Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 12. Péntek

2015. február 03.

Pest, VII. kerület, gettó

A tegnapról virradó éjszaka, a gettó területén lévő VII. Wesselényi utca 27. szám alatti ház kapujában megjelent 8-10 főből álló nyilas csoport. Követelték a kapu kinyitását, majd erőszakkal behatoltak. A lakókat leterelték a pincébe és motozást rendeltek el. A motozás folyamán állítólag 3 deci rumot találtak az egyik jelenlévőnél. Ezt a körülményt a szesztilalom kijátszásának tüntették fel. Megtorlásul az ott levő 65 személyt halomra lőtték. 40 ember elpusztult. Utána a nyilasok elvonultak. Az életben maradottak a halottakat felhordták az udvarra, és a holttestek még a mai nap folyamán is ott hevertek.

Deseő László, 15 éves.
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Reggel erős ágyúzás. Nem mehetünk fel, mert annyira lőnek. A ház állandóan remeg. Később felmentünk a lakásba. A sarokszobában a fal mellett egy kredenc állt. Azt mintha elfújták volna. A kredenc alatt, a parkettban robbant a gránát. A kredencben Semseyék mákot tartottak, az rákenődött a szemben lévő ajtóra. A légnyomás a kredencben lévő kerékpár gumit rácsavarta egy vitrinben lévő vázára, és az egészet felrakta a szekrény tetejére. A váza nem tört össze.
A víz megint nagyon fogytán van. Napi két pohár, és semmi több. A nagybátyám, mióta itt van nem mosakodott, azt mondja luxus. Szakállt növeszt. Nem is fésülködik. Nagyapa átlag 5 percenként lehordja. Az óvóhelyen különben jó a hangulat, csak sokan vagyunk. A gyerekek állandóan láb alatt vannak.

Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos
Pest, VI. kerület

Fél tízkor keltem föl. Már folyt az ágyúzás. Később repülők is keringtek fölöttünk és bombákat dobáltak.

V. egy derék proletárnő. Háztartási alkalmazott egy családnál. Gazdáinak kedvező hatalmi helyzete az ő fejébe szállt. Goromba mindenkihez. Feleségemmel is szemtelen. Ez persze hála azért a pénzért, amit fölösleges buzgalommal adogatott neki a feleségem. Tudniillik közös alkalmazott ez a V., ránk is kellene dolgoznia. A pénzeket szépen fölvette, meg is köszönte, azután beszüntette a munkát.
Őt is a legjobb lenne farba rúgni. De megint csak hallgatni kell. Egyelőre mindkettőnknek nehéz vaj van a fejünkön, én én vagyok, a feleségem meg zsidó származású. Mindent zsebre kell vágni, pincetársaink kezében vagyunk. Az utolsó óráig. Az utolsó percig.
Utolsó perc! Megmondtam előre, hogy az utolsó idők lesznek a legizzóbbak. Amikor a vadak már egészen megkergülnek. Bizonyos, hogy még az utolsó órában is készítik a rendeleteket. „A zsidóknak most már diót sem szabad vásárolni.” Ez az a magatartás, amellyel szemben nincs érv, csak fegyver van.

Hogy a vég közeledik, azt az is mutatja, hogy pincetársaim közül mind gyakoribbak az összeütközések. Alig bírják már egymást. Civakodnak, pletykáznak egymásra, gyanúsítgatják egymást lopással, néha talán nem is alaptalanul.
Minden alkalmat megragadnak az emberek, hogy egymás ellen forduljanak a düheikkel. Éppen tegnap történt, hogy az egyik férfinak kifogása volt I. ellen. Esztelen ingerültségében ezt mondta: - Ezt a piszok zsidó kurvát elvitetem két német katonával és agyonlövetem.
Nem tudok mást tenni, mint szakadatlanul csodálkozni.

