Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 9. Kedd

2015. február 06.

Kende Éva, 18 éves
Pest, XIII. kerület

Délelőtt a Légrády Károly utcai ház kapuján hangos dörömbölés közepette ordító fegyveres nyilas karszalagos férfiak hatoltak be, akik azt parancsolták, hogy minden zsidó menjen le az utcára. Nagyanyám kivételével mi is mindnyájan elkezdtünk készülni. Felhúztuk magunkra minden meleg ruhánkat. Összekapkodtunk néhány – a lakásban még fellelhető – takarót, a maradék kevés élelmiszer egy részét, és lementünk a kapu elé. 87 éves nagyanyámat azonban, aki az utcán már nem volt járóképes – nagyon rossz sejtelmekkel – kénytelenek voltunk fent hagyni. Nem volt más választás. Otthagytunk neki annyi ennivalót, amennyivel néhány napig éppen még kihúzhatta, és megpróbáltuk neki a helyzetet is elmagyarázni, ami nem volt könnyű. Aztán magára hagytuk szegényt, más a házbeli öregekkel együtt. A nyilasok maguk is azt üvöltözték, hogy a nagyon idősek maradjanak fent a lakásban.

A ház előtt várakozó menet a két nappal korábbihoz hasonlított. Csak sokkal nagyobb volt: több száz eddig „védett” csillagost tereltek így az Újlipótvárosból a zárt gettó irányába. Közben sok másik menet is csatlakozott a mienkhez. Voltak olyan hírek, hogy a nyilasok helyben akarnak végezni velünk. A tömegesen özönlő meneteket nemcsak nyilasok őrizték és irányították, hanem közönséges rendőrök is; valószínűleg azért, mert erre egyedül a nyilas karhatalom nem lett volna képes. Mi, csillagosok hosszú-hosszú sorokban a kocsiúton mentünk. A járdán elég sokan bámészkodtak. Menet közben apám rábeszélt, hogy próbáljak meg lelépni. Közösen kitaláltuk, ezúttal hol bújhatnék el. Ő meg Péter azért nem tehettek ilyen kísérletet, mert kékre-zöldre vert arcuk nagyon feltűnő volt. A Kazincy utca táján, amikor a nyilasok és a rendőrök éppen nem néztek oda, felszaladtam a járdára – a sárga csillagot valamivel eltakarva – és ha nem is futva, de gyors, határozott léptekkel elindultam ellenkező irányba. Szerencsésen visszajutottam az Újlipótvárosba, és becsöngettem egy Katona József utcai svéd védett házba, ahol két barátom, vagy inkább jó ismerősöm lakott, akik szó (és papírok) nélkül befogadtak.   

 image

 

Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő
Pest, VII. kerület, gettó

Kenyeret nem kaptunk már kb. 5 vagy 6 napja, és ma kilátásba helyezték nekünk a pékségben, hogy egy karóráért kapunk egy kenyeret. El is mentünk oda, de nem lehetett nyélbe ütni a dolgot, mert bent nekik is redukálták a kenyéradagot, és így nem tudtak átadni. Ez hát füstbe ment. Most megpróbálkozom még egy levelet kijuttatni a barátnőmhöz, talán tud valamit küldeni. Még egy húskonzervünk van, talán holnap sikerül elcserélni valami főzelékfélére. Azt mesélték, hogy kint a városban 250 pengőt ajánlanak egy kenyérért, és nincs. (1 kg kenyér 1943-ban: 58 fillér.) Itt bent azért nincs semmi kenyér, mert a lisztkészletet állandóan elviszik a nyilasok. Az oroszok pedig nem sietnek. Ők ráérnek, nem sietős a dolguk. Megvárják, amíg teljes éhínség lesz a városban, és akkor fogják elkezdeni erősebben gyúrni. Így aztán könnyen ölükbe hull majd a város az üreges szemű emberekkel.

