítő - így egy nap babnap, a másik krumplinap. Lisztünk van, a kenyér itthon sül.

Pest, VIII. kerület, Rákóczi tér

Szabó Dezső temetése. Koporsója öreg szekrények lapjaiból készült. A gyászszertartás ágyúdörgés és gránátrobbanás közepette zajlik. A sírra lécekből összerótt fejfát állítanak. A 65 éves író még 13-án halt meg Rákóczi téri lakása óvóhelyen végelgyengülésben. A liftaknában ravatalozták fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr817102655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.