Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu/atom
blfr4@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/15/buek_1945_budapest
BUÉK 1945 BUDAPEST
2015-02-15T07:01:00+01:00
2015-02-15T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p>Jelenet <em>A tizedes meg a többiek</em> c. filmből</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2014-12-31/7102709/h_tumblr_inline_nhe041Twet1t7a2fy.jpg" /></p>
<p style="text-align: left;">- Aszondták sosem érnek ide.<br />- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.<br /> </p>
<p style="text-align: center;">*</p>
<p style="text-align: left;"><strong>1944. DECEMBER 31. VASÁRNAP</strong></p>
<p style="text-align: left;"><strong>Szabó Károlyné (szül.: 1898) tanú a zuglói nyilasok perében. 1944 szilveszterén költözött a Thököly út 83-ba, a zsidó imaház szuterén helyiségébe, a lakáshivatal ott utalt ki számára lakást.<br /><br /></strong>Beköltözésünk előtt takarítani kezdtem a lakást, mert nagyon sok volt a szemét. Sötét volt, viaszból csináltunk gyertyát, akkor láttuk, hogy a fal körös-körül csupa vér és a padlón is bele van száradva a szemétbe a vér. Takarítás közben egy csomó hajat is találtunk. Ekkor szaladtam Cséplőnéhez, a gondnok feleségéhez, hogy mi ez? Mire ő azt mondta, hogy elfelejtette mondani, hogy ez volt a halálkamra.</p>
<p style="text-align: left;"> </p>
<p style="text-align: left;"><strong>Kovalovszky Miklós 35 év körüli középiskolai tanár</strong><br /><strong>Kispest</strong><br /><br />Hajnal felé erős lődözés. Kint még félhomály, az utcán alig járnak. A Kossuth téri ágyúnál két német őrködik a fal mellé húzódva, feltűrt gallérral dideregnek. A nagy emeletes ház előtt üvegcserepek, a sínek mellett becsapódás. A tejes dühösen kiabál, mikor meglát: “Nincs tej, nem látják,hogy megnyomorodtam. Bal keze bebugyolálva: tegnap megsebesült a Kossuth téri belövéskor. Hogy ne kelljen mindennap megtennem a veszélyes sétát, megkockáztatom: másfél liter tejet kérek, de nem ad.</p>
<p style="text-align: left;">Kora délután árnyék jelenik meg a pinceajtóban. Mikor a fény rávetődik, alig ismerem meg Orbánt. Megdöbbentő, hogyan eltorzíthatja egyetlen nap kínja az ember vonásait. Igaz a hír? - akarom kérdezni tőle ostoba gépiességgel, de elég elsötétült, fájdalmas ráncok mélyítette arcára néznem, s látom a szörnyű valót. Hogyan történhetett? - bukik ki belőlem a suta kérdés, bár tudom, hogy sebeit tépdesem. Fásult, szinte közönyös szavakkal kezd beszélni, mintha egy véletlenül látott utcai balesetről volna szó:<br /><br />Az üzlet már zárva volt, de a fiú bement takarítani, rendet csinálni. Hiába akarták otthon lebeszélni, hajtotta a lelkiismeretessége. Az üzlet mellett érte a gránát. Lábát levágta, arcát, homlokát, hasát feltépték a repeszek; rögtön meghalt. Ott feküdt fél napig az utcán, míg értesítették őket, és kivitték a temető halottasházába. A temetést nem vállalja senki, sírásó nem akad, koporsót nem lehet kapni. Már húsz halott fekszik kiterítve, temetetlenül odakint. “Nincs más hátra, a tíz körmömmel kell elásnom” - mondja. Ha kell, segítünk - mondom neki, a házigazda műhelyében pedig bizonyára elkészítheti a koporsót. Hiába tartóztatjuk, kimegy az újra felmorajló ágyúzásba, közönyös, üres lélekkel: „Nem törődöm már semmivel. Legföljebb azt szeretném, hogy ha pusztulnunk kell, feleségemmel együtt érjen bennünket a halál.” <br /><br />A rádió egész nap nem mond híreket, csak gépzenét darál. Délután a honvédelmi miniszter rendeletét közlik: A hadseregben is bevezetik a hungarista köszöntést: “Karlendítés - Kitartás! Éljen Szálasi!” A nemzet háláját fejezik ki ezzel a férfiú iránt, aki a legválságosabb napokban vette kezébe az ország sorsát, s a köszöntés egyúttal annak jelképe, hogy nemzetiszocialista öntudatnak kell eltöltenie minden honvédet. <br /><br />Az egyetlen tűzhely körül minduntalan felcsattan a veszekedés. Ott tolong az egész asszonynép, mindenki egyszerre akar főzni. A nagymama makacsul hajtogatja, hogy ma édes káposztát főzzenek, mert szilveszterkor úgy illik. A szomszéd dühös képpel morog, hogy övé a tűzhely, s mindenki használja, piszkol, de takarítani senki sem akar.<br /><br />Rozika kártyát vet az asszonyoknak, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, fújja a füstöt; Azt állítja, hogy az oroszok csak 15-e táján jönnek be. Később kávéscsészéből jósol. Ilyeneket mond: “Amire gondol, beteljesedik, de vágyaiban egy kis hátralék lesz. Hivatalos ember fogja keresni.” Még tíz perc hiányzik éjfélhez. Rozika ólmot akar önteni, de a tűzhely már hideg, s nincs ólom sem. Valaki egy piros kendővel beburkolja a villanykörtét, hogy ne bántsa az alvók szemét a fény: valóságos hangulatvilágítás. Nagymama sem alszik még, nem mulasztja el, hogy megvárja az éjfélt. Üldögél, szája mozgásán látom, imádkozik. Váratlanul leoltják a villanyt. Boldog újévet! – kiabálnak innen is, onnan is. Csárdás Bözsi néni, a háziasszony nővére egy nagy üveggel jár körbe, s mindenkit megkínál egy kupica borral. Zavartan mentegetőzik, hogy csak ilyen kevés van, de szeretné, ha mindenkinek jutna egy korty. <br /><br /></p>
<p style="text-align: left;"><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2014-12-31/7102709/h_tumblr_inline_nhe19hWY321t7a2fy.jpg" /></p>
<p style="text-align: left;"> </p>
<p style="text-align: left;"><strong>Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító</strong><br /><strong>Úton Budapest felé</strong></p>
<p style="text-align: left;">Hideg van, süvít a szél, dermedt a kezem. A hó elolvadt, az időjárás változékony, jelenleg fagy.<br /><br /><strong>Ma éjjel két órakor</strong> a mieink szaporán vonultak a város felé. A harcfelderítés tegnap déli 11-kor kezdődött. Előretolt egységeink elfoglaltak néhány pesti peremkerületet, és tovább törtek volna előre, de egy fél óra múlva Malinovszkij <em>(marsall)</em> megállította őket. Egy olyan város ostroma, amilyen Budapest, nem egyszerű; nehéz, hosszú és véres harcot ígér.<br /><br /><strong>13 óra 45 perc.</strong> Teljes sebességgel haladtunk, amikor lepattant a bal hátsó kerék, a gépkocsi átlendült az országút másik oldalára, de szerencsére megállt. Vaszilij Sipov most javítja a meggörbült tárcsát. Megrongálódott a sárhányó, eltört a hátsó lökhárító. Lehetett volna még rosszabb is!<br /> <br /><strong>14 óra 10 perc.</strong> A kocsi ismét gurul, de Sipov, a sofőröm a kereket három csavarral erősítette öt helyett. Nincs csavar. Kockázatos, de menni kell.<br /><br /><strong>20 óra 45 perc.</strong> Lőrincen átutazva megláttam a gépkocsizó zászlóaljat. Elhatároztam, hogy odahajtatok, talán tudnak adni egy tárcsát. Ebben a pillanatban a tömlő is leeresztett; kezdtem egyezkedni velük, adjanak ragasztót is. Aztán: miért szorul a fék? A kocsi régi, ócska zsákmányolt autó! <em>(Opel Super)</em><br /><br />A gépkocsizó zászlóalj emberei észrevették mellemen a zöld érdem szalagot: “Leningrád védelméért.” Én meg mit látok a zubbonyukon - ugyanazt a zöldet. Mindjárt megörültünk egymásnak. A szerelők, bár az új évet készülnek megünnepelni, maguk ajánlották fel, hogy nyomban hozzálátnak a munkához, és mindent megcsinálnak nekem.<br /><br /><strong>Éjszaka.</strong> A tiszt táncol a medikával. A többiek is táncolnak meg énekelnek. A buktaképű harmonikás, feje búbjára tolt füles sapkában, igyekszik hangosabban zenélni. Az asztalon káposzta hagymával, kocsonya fokhagymával.<br /><br /></p>
<p style="text-align: left;"><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2014-12-31/7102709/h_tumblr_inline_nhe07nvyGm1t7a2fy.jpg" /></p>
<p style="text-align: left;"> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F15%2Fbuek_1945_budapest%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F15%2Fbuek_1945_budapest%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F15%2Fbuek_1945_budapest%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=BUÉK 1945 BUDAPEST"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/15/buek_1945_budapest#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102709" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2014-12-31/7102709/h_tumblr_inline_nhe041Twet1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/14/1945_januar_1_hetfo
1945. január 1. Hétfő
2015-02-14T07:01:00+01:00
2015-02-14T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<blockquote>
<p><strong><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-01/7102707/h_tumblr_inline_nh6rrkfqTR1t7a2fy.jpg" /></strong></p>
</blockquote>
<p><strong>Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész. 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával, a Jó Pásztor Misszió szervezetének segítségével néhány hét alatt 32 gyermekotthont alakít az üldözöttek számára. Buda, II. kerület, Lórántffy utca</strong></p>
<p>Újév éjszakája igencsak mozgalmas volt. Az akna és ágyútűz, a gépfegyverropogás hangorkánjára a Fillér utcából válaszolgatott egy német ágyú. Ez a harci zaj csak másnap délutánra hagyott alább. Úgy három óra tájt valaki erőteljesen megzörgette az ablakot. Ugyan ki lehet ez? Ki merészkedik ide ebben az irtózatos lövöldözésben? Katonai járőr? Netán nyilasok? Esetleg futár valamelyik otthonból? Nem ez lehetetlen. Gyorsan elbújtattam Krámeréket, és felmentem a bejárati ajtóhoz, hogy megnézzem, ki a váratlan látogató.</p>
<p>Az ajtónál fiatalabb férfi állt, a Ruszti úton lakik – mondta – mérnök, a házmester ismeri őt – oszlatta el gyanakvásomat. Lementünk a pincébe, s ott, mintha ereje végéhez érkezett volna, roskadt le egy székre. A nagyon piszkos ruha és a borostás áll fölött kellemes vonású kedves arc – és egész testét rázza a remegés. Lassan szólal meg, és akadozva mondja el, mi történt az elmúlt éjszaka. Apránként kibontakozik előttünk a szomorú valóság. Háza, melyben feleségével és két kisgyermekével lakott, két tűz közé került az éjszaka. Ők éppen akkor mentek le a pincébe, amikor valamelyik ágyúlövedék becsapódott a házba. A pincelépcsőn a mérnök ment elöl, mögötte a gyerekek, hátul a felesége. Ő leért, leemelte a lépcsőről a kicsiket, és kereste az asszonyt. Akkor látja, hogy ott fekszik holtan. A becsapódó lövedék repeszdarabja fejét találta, úgy halt meg a másodperc töredéke alatt, hangtalanul. Ő most itt áll, elhagyottan, két apró gyermekkel. Segítséget kért, hogy valahová, fedél alá juttassa a kicsiket és eltemethesse a feleségét.</p>
<p>Amikor mindent előkészítettünk, átmentem a mérnökkel, Krámerrel és a házmesterrel a gyermekekért. Félelmükben elaludtak szegények, de sértetlenek voltak. Szerencsésen vissza is tértünk velük. Nem volt könnyű: az alig 400 méternyi utat több mint két óra alatt tettük meg.<strong> <br /></strong></p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász. A Nyugat (irodalmi folyóirat) alapítója, szerkesztője, kiadója, mecénása; a parlament felső házának választott tagja 1931-1935 között; 1917-től az 1938-as zsidótörvényig a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezérigazgatója. A német megszállás, 1944. március 19. óta hamis papírokkal bujkál. 1934-ben Hitlerről írt könyve miatt nagyon keresett személy. Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>1939, 1940, 1941, 1942, 1943, 1944 s most 1945. Hét rettenetes esztendő, mindegyik rettenetesebb az előzőnél. S a genny és piszok az egeket verdesi. És én már kifogytam a jelzőkből, mikkel undorodásomat fejezhetném ki.</p>
<p>1945 újéve. Se bor, se búza, se békesség. S vajon lesznek-e számomra valaha? Ellenben három nap óta nincs világítás; a karácsonyfáról lementett kis gyertyák fénye mellett ülünk a pincében. Mára már ez is kifogyott. T Gyuszi most önt mécseseket, faggyúból és padlóviaszból. És ma reggelre már a vízvezeték is abbahagyta a működést; valami vizet tartalékoltunk, de hogy holnap mi lesz, vagy, mondjuk holnapután, senki se tudja. Fűtés egyelőre még van és némi ennivaló is. (Sőt tegnap délben bőrös sertés.) Kenyeret azonban csak nyilas összekötetéssel tudtunk szerezni.</p>
<p>Budapest német parancsnokának küldött orosz ultimátum híre igaz: tegnap délben járt le, Budapest német parancsnoka elutasította, és megkezdődött a németek „hősi” ellenállása. Mario <em>(a kisfia)</em> volt kisasszonya valahogy kinyomozta, hogy hol vagyunk. Felhívott bennünket, és én boldogan hallottam, hogy gyermekeim megvannak és jól vannak. Négy nap óta éjjel-nappal a pincében, de fekvőhelyük van és egyelőre ennivalójuk is. Kartácsdarabok bevágódtak Viola lakásába, Panni konyhájába, de különösebb bajt nem okoztak. A front házuknál vonul el, invitáltak bennünket, de Ria azzal, hogy nincs itt a fréz csipkeruhája, elhárította a meghívást.</p>
<p>A front itt van a mi házunknál is. Szakadatlan ágyúzás, gépfegyverezés. Az egyik szobába itt is bevágódott egy szilánk; nem csinált bajt. Az utcasarkon akna robbant; aggódunk F. Paliért, aki itt a közelben lakik. Tizenöten vagyunk a pincében, melynek semmi szellőzése nincs. Az emberek kezdik nem bírni el egymást – az egyiknél az önzést, a másiknál a modorát, a harmadiknál a szagát… mennyivel könnyebb a Seid umschlungen Millionen, <em>(embermilliókat átkarolni – utalás Schiller Az örömhöz című versének egyik sorára, vagy ifj. Johann Strauss egyik keringőjére)</em> mint egyes embereket átölelni. A ház tele van katonával, vagy háromszázan vannak itt, akik különböző fel nem használt formációkból verődtek össze. (S most a WC vízöblítés nélkül!) Ezekből az itt és egyéb épületeken tartalékolt formációkból merít aztán a front, a felmerülő szükségletek szerint. Tegnap huszonöt embert vittek el, akik augusztusban vonultak be a tüzérséghez, de kiképzést nem kaptak, mert sáncmunkálatokhoz állították őket. Most aztán néhány géppisztoly kaptak, kétórai kiképzést kezelésükben, és a frontra küldték őket. Ketten tértek vissza, a többi vagy megszökött, vagy elesett. Az utcán katonai őrségek járnak, s aki férfit előtalálnak, viszik, akár alkalmas, akár nem. (Rettenetes gépágyúzás közepette írom e sorokat, fenn a lakásban. A spájz ablakai e percben törtek be.)</p>
<p>Az éjjel az ágyúzás egy percig sem engedett aludni.</p>
<p> </p>
<p><strong>Kraut Gyula 38 éves kőműves, gépkocsivezető </strong><br /><strong>Pest, XIV. kerület, Thököly út 80. Nyilasház</strong></p>
<p>Utasításba adták, hogy menjek a Városligetbe. Ekkor már nagyon közel volt a front, hallatszott az ágyúdörgés és az aknák hangja. Aztán mégsem a Városligetbe mentünk, hanem az Aréna útra, ahol felvettük Németh Lajost, aki azt parancsolta, hogy egy megadott címre menjünk. Ott Németh Lajos engem kiparancsolt a kocsiból, előtte kellett mennem egy lakásba, ahol egy idős nő volt. Németh Lajos a lakásban körülnézett, én is láttam, hogy az ágyban egy halott férfi fekszik. Az idős nő a halottra borult. Németh Lajos rám parancsolt, hogy vigyem a nőt. Aztán, hogy gyorsan leérjünk, én felemeltem és úgy vittem le a karomban. De nem a gettóba vittük, hanem Németh Lajos utasítására a pártház elé. Ott Németh felment, a nő a kocsiban maradt, majd egy negyed óra múlva pártszolgálatosok lejöttek, és 8-10 foglyot hoztak még, valószínűleg a pincéből. Emlékszem, hogy könyörögtek az életükért. A foglyok között volt egy 8-10 éves gyerek is. Kröszlnek is könyörögtek, hogy vigyék őket a Vöröskeresztbe. Bármennyi pénzt is kér, mindent megfizetnek, csak vitesse oda őket. Kröszl erre nem szólt semmit, hanem mellém ült és parancsolt, hogy indítsam be a motort. A kocsin volt még Németh Lajos is, meg több pártszolgálatos. A Városligetbe mentünk, az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út közötti részen hajtottunk a ligetbe. Németh Lajos itt leszállt a kocsiról, majd ráordított mindenkire, hogy azonnal leszállni. Aztán a foglyoknak azt parancsolta, hogy térdeljenek le és tüzet rendelt el.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2F1945_januar_1_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2F1945_januar_1_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F14%2F1945_januar_1_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=1945. január 1. Hétfő"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/14/1945_januar_1_hetfo#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102707" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-01/7102707/h_tumblr_inline_nh6rrkfqTR1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/13/januar_2_kedd
Január 2. Kedd
2015-02-13T07:01:00+01:00
2015-02-13T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong><br /><br />Bejött hozzánk Ilonka is. Ő egy lakásban lakott velünk, az éjszaka még fenn aludt a második emeleten. Zsidó nő, hamis iratokkal bújik. A saját bajáról kezdett panaszkodni. Fél K.-éktól. K.-né ugyanis felismerte, s rögtön eljárt a szája: - Hiszen ez zsidó, ismerem nagyon jól Pécsről. – Nagy félelem gyötri most Ilonkát. Egészen feldúlt az arca és sápadt.<br />- Majd valamit csinálunk – próbálom megnyugtatni. A feleségem rögtön tudta a védekezés módját: - Az ő férje meg katonaszökevény!<br />Egyszerre óriási robbanást hallottunk. Robbanást, zörgést, cserepek, övegek és tárgyak sok hangú hullását. Ködös lett a levegő, és úgy látszott, hogy összeomlott az egész ház, talán mi is meghaltunk, s csak életünk utolsó pillanatainak emlékképeit hoztuk magunkkal a másvilágra. Én ugyan a robbanás zajára hirtelen levetettem magam, hassal a padlóra, de ezzel a cselekedettel alighanem elkéstem volna, ha csakugyan meg kellett volna magam védeni. Ilonka is levetette magát mellém. A fejemen, a jobb fülem mögött valami ütést éreztem a robbanás után. Megtapogattam az ütés helyét. Sebesülést nem tapasztaltam, nem lett véres az ujjam hegye sem. Fölkeltem. Észhez tértem. Ilonka későbbi előadása szerint ezek voltak az első szavaim a feleségemhez: - Látod, te őrült! Ugye mindig azt mondtam, hogy le kell jönni a pincébe! – Feleségem ellenkezés nélkül fölkelt – nagy szó! – és öltözködni kezdett. Siettem. Felöltözni és le a pincébe.<br />Nem ijedtem meg. Tudtommal nem. De az eset után negyedóra múlva sírási ingert éreztem. Nem sírtam, de talán csak azért nem, mert fölösleges lett volna. Magamat sirattam volna, azért, mert szétfoszlott a sérthetetlenségembe vetett hitem. A fejemen fél dió nagyságú dudorodás keletkezett. <br /><br />Bomba csapott a házunkba, a tető egy sarkát levágta, az ablakok nagy része betört, az udvar tele lett cserepekkel, vakolattal, pléh- és fadarabokkal, de főleg üveggel. Fölmentem a lakásunkba, megvan-e még? A lakás lényegében sértetlen maradt, csupán a konyha és az előszoba ablakai törtek be. A szobák ablakai is megsérültek, lyukaik látszottak rajtuk. <br /><br />Két-három napos ostromra számítottam. Nem megy ilyen gyorsan. Márpedig nehéz ezt bírni. Nem a félelmet, mert az kicsi. Hanem a sok elfojtott dühöt. Ingerültséget keltenek bennem a magam körül látott emberek. Csaknem valamennyit a háború cinkosának tartom. Mert türelmesek. Mert még mindig a németek győzelmét óhajtják. Már megkíséreltem, hogy beszéljek eggyel-kettővel. Persze, igen óvatosan. De hát hasztalan. Ha hallgatnak is, vagy valamely érvemet elfogadják, akkor is szimulálnak. Amikor egymás közt beszélnek, egészen más nótát fújnak. Magatartásuk végzetesen determinált. Nem néhány esztendei propaganda áldozatai ők, hanem egy életen át készítették ki olyanokká, amilyenek.</p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász. A Nyugat (irodalmi folyóirat) alapítója, szerkesztője, kiadója, mecénása; a parlament felső házának volt választott tagja, a Gyáriparosok Országos Szövetségének volt vezérigazgatója. A német megszállás, 1944. március 19. óta hamis papírokkal bujkál. 1934-ben Hitlerről írt könyve miatt nagyon keresett személy. Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium) <br /></strong></p>
<p>A Belváros – hozzák a hírt – romokban hever. Félig elpusztult, egészen elpusztult házak; azok a szerencsések, melynek csak az ablakai zúzódtak be. És a pusztulásnak ugyanilyen képét nyújtja a városnak a Körúton túl eső része. Egy szanitéc beszéli, hogy lovas kocsival hozott sebesülteket a rákoskeresztúri frontról. Az utat végigsöpörték az orosz repülők, egy bomba szétszaggatta a lovakat. Az emberek kirohantak a házakból, egy pillanat alatt szétdarabolták a lovakat, és diadalmasan vitték a párolgó húsdarabokat búvóhelyeikre. „Elpusztulunk, mindannyian elpusztulunk, nagyságos asszonyom” – mondta a szanitéc Elvirának. Az úton idefelé húsz hullát számolt meg. „De ezek nem maiak – mondotta – négy-öt napja feküsznek ott, s már feloszlásnak indultak.” Ki törődik a hullákkal? Ki törődik az élőkkel?</p>