Megváltozatták a kijárási rendet. Eddig 9-től 11-ig és 2-4-ig lehetett járni az utcán, mától kezdve pedig 9-10-ig, 12-1-ig és 3-4-ig lehet közlekedni. Nem tudom mire jó ez a változtatás. Most jöttem haza anyádtól. (A naplót Németországba hurcolt vőlegényének írja.) Az Akácfa utcában lakik. Anyádék is az utolsójukat főzik meg. Ez azt jelenti, hogy azután a hitközségi kosztra lesznek utalva ők, ami édeskevés a létezéshez. Most már összesen maximum 2 deci levest vagy főzeléket adnak egy napra, de nem kapjuk meg mindennap. 

 

Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos
Pest, VI. kerület

A hangulat változó. Sehol nincsenek a németek, akik Bicskét és Esztergomot visszafoglalták. Kitör az emberekből a sóhajtás. G.-nénél vagyok, itt írok. Itt különösen a zsidólány kétségbeesése nagy. Én is el-elcsüggedek. Nem tudom a lányt kellően vigasztalni. G,-né kiment kenyérért. Most érkezett vissza és elmondja, hogy nagy csoportokban viszik a zsidókat a védett házakból a gettóba.

Mit is akarnak ezzel a gettóval? Jót nem, az bizonyos. Csak valami sötét céljuk lehet. Nem lehet mást gondolni, mint hogy meg akarják a zsidókat ölni. Csak bámultam, amikor december elején láttam, hogy a gettóba vezető utcákat bedeszkázzák. Megállapítottam, hogy tökéletesen megőrültek. És aki velük tart, aki a hívük, az mind őrült. Még az a munkás is, aki a deszkázást végzi.

A külvilágról jóformán semmit sem tudok. Nem tudom, mi van az öcsémmel és családjával. Mi van a feleségem családjával Azt tudom, hogy a húgát elhurcolták még július elején. A nála lakó albérlő közlése szerint egy Szurmayné nevű alezredesné feljelentette, hogy angolbarát kijelentéseket tett. Idézést kapott a svábhegyi magyar politikai rendőrségtől. Az idézésben ez állt: „A saját érdekében jelenjen meg.” Föl is sétált gyalogosan a Svábhegyre, nyári ruhában, felsőkabát nélkül, fatalpú szandálban. És nem jött többé haza. Feleségemnek kiheverhetetlen bánata ez a szomorú eset. Nem győzőm vigasztalni, de nem is igen tudom. Nem mondhatok neki okosabbat, mintha egy pap beszélne hozzá. Ilyesmiket: - Úgyis meg kell halnunk mindnyájunknak, csaknem mindegy, hogyan hal meg az ember. Mindegy, hogy szadista embertársai ölik-e meg vagy valamilyen gyilkos betegség. Csak éppen azt nem mondom, hogy: - Kifürkészhetetlenek az Úr útjai.
Feleségem azt mondta: - Jó, hogy anyád meghalt. Idejében halt meg, minek kellett volna ezt átélnie.

Hallom, hogy egy Eötvös utcai házban rejtőzködő zsidók után kutattak a nyilasok. Egyet találtak, azzal indultak, hogy elviszik, de már a kapuban agyonlőtték.

Az ebéd még nincs készen. Pedig szörnyű éhes vagyok. Mindig éhes vagyok. Kevés, amit ehetek. Főznek, sütnek a műhelyben, jól élnek. Az egyik asszony például ezt készítette ebédre: krumplilevest, borsófőzeléket, fasírthúst és tarhonyát. Méghozzá jól főz, és van elég zsírja.

Nagyjából csend van. Az emberek tesznek-vesznek, őrt állnak, unatkoznak, sokan fekszenek, alusznak is; a nők egy része főz.

Alig van már néhány napra petróleuma a háznak. Gyertyacsonk is alig akad. Nemsokára szakadatlan sötétségben kell lennünk. Hogyan lehetne egy kis gyertyát szereznem?