Jellemző apróság az is, hogy G.-nénél jártam, s ott azt hallom, hogy az elmúlt éjszaka a házból minden férfit és nőt – bizonyos korban lévőket – elvittek az Operához torlaszt építeni. Ezt itthon elbeszéltem. Z. úr – egyike a különféle parancsnokoknak – rám támadt:
- Miféle rémhírt terjeszt már megint a Nagy úr?
Rémhír nincs, a valóság maga olyan rémséges, hogy az arról szóló hír mindig rémhír.
Nem a bombázástól, az ágyúzástól, az ostromtól, az éhezéstől, a sötétségtől való szabadulás az égetően sürgős, hanem kikerülni ebből a légkörből!

Egy és két óra közt künn jártam az utcán. Jobb ott társak nélkül, mint a pincében. Az utcán alig látni embert. A rendőr a kapuban áll, hogy veszély esetén mindjárt elbújhasson. Katonák mennek a járdán, a fal mellett, egyik kaputól a másikig szaladnak, megállnak, várnak, nézelődnek, aztán megint lopakodnak tovább. Azt beszélik, hogy a fél város ég.

 

Czipszer Rezsőné kórházi alkalmazott
Buda, XII. kerület, Maros utca 16. A Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló Budai Izraelita Szentegylet Kórháza

Délelőtt „a nyilasok kábé harmincan részben az udvarról részben a kapuból rohanták meg az épületet. A zsidókat a hallba vitték, levetkőztették, a férfiakat alsónadrágig, a nőket kombinéig, ott összeverték őket, különösen Jarnó főorvost, Róth tanárt, Weinberger doktor mennyasszonyát. Ezek kínzását láttam, mert én kísértem a nyilasokat az épületben.” A berendezéseket, orvosi műszereket, műtőt, laboratóriumot szétverték, a betegeket súlyosan bántalmazták, a magatehetetleneket ágyukban lőtték agyon. Sírokat ásattak az udvaron, az épületből kihordatták a holttesteket, és a gödrökbe dobáltatták azokat. Az orvosokat, az ápolókat és a betegek nagy részét közvetlen lőtték bele a sírokba. A pincében egy 16 éves fiút találtak. A nyilasok vezetője, a Krisztus szent nevében sortüzeket vezénylő Kun páter (kiugrott minorita szerzetes, csuhában, nyilas karszalaggal, oldalán pisztollyal), meztelenül felakasztatta, majd röhögések közepette késével kimetszette heregolyóit. Összesen kábé 76 embert öltek meg. Öt ápolónőt igazolás céljából átvittek a Németvölgyi úti nyilasházba. Éjszaka Joli nővér, aki csak egészen könnyű sérüléseket szenvedet és elájult, kimászott a behavazott tömegsírból.

image

Az elkövetők egy csoportja 1945 júniusában. Filmhíradó a sírok feltárásáról:
http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5956

 

 

Fenyő Miksa Fenyő Miksa 66 éves író, jogász
Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)

Petróleummécses világítása – sötétítése – mellett írom e sorokat. A villanyvilágítás végleg megszűnt. A front házunkhoz mind közelebb jön; a Nagykörúton már civilek nem kelhetnek át. A Magyar Rádió tegnap bejelentette, hogy Budapest a végveszély óráit éli. Meg is állapította, hogy a felelősség ezért Dálnoki Miklós Bélát és Vörös Jánost terheli. (Dálnoki: vezérezredes, hadseregparancsnok, a nyilas puccs után átmegy az oroszokhoz. Ekkor a december 22.-én Debrecenben alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke. Vörös: vezérezredes, vezérkari főnök, a nyilas puccs után átmegy az oroszokhoz. Az ideiglenes kormány honvédelmi minisztere.) De azért győzni fogunk, mert a felmentő sereg már közeledik. Már itt is van. Sopron küldte. A Führer is kijelentette, hogy annyi csapatot küld segítségünkre, amennyit más frontokon nélkülözni tud.

Itt volt a Práter utcai leánygimnázium igazgatója. Német katonák vannak elszállásolva az iskolában, akik az egész iskolát kirabolták. Elvették az iskolaszolga lisztjét és zsírját; hölgyeket fogadnak, akiknek tiszteletdíját az iskolából elszedett törülközőkkel és az iskola lakóitól összelopott lepedőkkel egyenlítik ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr917102681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.