<p>A gépágyuk kattogása az elviselhetetlenségig fokozódott. Az elviselhetetlenségig? Az ember, a hős – végül is elviseli. És hogy a kép teljes legyen: a pince folyosóján tüzérek oktatást kapnak a géppisztoly kezelésben. Aztán húsz-huszonötös csoportokban viszik őket a frontra. Mára a magyar hadvezetőség a Beszkárt <em>(Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság) </em>- kalauzokat készül harcba dobni.</p>
<p> </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-02/7102705/h_tumblr_inline_nh6to7nGLJ1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><em>Mikó Zoltán vezérkari százados a Fővezérség Defenzív Osztályának vezetője, különleges alakulatok megbízott főszervezője. A különleges alakulatokon belül ellenállási csoportokat hoz létre. Terve, hogy megnyitja a frontot az oroszok előtt. Ehhez kéri Sipeki százados, a Műegyetemi Rohamzászlóalj parancsnokának segítségét. Mikó helyettese megy el a válaszért. </em></p>
<p><strong>Bondor Vilmos 29 éves főhadnagy</strong><br /><strong>Buda, II. kerület, Áldás utca</strong></p>
<p>Könnyen megtörténhet, hogy tőrbe csal. Mit tudnék akkor csinálni? Ha már bent leszek az épületben, azt csinálnak velem, amit akarnak. Ha ez a szándékuk, könnyen elfoghatnak, tárgyalás közben nem tarthatom állandóan lövésre készen a pisztolyt. Ha pedig megfutamodok, minden esélyt elveszítünk arra vonatkozóan, hogy megnyissuk a kaput, és ezzel rázúdul a mérhetetlen szenvedés a főváros lakóira! Ezt semmi esetre sem fogom megtenni. Harctéri vezényléseim idején máskor is kerültem kritikus helyzetbe. Talán most sem hagy el a szerencsém.</p>
<p>A fiukkal jól megbeszéltem az elkövetkező mozzanatokat. A legényemmel és egy másik emberrel megyünk elől és fordulunk be a parancsnokságra. A második csoportban, kb. 50 lépés távolságra lemaradva, négyen fognak követni. Mögöttük pedig egy félrajnyi erejű csoport észrevétlen igyekszik megközelíteni az épületet, akiket megbíztam, ha látják, hogy harcba keveredtünk, szórják meg kézigránátokkal az épületet és környékét. Kioktattam őket még arra is, hogyha megközelítették a parancsnokság épületét, bújjanak el a bokrok között. A kézigránátos támadásnak az az előnye, hogy az ellenfél nem látja a fegyver torkolattüzét, és nem tud tájékozódni a hang után sem. Még azt is a lelkükre kötöttem, hogy az ablakokat jól célozzák meg. Végre szorongó szívvel elindultunk.</p>
<p>Úgy látszott, hogy minden rendben megy. Igaz, útközben még mindig remegett a lábam, de mire a házhoz értünk, megszűnt.</p>
<p>Az ajtó előtt sétáló géppisztolyos tisztelgett, amikor beléptünk. Bent az írnok várt és rögtön vezetett fel a parancsnok irodájába. Most már nem haboztam, beléptem. A szoba túlsó oldalán az íróasztal mögött ült egy százados, és nyájasan viszonozta a tisztelgésemet.</p>
<p>"Bocsánat, Sipeki százados urat keresem" - fordultam hozzá.</p>
<p>"A százados úr azonnal itt lesz" - válaszolta mosolyogva. "Addig ülj csak le", tegezett le erőltetett szívélyességgel. "Megkínálhatlak addig is itallal?" és máris nyújtotta az előtte lévő tálcáról a töltött poharat. Elfogadtam és éppen koccintani akartunk, amikor valami keménységet éreztem a hátamban. Rögtön tudtam, hogy miről van szó és a kezemben levő poharat az arcába vágtam. Most már a második géppisztolycsövet is éreztem lapockáim között.</p>
<p>Sokáig nem tudtam ellenállni, négy pribék ugrott rám, hátra csavarták a kezemet és megbilincseltek. Természetesen ez nem ment simán és mindnyájan lihegtünk a küzdelemtől.</p>
<p>"Árulás!" - ordítottam el magamat, hogy a kint lévő bajtársakat figyelmeztessem, amire az egyik gazember igyekezett az arcomba húzni a sapkámat. Sikerült egy jót rúgni rajta. De a rövidebbet megint csak én húztam. Újból letepertek és térdeltek rajtam. Ettől kezdve már csak passzív szerepet játszottam. Lenyomtak egy székbe, az arcomba húzták a sapkámat és ráadásul hozzábilincseltek az ülőhelyemhez. A szidalmak özönét zúdították rám, elneveztek kommunistának és természetesen aljas árulónak. Csak bajtársaim miatt aggódtam. Kívülről semmi zaj. Nyílván elfogták őket is, vagy elmenekültek. Vártam a kézigránát robbanásokat. Hirtelen arra gondoltam, hogy talán csak várakoznak, addig, amíg az erősítés megérkezik a Bimbó utcából, s akkor kezdik el kiszabadításunkat.</p>
<p>Végre, majdnem egy órányi kínos várakozás után a pribékek levonszoltak a kijárathoz, ahol már várakoztak szintén bilincsbe vert barátaim. Derekasan viselkedtek, nem lehetett látni az arcukon, hogy begyulladtak volna. De hogy ez alapos megrázkódtatást jelentett a részükre, azt megéreztem akkor, amikor hozzám láncolták Zsigmond Zolit. Minden tagja remegett az idegességtől. “Nem kell beszarni fiúk” - szóltam bátorítólag hozzájuk.”Már nem sok idő van hátra, és ezek rövidesen lógni fognak.” Ez utóbbi mondatom meg is tette a hatást, mert lehetett látni, hogy a pribékek egy pillanatra behúzták a nyakukat. “Fogja be a száját!” - ordított rám egy csendőr altiszt, aki az erősítéssel érkezett. “Vegye tudomásul, hogy le van tartóztatva!” Majd kiadta a parancsot: “Válasszák le ezt a két embert a többiektől!”</p>
<p>Rövidesen elindították a menetet. De milyen parádéval! Bár csak három pár foglyot kísértek be, de minden párra négy géppisztolyos esett. A számonkérők <em>(Nemzeti Számonkérő Szervezet)</em> biztosra mentek. Nekik fontos volt, hogy minél több embert fogjanak el és kísérjenek be a börtönökbe. És ezt céltudatosan csinálták. Ez a nagy buzgalom mentette meg őket attól, hogy harcoló alakulatokhoz kerüljenek.</p>
<p><strong>Kovalovszky Miklós 35 év körüli középiskolai tanár</strong><br /><strong>Kispest</strong></p>
<p>Három órakor német katonák keresnek szállást. A frontról jönnek, fáradtak, éhesek, pihenni akarnak. A házigazda saját lakásában helyezi el őket. Nyolcan vannak, holtfáradtak, elvadultak, szakálltüske az arcukon, a tűzvonalban napokig nem ettek és nem aludtak. Csüggedtek, mogorvák, jóformán egymással sem beszélnek. Levessel kínálják őket: mohón esznek. Egy óra múlva gyorsfutár jön értük: riadó, indulniok kell! Hova? Jóformán ki sem nyújtózhattak. Nem a győzelmes sereg katonái már, csak halálba hajszolt, szerencsétlen emberek.</p>
<p><strong> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-02/7102705/h_tumblr_inline_nh6tpgFEk51t7a2fy.jpg" /></strong></p>
<p><strong>Kató György, 40 éves </strong><br /><strong>Pest, XIV. kerület, Thököly út 80. Nyilasház</strong></p>
<p>A nyilasház pincéjében két napig voltunk a feleségemmel. A második napon odahoztak öt gyereket, akik szintén borzalmas állapotban voltak. Mindegyik csupa vér. Az egyik nyilas egyik alkalommal nagy hangon közölte velünk ott a pincében, hogy a front már Rákospalotán van, s ekkor felkapott egy széket és az egyik gyerek fején szabályosan szétverte. Ott volt egy ürülékes tartály és a gyereknek a fejét abba nyomta bele. De ezzel sem elégedett meg, mert egy tégladarabot vett a kezébe, és a fiúkat arra kényszeríttette, hogy hímvesszőjüket helyezzék erre a téglára, majd pisztolyával nagyokat ütött rájuk. Legalább háromnegyed óráig tartott ez a szörnyűség, este az öt megkínzott fiatalt elvitték, s ha jól emlékszem, Kovács János közölte velünk, hogy a Stefánia úton agyonlőtték mindet.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F13%2Fjanuar_2_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F13%2Fjanuar_2_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F13%2Fjanuar_2_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 2. Kedd"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/13/januar_2_kedd#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102705" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-02/7102705/h_tumblr_inline_nh6to7nGLJ1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/12/januar_3_szerda
Január 3. Szerda
2015-02-12T07:01:00+01:00
2015-02-12T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-03/7102703/h_tumblr_inline_nh6u6lGu0V1t7a2fy.jpg" /></strong></p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong><br /><br />Reggel kilenckor felmentem Elvirával a lakásba, hogy kissé rendbe szedjem magamat. Éppen vízzel telt sajtárt tartottam kezemben, hogy a WC-t öblítsem, amikor rettenetes orkán süvített végig a házon. Földindulás, égszakadás, a ház rettenetes robajjal beszakadt, a falak, plafonok összeomlottak, ami üvegfal és ablak volt, mind betört, az üvegdarabok végigzúgtak a lakáson, csak az a néhány négyzetméternyi hely, ahol mi álltunk, nem szakadt le. Egy pillanat, túl voltunk az első rémületen, és rohantunk le a pincébe. A valóság: egy bomba egész a földszintig átszakította az épületnek azt a részét, ahol a tantermek voltak, közvetlen a H.-lakás udvari frontján, magát a lakást megkímélte, csak az udvari front ablakait zúzta be és az éléskamra kincseit hányta összevissza, és keverte meg üvegtörmelékkel. A „la séance continue” pózát azért nem engedtem el, az öblítést a WC-ben elvégeztem.</p>
<p><br /><strong>Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő</strong><br /><strong>Pest, VII. kerület, gettó</strong></p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-03/7102703/h_tumblr_inline_nh6ug8VFHW1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><em>(Nagyatádi = Kertész u.)</em></p>
<p>Az egész gettó olyan, mint valami csatatér. A tegnapi bombázások rettenetes károkat csináltak. Az utcák mind tele vannak törmelékkel, szennyel, egy-egy utcán csurog a víz, ahol csőrepedés van, és az emberek rohannak oda, hogy egy kis vízhez jussanak. Katonák jönnek be kintről vízért, annyira nincs ott se. Az utcán minden lépésnél hordágyat vivő embereket látni, és a hordágyon halottak. Más halottakat kézikocsin visznek ládákba téve, de az utcán is hevernek halottak egy darabka papírral letakarva. Rengeteg a sebesült. Ezt a kis városrészt egy nap alatt csúnyán kikészítették. Anyád szegényke nagyon rossz hangulatban volt ma. Ő ugyan nem látja ezt a sok szörnyűséget az utcán, mert nem jár ki, de tegnap a szomszédságukban az óvóhely kapott találatot, és 40 halott van. Azokat segítették a ház férfiai kihordani. Apus is kint járt segíteni. És ráadásul a sok baj mellé még az örök vita és veszekedés nagyon szomorúvá teszik. Nem sok sikerrel járt az igyekezetem, hogy felvidítsam, mert a látottaktól én magam is nagyon letört lettem. Hazafelé jövet újabb menetekkel találkoztam, akiket hoztak be a gettóba. Védett házakat (portugál,salvadori, spanyol, svájci, svéd vagy vatikáni diplomáciai védettségét élvező zsidók lakta házak) ürítettek ki és hoztak be a rendőrök. Itt egyelőre a téren tömörítették őket. Itt aztán most ebéd után végignéztem, hogy rabolják ki őket a nyilasok. Amikor készen voltak a munkával, elengedtek mindenkit és a zsákmánnyal megléptek. Így őrzik a „nemzeti vagyont.” (1944. november 3.-i miniszterelnöki rendelet értelmében „a zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll.”) Hogy fogják tudni elhelyezni ezt a rengeteg embert, amikor máris túlzsúfoltság van, és mindig több ember lesz hajléktalan a bombakárosultság miatt?</p>
<p><br /><br /><strong>Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító</strong><br /><strong>Valahol Pest külvárosában</strong><br /><br />Sztojanov és Afanaszjev rohamoz az élen. Átbújtak a drótsövényen, de mögöttük a gyalogság megtorpan, nincs támogatás… Ez a két fiú kiszállt harckocsijából, úgy vezették maguk mögött a lövészeket. Most újra beszálltak, elmentek… Sok a halottunk, a sebesültünk… Házak a kövezett út mentén, mindegyik ház harcálláspont. Géppisztolyosok az ablakokban és tüzelnek a tetőről meg a padlásról is. A harckocsikban nem tesznek kárt, de a gyalogosokban… Akármennyire fedezik is magukat, sorra hullanak el. A páncélosok megtorpannak. A gyalogság megtisztít két házat, egyet balról, egy másikat jobbról. A polgári lakosok a pincében bujkálnak, nem látni eleven lelket közülük. Budapest ég. Gyalogságunk rohamra indul. Minden ház erőd, tűzfészek. Négy-öt emeltes házak. Harckocsiárok-rendszer, már benn a városban. Kettős árok, egy udvart vesz körül, az árok szélessége három méter. A terepet a fasiszták aláaknázták, drótakadály, négy-öt karó tartja… A házakon lőrések…… Mindenütt füst… Szinte fulladozom.!<br /><br /></p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-03/7102703/h_tumblr_inline_nh6u89a0jQ1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><br /><br /><strong>Bükkös György 33 éves elektroműszerész, zuglói nyilas kerületvezető</strong><br /><strong>Pest, XIV. kerület, Thököly út 80. Nyilasház</strong><br /><br />Bejelentés alapján Németh Lajosék a Homérosz moziból (Hermina u. 7. , ma orvosi rendelőintézet) - ahol már vagy 10 embert megöltek - megint 18-20 fiatalembert behoztak. Tényként közölték velem, hogy viszik őket a Duna-partra kivégezni. A kivégzés helye ebben az esetben az Erzsébet-híd pesti hídfőjének bal oldala. A 15-20 fő elfogott személyt teherautóra raktuk és így szállítottuk a helyszínre. A gépkocsit ebben az esetben is Kraut Gyula vezette. A kivégzésen rajtam kívül mintegy 10-15 fegyveres pártszolgálatos vett részt: Kröszl Vilmos, Németh Lajos, Báli László, Kraut Gyula és Kraut József, Erős János, Füredi Pál, Pintér László, Kálmán László, Kovács István, Baráth Kálmán, Baráth János és még mások, akiknek a nevére nem emlékszem. A gépkocsival egész közel mentünk a Duna-parthoz, majd foglyainkat leszállásra kényszeríttettük. A folyó kőpadján egymás mellé sorba, arccal a víz felé állítottuk őket, majd 3-4 méter távolságból sortüzet nyitottunk rájuk.</p>
<p><br /><br /><strong>Orosz hírszerzői jelentés:</strong> „Vörös Gyula alezredes, a 6. (magyar) hadtest volt törzsparancsnoka, az átszökött Vörös János vezérezredes fivére, akit 2.-án 1 óra 45 perckor tartóztattunk le, jelentette: a körülzárt terepen mintegy 70 000 katona tartózkodik, közülük 20-30000 gyalogos. A város utcáin barikádokat építenek. A szökevénynek tudomása van róla, hogy december 29.-én a németek kitörést terveztek Budáról, de a német főparancsnokság ezt állítólag letiltotta. Hindy vezérezredes, az I. (magyar) hadtest parancsnoka, a budapesti magyar csapatok főparancsnoka, javasolta az ultimátum elfogadását, de Porzezinszky György vezérkari alezredes Szálasi képviseletében követelte, hogy a várost az utolsó katonáig védelmezzék. Vörös Gyula tisztektől úgy hallotta, hogy a németeknek már csak öt napra van élelmük. Jelenleg élelmiszerről és a lőszerről szállítórepülőgépek gondoskodnak. Az I. (magyar) hadtest törzse a királyi vár miniszterelnöki helységében tartózkodik. A körülzárt terepen tartózkodó többi törzskar a királyi várban tömörült.”</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F12%2Fjanuar_3_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F12%2Fjanuar_3_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F12%2Fjanuar_3_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 3. Szerda"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/12/januar_3_szerda#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102703" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-03/7102703/h_tumblr_inline_nh6u6lGu0V1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/11/januar_4_csutortok
Január 4. Csütörtök
2015-02-11T07:00:00+01:00
2015-02-11T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong><br /><br />A légópince műhelyrészében az este nagy dáridó volt. T. úr berúgva érkezett meg, rendes szokása szerint. Ő kijár a pincéből, és ehhez szíverősítőre van szüksége. De kedves részeg. Megérkezése után tovább ivott, társakat keresett az iváshoz, énekelt, tréfálkozott. T. úr verseket és monológokat adott elő, igen ügyesen. Nekem rossz kedvem volt, messziről néztem a mulatságot. Szomorkodtam. Mert a Nagymező utca 28. számú ház megsérült, és ott van a boltom. Kétemeletes ez a ház, a bomba a tetejébe csapott, az utcai részen. Egy ék alakú nagy rés tátong a házon, az ék vége pontosan az üzletemet éri. Kívülről úgy látszik, hogy a bolt maga nem sérült meg. Tegnap délután láttam a sérülést. Kimentem a Nagymező utcába, de itt csak az Andrássy útig mertem elmenni, mert folyton kóvályogtak fölöttem a repülőgépek.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-04/7102701/h_tumblr_inline_nh6vly025e1t7a2fy.jpg" /></p>
<p>A hulla már egy hete ott hever a szomszéd ház tövében. Másfelé is vannak hullák, mondják azok, akik kijárnak a pincéből. Ez a hulla egy zsidó férfi hullája. Úgy mondják el az esetet, hogy a szomszéd szállodában lakott, csillag nélkül persze és hamis iratokkal, rejtőzve. A nyilasok razziát tartottak a környéken, annak híre eljutott a szállodába, a rejtőző zsidó férfi félt, tehát kiosont a szállodából. Ki a sötét, hideg utcára, hajlék reménye nélkül. Kopogott a szemközti ház kapuján, az nem nyílt meg. Kopogott a mi kapunkon is. Néhányan hallották ezt a kopogást, de nem nyitották ki a kaput. Nem tudták, ki a kopogó, mit akar, de még életveszély is lett volna menekült zsidót befogadni. Egy nyilas autó fordult be az utcánkba, fölfedezték a zsidót, egy az üldözők közül leugrott az autóról, és közvetlen közelből agyonlőtte. Két kis piros szélű lyuk látható a bal füle tövében. Sok vér folyt ki a sebeken. Véres a hulla válla s mivel előregörnyedt, a vér a válláról lecsurgott a mellére, az ölébe, le a járdára. A járdán alvadt, megfagyott, cafrangos szélű vértócsa terül el. Fagyott vérlepény hever a hulla ölében is. A hulla arca fáradt, mintha valami keserűség áradna róla. Lassanként mintha összébb zsugorodna, bár ez csak az érzékelés csalódása lehet. A feje a hullának jobbra hajlik, mintha a vállán pihentetné, kopott kalapja is jobbra csapódott, mintha mutogatná a sebeit. A ruhája is kopott, de igen jó cipő van a lábán! Az emberek nagy része kikerülte a hullát, átment a másik oldalra. Gyengébb lelkűek feléje sem mertek nézni, mások pislogtak, még vissza is fordultak, hogy tovább lássák. Bizonyára nehéz gondolataik támadtak az ember esendőségéről. Negyedik napon már nem volt a jó cipő a hulla lábán. Azt mondják, hogy egy nő jött, megállt a hullánál, majd letérdelt melléje, s gondosan kikutatta a zsebeit. A zsebekben nem talált semmit, de a cipőt lehúzta a hulla lábáról. Mialatt szorgalmas munkáját végezte, kis csődület keletkezett körülötte, megkérdezte valaki, hogy mit akar, mit csinál, a nő nyugodtan felelte: a felesége vagyok. Az egész viselkedéséből azonban nyilvánvaló volt, hogy idegen. A hulla vállát, mellét és ölét üvegcserepek lepték el. Az utca is csupa üveg. Néhol egész üveghalmazok domborodnak. A hulla ölében a fagyott sötétpiros lepény olyan, mintha pazarul megcukrozták volna.<br /><br /><br /><strong>Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész. 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával, a Jó Pásztor Misszió szervezetének segítségével néhány hét alatt 32 gyermekotthont alakít az üldözöttek számára. Buda, II. kerület, Lórántffy utca</strong><br /><br />Éjszaka nagy dörömbölésre ébredtem, majd felriadtak a többiek is. Női és férfihangok keveredetek az éjszakában. Bizony félve néztem ki a pinceablakon, s a „ki az?” kérdésemre odahajló arcban Stiasznyi Évát, a Bogár utcai otthon vezetőjét ismertem fel. Mögötte két német katonát látok… A lélegzetem is elállt egy pillanatra. Az villant át az agyamon, hogy a németek felszámolták a Bogár utcai otthont, elvitték, talán meg is ölték azt a 45 gyermeket! Futottam ajtót nyitni. A hallban ültünk le a lépcsőkre, a zseblámpa fénye mellett, és Éva elmondta, hogy frontvonalba kerültek, két napja ott kuporog a gyereksereg a kazánházban a kokszon, állandóan lőtték őket, ma este tűzszünet állt be, nem lehet tudni, meddig tart, de ha újra kezdődik a harc, akkor éppen őket éri minden lövedék. A mai nyugalmat kell felhasználni és elhozni a gyerekeket, de hová menjenek? A német frontszakasz parancsnoka küldte kísérőül ezt a két katonát, ők segítenek elszállítani a gyerekeket, ha valahol találnak helyet, ahová mehetnek. Mit tegyen? Két napja nem ettek a gyerekek, a zsebüket kockacukorral tömték meg, hogy erőnlétüket megtartsák valahogy. Élelmet nem tudnak szállítani, nincs eszköz hozzá, legfeljebb néhány takarót, hogy a hideg ellen védekezzenek. Más csomagot nem tudnak hozni, a kisebb gyerekeket is karra kell venni. A két német csak bólogatott, hogy mindaz igaz, amit Éva mond.