 

Földes Mihály 40 éves író, újságíró.  1944. március 19-ig, a német megszállásig a Népszava belső munkatársa. Újpest

Végre befejeződtek az előkészületek. Földes László (testvére, az újpesti partizánok vezetője, Hobó apja) kiadta a parancsot az indulásra.
- Hová mennek? Mit visznek? – kérdezte Szenes hadnagyot a nyilas őrség a kapu előtt.
- A parancsnokhoz megyünk. Tíz kiló aranyat hoztunk. Zsidó vagyon. Most fedeztük fel. Azt hiszem a fele megillett bennünket.
A nyilas vigyorgott. – Tíz kiló? Szép. A fele biztos a maguké lesz. Hogyne. No csak menjenek.
- Most aztán gyorsak legyünk – szólt embereihez Szenes hadnagy, miközben jobbra-balra köszöngetett a felbukkanó nyilasoknak, az előre kiszemelt helyre vezette munkatársait. Elhelyezték a bombákat és meggyújtották a zsinórokat.
- Most aztán menjünk kifelé!
A bombáknak három percen belül robbanniok kellett. Rohantak kifelé. A belső őrség azonban megneszelt valamit. Feltűnt nekik az imént beléptek izgatottsága és gyors visszatérése.
- Állj! – hangzott a nyilas felszólítás.
Bán Tibor géppisztolya villámgyorsan válaszolt a felszólításra. A nyilasok összerogytak. A többiek is tüzelni kezdtek. Lelőtték a kapu előtt álló őröket is. Az egyik azonban nem halt meg. Még maradt hangja és kétségbeesetten felordított:
- Nyilasok! Pártszolgálatosok kifelé!
Kilőtte betöltött puskája összes töltényét. A nyilasház a sok lövés zajára megelevenedett. Óriási hangzavar támadt. A kívül és belül álló összes szereplőket vad izgalom fogta el. A nyilasok megérezték, hogy valami igen nagy veszedelem fenyegeti őket.
A kívül állók várták társaik szerencsés visszatérését. Ebben a nagy izgalomban Bán Tibor megfeledkezett a jelszóról.
- Állj! Ki vagy! – kiáltottak rá a lesben állók.
Bán Tibor nem válaszolt. Eldördült a végzetes lövés.
- Ne lőjetek, én vagyok Bán Tibor!
De az ólommagot már nem lehetett visszaparancsolni. Az eszméletlenségbe zuhant, keménykötésű barna kun gyereket társai felnyalábolták és futva megindultak vele hazafelé. A súlyosan sérült szabadságharcost az óriási robbanás zaja térítette eszméletre. A nyilasok háza a levegőbe repült, s később megállapított adatok alapján 28 nyilas maradt a romok alatt.

Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész. 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával néhány hét alatt 32 gyermekotthont alakít az üldözöttek számára. Buda, II. kerület, Lórántffy utca

Este átjött a német őrnagy, búcsúzni jött, áthelyezik a Keleti pályaudvar közelében lévő frontszakaszra. Rezignált volt, szomorú, tudta, hogy teljesen értelmetlen a harc. Mi azonban ne féljünk, mert az oroszok gyerekeket nem bántanak, felnőttet sem, ha az nem harcolt ellenük. De a gyereksereg, az mindennél jobb védelem! Ő nagyon jól tudja, hogy mi milyen gyerekeket mentünk, helyesli is; utálja a fajelméletet és a fajüldözést, és reméli, hogy védenceimmel együtt épségben átvészeljük ezeket a nehéz napokat. Vigyázzunk azonban, mert a Baar-Madasban (református gimnázium, II. kerület Lórántffy utca) van egy fiatal hadnagy, az másképp gondolkodik, be ne engedjük ide a pincébe! Az gyűlöli a magyarokat is, a zsidókat is. Mindenesetre Kőnig hadnagyot (a bécsi fiút) megbízta azzal, hogy rajtunk tartsa a szemét, és vigyázzon, hogy a másik ne okozzon nekünk kellemetlenséget.
Mikor jószándékú tanácsait elmondta, fölállt, borospohárral a kezében felköszöntött bennünket, aztán szótlanul kezet fogott velünk és elment. A búcsúzását követően négy katonája hozott két ruháskosár élelmet, két napra meg voltunk mentve… Üzente, ha tud, küld egy kis autót, Kőnig hadnagy majd elirányítja hozzánk, azzal elhozhatjuk, amit a Várban kapunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr827102687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.