<br />Mit tegyünk, Uram Teremtőm?! Közben a mi felnőttjeink is körülálltak minket, és egyszerre, egyhangúlag kijelentették: ide kell hozni az összes Bogár utcait. A pincénk nagy, 30-35 gyerek, illetve felnőtt elfér benne, a kisebbeket talán el tudjuk helyezni a Baar-Madasban (református gimnázium, II. kerület Lórántffy utca) De ha tudjuk, ha nem, ide kell hozni az egész társaságot. A hírhozók induljanak értük, mi pedig helyet készítünk és levest. <br />Rövidesen megérkezik az első csoport. Amikor ajtót nyitok, majd elnevetem magam, meglátva a német katona nyakában az erősen szemita jelleget viselő apróságot, amint fázós kezét a katona nyakán melengeti. A jól megtermett legény komoly arccal veszi le válláról és szép óvatosan átadja nekem. Akkor már inkább sírtam, mint nevettem volna. Mit meg nem tesz Isten, hogy megőrizze ezeket a gyerekeket! Egymás után jönnek ezek a kemény katonák, géppisztoly a vállukon és a nyakukon, karjukon egy-egy kisfiú. <br />A gyerekek éjszaka az égő Margit körúton keresztül, lelógó villanydrótok, halottak és lótetemek között botorkáltak. A Bogár utca közel volt ugyan, de az arcvonal miatt nem jöhettek a völgyön át, csak nagy kerülővel. Csikorgó hidegben, házfalak mentén, kerítésekbe és egymásba kapaszkodva, hogy el ne csússzanak, vánszorogtak idáig.<br />Asszonyaink nyomban viszik az elcsigázott, didergő gyerekeket a pincébe, ültetik őket a kályha köré, fektetik, amelyik nagyon álmos. Jönnek a gondozónők is, húzzák le róluk az átázott cipőket, a havas, nedves ruhákat.<br /><br /><br /><strong>gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos. Fejér vármegye főispánja: 1906-17 (lemond) és 1926-39 (lemond). Buda, I. kerület, Úri u. 52.</strong><br /><br />Tegnap kaptuk a 7-ik Volltreffert (telitalálat). Már csak a pince használható, összes szobák romok. A 34-es házmester fűtött konyháján egy fél lavór vízben borotválkozás, mosdás, fürdés.<br /><br /></p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-04/7102701/h_tumblr_inline_nh6vo6tCZD1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong><br /><br />Délelőtt láttam, hogy hajtották a zsidókat a gettó felé. Órákon át vonult a menet. Megtudtam, hogy a Pozsonyi úti védett házakból viszik őket. Rendőrök és fegyveres nyilasok vegyesen kísérik a menetet. Sok ilyen menetet láttam már.<br />Nem tudom leírni azokat az érzéseket és gondolatokat, amik ilyenkor élnek, égnek bennem. Talán a legfőbb köztük a csodálkozás. De olyan kínzó csodálkozás, hogy az ereje majd szétvet. Ijedt, dühre forduló, eget verő csodálkozás. Hát ez is lehetséges? Ez! Sok ezer éves kultúra, annyi író, tudós és szociológus működése után. Jézus, Petőfi, Freud után. Úristen! Író vagyok. Mit írok én ezután az emberről? Mert azt kell látnom, hogy az ember vizsgázott itt le. Jóvátehetetlenül örökre. <br />Itt állnak az ostromlók a város alatt. Napok, legkésőbb hetek múlva fordul a kocka, és elkövetkezik a megtorlás. Nem a zsidóké, hanem a tisztességes embereké. És a gonosztevőknek még most is ez a gondjuk! Ráérnek erre, nem félnek eléggé. Ahelyett, hogy már mind bújnának a föld alá, keringenének, mint a birkák, lőnék magukat sorra főbe, akasztanák fel magukat, ugornának a Dunába. Vajon mit gondolnak? Tudniuk kell, hogy végük van. És mégis elmennek a zsidó házakba, összeterelik azok népét, bántalmazzák őket, rabolnak, lopnak és aztán hajtják a zsidókat, menetben mennek, kísérnek, őrködnek, szolgálatot teljesítenek. <br />Tehát csodálkozás emészt. És a szégyen. Szégyen azért, hogy nem teszek semmit, bamba néző vagyok. Nem valósíthatom meg képzelgéseimet, odaállni eléjük és felordítani: „Hej, csirkefogó, pimasz gazemberek! Mit csináltok? Megvesztetek?”<br />Szégyenlem, hogy az a közösségem van ezekkel a gonosztevőkkel, hogy én is magyar és keresztény vagyok. Jaj, mit mondok én, ha a háború után valahova külföldre kell mennem? Magyar! Hogyan tagadom le? Ez a szégyenérzés azonban csak felbukkan bennem, de máris elenyészik. Mert a gonosz embert mindig megtagadtam. Nem az a felosztás, hogy van magyar és zsidó, keresztény és mohamedán, hajas és kopasz, hanem ez: van buta és gonosz ember, és van jóravaló ember. <br /><br /><br /><strong>Pest, VIII. kerület, József u. 33.</strong><br /><br />Kovács László szakaszvezető azzal tér haza, hogy - Itt vannak az oroszok! Kézigránátot vesz elő, és kijelenti - Jó lesz ez a németek ellen. Meghallja ezt a 70 éves Venczel Vilmosné, és lánya, a 34 éves Czirják Antalné háztartásbeli, a nyilaskeresztes párt tagja. Nem kell messzire menni, a házban lakik Czirjákné sógora, Rácz Gábor pártszolgálatos, akinél a két nő feljelenti Kovácsot. A szakaszvezetőt még aznap elviszik, megkínozzák, s másnap agyonlövik. <br /><br /></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F11%2Fjanuar_4_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F11%2Fjanuar_4_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F11%2Fjanuar_4_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 4. Csütörtök"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/11/januar_4_csutortok#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102701" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-04/7102701/h_tumblr_inline_nh6vly025e1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/10/januar_5_pentek
Január 5. Péntek
2015-02-10T07:00:00+01:00
2015-02-10T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-05/7102699/h_tumblr_inline_nh6we7Ij1T1t7a2fy.jpg" /></strong></p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Ma reggel nyolckor keltünk fel. Az utcán tartózkodni reggel kilenctől este ötig szabad. Most G.-nénél vagyunk. Mindjárt kilenc óra után ide jöttünk. G-né lakása földszinten van, ablaka egy háromemeletes ház keskeny udvarára nyílik. Mivel szűk az udvar és magas a ház, a szoba biztonságosnak látszik ágyúzás ellen, de nem veszélytelen bombázás esetén.</p>
<p>G.-nénél egész menhely van. A házban lakók közül többen itt alszanak, nem mernek a felső emeleten levő lakásokban maradni. Különben is az emeleteken minden lakás ablakai betörtek, s a hideg elviselhetetlen. Azt hiszem, hogy a városban már alig van ép ablak.</p>
<p>Itt a G.-nénél lakó emberek nyilasok, legalábbis nyilasbarátok. (Kivéve persze a hamis iratokkal rejtőzködő zsidó lányt.) A németektől várják a felszabadítást. Különben az ostrom által keletkezett helyzetet elviselhetetlennek érzik, és kétségbe vannak esve. Az egyik úr, akiről hallottam, hogy nyilas párttag, bár ezt nem tudom, kezd eszmélni, és megkezdte az átformálódást: szidja a németeket.</p>
<p>G.-né főzött nekünk ebédet. Az anyagot mi adtuk. Krumplipaprikás volt az ebéd, jó volt, de fél fogamra sem volt elég. Már az igaz, hogy keveset eszem. Feleségem takarékoskodik a készletünkkel. Nagy nehezen kaptunk kenyeret, egy hét óta először. A kenyérhiányt úgy intéztük el, hogy részint rántott levest ettünk reggelire, az egyéb koszthoz meg nem kellett kenyér, részint lángost sütött a feleségem a teához. Úgy szereztem kenyeret, hogy Karcsit, aki katona, s Újpestről jár be a házunkba – még most is! -, elküldtem a pékhez, s ezért adtam neki tíz pengőt. <em>(1 kg kenyér 1943-ban: 58 fillér.)</em> Katonának ugyanis be lehet menni a boltba, soron kívül. A civilek, leginkább nők, sorban állnak az utcán, és úgy várnak, esetleg egy-két óra hosszat. Ha repülőgép közeledik, szétszaladnak. A sort állás szörnyű. Hetek óta sort kell állni mindenért – ma már csak kenyérért kell, mert a pékeken kívül más üzlet nincs nyitva –, s velem többször megesett, hogy mire a pulthoz jutottam, a kenyér már elfogyott.</p>
<p>G.-né sütött nekünk kalácsot. A kalács nem sikerült. Lisztünk volt, élesztőt a házmesterné adott. A kalács nem kelt meg, lapos korong lett, mely belül olyan, mint a sár. Itthon a műhelyben vacsoráztunk, sült szalonnát, ebből a sárkorongból pirítottunk hozzá kis szeleteket.</p>
<p>A világításunk nyomorúságos. De még mindenfelől előkerülnek gyertyadarabok, s azoknak a fényénél főzünk, sütünk, újságot olvasunk, kártyázunk, sakkozunk. Alig látunk.</p>
<p>A mai nap, este hétig, elég enyhén telt el. Kis ágyúzás volt, bombázás alig.</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Ma reggel beállított T.Gy. testvérbátyja, T.Á. gimnáziumi tanár. Mintha azért jött volna, hogy igazolja a portrét, melyet tegnap a kispolgárról rajzoltam. Ahogy megjelent, ahogy bemutatkozott, ahogy kifejtette, hogy náthája attól múlt el, hogy lakásában egy fok hideg volt, ahogy előadta, hogy hősebb nemzetség nincs a német SS-katonánál… minden coll a kispolgár. Elvira alig tudta türtőztetni magát, olyan ellenvetéseket tett, melyek „a helyszínen való felkoncolás”-ra feltétlenül okot adnak, de T.Á.-t, a történelem tanárát ez nem tudta megállítani a német hősök iránt való mélységes hódolatában.</p>
<p>Ellenben Elvira igazgatója a Práter utcai iskola német lakóiról a következőket beszéli: az iskola SS-kórház, SS-ápolókkal. Ötven beteg fekszik a pinceóvóhelyen¸ tizenöt halott az udvaron és húsz lónak a hullája. Egyetlen SS-katona nem vállalkozik eltemetésükre. Egy pillanatra sem jönnek fel az óvóhelyről (mi minden pillanatban felszaladunk), s az ágytálak tartalmát közvetlenül az óvóhely elé öntik. Hősi világszemlélet.</p>
<p>Egy nyilas katona beszéli itt a folyosón, hogy az éjjel ő és társai harmincöt zsidó koncoltak fel. Hősi világszemlélet.</p>
<p>„Budapest vesszőfutása” – írja a mai lap. Egymillió ember él pincékben; víz nélkül, fűtés nélkül szűk rációra fogyatkozott élelemmel. Telefon nincs, közlekedés nincs, a házak sorra dőlnek össze, hullák hevernek temetetlenül az utcán, s ezt a nyilas zseni „vesszőfutás”-nak nevezi.</p>
<p><br /><br /><strong>gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos, Fejér vármegye volt főispánja</strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Úri u. 52.</strong></p>
<p>Víz elfogyott, expedíció belügybe, Kálvária. Végre 9 kanna víz. Elisabeth egy vödör vizet hoz, derék asszony! Tóni újságolja, hogy a Vérmezőn 30 ezer orosz foglyot fogtunk! Hiszi a piszi! Jön Márffy Laci, hoz 2 vödör vizet. </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-05/7102699/h_tumblr_inline_nh6whaReF01t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><strong>Pentelényi János 34 éves mérnök</strong><br /><strong>Buda, II. kerület Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.</strong></p>
<p>A vízhiány következtében tarthatatlan volt a helyzet az óvóhely egyetlen mellékhelyiségében is, ami vízöblítés nélkül állt. Ezért elhatároztuk, hogy az udvaron pöcegödröt ásunk. Hosszas munka eredménye az lett, hogy az udvaron napokon át ásott gödörben feltört a talajvíz. Nagy lett az öröm, és az agyagos sárga víz mosás, mosakodás és öblítés céljaira megfelelt. Napi 150–200 liter vizet emeltünk ki kötélen lebocsátott vödörrel. Időközben híre járt, hogy a Retek utcában valahol vízvezetékből folyik a víz. Vállalkozó emberek vödrökkel és demizsonokkal jártak ettől kezdve vízért, mit sem törődve a harci veszéllyel. Vermes tanár úr bátorsága engem is magával ragadott, és én is vele mentem. Házról házra a kapuk alá behúzódva, óvatosan tettük meg az utat odáig. Az utcán szörnyű pusztulás képe fogadott. Légitámadás és aknatűz által frissen leomlott és kiégett házak, az úton keresztben fekvő fák, villanydrótok összevisszasága, leszakadt redőnyök feküdtek mindenfelé. A Térképészeti Intézet előtt több ágyú tüzelőállásban volt, és az Olasz fasort tankárok keresztezte. A Retek utcából balra letérve egy teljesen leégett barakktábor izzó romjai között megtaláltuk azt a szabadon álló vízvezeték csövet, melyből széles sugárban éjjel nappal ömlött a víz. Megtöltöttük edényeinket vízzel, és ugyanolyan óvatosan háztól házig előrelopakodva mentünk haza. A Fillér utca sarkán, a járda szélén friss sírt találtunk. Egy anya gyermekével tegnap vízhordás közben itt kapott aknatalálatot, el is temették a helyszínen.</p>
<p>A házak kapuiban német katonák élesre töltött fegyverrel húzódtak meg, és kérdéseinkre halálos biztonsággal mondták el, hogy már Budakeszin vannak a felmentő seregek.</p>
<p> </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-05/7102699/h_tumblr_inline_nh6wleRPKZ1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><br /><strong>Kovalovszky Miklós 35 év körüli középiskolai tanár</strong><br /><strong>Kispest</strong></p>
<p>A fegyvermester is megérkezik szokásos esti látogatására. Az oroszok már a Kistext gyárban vannak. Kispestről a németek kivonultak, a magyar leventékre bízták a védelmet. Szakaszvezetőjük azonban eltűnt, magára hagyva a riadt gyerekeket, akik visszafutottak. Az Eötvös utca sarkán aknatalálat érte egy csoportjukat, ő maga is több halottat látott. Kispestet már a németek lövik Erzsébetről, a házat is valószínűleg német akna érte. Találkozott egy fegyvertelenül menekülő SS törzsőrmesterrel, sokan igyekeznek civil ruhában megbújni valahol.</p>
<p>Estefelé nagy a nyugtalanság a pincében: erősen várjuk az oroszokat. Szűcsöt megkérjük, fogadja őket, legyen a tolmácsunk. A házigazda egy orosz társalkodót lapozgat, kiderül, hogy nemcsak itallal látta el magát, hanem a találkozóra is felkészült. Feri névsort állít össze, felírja a létszámot, mint rangidős (zászlós) szabályszerű jelentést akar tenni: Elvtárs úr, tisztelettel jelentem: 12 férfi, 14 nő, 4 gyermek. </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F10%2Fjanuar_5_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F10%2Fjanuar_5_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F10%2Fjanuar_5_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 5. Péntek"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/10/januar_5_pentek#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102699" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-05/7102699/h_tumblr_inline_nh6we7Ij1T1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/09/januar_6_szombat
Január 6. Szombat
2015-02-09T07:00:00+01:00
2015-02-09T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász </strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong><br /><br />Az iskola épületében lévő mintegy nyolcvanfőnyi tüzérséget, vagy ennek egy csoportját ma bedobják. Minden kiképzés nélkül; itt lenn a pincefolyosón adtak le néhány lövést géppisztolyukból. Az ágyúzás, gépfegyverezés szakadatlan és elviselhetetlen. Tíz perc előtt a következő jelenet: kopogás az ajtón. „Karhatalom! Kérem az igazolványokat!” Én Elvira intésére még el tudtam bújni az ágyak sötét szögletében. Az ellenőrzés lezajlott anélkül, hogy észrevettek volna. Ha fölfedeznek, végem. A jövőben nem bújok el; inkább kísérletet teszek Frankó igazolványommal. Ria szíve a megpattanásig. És szüntelenül, immár a tizedik hónapja.<br /><br /><br /><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong><br /><br />Kimentem a műhelybe, a teát kivittem, vízforralásra valaki, egy asszony vállalkozott. Azután kellett bögre és kiskanál. Két bögrét kerítettem, nagy nehezen, mert a mieink elkeveredtek másokéval a nagy zűrzavarban. Kimostam a két bögrét a vízvezetéknél, rögtön rám szóltak, hogy ne csináljak tócsát. Kanál nem akadt. Bevittem a teát a lábasban az óvóhelyre, ott az ágyban fekve reggelizett a feleségem, én az ágy szélén ültem. Az abroszt elővettem az ágy alól, abban volt a kenyér. Ugyancsak az ágy alatt van a lekvárosüveg, papírral lefödve, spárga hiányában a papírt rádrótoztam az üvegre, drótot ugyanis találtam. Üvegben van a kristálycukor is. Kanál helyett zsebkésemmel kavartuk meg a teát. Mindezt a műveletet félhomályban kellett elvégezni, hajolgatva, szanaszét heverő tárgyak között botorkálva. Mihelyt lehajoltam, rögtön jött valaki az ágysorok közt, és szinte követelőn kiáltott: Szabad? </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-06/7102697/h_tumblr_inline_nh6x4cro2v1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> <br />Hát ez az óvóhely igazán föld alatti üreg. Már az maga élve eltemettetés, hogy az ember itt van. Az óvóhelyen ötvenen lakunk. Az egyik falát hadd nevezzem udvar felőlinek, a másikat mondjuk belső falnak. A belső falhoz végükkel illeszkednek az ágyak, a másikhoz oldalukkal. A gerendákba szögeket vertünk, azokon lógnak a ruhák. Az egész pince nedves, dohos. Hideg van. Az emberek nagy része náthás és köhög. Villany már karácsony óta nincs. Eleinte gyertyával világítottunk, volt bőven, most már a viharlámpákra került a sor. Csakhogy a petróleum is fogytán van. Még előkerül egy-egy gyertyacsonk. Egyesek parafinból, sztearinból csinálnak mécsest. <br /><br />Most szörnyű robbanást hallottam. Erről már Döme is elismeri, hogy bomba volt. Rezeg a ház, már folyamatos a bombázás. Vannak vállalkozó szellemű egyének, akik nagy utakat tesznek meg ilyenkor is. Tegnap egy fiatalember ugrott be a mi kapunk alá. A Keleti pályaudvar környékéről Budára tartott.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-06/7102697/h_tumblr_inline_nh6xclC5aD1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p>Az ősszel én is megtettem egy-két utat a legnagyobb bombázás közben. Dolgom volt. Rendőrök és légóparancsnokok mindenütt megállítottak, és űztek volna be a házakba. Nem hederítettem rájuk, mentem tovább. Egyszer a Szív utcában ért a támadás. A riasztó jelre bementem egy nagy házba. Ott egy izgatott nő volt a légóparancsnok, okoskodni kezdett, hogy az idegenek ide álljanak, ott várjanak, mire én azt mondtam:<br />- Ebből nekem elég volt, inkább kimegyek az utcára sétálni.<br />Elmentem aztán egy másik házba. Az meg csillagos ház volt (Budapest polgármestere 1944. június 14.-én elrendelte, hogy a zsidók 1944. június 21.-én este 8 óráig költözzenek be a számukra kijelölt, sárga csillaggal megjelölt házakba. 36 000 budapesti ház közül 1981-et nyilvánítottak csillagos háznak. Ami 28 000 lakás kiürítését jelentette, és csaknem 200 000 embert érintett a költözködési rendelet.), a benne lakó zsidók nem fértek el a pincéjében, az udvaron álldogáltak. Ajánlottak egy jobb házat, a Szív utca és Aradi sarkán. Azt mondták, hogy abban a házban alig lakik tíz ember. Ide vonultam. A támadás egy óra hosszáig tartott, azalatt lenn ültem a kis légópincében, mely alig volt nagyobb egy szobánál. Ez pénteki napon történt. Vasárnap délben újra volt támadás. A házat, amelynek a pincéjében pénteken üldögéltem, találat érte. A bomba megsemmisített egy szobasort, bevágódott a pincébe és ott robbant. Pontosabban a légóhelyiségben. Mindenki meghalt benne.<br /><br />Előbb jött haza T, megint be van csípve. Beszél, hangosan, mindenkihez. Azt mondja, hogy előbb-utóbb úgyis meghalunk, ki két nap múlva, ki egy hét múlva. Éppen tíz perccel ezelőtt halt meg egy orvos az Andrássy úton, gránát ölte meg.<br />Egy kis ember a házunkból nemrégen jött haza, a szomszéd téren volt sírt ásni. Ötven hulla hever a téren. Ezeket a környékről hordták oda, holnap lesz a temetésük. A legtöbb hulla férfié, bár nehéz nemüket megállapítani, mert papírral vannak letakarva.<br /><br />Új rend, hogy a kapuban őrség áll, két-két nő. Az őrség arra vigyáz, hogy ne jöhessen be idegen észrevétlenül. Nehogy valami tolvaj fölmenjen a lakásokba. Most öt óra van. Ezelőtt másfél órával Csöngei kinn állt a kapu előtt. Egy nyilas és egy katona elfogott egy zsidó nőt, aki csillag nélkül járt az utcán. Vitték be a közeli nyilasházba. Amikor a házunk előtt haladtak el, a nyilas tüzet kért Csöngeitől, és halkan megkérdezte: - Testvér, nincs ebben a házban zsidó?<br /><br />Nem merek hozzátartozóinkra gondolni. Gyuszi, a feleségem unokaöccse még megvolt karácsonykor. Ide jött a házba, kapott egy kis ennivalót. Őt svájci védett házban helyeztem el, de kijárt, járt az utcán, valami fantasztikus egyenruhában, kakastollas kalappal. <br /><br />Egy társunk hosszú útra indult, elmegy a Damjanich utcába, azt hallotta, hogy egy ottani gyógyszertárban lehet szevenalettát kapni. <br /><br /><br /><strong>Pest, VII. kerület. A gettót vezető zsidó tanács jelentése</strong><br /><br />Két fegyveres egyén, akik a befutott jelentések szerint karszalagot viseltek, egy öregasszonyba kötött bele. Egymást bíztatták, hogy le kell lőni, mire a fegyveresek egyike az éltes asszonyt egyszerűen lelőtte. <br /><br /></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F09%2Fjanuar_6_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F09%2Fjanuar_6_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F09%2Fjanuar_6_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 6. Szombat"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/09/januar_6_szombat#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102697" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-06/7102697/h_tumblr_inline_nh6x4cro2v1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/08/januar_7_vasarnap
Január 7. Vasárnap
2015-02-08T07:00:00+01:00
2015-02-08T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Klári vöröskeresztes ápolónői ruhában bemerészkedett gyalog a Nyugati pályaudvarig, a Kertész utcán, Jókai téren keresztül. Polgári személyek nem járnak az utcán; az üzletek zárva vagy bombák által kiszaggatva; egyik-másikból, ahol még valami található, a nyilasok hordják ki és el az árut. A házak romokban vagy megtépázva, az épek is ablakok nélkül; a telefonhuzalok szanaszét kuszálva, és lépten-nyomon hullák. A Jókai téren temettek: három-három hullát egy gödörbe. Odébb, a Gyár utcában targoncán toltak megcsonkított polgári hullákat valamelyik másik tér temetője felé, a körutakba torkolló utcák eltorlaszolva, egy bombaszilánkok által kibelezett ló az utca közepén, szimbólumaként ennek a városnak.</p>
<p>Hírek. A németek kiürítik Pestet, visszavonulnak Budára, a hidakat felrobbantják maguk mögött, s ott egyesülve a nyugatról előretörő német seregekkel, verik az oroszokat. Vagy nem is – mondja egy másik hír -, a németek nem ürítik ki Pestet, mert a felmentő sereg már közvetlen Buda alatt van, s átkelve a Dunán, Pest alól is elveri az oroszokat.</p>
<p>H. Józsit egy nyolcadikos gimnazista tanítványa látogatta meg, aki tizenhat-tizennyolc éves leventékkel teljesít szolgálatot. A kelenföldi vasúti töltésnél vetették be őket: száznyolcvanan voltak, hatvan elesett, hatvan megsebesült, s most hatvanadmagával tartja a frontot.</p>
<p> </p>
<p><strong>Pest, XIII. kerület, nemzetközi gettó </strong>(diplomáciai védettséget élvező csillagos házak területe)</p>
<p>Erdős Jenő, dr. Vermes Andor, dr. Engel Imréné, Varga Lászlóné, Hajdú Mátyásné, Szandai Sándor, Heimann Henrik, dr. Riegler Bernát tanúk teljesen egybehangzó vallomása alapján vitathatatlan tény, hogy a vádlott, akit papi civilruházata, és simára borotvált arca miatt nem ismertek fel a házakban lakó zsidó személyek, a lakásokban való megjelenésekor bemutatkozott, megmondotta, hogy a Zsidó Tanácstól van kiküldve, és azért jött, hogy megnyugtassa a lakókat, és célja az, hogy a nyilasok túlkapásait jelenlétével kivédje, ezért ajánlatos, hogy adják át ellenkezés nélkül 100 pengőn felüli készpénzüket és egyéb értéktárgyaikat, mert másnap reggel mindkét házat kiürítik, a zsidókat a gettóba kísérik, és ott a kapuban úgyis mindent elvesznek tőlük. A vádlott a nyilasokkal minden egyes lakásba bement, a lakók előtt mindég elismételte jövetelének célját, felfedte kilétét, ami ezeknek a tanúknak egybehangzó vallomása szerint kétségtelenül megnyugtató volt, a nyilasokra nézve pedig feltétlenül mérséklően hatott, és az annyira lealázó, különösen a női szemérmet súlyosan sértő becstelen személyi motozásra egyetlen egy eset kivételével, amit kivételes módon egy férfi személlyel szemben vettek igénybe, nem is került sor, noha a nyilas terrorizmus ezt akkoriban minden kiürítés alá került házban állandóan alkalmazta. Hogy mennyire mérséklően hatott az egyébként garázda nyilasokra a vádlottnak őket feszélyező jelenléte, ez kitűnik Winter Bernátné és özv. Kulka Antalné egybehangzó vallomásából is, amely szerint az előbbinél 20 pengő hiányzott az akkori törvényes rendelkezések szerint megtartható 100 pengőből, utóbbinál pedig 50 P. készpénz volt csupán, mire a nyilasok mindkét tanúnál a többi személytől elvett pénzből nevezett tanúk készpénz állományát 100-100 pengőre egészítették ki. </p>
<p><em>(A vádlott: Berend Béla főrabbi, a Zsidó Tanács tagja. Részlet a Népbíróságok Országos Tanácsa 1947-ben hozott felmentő ítéletéből)</em> </p>
<p><em><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-07/7102693/h_tumblr_inline_nh6yveO5AY1t7a2fy.jpg" /></em></p>
<p> </p>
<p><strong>Kende Éva, 18 éves </strong><br /><strong>Pest, XIII. kerület, Csanády utca</strong></p>
<p>Dél. Én a konyhában egy kis kenyértésztával bajlódok, a kezem csupa ragacs. Apám lement a ház pincéjébe, hátha talál valami felaprítani való fát. Péter öcsém a telepes rádiónkon pokróc alatt hallgatja a londoni adást a belső szobában, Gimesék a külsőszobában a csecsemővel foglalkoznak. Egyszer csak csengetnek, és ott áll apám – letört, keserves arcát sohasem fogom elfelejteni –, mögötte pedig két nyilas pártszolgálatos. A fegyveresek berohannak a belső szobába és lecsapnak a rádiót hallgató Péterre, akit már nem lehetett időben figyelmeztetni. Rögtön kijelentik, hogy mindnyájunkat agyon fognak lőni, hamis iratokkal való visszaélés és tiltott rádióhallgatás miatt. Apám igyekszik menteni a menthetőt – mi mással?, vesztegetéssel. A nyilasok mohón elveszik a nekik felkínált arany karkötőt, a vastartalékunkat, és kegyesen megengedik, hogy elégessük a nálunk lévő keresztény iratokat. Attól azonban nem állnak el, hogy mindnyájunkat be ne kísérjenek a Szent István körút 2.-be, az egyik leghírhedtebb nyilasházba. Mielőtt elindulunk, fel kell varrnunk a sárga csillagot. Kezdetben a menet csak belőlünk, hatunkból és két fegyveres kísérőnkből állt. Csoportunk azonban fokozatosan gyarapodott. A mi két karhatalmistánk – és még néhány társuk, akik útközben csatlakoztak hozzájuk – szisztematikusan razziázott aznap délután az Újlipótváros különböző házaiban. Ha zsidóra bukkantak, beparancsolták a menetbe. Mialatt a nyilasok egyik része bement az éppen sorra kerülő házba, a már begyűjtött emberek a kapu előtt várták az újabb elfogott sorstársakat a kint maradt fegyveresek őrizete mellett. Este lett, amikorra letört csapatunk átlépte a nyilasház küszöbét. Bent rengeteg nyilas, mindegyik fegyverrel, néhány korbáccsal. Intézkedtek, ordítoztak, pofozták, ütötték-verték sárga csillagos áldozataikat. Az újonnan bekerültek annyian lettek egyszerre, hogy megérkezésünk után a nyilas fő-és altestvérek nem tudtak rögtön foglakozni velünk. Várnunk kellett. Várakozás közben unokanővérem – karján csecsemőjével – elkezdett sírni és jajveszékelni. Buta 18 éves fejemmel nagyon rossz néven vettem tőle ezt a viselkedést. Arra gondoltam, kétségbeesését mennyire élvezhetik a nyilasok. Én nem akartam nekik ilyen örömet szerezni. Igyekeztem nyugodtnak látszani. Azt mondogattam magamban: az még mindig nem egészen biztos, hogy mi itt most meghalunk, de „ők” rövidesen lógni fognak…</p>
<p>Aztán sorra kerültünk. A nyilas „kihallgatás” nagynéném és családja számára rövid idő alatt merőben szokatlan fejleménnyel ért véget: elengedték őket. Ideggyógyász nagynéném utólag azt mondta, úgy rémlett neki, mintha az ügyüket intéző főtestvér valamikor a betege lett volna az elmegyógyintézetben, és felismerte őt.</p>
<p>Ami sorsunk egészen másként alakult. Nekünk hármunknak apámmal az volt a főbenjáró bűnünk, hogy két rádiót (egy telepest és egy hálózatit) birtokoltunk, és éppen rádióhallgatás közben értek tetten. A kihallgató nyilasok apámat szemem láttára szinte felismerhetetlenségig összeverték. A szemüvege szilánkokra tört, ő maga pedig csak úgy röpült a pofonoktól, faltól falig. A száját azonban egy jajszó sem hagyta el. Én közben könyörögtem mindenkinek, aki ott volt a szobában, hogy ne verjék. Elmondtam, hogy orvos, és nagyon sok emberen segített. Nem használt. Péter öcsémet is megverték, de nem annyira. Ő sem jajveszékelt. Engem nem bántottak, viszont mindhármunkkal közölték, hogy rövidesen kikísérnek a Duna-partra, és ott kivégeznek. Majd levittek a pincébe, ahol mindenütt vérző, ronggyá vert, jajveszékelő emberek feküdtek. Ott várakoztunk. Én továbbra sem adtam fel. Minden nyilast, aki felbukkant, megszólítottam, és elmondtam, hogy apánk híres és jó orvos, Péter meg én iskolások vagyunk, ne öljenek meg bennünket. Volt közük valaki, aki hajlott is volna rá, hogy kettőnket Péterrel valahogy kicsempésszen a pincéből, de apámat ott kellett volna hagynunk. Ezt egyikünk sem akarta. Tovább próbálkoztam. Bejött a helyiségbe egy fiatalabb nyilas, akit szintén kérlelni kezdtem. Hajlandónak mutatkozott mindhármunk kihozatalára, ha lefekszem vele. Feltétele teljesen váratlanul ért: szűz voltam, és bizonyára nagyon naiv. Megbeszélni a dolgot nem volt kivel, az idő pedig sürgetett. Beleegyeztem az ajánlatba, és arra kértem, kísérjen el mind a hármunkat a Légrády Károly utcába, abba a portugál védett házba, ahol rokonaink, Nemesék és nagyanyám laknak, és ott majd megtörténhet, amit akar. Erre ráállt, és megszerezte főnökétől az engedélyt, hogy vele együtt elhagyhassuk a nyilasházat. Ekkorra már éjjeli 1 óra lehetett. Reggel óta nem ettünk, de ez egyikünknek sem jutott az eszébe. Emlékszem a fagyos utcákra, amikor kiléptünk a nyilasházból: telihold volt, és nagyon hideg. Négyen bandukoltunk az utcán, apám és Péter elől, mi pedig a nyilassal karonfogva mögöttük. Útközben beszélgettem vele, de csak annyi maradt meg bennem, hogy az alacsony és kissé kövérkés ember foglalkozására nézve hentes volt, és valahonnan Sopron környékéről került ide. Én részben örültem és büszke voltam, hogy megmentettem az enyéimet a biztos haláltól, részben pedig szörnyen szorongtam, hogy mi lesz, amikor majd fizetnem kell a „szívességért.” Megérkezve a védett házba, az éjjel közepén, azt mondtam, jobb lenne a dolgot másnapra halasztani, mert késő van, fáradt vagyok, és nem is tudom, hol lehet az ilyesmit ilyenkor lebonyolítani. A nyilas beleegyezett a halasztásba, és nem erőszakoskodott tovább. Azt azonban kikötötte, hogy másnap délelőtt eljön, és kasszíroz.</p>
<p>Ezek után érkeztünk meg hüledező rokonainkhoz, Nemesékhez, akik álmukból felriasztva természetesen amúgy is nagyon megijedtek, a látványtól pedig még jobban, amit apám és Péter nyújtottak. Még aznap éjjel megtárgyaltuk, hogyan kellene nekem másnap eltűnnöm vagy elbújnom a pártszolgálatos elől. Végül a sors mindent megoldott: nyilas „ismerősöm” soha többé nem jelentkezett.</p>
<p><br /><strong>Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró</strong><br /><strong>II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. karácsonyától orosz kézen)</strong><br /><br />Délelőtt cepekedtem. Hoztam krumplit, babot, sót, borsót, zabpelyhet, vaníliapótlót (ez csak véletlenül volt a borsó között…), kávét, káposztát, karalábét és három láda kristályvizet. Átjött Gábor (Tolnai, aki reverendát választott álöltözetül…) és egy lány. Gábor, szegény feje, már temetett is. </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F08%2Fjanuar_7_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F08%2Fjanuar_7_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F08%2Fjanuar_7_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 7. Vasárnap"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/08/januar_7_vasarnap#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102693" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-07/7102693/h_tumblr_inline_nh6yveO5AY1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/07/januar_8_hetfo
Január 8. Hétfő
2015-02-07T07:00:00+01:00
2015-02-07T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Pentelényi János 34 éves mérnök (a WM-ben) </strong><br /><strong>Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.</strong></p>
<p>Reggel 6-kor elindultunk a nagy útra. Elbúcsúztunk családunktól, nem tudva, viszont látjuk-e még egymást. A Városmajorból lövöldözés hallatszott, de feltételeztük, hogy a szürkületben nem látnak bennünket. A Retek utca házai már némi fedezéket nyújtottak számunkra, és simán értünk ki az erősen behavazott Széna térre. Mindenhol a pusztulás képe fogadott. A Törökbástya épülete bombatalálattól szétrombolva hevert, és a nagy hóban alig tudtunk átkelni az úttesten heverő roncsok és leszakadt villamos vezetékek között.</p>
<p>Erős repülőgépzúgásra lettünk figyelmesek, összerezzentünk, és Dénes tanácsára visszafordultunk a Retek utcába. Egy darabig mentünk, és ajánlatomra úgy döntöttünk, hogy mégis csak kimegyünk Csepelre, ne ijedjünk meg az első rossz benyomásoktól. Folytattuk utunkat. A Csalogány utca, Fő utca zsúfolásig tele volt szekerekkel, autókkal, ágyukkal, meglehetős összevisszaságban, erősen behavazva. A Fő utcában a bankok, kávéházak földszinti helyiségeit megtöltötték lovakkal és beszállásolt katonasággal. Az ablakokat a légnyomás már régen kiverte, és az éhező lovak az ablakkereteket rágcsálták. A Lánchídon futólépésben mentünk át, kerülgetve a gránát okozta lyukakat az úttesten. Pesten is az ostrom állapot szokásos jeleit találtuk. A belváros zsúfolt katonai tábor volt rengeteg hadianyaggal és a benzinhiány miatt mozdulatlanná vált tankokkal, autókkal. A paloták árnyékában és üzlethelyiségekben ágyuk, harcikocsik és autók rengetege állt, továbbá szekerek összevisszasága. A Lónyai utcában megpillantottunk egy csepeli tűzoltó autót, melynek felhágódeszkájára sikerült felkapaszkodni, és nagy hófúvásban, teljesen átfázva értünk Csepelre.</p>
<p>Ott nyugalom volt, csak a közeli ágyúdörgés nem tetszett. A WM (<em>Weiss Manfréd Acél és Fémművek, később Csepel Művek</em>) gyárban nyilasok sürögtek forogtak, cipelték le a gépeket a pincékbe, hogy ott rögtönzött üzemeket létesítsenek. Budapest egyetlen működő hadianyag gyára volt ez a bekerített gyűrűben. Állítólag a 21 cm-es lövedékeket a műhelyből kocsin rögtön a frontra szállították, és azonmód ki is lőtték. Az arcvonal Csepel község déli szélén a temetőnél húzódott. Egy bunkerban felmentésünket 1 héttel meghosszabbították. Három db 2 kilós kenyeret kaptam jegyeimre, hamar becsomagoltam hátizsákomba. A szerkesztési iroda pincéjében asztalokat, székeket cipelgettünk, egy-két kollega rögtönzött rajztáblánál rajzolt. Mi hamarosan megindultunk hazafelé. Találkoztunk egy zászlós ismerősünkkel, aki behívott egy házba a katonai parancsnokságra. Néhány jókedvű magyar katona nagyokat hajtott fel egy pálinkás üvegből. Belénk is öntöttek jókora adagot, és röhögve mutattak az utca vége felé, hogy ott már oroszok vannak. Aknák csapkodtak, de sebaj. Egy autó utolsó benzinjével Budapestre készült. A katonák közé zsúfolódtunk mi is nagy csomagjainkkal. Én teljesen meggörnyedve kuporogtam hátizsákom fölött az autó padlóján. Az autó elindult, a katonák káromkodtak, itt már nem volt jó a hangulat. Csüggeteg kijelentések hangzottak el. Bizonytalan, vakmerő száguldás után valahogyan hazakerültünk a Széll Kálmán térre. Otthon nagy örömmel fogadtak minket és a kenyeret.</p>
<p> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-08/7102689/h_tumblr_inline_nhrm4lVSso1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos, 61 éves</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Ma délben egy női hullát vittek el a házunk előtt hordágyon. Nők cipelték a hordágyat, egyik így szólt a másikhoz: „Vigyázz, le ne essen, mert darabokban van úgyis, szegény.”</p>
<p>Mindinkább foglalkozunk a tisztaság kérdésével. De csak tárgyalunk róla. Tárgyalásokon pletykálnak egymásra a derék lakók. Különösen a klozett foglalkoztatja a közvéleményt. Takarítani a klozettot, óvóhelyet, műhelyt, tűzhelyet senki sem akarja, mindent a vicinétől várnak, annak a munkáját meg nem akarják megfizetni. Olyan emberek, akik akármennyi pénzt adnának egy kis csomag cigarettáért, sokallnak a vicinének minden pengőt.</p>
<p>A hús még mindig sós. Ma karfiolos becsináltat ettünk. Hogy az asszonyok honnan szerezték a karfiol, arról fogalmam sincs.</p>
<p>Nagy öröm már megint. Mert látták, hogy német repülőgépek ejtőernyővel csomagokat dobáltak le. A csomagokban muníció és gyógyszer van, no, ettől most már megnyerik a háborút.<br />Utcánk most tele van katonai járművekkel. A guta majdnem megütött, amikor megláttam ezeket a tragacsokat. A közelünkben meg valami légelhárító ágyú kezdett működni, iszonyatos volt. Mindez dühöt kelt bennem, de meg félelmetes is, mert annál inkább mi tájékunkra vethetik az ostromló gépek a bombáikat.</p>
<p>Minden öt percben figyelmezteti az embert valaki valamire: Tessék arrább állni; ne tessék odaülni; a vízvezetéket ne tessék folyatni; jaj, most ne mosdjon itt, kérem.</p>
<p>Ilonka azt mondja, hogy a gettóban már járvány van, és hogy a vizet, ami nálunk a műhelyben, máshol egyes helyeken a földszinten még folydogál, a Dunából kapjuk, és esetleg tífuszos. Amint ezt hallottam, rögtön szomjas lettem. </p>
<p>T. nélkül alig bírnánk ki ezt a pinceéletet. Ő szerzett nekünk petróleumot, gyertyát, húst, elemet; ma hozott rengeteg leveles dohányt, szétosztotta, mindenki kapott két kilót. Ingyen, persze.<br />Némelyek egész nap feküsznek, esetleg alusznak is. Valaki hivatalba jár – katonai beosztása van –, délelőtt tízig alszik, délután is lefekszik néhány órai szundikálásra. <br />Lenn az óvóhelyen van egy hőmérő. Megnéztem, nyolc fokot mutatott.<br />Egyik fiatalember, aki a Ludovikában (Katonai Akadémia) járt ma, elmondta, hogy az oroszok már a Népligetben vannak és Kispestet elfoglalták.</p>
<p><strong>Brunner Oszkárné többrendbeli zsidóbújtatással és zsidó-vagyon rejtegetéssel vádolt</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Városmajor utca 37. Nyilasház</strong></p>
<p>Az oroszok közeledtére kijelentették, hogy zsidók, most meg fogtok halni. A fürdőszobában voltunk és onnan már két férfit felvittek zárkába, majd közülük az egyiket kivégezték. Minket pedig nyolcunkat kivittek az udvarra és kettesével kivégeztek. Nekem úgy sikerült megszabadulni, hogy mikor meglőttek a számat érte a lövés. Mikor elvágódtam, a rendőr, aki a kivégzésben részt vett, megkérdezte, na megdögöltél-e már? Erre én nem feleltem, hanem mikor elment, négykézláb kúszva átmásztam egy másik udvarra, ahol német katonák voltak. Ezek mikor a nyilasokat értesíteni elmentek, kiszaladtam a kapun és a Maros utcában egy udvarra szaladtam be, egy kis éjjeliőr házba, ahol két rendőr és egy öregember volt. Innen a rendőrök a Maros utcai kórházba vittek. Itt bevarrták a számat és elsősegélyt nyújtottak.</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász, a Nyugat alapítója, a felsőház volt tagja, a Gyáriparosok Országos Szövetségének volt vezérigazgatója. 66 éves. Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>A mai lapban olvasom: „Budapest hősiesen kitartó lakosságához! Magyarok! Testvérek! A bolsevista zsidó hadvezetés azt ígérte az orosz katonáknak, hogy ha január 1-ig elfoglalják Budapestet, úgy negyvennyolc órás szabad rablást engedélyez számukra. Isten akaratából és német bajtársaink áldozatos segítségével ez nem sikerült. Stb. stb.” Aláírva a „Budapest védelmére kirendelt pártmegbízott”. A nyilasok közel három hónapi szabad rablása után ez a pártmegbízotti fenyegetés már senkit sem rémít.</p>
<p>Az élelmezési kérdést megoldották, éspedig három intézkedéssel. 1 Közhírré tették, hogy a közvágóhídon háromezer vágómarha van Budapest ellátására, és ez háromszor hetenként kerül a mészárosoknál szétosztásra. (Akik ma – az első szétosztási napon – a mészárosokhoz merészkedtek, vagy nem kaptak semmit, vagy valami büdös csontot. Egyébként a sógorom, ki ma reggel a közvágóhídon próbált menedéket keresni, azt teljesen szétlőve találta. Egyetlen élőlény nem volt ott, sem ember, sem marha.) 2. Rendeletet bocsátottak ki, melyben megtiltják, hogy bárki is más úton, mint a közellátási testvér nyílt parancsával élelmiszert vételezzen. 3. Majoros György budapesti lakost, a Nyilaskeresztes Párt karhatalmi parancsnokának rendelkezése alapján, a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom járőre a helyszínen felkoncolta, mert túllépte a hatósági árakat.</p>
<p>Meddig bírjuk még? Gyermekeimről semmi hír; az éjjel álmomban összebombázva láttam házukat, de ők jókedvűen ültek a romokon. </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F07%2Fjanuar_8_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F07%2Fjanuar_8_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F07%2Fjanuar_8_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 8. Hétfő"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/07/januar_8_hetfo#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102689" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-08/7102689/h_tumblr_inline_nhrm4lVSso1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/06/januar_9_kedd
Január 9. Kedd
2015-02-06T07:00:00+01:00
2015-02-06T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Kende Éva, 18 éves</strong><br /><strong>Pest, XIII. kerület</strong></p>
<p>Délelőtt a Légrády Károly utcai ház kapuján hangos dörömbölés közepette ordító fegyveres nyilas karszalagos férfiak hatoltak be, akik azt parancsolták, hogy minden zsidó menjen le az utcára. Nagyanyám kivételével mi is mindnyájan elkezdtünk készülni. Felhúztuk magunkra minden meleg ruhánkat. Összekapkodtunk néhány – a lakásban még fellelhető – takarót, a maradék kevés élelmiszer egy részét, és lementünk a kapu elé. 87 éves nagyanyámat azonban, aki az utcán már nem volt járóképes – nagyon rossz sejtelmekkel – kénytelenek voltunk fent hagyni. Nem volt más választás. Otthagytunk neki annyi ennivalót, amennyivel néhány napig éppen még kihúzhatta, és megpróbáltuk neki a helyzetet is elmagyarázni, ami nem volt könnyű. Aztán magára hagytuk szegényt, más a házbeli öregekkel együtt. A nyilasok maguk is azt üvöltözték, hogy a nagyon idősek maradjanak fent a lakásban.</p>
<p>A ház előtt várakozó menet a két nappal korábbihoz hasonlított. Csak sokkal nagyobb volt: több száz eddig „védett” csillagost tereltek így az Újlipótvárosból a zárt gettó irányába. Közben sok másik menet is csatlakozott a mienkhez. Voltak olyan hírek, hogy a nyilasok helyben akarnak végezni velünk. A tömegesen özönlő meneteket nemcsak nyilasok őrizték és irányították, hanem közönséges rendőrök is; valószínűleg azért, mert erre egyedül a nyilas karhatalom nem lett volna képes. Mi, csillagosok hosszú-hosszú sorokban a kocsiúton mentünk. A járdán elég sokan bámészkodtak. Menet közben apám rábeszélt, hogy próbáljak meg lelépni. Közösen kitaláltuk, ezúttal hol bújhatnék el. Ő meg Péter azért nem tehettek ilyen kísérletet, mert kékre-zöldre vert arcuk nagyon feltűnő volt. A Kazincy utca táján, amikor a nyilasok és a rendőrök éppen nem néztek oda, felszaladtam a járdára – a sárga csillagot valamivel eltakarva – és ha nem is futva, de gyors, határozott léptekkel elindultam ellenkező irányba. Szerencsésen visszajutottam az Újlipótvárosba, és becsöngettem egy Katona József utcai svéd védett házba, ahol két barátom, vagy inkább jó ismerősöm lakott, akik szó (és papírok) nélkül befogadtak. </p>
<p> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-09/7102687/h_tumblr_inline_nhrnyngbGx1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p><strong>Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő</strong><br /><strong>Pest, VII. kerület, gettó</strong></p>
<p>Kenyeret nem kaptunk már kb. 5 vagy 6 napja, és ma kilátásba helyezték nekünk a pékségben, hogy egy karóráért kapunk egy kenyeret. El is mentünk oda, de nem lehetett nyélbe ütni a dolgot, mert bent nekik is redukálták a kenyéradagot, és így nem tudtak átadni. Ez hát füstbe ment. Most megpróbálkozom még egy levelet kijuttatni a barátnőmhöz, talán tud valamit küldeni. Még egy húskonzervünk van, talán holnap sikerül elcserélni valami főzelékfélére. Azt mesélték, hogy kint a városban 250 pengőt ajánlanak egy kenyérért, és nincs. <em>(1 kg kenyér 1943-ban: 58 fillér.)</em> Itt bent azért nincs semmi kenyér, mert a lisztkészletet állandóan elviszik a nyilasok. Az oroszok pedig nem sietnek. Ők ráérnek, nem sietős a dolguk. Megvárják, amíg teljes éhínség lesz a városban, és akkor fogják elkezdeni erősebben gyúrni. Így aztán könnyen ölükbe hull majd a város az üreges szemű emberekkel.</p>
<p>Megváltozatták a kijárási rendet. Eddig 9-től 11-ig és 2-4-ig lehetett járni az utcán, mától kezdve pedig 9-10-ig, 12-1-ig és 3-4-ig lehet közlekedni. Nem tudom mire jó ez a változtatás. Most jöttem haza anyádtól. <em>(A naplót Németországba hurcolt vőlegényének írja.)</em> Az Akácfa utcában lakik. Anyádék is az utolsójukat főzik meg. Ez azt jelenti, hogy azután a hitközségi kosztra lesznek utalva ők, ami édeskevés a létezéshez. Most már összesen maximum 2 deci levest vagy főzeléket adnak egy napra, de nem kapjuk meg mindennap. </p>
<p> </p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>A hangulat változó. Sehol nincsenek a németek, akik Bicskét és Esztergomot visszafoglalták. Kitör az emberekből a sóhajtás. G.-nénél vagyok, itt írok. Itt különösen a zsidólány kétségbeesése nagy. Én is el-elcsüggedek. Nem tudom a lányt kellően vigasztalni. G,-né kiment kenyérért. Most érkezett vissza és elmondja, hogy nagy csoportokban viszik a zsidókat a védett házakból a gettóba.</p>
<p>Mit is akarnak ezzel a gettóval? Jót nem, az bizonyos. Csak valami sötét céljuk lehet. Nem lehet mást gondolni, mint hogy meg akarják a zsidókat ölni. Csak bámultam, amikor december elején láttam, hogy a gettóba vezető utcákat bedeszkázzák. Megállapítottam, hogy tökéletesen megőrültek. És aki velük tart, aki a hívük, az mind őrült. Még az a munkás is, aki a deszkázást végzi.</p>
<p>A külvilágról jóformán semmit sem tudok. Nem tudom, mi van az öcsémmel és családjával. Mi van a feleségem családjával Azt tudom, hogy a húgát elhurcolták még július elején. A nála lakó albérlő közlése szerint egy Szurmayné nevű alezredesné feljelentette, hogy angolbarát kijelentéseket tett. Idézést kapott a svábhegyi magyar politikai rendőrségtől. Az idézésben ez állt: „A saját érdekében jelenjen meg.” Föl is sétált gyalogosan a Svábhegyre, nyári ruhában, felsőkabát nélkül, fatalpú szandálban. És nem jött többé haza. Feleségemnek kiheverhetetlen bánata ez a szomorú eset. Nem győzőm vigasztalni, de nem is igen tudom. Nem mondhatok neki okosabbat, mintha egy pap beszélne hozzá. Ilyesmiket: - Úgyis meg kell halnunk mindnyájunknak, csaknem mindegy, hogyan hal meg az ember. Mindegy, hogy szadista embertársai ölik-e meg vagy valamilyen gyilkos betegség. Csak éppen azt nem mondom, hogy: - Kifürkészhetetlenek az Úr útjai.<br />Feleségem azt mondta: - Jó, hogy anyád meghalt. Idejében halt meg, minek kellett volna ezt átélnie.</p>
<p>Hallom, hogy egy Eötvös utcai házban rejtőzködő zsidók után kutattak a nyilasok. Egyet találtak, azzal indultak, hogy elviszik, de már a kapuban agyonlőtték.</p>
<p>Az ebéd még nincs készen. Pedig szörnyű éhes vagyok. Mindig éhes vagyok. Kevés, amit ehetek. Főznek, sütnek a műhelyben, jól élnek. Az egyik asszony például ezt készítette ebédre: krumplilevest, borsófőzeléket, fasírthúst és tarhonyát. Méghozzá jól főz, és van elég zsírja.</p>
<p>Nagyjából csend van. Az emberek tesznek-vesznek, őrt állnak, unatkoznak, sokan fekszenek, alusznak is; a nők egy része főz.</p>
<p>Alig van már néhány napra petróleuma a háznak. Gyertyacsonk is alig akad. Nemsokára szakadatlan sötétségben kell lennünk. Hogyan lehetne egy kis gyertyát szereznem?</p>
<p> </p>
<p><strong>Földes Mihály 40 éves író, újságíró. 1944. március 19-ig, a német megszállásig a Népszava belső munkatársa. Újpest</strong></p>
<p>Végre befejeződtek az előkészületek. Földes László <em>(testvére, az újpesti partizánok vezetője, Hobó apja)</em> kiadta a parancsot az indulásra. <br />- Hová mennek? Mit visznek? – kérdezte Szenes hadnagyot a nyilas őrség a kapu előtt.<br />- A parancsnokhoz megyünk. Tíz kiló aranyat hoztunk. Zsidó vagyon. Most fedeztük fel. Azt hiszem a fele megillett bennünket.<br />A nyilas vigyorgott. – Tíz kiló? Szép. A fele biztos a maguké lesz. Hogyne. No csak menjenek.<br />- Most aztán gyorsak legyünk – szólt embereihez Szenes hadnagy, miközben jobbra-balra köszöngetett a felbukkanó nyilasoknak, az előre kiszemelt helyre vezette munkatársait. Elhelyezték a bombákat és meggyújtották a zsinórokat. <br />- Most aztán menjünk kifelé!<br />A bombáknak három percen belül robbanniok kellett. Rohantak kifelé. A belső őrség azonban megneszelt valamit. Feltűnt nekik az imént beléptek izgatottsága és gyors visszatérése.<br />- Állj! – hangzott a nyilas felszólítás.<br />Bán Tibor géppisztolya villámgyorsan válaszolt a felszólításra. A nyilasok összerogytak. A többiek is tüzelni kezdtek. Lelőtték a kapu előtt álló őröket is. Az egyik azonban nem halt meg. Még maradt hangja és kétségbeesetten felordított:<br />- Nyilasok! Pártszolgálatosok kifelé!<br />Kilőtte betöltött puskája összes töltényét. A nyilasház a sok lövés zajára megelevenedett. Óriási hangzavar támadt. A kívül és belül álló összes szereplőket vad izgalom fogta el. A nyilasok megérezték, hogy valami igen nagy veszedelem fenyegeti őket.<br />A kívül állók várták társaik szerencsés visszatérését. Ebben a nagy izgalomban Bán Tibor megfeledkezett a jelszóról.<br />- Állj! Ki vagy! – kiáltottak rá a lesben állók.<br />Bán Tibor nem válaszolt. Eldördült a végzetes lövés.<br />- Ne lőjetek, én vagyok Bán Tibor!<br />De az ólommagot már nem lehetett visszaparancsolni. Az eszméletlenségbe zuhant, keménykötésű barna kun gyereket társai felnyalábolták és futva megindultak vele hazafelé. A súlyosan sérült szabadságharcost az óriási robbanás zaja térítette eszméletre. A nyilasok háza a levegőbe repült, s később megállapított adatok alapján 28 nyilas maradt a romok alatt.</p>
<p><strong>Sztehlo Gábor</strong> <strong>35 éves</strong> <strong>evangélikus lelkész. 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával néhány hét alatt 32 gyermekotthont alakít az üldözöttek számára.</strong> <strong>Buda, II. kerület, Lórántffy utca</strong></p>
<p>Este átjött a német őrnagy, búcsúzni jött, áthelyezik a Keleti pályaudvar közelében lévő frontszakaszra. Rezignált volt, szomorú, tudta, hogy teljesen értelmetlen a harc. Mi azonban ne féljünk, mert az oroszok gyerekeket nem bántanak, felnőttet sem, ha az nem harcolt ellenük. De a gyereksereg, az mindennél jobb védelem! Ő nagyon jól tudja, hogy mi milyen gyerekeket mentünk, helyesli is; utálja a fajelméletet és a fajüldözést, és reméli, hogy védenceimmel együtt épségben átvészeljük ezeket a nehéz napokat. Vigyázzunk azonban, mert a Baar-Madasban (református gimnázium, II. kerület Lórántffy utca) van egy fiatal hadnagy, az másképp gondolkodik, be ne engedjük ide a pincébe! Az gyűlöli a magyarokat is, a zsidókat is. Mindenesetre Kőnig hadnagyot (a bécsi fiút) megbízta azzal, hogy rajtunk tartsa a szemét, és vigyázzon, hogy a másik ne okozzon nekünk kellemetlenséget.<br />Mikor jószándékú tanácsait elmondta, fölállt, borospohárral a kezében felköszöntött bennünket, aztán szótlanul kezet fogott velünk és elment. A búcsúzását követően négy katonája hozott két ruháskosár élelmet, két napra meg voltunk mentve… Üzente, ha tud, küld egy kis autót, Kőnig hadnagy majd elirányítja hozzánk, azzal elhozhatjuk, amit a Várban kapunk.<br /><br /></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F06%2Fjanuar_9_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F06%2Fjanuar_9_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F06%2Fjanuar_9_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 9. Kedd"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/06/januar_9_kedd#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102687" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-09/7102687/h_tumblr_inline_nhrnyngbGx1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/05/januar_10_szerda
Január 10. Szerda
2015-02-05T07:01:00+01:00
2015-02-05T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész. 1944 őszén a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával néhány hét alatt 32 gyermekotthont alakít az üldözöttek számára. Buda, II. kerület, Lórántffy utca <br /></strong></p>
<p>Ma jött is egy kis német katonai autó, és von Born <em>(a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője)</em> üzenete: jöjjek élelemért! Kimondhatatlanul örültem. Csodáltam is, miként érkezett sértetlenül hozzánk a kocsi, hiszen a Vár felé vezető út állandó tűz alatt volt, de az őrmester, aki vezette, megnyugtatott, hogy megfelelő tempóban át lehet jutni. Ő már 15-ször megtette ezt az utat.</p>
<p>Amint elhagytuk a Széna teret, őrült iramban száguldottunk fel a Várfok utcán. Fél perc múlva már bekanyarodtunk a Lovas útra, ott már fedezve voltunk. A sziklakórházhoz siettünk, ahol kitörő örömmel üdvözöltük egymást von Bornnal.</p>
<p>A sziklakórház labirintusaiban nagyszerű elhelyezést alakítottak ki. Látszott, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt rendezte be ezt a kórházat. Sosem gondoltam volna, hogy Magyarországon ilyen jól felszerelt kórház is létezhet! Persze a legsúlyosabb sebesülteket ápolták ott, civileket és katonákat együtt, a látvány rettenetes volt, s a zsúfoltság is, a folyosókon, az átjárókban, mindenütt feküdtek betegek földre vetett matracokon.</p>
<p>A sziklakórházból átmentünk a Vár pincéibe. Ezek a pincék a házak alatt húzódnak és valóságos pincerendszert alkotnak, vagy inkább barlangrendszert. Ezeket a barlangokat Mátyás király idejében borospincének használták, később a törökök rabokat tartottak bennük. Nedves, dunsztos levegőjű üregek ezek, falaikról és mennyezetükről állandóan csöpög a víz, emberi tartózkodás céljára felettébb egészségtelenek, viszont bombabiztosak voltak. Ezekben az üregekben zsúfolódott össze a Várkerület egész civil lakossága. Pislákoló gyertyák mellett öregek, betegek, gyerekek kuporogtak, többnyire nyitott esernyők alatt, hiszen csöpögött rájuk a víz. A talaj sáros és csúszós volt.</p>
<p>A delegátus sok élelmiszer-utalványt adott, hogy azokra vételezzek az Úri utcában, ezenkívül üzent a német parancsnoknak, hogy a kocsit még egyszer adja kölcsön, mert egy fordulóval nem fogjuk tudni elszállítani mindazt, amit kiutalt számunkra.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-10/7102685/h_tumblr_inline_nhrobp3Oyd1t7a2fy.jpg" /></p>
<p>Siettem tehát a Vöröskeresztes raktárba, de bizony jóval kevesebb élelem volt, mint ahogy a delegátus gondolta. A raktáros, korábban dúsgazdag budai kereskedő (övé volt a csodálatos szépségű kis palota) nem fogadott éppen lelkesen. Palotája félig romokban hevert, egy bomba beszakította a tetőt, s a ház egyik részét a földszintig kőhalommá változtatta. Fenn a padlás egyes tartógerendái kinyúltak a kőhalom fölé, és ott lógtak rajtuk, hozzáférhetetlenül, a behavazott sonkák és oldalszalonnák. Siralmas, tantaluszi látvány volt! Talán tűzoltólétrával le lehetett volna szedni, számolva persze a veszéllyel, hogy a sonkákkal együtt az egész meglazult gerendázat is rázuhan a létrára. De hát hol volt tűzoltólétra? Hagytuk hát az egészet a romok között keresgélve sikerült kihúznunk három lehullott oldalszalonnát. Tele volt földdel, korommal, de sebaj, meg lehet tisztítani. Az egyik földszinti boltív alatt még sértetlenül állt a raktár egy része, onnan autóba raktuk, ami elfért, aztán sietve indultunk, mert reméltük, hogy aznap még egyszer visszatérhetünk.</p>
<p>A Bécsi kapuig a bombakráterek és törmelékhalmok ellenére simán eljutottunk, ott várt ránk a nehéz útszakasz, le a fedetlen Várfok utcán a Széna térig. A sofőr nekifohászkodott, és őrült rohanással száguldott le, közben bombatölcséreket kerülgetve. Úgy kuporogtam kísérőmmel együtt a zsákok között, mintha magunk is zsákok lettünk volna; a kocsi annyira rázott, hogy féltünk, kirepülünk belőle. <br />Isten kegyelme megőrzött bennünket akkor is. Pár perc múlva megérkeztünk, és nagy volt az öröm, amikor zsákjainkat behordták a fiúk. Pár napra, egy hétre megint el vagyunk látva! Fordulni akartunk, de a sofőr azt mondta: mára elég. Bizony megértettem őt, és én is szívesen halasztottam másnapra a fordulót. <br /><br /></p>
<p> </p>
<p><em>Mikó Zoltán vezérkari százados a Fővezérség Defenzív Osztályának vezetője, különleges alakulatok megbízott főszervezője. A különleges alakulatokon belül ellenállási csoportokat hoz létre. A front oroszok előtt való megnyitását tervezte, amihez egy zászlóalj-parancsnok segítségét kérte. Helyettesét küldte tárgyalni, akit embereivel együtt elfogtak. </em></p>
<p><strong><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-10/7102685/h_tumblr_inline_nhrocrXcVR1t7a2fy.jpg" /></strong></p>
<p><strong>Bondor Vilmos 29 éves főhadnagy </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Vár</strong></p>
<p>Egyelőre úgy látszott, hogy senki sem törődik velem. Annál jobban nyaggatták szegény elfogott fiúkat. Egyre-másra hurcolták be őket kihallgatásra. Többet és egyre többet akartak megtudni a csoportról, annak erejéről és szervezetéről. A fiúk keveset tudtak, másrészt pedig nem vallottak. Hiába csattantak a pofonok, porzottak a kincstári csizmák a diákok hátában és oldalában, a végső válasz mindig egyformán hangzott. Nem tudunk semmit, csak parancsot teljesítettünk.<br />„No, akkor nézzük meg a parancsnokot”, fenyegette meg őket Nagy Zsombor vészjóslóan. Valóban hamarosan értem küldött két tagbaszakadt nyomozót. Egy távolabbi, nagyobb méretű kihallgató terembe kísértek. Ott már várt a tisztikar, Balassa és Nagy Zsombor. Ültek az íróasztalnál, de ott ült Koncz Elek is, meg egy másik altiszt. Az utóbbi polgári ruhába öltözve. <br />A tisztes csoportot négy csendőrruhába öltözött szakaszvezetői rangjelzéssel ellátott pofozó legény egészített ki. A jóltápláltság meglátszott az arcukon és a maguk 120 kilójával alig várták, hogy leteperhessék a szegény kiéhezett és lesoványodott rabokat. <br />A tisztek láthatólag büszkén feszítettek a jól szabott, kivasalt egyenruhákban. Micsoda ellentétes látvány volt ez, szembeállítva a frontok leharcolt, lerongyolódott, halálraítélt tisztjeivel!</p>
<p>A rangidős parancsnok kezdte a prédikációt. Hangsúlyozta, hogy legyek egy kis tekintettel saját magamra. Miért áldozom fel az életemet másokért? A tagadásommal csak az ő munkáját nehezítem. Ez így is volt, erre törekedtem szívvel-lélekkel.<br />Ha mindent őszintén bevallanék nekik, még segíthetnének is rajtam. Mert akárhogyan tagadok is, Sipeki vallani fog. Elvégre mi csábítottuk hazaárulásra! Tehát az ő szempontjukból mindegy, hogy mit mondok. A beismerő vallomással segítenék magamon. <br />Nyugodtan, hidegen válaszoltam, hogy nem érdemes tovább törni magát. Amit tudok, azt már a múltkori kihallgatásnál is elmondtam. Elismerem, hogy frontátadásról tárgyaltunk Sipekivel, de ezt már úgy is tudják. Minek erre több időt vesztegetni?</p>
<p>Hát ez pontosan elég volt az amúgy is megvadult embernek. Intett a pribékeknek. Azok értették a dolgukat. Ki a kezem, ki a lábam kapta el. Pillanatok alatt rajtam térdeltek. A közel féltonnányi súlytól alig tudtam lélegzetet venni. Hamarosan lerángatták a csizmáimat, és hogy ne tudjam szidni az anyjukat, betömték a számat saját mocskos zoknijaimmal. A gumibot lecsapott. Hogy ki ütött vele, azt nem láttam, egy térdelő alak lenyomta a fejemet. Aztán jött a többi ütés. Aki keresztülment ilyen tapasztalaton, az jól tudja, hogy csak az első ütések borzalmasak. Utána már eltompulnak az idegek. A szenvedő alany már nem tud gondolkozni. Az emberi méltóság megőrzése eltűnik. A percek, pillanatok az örökkévalóságba mennek át. Végül teljesen elsötétül az öntudat és az emberi test összeseik, mint a rongy.</p>
<p>Amikor magamhoz tértem, éppen két pofozó legény vonszolt a folyosón. Igyekeztem a lábamra állni. Ijedten vettem észre, hogy nem érzem a talajt! Mintha a levegőben lépdeltem volna. Te jó ég, mit csináltak ezek velem? Nem sokáig tudtam tűnődni, egy üres szobába belöktek és rám zárták az ajtót.</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Tibor felfedezett a II. emeleten egy békebeli WC-t. Békebeli annyiban, hogy mások még nem fedezték fel. Aljas önzéssel kettős vérszerződést kötöttünk, hogy senkinek e helyről topográfiai felvilágosítást nem adunk. Őrizzük, mint a kincses sziget titkát. Igaz, hogy a második emeletre senki nem megy föl szívesen, csak a hősi világnézlettel bírók.</p>
<p>Tibornak beszélte a „Függetlenség” egyik szedője: A hajnalban zajra lett figyelmessé; kifülelt a szelelőlyukon, s a következő párbeszédet hallotta: „Hová mennek maguk?” Karhatalmiak lehettek a kérdezők. „Családunkhoz igyekeznénk” – volt a felelet. „Ilyenkor nem mászkálnak az utcán. Álljanak a falhoz!” Puskaropogás. Csend. Tibor öt hullát látott ott hóval letakarva; csak a lábuk látszott ki.</p>
<p>Egy nyilas karhatalmi csoportnak több géppisztolya van, mint a vasárnap bevetett tüzérségi csoportnak. Ezeknek egy sem volt. Csöves puskákkal dobták be őket, a kitűnően felfegyverzett oroszok ellen. Volt azonkívül három rohamsisakjuk és néhány kézigránátjuk. A zászlós, aki vezette őket, azt mondotta nekik: fiúk, ilyen felszereléssel lehetetlen háborút viselni; aki akar, tűnjön el, ő nem fogja keresni.</p>
<p>A mai lapból: „Felhívás. Felkérem az összes színésznőket, színészeket, énekeseket, artistákat, hogy szolgálatukat bocsássák a megviselt lakosság rendelkezésére, és e célból jelentkezzenek Aláírt kormánybiztosnál az igazolványok és utasítások átvétele céljából.”</p>
<p> </p>
<p><strong>Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító</strong><br /><strong>Újpest - Angyalföld</strong></p>
<p>Az Újpestről nyílegyenesen – a Dunával párhuzamosan – haladó Váci úton katonáink szintén gyorsan törnek előre a centrum felé. A Váci úton tucatjával vannak üzletek, köztük igen nagyok. A Vörös Hadsereg, amikor bekerítette Budapestet, megakadályozta, hogy a németek a kivitelre előkészített rabolt javakat el is szállítsák. Így a ládákba csomagolt áruk az üzletekben maradtak. Most a hitleristák már csak a puszta életüket szeretnék menteni, a ládákat kihurcolják az utcára és barikádokat építenek belőlük. A célba találó lövedékek a barikádok tartalmával együtt zúzzák szét a német katonákat. Gyerekjátékok, számológépek, kristálylámpák, női szőrmebundák és bútorok hevernek szanaszét az utcán. Panaszosan csendül utolsót a fekete zongora, amelynek billentyűin géppuskasorozat fut végig – az ablakból kihajolt német vette célba. Éjszaka pedig, hogy megvilágítsák védelmi vonaluk előterét, ezeket az árukat, sőt egész háztömböket önt le benzinnel az ellenség, majd meggyújtja őket. </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F05%2Fjanuar_10_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F05%2Fjanuar_10_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F05%2Fjanuar_10_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 10. Szerda"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/05/januar_10_szerda#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102685" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-10/7102685/h_tumblr_inline_nhrobp3Oyd1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/04/januar_11_csutrotok
Január 11. Csütrötök
2015-02-04T07:00:00+01:00
2015-02-04T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Pest, XIV. kerület, Állatkert</strong></p>
<p>Borzalmas látvány fogadta reggel – egy éjszakai légitámadás után – a kert dolgozóit. A krokodilok és alligátorok reggelre befagytak a terrárium vizébe. Melegvíz-utánpótlás már napok óta nem volt, s éjjel a félkör alakú épület kupoláját a légnyomás leemelte. (A szerencsétlen hüllők tetemeit csak a tavaszi hóolvadás után lehetett eltemetni.)</p>
<p> </p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Az éjszaka cifra kórust hallgattam sokáig. Az egész óvóhely köhögött. Csaknem mindenki hurutos. Van egy ember itt, aki órák hosszat köhög egyfolytában. De úgy, hogy majd kiszakad a tüdeje. Én is köhögök. Ha véletlenül csend van, és akkor lep meg a köhögési inger, fejemet a dunyha alá dugom, hogy ne zavarjak másokat. Óriási légcsőhurutom van. Minden lélegzetvétel karcolóan bántja a légcsövemet, s ha köhögök, fáj. Izzadok, soványodok. Itt a pincében ez az állapot nem is fordulhat jobbra. Úgy gyógyítom magam, hogy fölmegyek a lépcsőházba, és ott álldogálok minél többet.</p>
<p>Van még egy darab tíznapos kenyerünk. Nem száraz, dehogy száraz. Sőt nedves. Minden nedves itt. A dohány, a cigaretta is megnedvesedik. Csodálom, hogy az irkámba még lehet írni. Lesz zsebkendőm! Hat darab szárad a műhelyben kifeszített madzagon. Nagy eredmény. Tiszta zsebkendő, valóságos üdülés.</p>
<p>No, az egyik jól kosztoló család ma már szerény vacsorát evett, mákos tésztát. De azért jó zsírosat, mákosat, cukrosat és nem keveset. A másik jól kosztoló család is ma aszkétizmust játszott, vacsorájuk krumplipaprikás volt sült szalonnával ás ecetes paprikával, hozzá fehér házikenyér.</p>
<p>Nincs petróleumunk, a folyosót, a lépcsőket nem világítjuk. Ha fölmegyek, ha lejövök, gyufát kell gyújtogatni. De gyufa nincs. T. ad itt-ott egy skatulyával. Annyiszor kell kigyújtani, hogy két nap alatt vége egy skatulyának. Muszáj a gyufával is takarékoskodni. Gyakran sötétben tapogatózva járok. Mint a vak. De amikor ezeket a nyomorúságokat leírom, csak a tényeket jegyzem föl, különben tisztában vagyok azzal, hogy mindez csekélység, mindez semmi ahhoz képest, amit másoknak kell szenvedni. Öldöklés, börtön, rabság, munkatábor, drótkerítés, kivégzés, kínzás, verés egész Európában. A mi bajaink apró nélkülözések, igazi bajunk csak az állandó életveszély. Nagyobb bomba elől hiába szaladunk a lépcsőházból a pincébe.</p>
<p>Ma egész nap folyt a bombázás. Azt kell mondani, hogy: hála istennek! A Belváros egy része lángokban áll – így mesélik. Délután a közelünkben vágott le egy bomba, az Andrássy út táján, a Drechsler-palota körül. </p>
<p> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-11/7102683/h_tumblr_inline_nhrom73l1x1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p>Napokban a közeli gyógyszertárban jártam, persze hasztalanul, volt ott egy nő, s az beszélgetett a gyógyszerésznővel. Azt mondta, hogy mindjárt be kell csukni minden kaput és ablakot, senkinek sem szabad az utcán mutatkozni, mert óriási felvonulás lesz, megérkeztek a németek. No, nem állhattam meg, hogy közbe ne szóljak:<br />- Hát ezt meg hol hallotta?<br />- Egy úr mondta az előbb.<br />- Hogyan lehet ilyen marhaságot elhinni?<br />A nő ellenségesen nézett rám, és nem felelt.<br />- Miért kellene akkor még az ablakokat is bezárni, ha a maguk kedves németjei vonulnának föl? Mondja meg annak az úrnak, hogy máskor okosabbat hazudjon.<br />Megvallom azonban, hogy sietve távoztam a gyógyszertárból.<br /><br />A gyerekek jól bírják a pincét. Játszanak, futkosnak, nekik szórakozás az egész.</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa – író, jogász, 66 éves.</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca, Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Az iskola hátsó frontját megint bombatalálat érte. Ha Stendhal Chartreuse de Parme-jának hőse ma vágtatna végig a budapesti harctéren, aligha rajzolna olyan idilli képet, mint Waterlooról írt.</p>
<p>A kis Józsit ma reggel egy hivatalbeli kollégája látogatta meg. Mint hadnagy teljesít szolgálatot, egy munkaszolgálatos csapat élén. Harminchat órai munkaszolgálat után jött ide: a Hősök tere szomszédságában ásnak árkokat. Kétszáz ember dolgozott ott, negyven elesett, mögöttük, az Andrássy út torkolatánál németek, előttük, a tavi hídon túl és a Gundelnél oroszok. Az ő csapatából minden harmadiknak ha volt fegyvere. Bezzeg van a nyilasoknak – mondotta – de azt arra használják, hogy a belső frontot tartsák, rablással, gyilkossággal. A németeknek és nyilasoknak mindenük van: sonka, csokoládé, francia borok stb., ők, a magyar katonák, harminchat óra alatt egyszer jutottak élelemhez: lekváros kenyérhez. </p>
<p>A gettóról azt a hírt kaptam, hogy ott éhség, tífusz pusztít, s százával szedi áldozatait. A rémségek nőttön-nőnek. „De az emberek meg nem könyörülnek.” Hősök vagyunk, hősi világszemléletnek örvendünk, és veszélyesen élünk.</p>
<p>Tibor beszéli. Egy aktív csendőr ezredes unokabátyja, Baky (<em>László. Csendőr őrnagyból lett szélsőjobboldali politikus, 1944-ben belügyi államtitkárként a deportálások egyik fő szervezője. Ekkor, a kormányszervekhez hasonlóan Sopronban székelő Nemzetbiztonsági Iroda vezetője.</em>) jobb keze, a legvadabb orosz- és zsidófaló, tegnap fölkereste Tibor feleségét a pincéjében, és megkérdezte, hogy nincs-e ott alkalmas hely, ahol civil ruhában megbújhatna. A front kínos kerülése, úgy látszik, legfőbb dogmája a nyilashitnek. Viszont tizenöt-húszezer emberre becsülik azok számát, kiket a nyilasok a belső front védelmében felkoncoltak. Nem zsidókat.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F04%2Fjanuar_11_csutrotok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F04%2Fjanuar_11_csutrotok%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F04%2Fjanuar_11_csutrotok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 11. Csütrötök"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/04/januar_11_csutrotok#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102683" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-11/7102683/h_tumblr_inline_nhrom73l1x1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/03/januar_12_pentek
Január 12. Péntek
2015-02-03T07:00:00+01:00
2015-02-03T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Pest, VII. kerület, gettó</strong></p>
<p>A tegnapról virradó éjszaka, a gettó területén lévő VII. Wesselényi utca 27. szám alatti ház kapujában megjelent 8-10 főből álló nyilas csoport. Követelték a kapu kinyitását, majd erőszakkal behatoltak. A lakókat leterelték a pincébe és motozást rendeltek el. A motozás folyamán állítólag 3 deci rumot találtak az egyik jelenlévőnél. Ezt a körülményt a szesztilalom kijátszásának tüntették fel. Megtorlásul az ott levő 65 személyt halomra lőtték. 40 ember elpusztult. Utána a nyilasok elvonultak. Az életben maradottak a halottakat felhordták az udvarra, és a holttestek még a mai nap folyamán is ott hevertek.</p>
<p><strong>Deseő László, 15 éves. </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.</strong></p>
<p>Reggel erős ágyúzás. Nem mehetünk fel, mert annyira lőnek. A ház állandóan remeg. Később felmentünk a lakásba. A sarokszobában a fal mellett egy kredenc állt. Azt mintha elfújták volna. A kredenc alatt, a parkettban robbant a gránát. A kredencben Semseyék mákot tartottak, az rákenődött a szemben lévő ajtóra. A légnyomás a kredencben lévő kerékpár gumit rácsavarta egy vitrinben lévő vázára, és az egészet felrakta a szekrény tetejére. A váza nem tört össze. <br /> A víz megint nagyon fogytán van. Napi két pohár, és semmi több. A nagybátyám, mióta itt van nem mosakodott, azt mondja luxus. Szakállt növeszt. Nem is fésülködik. Nagyapa átlag 5 percenként lehordja. Az óvóhelyen különben jó a hangulat, csak sokan vagyunk. A gyerekek állandóan láb alatt vannak.</p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos </strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Fél tízkor keltem föl. Már folyt az ágyúzás. Később repülők is keringtek fölöttünk és bombákat dobáltak.</p>
<p>V. egy derék proletárnő. Háztartási alkalmazott egy családnál. Gazdáinak kedvező hatalmi helyzete az ő fejébe szállt. Goromba mindenkihez. Feleségemmel is szemtelen. Ez persze hála azért a pénzért, amit fölösleges buzgalommal adogatott neki a feleségem. Tudniillik közös alkalmazott ez a V., ránk is kellene dolgoznia. A pénzeket szépen fölvette, meg is köszönte, azután beszüntette a munkát. <br />Őt is a legjobb lenne farba rúgni. De megint csak hallgatni kell. Egyelőre mindkettőnknek nehéz vaj van a fejünkön, én én vagyok, a feleségem meg zsidó származású. Mindent zsebre kell vágni, pincetársaink kezében vagyunk. Az utolsó óráig. Az utolsó percig.<br />Utolsó perc! Megmondtam előre, hogy az utolsó idők lesznek a legizzóbbak. Amikor a vadak már egészen megkergülnek. Bizonyos, hogy még az utolsó órában is készítik a rendeleteket. „A zsidóknak most már diót sem szabad vásárolni.” Ez az a magatartás, amellyel szemben nincs érv, csak fegyver van.</p>
<p>Hogy a vég közeledik, azt az is mutatja, hogy pincetársaim közül mind gyakoribbak az összeütközések. Alig bírják már egymást. Civakodnak, pletykáznak egymásra, gyanúsítgatják egymást lopással, néha talán nem is alaptalanul. <br />Minden alkalmat megragadnak az emberek, hogy egymás ellen forduljanak a düheikkel. Éppen tegnap történt, hogy az egyik férfinak kifogása volt I. ellen. Esztelen ingerültségében ezt mondta: - Ezt a piszok zsidó kurvát elvitetem két német katonával és agyonlövetem.<br />Nem tudok mást tenni, mint szakadatlanul csodálkozni.</p>
<p>Jellemző apróság az is, hogy G.-nénél jártam, s ott azt hallom, hogy az elmúlt éjszaka a házból minden férfit és nőt – bizonyos korban lévőket – elvittek az Operához torlaszt építeni. Ezt itthon elbeszéltem. Z. úr – egyike a különféle parancsnokoknak – rám támadt:<br />- Miféle rémhírt terjeszt már megint a Nagy úr?<br />Rémhír nincs, a valóság maga olyan rémséges, hogy az arról szóló hír mindig rémhír.<br />Nem a bombázástól, az ágyúzástól, az ostromtól, az éhezéstől, a sötétségtől való szabadulás az égetően sürgős, hanem kikerülni ebből a légkörből!</p>
<p>Egy és két óra közt künn jártam az utcán. Jobb ott társak nélkül, mint a pincében. Az utcán alig látni embert. A rendőr a kapuban áll, hogy veszély esetén mindjárt elbújhasson. Katonák mennek a járdán, a fal mellett, egyik kaputól a másikig szaladnak, megállnak, várnak, nézelődnek, aztán megint lopakodnak tovább. Azt beszélik, hogy a fél város ég.</p>
<p> </p>
<p><strong>Czipszer Rezsőné kórházi alkalmazott</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Maros utca 16. A Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló Budai Izraelita Szentegylet Kórháza</strong></p>
<p>Délelőtt „a nyilasok kábé harmincan részben az udvarról részben a kapuból rohanták meg az épületet. A zsidókat a hallba vitték, levetkőztették, a férfiakat alsónadrágig, a nőket kombinéig, ott összeverték őket, különösen Jarnó főorvost, Róth tanárt, Weinberger doktor mennyasszonyát. Ezek kínzását láttam, mert én kísértem a nyilasokat az épületben.” A berendezéseket, orvosi műszereket, műtőt, laboratóriumot szétverték, a betegeket súlyosan bántalmazták, a magatehetetleneket ágyukban lőtték agyon. Sírokat ásattak az udvaron, az épületből kihordatták a holttesteket, és a gödrökbe dobáltatták azokat. Az orvosokat, az ápolókat és a betegek nagy részét közvetlen lőtték bele a sírokba. A pincében egy 16 éves fiút találtak. A nyilasok vezetője, a Krisztus szent nevében sortüzeket vezénylő Kun páter <em>(kiugrott minorita szerzetes, csuhában, nyilas karszalaggal, oldalán pisztollyal)</em>, meztelenül felakasztatta, majd röhögések közepette késével kimetszette heregolyóit. Összesen kábé 76 embert öltek meg. Öt ápolónőt igazolás céljából átvittek a Németvölgyi úti nyilasházba. Éjszaka Joli nővér, aki csak egészen könnyű sérüléseket szenvedet és elájult, kimászott a behavazott tömegsírból.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-12/7102681/h_tumblr_inline_nhrpa8nUnm1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><em>Az elkövetők egy csoportja 1945 júniusában. Filmhíradó a sírok feltárásáról:</em> <br /><a href="http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5956">http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5956</a></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Petróleummécses világítása – sötétítése – mellett írom e sorokat. A villanyvilágítás végleg megszűnt. A front házunkhoz mind közelebb jön; a Nagykörúton már civilek nem kelhetnek át. A Magyar Rádió tegnap bejelentette, hogy Budapest a végveszély óráit éli. Meg is állapította, hogy a felelősség ezért Dálnoki Miklós Bélát és Vörös Jánost terheli. <em>(Dálnoki: vezérezredes, hadseregparancsnok, a nyilas puccs után átmegy az oroszokhoz. Ekkor a december 22.-én Debrecenben alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke. Vörös: vezérezredes, vezérkari főnök, a nyilas puccs után átmegy az oroszokhoz. Az ideiglenes kormány honvédelmi minisztere</em>.<em>)</em> De azért győzni fogunk, mert a felmentő sereg már közeledik. Már itt is van. Sopron küldte. A Führer is kijelentette, hogy annyi csapatot küld segítségünkre, amennyit más frontokon nélkülözni tud.</p>
<p>Itt volt a Práter utcai leánygimnázium igazgatója. Német katonák vannak elszállásolva az iskolában, akik az egész iskolát kirabolták. Elvették az iskolaszolga lisztjét és zsírját; hölgyeket fogadnak, akiknek tiszteletdíját az iskolából elszedett törülközőkkel és az iskola lakóitól összelopott lepedőkkel egyenlítik ki.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F03%2Fjanuar_12_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F03%2Fjanuar_12_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F03%2Fjanuar_12_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 12. Péntek"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/03/januar_12_pentek#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102681" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-12/7102681/h_tumblr_inline_nhrpa8nUnm1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/02/januar_13_szombat
Január 13. Szombat
2015-02-02T07:00:00+01:00
2015-02-02T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos </strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>A szomszéd házba is becsapott egy bomba, és a felét elpusztította. A közeli tűzőrségben két tűzoltó meghalt. Az őrszobában ültek, a légnyomás a falhoz vágta őket úgy, hogy szétloccsant a fejük. Tegnap, tőlünk nem messze lévő, abba a házba vágott egy akna, amelyben G.-né lakik. Nem tudom, él-e még. Meg van-e még a lakása?</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Csak úgy reng alattunk a föld. Az épület hátsó részébe megint bomba vágódott. „Vasidegek! Hiszünk és kitartunk!” – hirdeti lapjuk. Ellenben a tüzérek, akik itt tisztek nélkül lézengenek, esküdöznek, hogy a pincéből ki nem teszik a lábukat.<br />„Bújt az üldözött s felé kard nyúlt barlangjába” – szavalja a folyosón egy becsípett katona. <br />Most rontanak be a hírrel: ég a ház! Gyújtóbombát kapott. A katonák oltani próbálják. Én is kabátot kapok, hogy kinézzek. Ria nem enged. „Ezzel a külsővel nem lehet” – mondja. „De hát honnan vegyek most egy másik külsőt?” Azonban már jönnek vissza: a tüzet eloltották. Mindenből részesülünk, amit a pokol nyújthat.<br />Az orosz megafon hangja idáig hallatszik. A magyar tiszteket és legénységet invitálja. A legénységet nem kell invitálni, a tiszteket sem nagyon.</p>
<p>Ebéd: grízes tészta. Vacsora: kenyérleves. Most dőlt össze fölöttünk az épület egy része. Szörnyűrobbanás volt; a pince szellőzőablakát törmelék torlaszolta el. Ijedtség. Egy kicsit a halál lehelete futott végig a társaságon. Én tovább jegyeztem, pózból. Künn a folyosón pedig világosan hallható az utcai harcok puskaropogása.</p>
<p>19 óra. Egy szanitéc, aki Budáról, a Fő utcából jött ide, meséli: az egész úton – Fő utca, Lánchíd, Erzsébet híd, Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, Vas utca, Horásznszky utca – sem némettel, sem orosszal nem találkozott. Szerinte a németek már nem védik komolyan Pestet; odaát Budán azonban a legkeményebb ellenállásra készülnek. Budára ma tört rá a pokol. Rettenetes ágyúzás, repülőtámadás folyt egész nap. Az utcák során romba dőlt házak, szétlőtt lövegek, összeroncsolt tankok, szétmarcangolt lovak. A betegeket nem viszik el, a hullákat nem temetik, a katonákat nem élelmezik. Buda pokol, gyermekeimre gondolok. Itt most csend… vajon a mi poklunk megszűnt-e?</p>
<p> </p>
<p><strong>Czipszer Rezsőné kórházi alkalmazott</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Maros utca 16. A Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló Budai Izraelita Szentegylet Kórháza</strong></p>
<p>A gyilkolás másnapján a nyilasok hozzátartozói megszállták a kórház egész épületét (és ott tartózkodtak még kábé két hétig; közvetlen az oroszok bejövetele előtt menekültek el, addig ott étkeztek, és ott laktak). Deutsch titkár a tömeggyilkosság napján a padlásra menekült, s keresztény iratokkal igazolta magát, vele volt szobalánya Rózsi is, akit mint lányát igazolt. Másnap Erzsi nővér feljelentésére, levetkőztetve kivitték a kertbe és megölték őket; láttam, hogy Deutsch titkár hasát felmetszették, Rózsi szobalány homloklövést kapott.</p>
<p> </p>
<p><strong>Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény, 43 éves. A betiltott 8 Órai Újság volt szerkesztője, szatirikus írásai miatt a megszállás óta különösen keresett személy.</strong></p>
<p><strong>Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum) <br /></strong></p>
<p><img src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-13/7102679/h_tumblr_inline_nhrpjqcnYw1t7a2fy.jpg" /></p>
<p>Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.</p>
<p>„Ez a gazdag család undok. Gizi néni hajat mos nekem.”</p>
<p>A K.-család megmutatja, hogy ők még a pokolban is urak. Az ostrom poklában két cselédjük is hordja nekik az ételt. A szomszéd utcában van a lakásuk, szakácsné-szobalány ott süt-főz és percnyi pontossággal kell, hogy meghozzák az ebédet, vacsorát. Akár esik a bomba, akár fú az aknaförgeteg. Mert K. úr ideges lesz, ha nem kap időben enni és dühöng, ha a császármorzsában kevés a mazsola. Mi szépen három napig eszegettük a bolgár bácsi búcsúrépáját s ma tértünk át a háromnapos babkondérra. Giziéknél lencse járja, félnapig válogattuk. Rudiék jelenleg borsón élnek. Ez a mi hármasforgónk. Gizi egyébként ma általános, mindenkire kiterjedő fodrásznapot rendezett. Csattogtatja a hajvágó ollót, Tibor, Rudi, Joki, én, mind sorra kerültünk s akkurátusan megnyiratkoztunk a szakszerű szépségszalonban. Bajor Gizi életösztöne, hite, napsugaras derűje kimeríthetetlen energiaforrás volt. Láttuk őt eddig sokszor színpadon, voltunk vele társaságban, látogattuk otthonában. Most a jellemek tűzpróbájában megismertük igazi, emberi lényét. És ez nagy ajándék volt a sorstól.</p>
<p> </p>
<p><strong>Müller Károly 54 éves könyvkiadó</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Németvölgyi u. 5. Nyilasház</strong></p>
<p>Este ismét két nyilas jött a lakásomra, azzal, hogy titkos leadóállomást tartok és zsidó értékeket rejtegetek. Ismét bekísértek az Andrássy út 60-ba, ahonnan Budára, a Németvölgyi úti nyilasházba vittek. Szürkületkor érkeztünk oda, ahol a nyilasokat nagy evés és ivás közben találtuk. Hegyi nevű nyilas parancsot adott, hogy forduljak a fal felé, és ne mozduljak. Később két nyilas jött és jelentette Hegyinek, hogy a Németvölgyi út 15. számú házból a zsidók rálőttek a nyilas járőrre. Menjetek és nyírjátok ki őket - hangzott az utasítás. Közben nagy ujjongás és ováció támadt, óvatosan hátrapillantva, elrémülve láttam a vádlottat <em>(Kun pátert)</em> belépni, akinek az örömteljes üdvözlés szólt. Vacsorázni hívták, de azt felelte, hogy „nem vagyok éhes, de zsidóvérre szomjazom, van-e valami zsidó móka?” A nyilasok közölték, hogy éppen most ment egy különítmény a Németvölgyi út 15. szám alá, mire a vádlott azonnal utánuk rohant. 10-15 perc múlva az őrjárattal együtt tért vissza, és elmondta, hogy a házból ugyan nem történt kilövés, de behoztak két embert, mert azok a kutyájukat tejjel és sonkával etették, amiért megérdemlik a kivégzést. Engem az újonnan behozott két emberrel együtt, az egyik asszony volt, levittek a fogdába, ahol már 41 ember volt. Ezt onnan tudom, hogy úgy tartották nyilván a szobában tartózkodó foglyok számát, hogy az ajtóőr krétával vonalat húzott az ajtóra. Később még a Maros utcai kórház öt ápolónőjét és egy fiatal nyilast tuszkoltak be a szobába. A fiatal nyilas nem volt hajlandó velünk semmit sem közölni.</p>
<p>Egy óra tájban éjfélkor kihajtottak bennünket a konyhába, ott már összeülve találtuk a vészbíróságot, Hegyi vezetése alatt. Az ügyész és az ítélet végrehajtásnak vezetője a vádlott volt. Úgy működött minden, mint egy bedolgozott apparátus. Mindenki kapott 25-25 botütést először az egyik, majd a másik talpára. Utána a bokát összevágva jelentkezni kellett a vádlottnál, és neki megköszönni a megérdemelt büntetést. Sokan nem bírtak a verés után a talpukra állni, azokat egy sarokba félrelökték. A verések során a vádlott kenetteljes arccal az utoljára behozott ápolónőkhöz fordult, megkérdezve tőlük: „Édes gyermekeim, van e közöttetek szűz leány?” Az ápolónők közül kettő előlépett, az egyik kb. 16 éves lehetett. A nyilasok erre leteperték a leányokat, szétfeszítették a lábukat és a vádlott egy gumibottal saját kezűleg a szemünk láttára deflorálta őket. Azután a másik három ápolónőt is megverték, és odalökték mindannyiukat a sarokba a járni nem tudó emberek közé. Most a fiatal nyilasra került a sor, akit a vádlott „te voltál, aki segítettél elbujtatni a zsidókat” szavakkal fogadott, majd a fiatal fiút a többi nyilasokkal lefogatta, és annak nemi szervét szöggel, saját kezűleg egy kalapács segítségével az asztalhoz szegezte. Most rám került a sor. Budaházy nevű nyilas mondotta a vádlottnak, hogy „ez az a zsidószázados”. A vádlott utasítást adott rám vonatkozóan olyképpen, hogy „ha százados, akkor három csillaga van: csak hármat adjatok neki, de olyant, hogy a csillagokat meglássa!” A vádlott közben már a sarokba lökött emberekkel törődött, azokat Bakonyvölgyi, Budaházy és még két vagy három nyilas segítségével felrángatták a földről és az udvar felé tuszkolták géppisztolyaikkal. Kb. fél perc múlva a géppisztolyok ropogását és a kivégzettek jajkiáltását hallottuk. Majd utána a vádlott visszatérve a bennünket őrző őrnek odadobta a pisztolyát ezekkel a szavakkal: „pucold ki a kis öcsémet, nagyon jól dolgozott.”</p>
<p><img src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-13/7102679/h_tumblr_inline_nhrpkyPYRS1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p><strong>Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró. A Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága tagja. A szervezet vezetőségével együtt tartóztatják le 1944. november 22-én. A fogházból december közepén sikerül kiszabadulnia. </strong><br /><strong>II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1.</strong> (1944. karácsonyától orosz kézen)</p>
<p>Mialatt vízért távol voltam, bejött egy orosz, megtalálta a töltőtollamat, lámpámat, bicskámat, de Josette <em>(felesége, francia)</em> visszakönyörögte. Itt maradt még egy darabig. Kérdezte Josette-től, nem fáj-e a fejem a sok könyvtől. Közölte, hogy „szpecialiszt”, autószerelő, egyébként kaukázusi.</p>
<p>Andris elmesélte, hogy a szomszédjukba jön a magyar rendőrség és az elöljáróság. Nagyot néztem. Néhány nap óta már látok az utcán GR MILICIA felírású vörös karszalagos alakokat, ma már gumibot is van a kezükben, nagyban lóbálják, azt azonban még nem tudtam, hogy ilyen előrehaladott stádiumban vannak a dolgok. Nosza, fölkerekedtünk, és átmentünk a Riadó utcába, az Iványi-villába. Ott a székhely. <br />Iványiék, úgy látszik, családilag oldották meg a politikát: a rendőrfőnök az ifjú Iványi, a helyettese a sógora: Wittinger úr. „Végre egy sváb is – kiáltottam fel –, helyben vagyunk! Már csak a gróf hiányzik!” Összenéztek: a teremben két marconának álcázott úriember vörös karszalaggal: gróf mind a kettő. Éreztem, hogy a gyomrom emelkedik. Az ifjú Iványi úrral nem lehetett beszélgetni, sürgős tisztáznivalója volt, az öregúr fogadott. Az egész helyiséget a nyüzsgésnek és fontoskodásnak olyan légköre ülte meg, hogy nehezen találtam szavakat. Ezeknek a nyárspolgároknak, ezeknek az exnyilasoknak, ezeknek az önemésztő középosztálybelieknek magyarázzam én most az előtörténetemet? Josette várandósságáról mormoltam valamit Iványinak és megígértem, hogy majd hétfőn reggel átmegyek. Az utcán találkoztunk Wittingerrel is: Goebbels-öröme, huszonöt éves szépfiú, csizmában, kucsmában, bőrmellényben. Ritka tenyérbe szaladó figura. <br /><br /></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F02%2Fjanuar_13_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F02%2Fjanuar_13_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F02%2Fjanuar_13_szombat%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 13. Szombat"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/02/januar_13_szombat#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102679" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-13/7102679/h_tumblr_inline_nhrpjqcnYw1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/01/januar_14_vasarnap
Január 14. Vasárnap
2015-02-01T07:00:00+01:00
2015-02-01T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>A német hadtestparancsnokság jelentése</strong></p>
<p>A tüzérségi lőszer kifogyott, gyalogsági lőszer igen kevés, csak lövési tilalommal osztható be, üzemanyag kifogyott, az ellátási helyzet igen kritikus, a sebesültek helyzete katasztrofális.</p>
<p> </p>
<p><strong>Müller Károly 54 éves könyvkiadó</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület</strong><strong> <br /></strong></p>
<p>Reggel egy másik házba vittek, ahol egy 13 éves lány géppisztollyal vigyázott rám. Az itteni kihallgatásomat, amit pofozással kezdtek, azonban nem tudták lefolytatni, mert parancs érkezett, hogy az összes fegyverforgató férfi vonuljon be a hűségházába. A bevonulásuk előtt kb. 20-25 nyilas tódult be a házba, közöttük a vádlott (Kun páter) is, aki jelentette, hogy csak délután jöhet, mert van még egy pár „kinyírása”, és rám vonatkozóan kiadta az utasítást: „ezt azonban vigyétek, és parádésan nyírjátok ki”. Negyedmagammal először a Németvölgyi u. 5. szám alá vittek, ahol nyilvántartásba vettek minket. Itt egy melléképület előtt feküdt 20-25 halott és Bakonyvölgyi és több nyilas az aranyfogakat szedték ki a halottak szájából. Itt láttam újra a vádlottat is, amint egy fiatal, leszakított blúzú, felhajtott szoknyájú leány hullája felett szétvetett lábakkal állt, és a kisleány holttestére célba vizelt a nyilasok nevetése közepette. Ez a látvány oly rettenetes volt számomra, hogy ez az emberi fenevad valósággal meghasonlást idézett elő bennem.</p>
<p> </p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Egész napom eddig, déli egy óráig, üres ténfergés. Felmegyek, lemegyek, ide-oda lógok. Mindenütt útban vagyok, mert szakadatlan a nyüzsgés. Főznek, sütnek, mosdanak, borotválkoznak, mosogatnak. Egy nő lekváros palacsintát készít. A másik asszony éppen azt mondja: mindjárt bepanírozom a húst. Még mindig van húsuk! Kiderül, hogy mikor összeírták a készleteket, mindenki hamis adatokat mondott be. No, de ez nem fontos. Amit elvennének, azt úgysem a nélkülözőknek adnák. Egy közeli házban a nyilasok elszedték az óvóhely népétől az élelmiszereket.</p>
<p>Eddig még csak elviseltem ezt a pincét. Elkerült a betegség is. Nálunk senki sem betegedett meg súlyosabban. Nagy szerencse mindnyájunknak. Aki a pincében például tüdőgyulladást kap, annak vége. Aki gyomorfájás ér, az szenvedhet fogcsikorgatva, sem orvos, sem gyógyszer. Akinek a foga fáj, nem húzathatja ki. Aki megsebesül, isten tudja meddig várhat orvosi segítségre. Ámbár dr. L.L., akit sohasem találok otthon, egész nap járja a pincéket, és látogatja a betegeket. Éppen a Nagymező utca egy pincéjéből jött. Sérült lábat operált. Az operáció négy gyertya világánál folyt. A sérülés bombaszilánktól eredt. Mikor a beteghez hívták, annak már szörnyű állapotban volt a sebe. Fertőzött, rohadó sebből kellett a szilánkokat kiszedni és a gennyet kikaparni. A kötözés maga két óra hosszáig tartott. Azt is elmondta, hogy a napokban közelében robbant egy akna. A légnyomás a falhoz vágta, meg is sérült. </p>
<p> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-14/7102675/h_tumblr_inline_nhrq03cNcZ1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p><strong>Deseő László, 15 éves </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.</strong></p>
<p>A mi környékünket is bombázzák. Mindnyájan az óvóhelyen vagyunk. Olyan mindig, mint amikor homokzsákokat vernek az ablakhoz. Az ember dobhártyája mindig pattan egyet. A lámpa minden dördülés után himbálódzik. A társzekeres németektől kaptak a lányok (Mariska és Ilona) 10 kg cukrot, lekvárt és egy vödör petróleumot. <br /> A házmester hazaszökött, és meséli: 14 éves gyerekeket is kihajtják az óvóhelyről, két kézigránátot nyomnak a kezükbe, és neki kergetik őket az oroszoknak. Rengetegen pusztulnak el. Budaörsöt a németek állítólag visszafoglalták. Az egész vár ég állítólag. Már eddig is tapasztaltuk, hogy estefelé sok pernye szálldos, most már értjük. <br /> Este nagy tanácskozás volt, hogy ha jönnek katonát rekvirálni, hova bújjunk Ivánnal. Úgy határoztunk, hogy felmegyünk a lakásba, ha jönnek, és körbesétálunk, ha kutatnak. Azaz a rekviráló katonák bejönnek az egyik ajtón, és mi kijövünk a másikon, és megfordítva. Nekem nagyon tetszik. Talán nem is sajnálnám, ha elvinnének katonának. Romantikus lenne. Édesanyámékat sajnálnám, hogy minek neveltek ennyi ideig.</p>
<p> </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-14/7102675/h_tumblr_inline_ni4klbPRRx1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><strong>Puskás István nyomdaigazgató</strong><br /><strong>Pest, V. kerület, Városház u. 12. Nyilasház</strong></p>
<p>Felemelt kézzel a falhoz térdepeltettek bennünket, s az egyik nyilas a cipőtalpainkat vizsgálta, hogy pénz, ékszer, felsőruházat és egyéb értéktárgy híján a jobb cipők alapján szemelje ki a tarkólövésre ítélt áldozatokat. Bennünket csak az mentett meg, hogy a vizsgálódás közben nehéz batyukat cipelő nyilasok rontottak be a szobába azzal, hogy - Itt a szajré! Erre azonnal otthagytak bennünket, s megkezdődött az osztozkodás. A lepedőbe csavart holmik között különböző női és férfi ruhák, cipők, ezüst evőeszközök, aranytárgyak, pénzkötegek hevertek, amikre úgy csaptak le, egymást marva, mint a héják. Az osztozkodás lázában rólunk teljesen megfeledkeztek, csak később kísértek át a szomszéd ház félemeletére.</p>
<p>Jajgatások, sikongások, velőt rázó ordítozások hangzottak. Tompa dörrenések, elcsukló jajszavak tömege. Kinéztünk az ablakon az utcára, és láttuk az alsóruhában a Duna felé menetelők tömegét. Többen a járdatesten feküdtek súlyos sebekkel, melyet részeg kísérőik okoztak. Egyszer csak azt vettük észre, hogy őreink civil ruhába öltöztek, s eltűntek.</p>
<p> </p>
<p><strong>Böszörményi-Nagy Emil 32 éves bíró</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Városmajor utca</strong></p>
<p>A Városmajor felett süvítettek a gránátok. Az orosz előőrsök alig 2-300 méterre álltak tőlünk, és mindannyian reszketve vártuk már a felszabadulást. Délután 4 óra körül az állandó géppisztoly lövések hangja mellett egy másfajta tompább hang ütötte meg fülünket. A zsidó kórház irányából jött. Az ablakhoz szaladtam, kinéztem s borzadva tántorogtam vissza. Egyikünk ájultan esett össze a szörnyű látványtól. 4-5 ápolónő állt fehér fátyolban sorba, arccal a kórház udvarán álló szénkamra felé fordulva. Mögöttük néhány nyilas, akik közül az egyik lőtt, és az ápolónők sikoltva estek össze. Magunkba roskadva ültünk, és hallottuk még egy órán keresztül a megismétlődő lövéseket és halálsikolyokat.</p>
<p><strong>Halpern Mór</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Városmajor utca 64-66, Bíró Dániel Kórház</strong></p>
<p>Délben ismét fegyveres nyilasok tiszteltek meg látogatásukkal, ugyanazzal a vezetővel élükön. Körülbelül 15-en lehettek, fellépésük agresszív volt és emberfia a kórházat el nem hagyhatta. Látván a helyzet komolyságát, ismét közbeléptem, de még határozottabban és energikusabban, mint előző nap. Hivatkoztam arra, hogy előző nap elfogadták a Nemzetközi Vöröskereszt védettséget igazoló írást, amely a Szálasi-kormány és a Nemzetközi Vöröskereszt között létrejött megállapodást tartalmazza, melynek értelmében a nyilaskeresztes párt is elismeri a védettséget. Erre a nyilasok vezetője, egy állítólagos őrmester - akinek a fia volt a fő segítőtársa - azt válaszolta, hogy a Szálasi-kormány nem ismer el semmiféle védettséget, sem svájci, sem svéd, sem Vöröskereszt védettséget, csak zsidót ismer. Ismét hangsúlyoztam, hogy a kórház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt áll. A felelet az volt, hogy a Vöröskereszt védelem alatt zsidók bújnak meg. Megkértem arra, hogy tegye lehetővé nekem, hogy a Vöröskereszt delegátusával érintkezésbe lépjek, amire ő már-már hajlandónak is mutatkozott, de fia befolyására ezen kérésemet elutasította. Hiába mondtam, hogy csak volt zsidó-kórház, most kifejezetten Vöröskereszt-kórház, a fejemre olvasta, hogy a szomszédból kapott információ alapján biztosan tudja, hogy zsidó-kórház vagyunk. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez a biztos információ a szomszédos János-szanatóriumból származhat, amely, hogy magát zsidó-mentesítse, röviddel a tragédia lejátszódása előtt benyomott kórházunkba kábé 17 zsidó beteget és az ostrom alatt még a vizet is megtagadta tőlünk.</p>
<p>Ezek után megkezdődött az igazoltatás. Először a személyzet ment ezen keresztül. A zsidókat külön csoportosították az irodában, a keresztényeket bevitték egy szuterén helyiségbe. A zsidó alkalmazottakat felvitték egy fáskamra elé és sortűzzel végezték ki őket. Aztán a járó betegeket a társalgóban sorakoztatták fel és szintén a fáskamra előtt végezték ki őket. 4 óra körül már az udvaron hulla hulla hátán feküdt. A kórház igazgatója is itt lelte halálát. Sulzer főorvos az udvaron feküdt két halott alatt és még sokáig nyögött. A szemben lévő ház lakói ki akarták emelni, de az udvaron álló nyilas őr lelövéssel fenyegette őket. Végül a fekvő betegek kerültek sorra, akiket szobáról-szobára járva, betegágyukban válogatás nélkül lőttek agyon. Két kisfiú holtestét anyjukra borulva találták meg később. Körülbelül este 7 óra lehetett, mikor ez a világtörténelemben példa nélkül álló vérengzés véget ért. Kábé 150 embert öltek meg ekkor.</p>
<p> </p>
<p><strong>Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró</strong><br /><strong>II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1.</strong> (1944. december karácsonyától orosz kézen)</p>
<p>Ebédtájban befutott a nőorvos. A magzat már süllyed, de a fej még nincs a medencében. Egy hét, de lehet, hogy kettő. Beszélgettünk, kiderült, hogy nem is Tarnóczynak hívják, hanem Sósnak, és természetesen bujkáló zsidó. Felesége Berény Róbert (<em>festő, grafikus</em>) lánya. Vállalja a szülést itthon is, de négy tiszta lepedő, és hat törülköző kell. Honnan, Uramisten? Josette ma idegesebb, mint különben. Du. 3 óra tájban ismét német gépek repültek el fölöttünk, újabb nagy csinn-bumm, s úgy látszik, megint leszedtek egyet, mert igen ölelgették egymást.</p>
<p>Este meglátogatott a légvédelmi hadnagy. Kértem adjon katonát kísérőnek, ha Josette-nek eljön az órája. „Kettőt adok – felelte. – Sőt kocsit is adhatok.” Hát ilyenek. Ez egyébként mészáros civilben Szibériában. Két gyereke van, négy éve nem látta őket. Javában beszélgettünk, amikor riadót rikoltottak lenn.</p>
<p> </p>
<p><strong>Pavel Luknyickij kaptány, 42 éves haditudósító</strong><br /><strong>Valahol Pesten</strong></p>
<p>Részeg vöröskatonák megerőszakoltak két nőt, akik a pincében húzódtak meg. A katonákat a haditörvényszék a helyszínen elítélte, majd nyilvánosan agyonlőtték őket azok előtt a helyi lakosok előtt, akik tanúi voltak ennek a visszataszító bűntettnek.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F01%2Fjanuar_14_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F01%2Fjanuar_14_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F02%2F01%2Fjanuar_14_vasarnap%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 14. Vasárnap"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/02/01/januar_14_vasarnap#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102675" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-14/7102675/h_tumblr_inline_nhrq03cNcZ1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/31/januar_15_hetfo
Január 15. Hétfő
2015-01-31T07:01:00+01:00
2015-01-31T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-15/7102673/h_tumblr_inline_ni4lcgV11r1t7a2fy.jpg" /></strong></p>
<p><strong>Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő</strong><br /><strong>Pest, VII. kerület, gettó</strong></p>
<p>Nagyon rosszul alszom éjjelente, de reggel, amikor elaludnék, megint olyan pokoli a zaj, hogy jobb fölkelni és kimenni a térre néző utcai szobából. Most reggel is arra keltem fel, hogy egy gránátnak a szilánkja áttörte az ablaküveget helyettesítő deszkát, és eltörte az asztal egy részét. Az emberek nagy része lerohant a pincébe, de mi itt fönt várjuk meg a sorsunkat. </p>
<p>Nagyon vigasztaló tudat számomra, hogy rendőrök vannak a gettóban (nem csak zsidó, de „Magyar Kir.” rendőrök is!), és a nyilasok már nem garázdálkodhatnak kedvük szerint. Tegnap is akart valahol 4 nyilas némi egyéni akciót lebonyolítani, de a rendőrök közbeléptek, és megkötözve vitték őket a gettón végig.</p>
<p> </p>
<p><strong>Halpern Mór</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Városmajor utca 64-66, Bíró Dániel Kórház</strong></p>
<p>Ismét eljöttek és megnézték, hogy a kivégzettek közül él e még valaki? Emlékezetem szerint kábé még 4-en éltek, ezekbe ismét golyó röpítettek, hogy alapos munkát végezzenek. Az áldozatok száma 150. Ezeket azután a nyilas recept szerint kirabolták. Utána az egész kórházat kifosztották. Nevezetesen elvitték az ágy- és fehérneműt, konyhaedényeket és felszereléseket, gyógyszereket és minden néven nevezendő felszerelési tárgyakat, amelyek csak megmozgathatók voltak. Meg kell jegyeznem, hogy ebben a gyalázatos akcióban a környék lakossága is részt vett, mert mint Csáky-szalmáját hordták szét a kórházból az összes kezük ügyébe eső holmikat.</p>
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>Megint csöndesebb a nap a tegnapinál. Már persze eddig, déli fél tizenkettőig. Éjjel felébredtem, mély hangú morajokat hallottam. Az ilyen hangokon nehéz eligazodni. Azt sem tudhatja az ember, hogy nemcsak képzelődik-e. Az is megesett már velem, hogy hadi zaj mormolásának véltem valamit, amiről kiderült, hogy V. derék hölgyünk egyenletes, de elefánthoz méltó hortyogása.</p>
<p>Egy fiatalember az ötödik kerületbe jár valahová. Kerülgetem a pontos meghatározást, hátha feljegyzéseim napvilágra kerülnek. Ma is elindult tíz órakor. Egy óra múlva érkezett vissza. Amerre járt, minden percben robban egy-egy gránát. Néha négykézláb mászott, máskor hason csúszott az utcákon át.</p>
<p>Tegnap esti hírek szerint, amiket egy hadimunkás hozott, az oroszok már a Bajza utcánál vannak, a Józsefvárosban pedig a Német utcánál. Más közlés szerint a hatodik kerületben a Munkácsy utcánál folyik a harc.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-15/7102673/h_tumblr_inline_ni4l3agwU01t7a2fy.jpg" /></p>
<p>C.-né elmondta, hogy tegnap este lenn aludt a pincében. Tíz óra tájban nyilasok jelentek meg a házban, és razziáztak. Zsidókra vadásztak, mindenki igazoltattak. G.-né félvér, igen zsidós arca van, a rendeletek szerint zsidónak számít, mert zsidó volt a férje. De vannak a férje kereszténységét igazoló hamis iratai. A nyilas megnézte az iratokat, megnézte G.-nét, és azt kérdezte:<br />- Mennyibe kerültek ezek az iratok.<br /> Ő mosolyogva felelte:<br />- Sokba.<br />A nyilas nevetett, visszaadta az iratokat, és ment tovább.</p>
<p>Kedélyes esetnek is elfogadhatja ezt akárki. De én megrémültem. A szívemben éreztem valami furcsa, mélységes fájást. Amilyent ájulás előtt érez az ember. Még most is igazoltatnak! Razziáznak! Ezen jár az eszük. Van rá idejük. Van hozzá lelkük. Ebben a percben kezdődött el az igazi félelmem. Abban a percben tudtam meg, hogy feleségemet még mindig halálos veszedelem fenyegeti. Hogy az a nyilas elnéző volt, az igazán kivételes eset, ezer eset közül egy, ha így zajlik le.</p>
<p>Ettől kezdve úgy fájt nekem a pince, és fájt a környezetem, mint ahogy a szívgörcs fáj. Megkönnyebbülés volt, amikor újra elkezdődött az ágyúzás, bombázás, repülőgépek zúgása, és G.-nét elhagyva siettem haza. Nem mondom el a feleségemnek, amit hallottam. De nem engedem őt ki az utcára. T.-ről, aki katona, feltételezem, hogy kiáll a zsidókért, és talán tud is valamit tenni, ha kell. Igen ügyes ember, nehéz ügyeket igen jól szokott elintézni. Az az ember, akiről pestiesen azt mondják, hogy remek dumája van. Elintézi!</p>
<p>Ha igazi emberek volnánk, akkor nem kellene rettegnünk. Fegyver lenne nálunk, vagy ha nem, hát kés, balta, kalapács, akármi és nekimennénk a nyilasoknak. Megölnénk néhányat. Az egész városnak így kellene védekezni.</p>
<p>G.-néhez különben kenyérért mentem. Már hogy ő nézzen be a pékhez, neki ad, jó ismerőse. De addig halogatta a mozdulást, amíg otthagytam. Nem csodálkozom a húzódozásán. Egészen meghülyült a félelemtől. Rosszkedvű, nem működik az agya, csak maga elé meredve néz, bármit kérdezek tőle, nem ad feleletet, mindig megkérdezi: tessék? Pedig okos asszony, mindmáig nagyszerűen állta a viszontagságokat.</p>
<p>É. arca is sápadt, a tekintete riadt. Ha találkozom vele, mindig sóhajt egyet. Én előtte nem sóhajtok, de ha egyedül vagyok, minden öt percben hangosan mondom: Jaj!</p>
<p> </p>
<p><strong>Pest, V. kerület</strong></p>
<p>Az esti órákban András Sándor ezredes, a 10. gyaloghadosztály parancsnoka és Botond Béla őrnagy, vezérkari főnök tiszti gyűlést tartott a Dorottya és Wurm utca sarkán épült Magyar Általános Hitelbank pincéjében, majd utána szűkebb körben bejelentették, hogy a németek elvesztették a háborút, felvették a kapcsolatot a túloldallal, és részükről befejezték a harcot. <br />Távozás előtt András még megkérdezte <br />- Van még valami a reprezentációs ládában?<br />- Egy kevés szesz, élelem, cigaretta és szivar. <br />- Oszd szét a legénység között! – mondta, azzal távozott.</p>
<p>„Amikor elhagytam a bank pincéjét és kiértem a Vigadó térre – nérói látvány fogadott: a Duna-parti szállodák égtek. Kedvenc helyem a Hungária szálló is lángokban állt. A sötét budai oldal kísérteties hátteret nyújtott a lángoknak.</p>
<p>Első kihallgatásomra egy Népszínház utcai óvóhelyen került sor. Egy ezredes kérdezett ki. Kihallgatásom közben hátul összefogott kezemről valaki le akarta csatolni a karórát. A tolmácshoz fordultam, kérdezze meg az ezredest, hogy az órát emlékül átadhatom-e az illetőnek. Az ezredes rákiabált őrzőimre. Az óra tulajdonomban maradt. Miközben további sorsomra vártam, egy őr köpenyem zsebébe nyúlt. Kezét megfogtam és azt észleltem, kekszet tett a zsebembe.”</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F31%2Fjanuar_15_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F31%2Fjanuar_15_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F31%2Fjanuar_15_hetfo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 15. Hétfő"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/31/januar_15_hetfo#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102673" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-15/7102673/h_tumblr_inline_ni4lcgV11r1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/30/januar_16_kedd
Január 16. Kedd
2015-01-30T07:01:00+01:00
2015-01-30T07:01:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos</strong><br /><strong>Pest, VI. kerület</strong></p>
<p>A robbanások hangjáról el kell még valamit mondanom. Ez a hang idegtépő. Halálosan fenyegető. De még ennél is szörnyűbb a repülőgép búgása. A robbanás valami olyasmi, hogy társul hozzá az a rögtöni felismerés: ettől életben maradtam. De a repülő zúgása maga a kínhalállal való fenyegetés. Várakozást kelt: no most, most mindjárt jön a robbanás és testestől-lelkestől ezer darabra szakadsz. Éjjel, amikor még nem alszom, még mindig elképzelem, hogy no most zuhan lefelé a bomba, pontosan ránk és… jaj, talán már nem is élek.</p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász. A Nyugat alapítója, szerkesztője, kiadója, mecénása; a parlament felső házának választott tagja 1931-1935 között; 1917-től az 1938-as zsidótörvényig a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezérigazgatója. A német megszállás, 1944. március 19. óta hamis papírokkal bujkál. 1934-ben Hitlerről írt könyve miatt nagyon keresett személy. </strong></p>
<p><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium) <br /></strong></p>
<p>Hajnali két órakor az oroszok megszállták az iskola épületét. Így történt: néhány perccel kettő előtt az inspekciós szolga jelentette, hogy erősen kopognak az ajtón, nem tudja, németek-e vagy oroszok. A két Józsi fölkelt, a többiek követték példájukat. Én, látogatás előérzetében, már felöltözve feküdtem le – mire felkészültünk, az oroszok már benn is voltak, és beállítottak a pincébe. Csak hangosfilmmel lehetne híven visszaadni az erre következő jelenetet. „Civiliszki”, „nye germanszki”, „magyarszki” „mio vasi” – egy szavukat nem értettük, egy szavunkat nem értették, de látták őszinte örömünket. Puskák és németek után tudakozódtak, és elindultak a pince átkutatására. A vezetőjük – egy jól megtermett, rokonszenves arcú, kitűnően ruházott fiatal kozák – velünk maradt. Cigarettával kínáltuk, nem fogadta el, mutatta, hogy van neki elég cigarettája, szivarja is. Dixi cica vonta magára figyelmét, kedvesen eljátszott vele, a nagymamának is mondott néhány kedves szót, s megállapította, hogy a pincei kép igen artisztikus. Ria legalább így értette; lehet, hogy egészen mást mondott. Közben Tibor, szárnyaló hálóingben, papucsban és lebegő hajszálakkal a szomszédos pincehelyiségekbe vezette őket. A nagybeteg Kati iránt meleg érdeklődéssel voltak, és az egész ellenőrzést kedvesen, figyelmesen végezték. Józsi és Elvira abba a helyiségbe kísérték őket, ahol a katonai holmik vannak letéve. Van-e fegyver itt? – kérdezték. Nincs, volt a felvilágosítás. Józsi így tudta. Belenyúlnak az autógumi belsejébe, kézigránátokat találnak ott. Semmi baj. Az egyik oroszt, aki bajonettjét határozottabban mozgatja, a kozák vezető leinti. Aztán kiadták az utasítást, hogy mindenki nyugodtan feküdjön le, ők felmentek a földszintre telefont szerelni. „Milyen szervezőképesség!” – mondottuk volna, ha a németek így látnak a dologhoz! Lefeküdtünk, az oroszok ötig dolgoztak, s akkor elmentek. Hét órakor új csapat jött, románok. Kevésbé szívesek, mint az oroszok, de egészben véve korrektek. A fontos ezeknél is a „germanski”-k keresése volt. Egy óra múlva ezek is elvonultak. </p>
<p>A németektől való megszabadulás érzése azonban korántsem bizonyult olyan nagy érzésnek, mint én azt gondoltam volna. Rákosi anekdotája a parasztfiúról, aki a nyílt óceánra kerül, jut eszembe. „Mit szólsz ehhez a vízhez? – kérdik tőle. „Nagyobbnak gondoltam”- feleli. Valami fásultság lesz úrrá rajtam, valami bénultsága a léleknek – mire fog ez fölengedni?</p>
<p> </p>
<p><strong>Kende Éva, 18 éves</strong><br /><strong>Pest, XIII. kerület, egy védett ház</strong></p>
<p>Reggel valaki azzal kopogott be abba a lakásba, amelyben tartózkodtunk, hogy az egyik lakótárs hajnalban az utcán olyan katonát látott, aki nem volt sem magyar, sem német, tehát csak orosz lehetett. Nagyon izgatottak lettünk, és mi is lementünk a pincébe. Rövidesen tényleg be is jött oda két oroszul beszélő katona. Fegyvert és katonaszökevényeket kerestek. Persze, hogy ebben a mi zsidó házunkban semmi ilyen nem volt, ezzel szemben nagy ováció fogadta a jövevényeket, sírva ölelgették őket. Valaki azt is rögtön közölte, hogy „Ja jevrej.” Ez a katonákból nem váltott ki viharos örömöt, viszont az illetőnek a karóráját, amelyet eddig valahogy megőrzött a nyilasok elől, rögtön elvették. </p>
<p>Az utcákon alig járt valaki; lövedékek süvítettek, és az ágyúzaj is erős volt. Hideg, ködös idő, félelmetes világ vett körül. Nagyon siettem, olykor futottam a mindössze néhány perces gyalogút alatt. Szívszorongva léptem be a Légrády Károly utcai sötét házba, amelyet ekkor már senki nem őrzött. És mit láttam a mintegy tíz nappal azelőtt elhagyott közös lakásban? Néhány ismeretlen öregember tett-vett, az én fejkendős nagyanyám pedig egy alacsony vaskályha előtt egy kis lábasban valami rántásfélét kavargott. Amikor beléptem, nekem háttal állt, hallani pedig nem hallhatott – süket lévén. Boldogan megkopogtattam a vállát, és megcsókoltam. Minden csodálkozás nélkül felnézett rám szelíd arcával, és azt mondta: „Mi van édes fiam?” „Nagymama! Vége a háborúnak, a németek kitakarodtak!” – kiabáltam a fülébe. „Igen?” – válaszolta ő, elfordult, nem kérdezett ezután semmi mást, és tovább kavargatta a rántást. </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-16/7102671/h_tumblr_inline_ni4veurK9A1t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p><strong>Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró</strong><br /><strong>II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december karácsonyától orosz kézen)</strong></p>
<p>Már 9-re be akartam menni a Nemzeti Bizottságnak nevezett karavánszerájba, de 12 lett belőle. Fát kellett vágni, vizet kellett behozni. Aztán feljött a kaukázusi őrmester, és mutogatta az ablakon a szőnyeget. Megijedtem: azt hittem, ágyútakarónak akarja használni. Magyaráztam, hogy drága holmi. Lementem vele, gondoltam szólok a hadnagynak. Hát odavisz az ágyújához, kiszed a hóból egy nagy piros szőnyeget. „Ezt magának adom – mondta –, piszatyel haraso cselovek.” Szorongattam a kezét. „De mit adhatok én magának?” Elmosolyodott: „Rucka, malinka rucka.” Ezt a szót még sosem hallottam, de rájöttem, hogy a múltkori töltőtollra gondol. Ez volt ugyanis az a katona, aki feljött, és el akarta vinni a lámpát, töltőtollamat és a bicskámat, s Josette visszakönyörögte. Segített felcipelni a szőnyeget. A lépcsőn megálltam. Nem fogadhatom el. Nevetett. Dehogyis. Gondolt ő erre is. Ezt még Romániából hozta magával. Nem sokat értek a szőnyegekhez, azt hiszem, szmirna. Szép vörös és használatlan. Odaadtam érte a tollat, erre még adott petróleumot, és ígért kenyeret.</p>
<p> </p>
<p><strong>Fenyő Miksa </strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Délután 4 óra. A küzdelem közvetlen közelünkben folyik. Azt beszélik, hogy az oroszok még nem jutottak túl a Horánszky utcán, s hogy az 1. számú ház még német kézen van. Borzasztó lenne a visszaütés. Egy pincebeli ember ront be: a pinceablakon magyar katonák ereszkednek le a szomszéd házból. Nem tudni mifajták, úgy látszik menekülni próbálnak az orosz elől. Ebből baj lesz mindannyiunkra. Izgalom. Azután lecsillapodunk: orosz katona kíséri a magyarokat, foglyok. Vagy megadták magukat, vagy pedig egy kiürített hadikórház betegei – mert sok kötéses katona van közöttük. És éjjel mi lesz? És holnap mi lesz? Nem kívánom viszontlátni a nácikat: ez idő szerint egyetlen pozitív életprogramom.</p>
<p>Társaim pillanatnyilag megnyugodtak. Menüket állítanak össze. Az egyik disznókarmonádlit kíván káposztával és töpörtyűs pogácsát. A másik húslevest tortellinivel, utána foglyot lencsével és túrós palacsintát. Ria párizsi ebédet állít össze: osztriga, oeufs á la Bercy és gyümölcstorta. A feketekávéban teljes a megegyezés. Tibor, hogy elzavarja ezeket a víziókat, egy tortaszeletet állított a menübe, melyet hagymás késsel szeleteltek.</p>
<p> </p>
<p><strong>Déry Tibor 50 éves író</strong><br /><strong>Pest, V. kerület. Nádor utca</strong></p>
<p>Akkor már hallottunk arról, hogy a németek utcáról utcára hátrálva, minden házat külön megvédenek s némelyikünk azt is tudni vélte, hogy az egyik épségben maradt balkonunkon gépfegyverállást akarnak kiképezni s a pincét is védeni fogják. A megrémült lakók elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek a vezénylő tiszthez. Kísérőnek engem osztottak be a légóparancsnok mellé. Ez a választás igen mulatságos módon, már az erőviszonyok hirtelen átbillenését jelezte, mint ahogy ezt megelőzőleg is – abban a mértékben, ahogy a front a Nádor utca felé közeledett – a lakók már egyre udvariasabbak s előzékenyebbek lettek anyámhoz. Hogy a németek végképp elvesztették a háborút, azt abból tudtam meg, hogy egy nap a házfelügyelőné előre köszönt nekem.</p>
<p>Odafönt, a földszintes lakásban, ahol estefelé a tisztet felkerestük, az elülső szobában egy házbeli asszony kávét főzött a katonáknak, akik agyongyötörve, ájult fáradtságban, szétvetett tagokkal, szinte tehetetlenül feküdtek a szoba padlóján. Többnyire fiatal gyerekek voltak. Nemhogy gyűlöletet, inkább szánalmat éreztem irányukban. Valószínűleg fiatalságuknak szólt. De részvétem alatt a lappangó harag s megvetés, mely az egész nép ellen fordult, még sokáig gerjesztette indulataimat. Szóról szóra emlékszem arra, amit akkor az egyik fiatal katona mondott nekem, száraz kétségbeeséssel hangjában.<br />- Wir schaffen’s nicht mehr - mondta poroszos kiejtéssel, - sie sind zu stark.<br />Hogy nem bírnak már az oroszokkal, azaz: hogy megmenekültem. </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F30%2Fjanuar_16_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F30%2Fjanuar_16_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F30%2Fjanuar_16_kedd%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 16. Kedd"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/30/januar_16_kedd#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102671" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-16/7102671/h_tumblr_inline_ni4veurK9A1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/29/januar_17_szerda
Január 17. Szerda
2015-01-29T07:00:00+01:00
2015-01-29T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Hindy Iván</strong> <strong>tábornok, Budapest magyar katonai parancsnoka, 54 éves. </strong></p>
<p><strong>Jelentés a Sopronban tartózkodó honvédelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek.</strong></p>
<p>1. Pest hídfő déli részein csak támpontok tartják magukat. Tovább fokozódó ellenséges nyomás esetén rövidesen Budára is hasonló sors vár. 2. Az állandó bombatámadások, aknavető és tüzérségi tűz az összezsúfolt csapatokban felbecsülhetetlen károkat okoznak. 3. Utcákat óriási törmelékhalmazok torlaszolják el. Eltakarításuk kilátástalan. 4. Vízszolgáltatás megszűnt. Kevés számú kútnál óriási torlódás. 5. Tetvesség rohamosan terjed. 6. Sok német katona polgári ruhát szerzett be magának. 7. Vitéz Kalándy altábornagy súlyosan megsebesült. 8. Csapatok harcértéke óráról órára romlik, különösen szembetűnő ez a német csapatoknál.<strong> <br /></strong></p>
<p><strong>Deseő László, 15 éves. </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.</strong></p>
<p>Már csak 2-3 napra van vizünk. A vizet pedig nagyon messziről kell hozni.</p>
<p>3/4 11-kor egy iszonyatos dördülés, és utána még egy csomó. Felszaladok az óvóhelyről. Semmit sem látok, minden tele van porral. Kb. 2 perc múlva kitisztul, úgy látom, eltűnt az utca túloldalán lévő ház, de később rájövök, áll még a teteje is. Végeredményben a valóság az, hogy három bomba találta el. Az alatta lakókat betemette. Az egyik felénk eső oldali fala maradt meg egy kevés tetővel rajta. Rohannak Édesapámék a szomszédokat kiásni. A pályaudvaron álló petróleumos és lőszeres vonat telitalálat következtében kigyulladt. Erős sercegés hallatszik. A füstöt erre fújja a szél. A pályaudvaron velünk szemben álló raktárakat a németek istállónak használták. Ezek is teli találatot kaptak. Mindenfelé döglött lovak. A németek pisztollyal lövik agyon a megsebesült lovakat. Nagyon ronda látvány. Az embernek elszorul a szíve. Izgulok a szomszéd miatt. A szomszéd lánya, Marika is be van temetve. Négy gépkocsis katona ássa őket. A szomszéd épp a másik szomszédnál tartózkodott, és most ő is izgatottan várja, hogy a családja napvilágra kerüljön. Közben sír. Utálom, ha egy férfi sír. A lakás teljesen tropa. Minden ajtó széjjeltörve. Ablakok lógnak. Várjuk, hogy a ház is meggyulladjon valamelyik pályaudvari szikrától, de csak nem akar. Az ablakban állok, és figyelem a pályaudvart. Romantikus látvány. Sajnálom a lovakat.</p>
<p>Végre leástak a szomszéd ház óvóhelyére, de addig már nem volt bent senki, mert kiköltöztek a vészkijáraton keresztül. Tetőnk nincs. Az előszoba ajtót betörte a szomszéd ház egyik idevágott darabja. Csak az nem jön be a lakásba, aki nem akar. Kerítésről már álmodni sem merünk. <br /> 12-kor már a szomszéd ház tetejét lopták az emberek tüzelőnek. Ki gondolta volna ezt 10 órakor? </p>
<p>Egy ember akart a szomszédban öngyilkos lenni. Romantikus lélek lehet. Morfiumot kért. Nem kapott. Így hát hagyta magát lebeszélni.<strong> <br /></strong></p>
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>11 óra. K. Marci jött a Mester utcából, s hozta a hírt, hogy a németektől megtisztított részeken már szabad a közlekedés. Romba dőlt, kibelezett házak, egyetlen ép ablak, zsalugáterek kinyomva, elferdítve, szétlőtt kocsik, tankok, lóhullák, emberhullák, feltört boltok, melyekből széthordják az árut, elhányt csomagok az utcán, ő maga is felszedett egyet, valami ruhaféle volt… nincs egy ép pont az úton, amelyen idáig jött. Egy hentesüzlet előtt nagy tömeg állt, mert néhány katona a hentes zsír- és szalonnakészletét osztotta szét, hátrébb terelve a tolakodókat, és előnyben részesítve a hátrább állókat.</p>
<p>Tiborral és Gyulával elhagytuk pinceodúnkat, és kiléptünk az utcára. A Horánszky utca, ahogy végignéztünk rajta, egy lupustól szétrohasztott tetem undorító, elszomorító látványa. Üveg-, drót-, malter-, téglatörmelékeken oson át a fal mellett néhány sápadt alak, a kapu alól a pincék fölmerészkedő, elcsigázott lakossága les ki kíváncsian az utca végén munkálkodó oroszokra. Egy nehéz ágyút tolnak át az oroszok a Horánszky utcából a Sándor utcába. Intenek, hogy segítsünk. Nekifeszülünk az ágyúnak, és toljuk; nem nehéz munka. Tibort felismeri egy kapu alól az unokahúga, odainti. Ha németeket hagyott volna így ott, belelőttek volna; a tovaris keveset törődik vele. Viszont az én munkámmal láthatóan meg volt elégedve. Közben, ahogy ezt írom, szakadatlan ágyúzás, mely a pincefalakat is megremegteti. Az ágyúzásból világosan kihallszik az én ágyúm szava.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-17/7102669/h_tumblr_inline_ni4mhsz52K1t7a2fy.jpg" /></p>
<p>Egyelőre még lenn tanyázunk; nem is nagyon tanácsos az utcára kibámészkodni, mert egy eltévedt golyó épp az előbb sebesített meg egy járókelőt. Az utcán magyart és orosz nyelvű hirdetmények láthatók, melyek a magántulajdon érintetlenségét garantálják, szigorú büntetéssel sújtanak mindenfajta erőszakot, és felhívják a lakosságot, hogy minden tudomására jutó esetet azonnal jelentsen a kerületi parancsnokságnál.</p>
<p>A házba egy őrnagy állított be kíséretével. A földszinten rendezkedik be, ahol az elfogott németeket készülnek kihallgatni. Egy magyar jezsuita páter a tolmácsuk. Az őrnagy a földszinten igényelt egy írószobát és a pincében két helyiséget. Amikor megmutatták neki a pincebeli helyiséget, ahol a fűtő tartózkodott gyermekeivel, és közölték vele, hogy ezek majd más helyiségbe költöznek, az őrnagy kijelentette, hogy nem szeretné, ha a gyerekeket háborgatnák, maradjanak. </p>
<p><strong>Déry Tibor 50 éves író</strong><br /><strong>Pest, V. kerület, Nádor utca</strong></p>
<p>Anyám azonban már megunta a kényelmetlen pinceéjszakákat, zúgolódni kezdett. Az oroszokra is haragudott. – Már három napja hallom, hogy elértek a Keleti pályaudvarhoz – mondta mérgesen – hát miért nincsenek még itt? Amikor 1919-ben visszajöttünk Savanyúkútról, a nyaralásból, taxissztrájk volt s gyalog mentünk haza a Wesselényi utcába. Egy óráig sem tartott, nem hogy három napig!<strong> <br /></strong></p>
<p><strong>Kovács X. Ferenc vezérkari százados</strong><br /><strong>Pest, V. kerület</strong></p>
<p>Éjjel még a Szent István körútig gyalogoltam és járogattam végig a különböző pincéket, melyekben magyar alakulatokat sejtettünk. Általában mindenhol az oroszokat várták, nem nagyon akartak Budára jönni. Az egyik pincében egy repülőtiszt szemtelenül, vigyorgó pofával felelt vissza, hogy neki véget ért a háború. Nem tudtunk vele mit csinálni.<strong><br /></strong></p>
<p><strong>Vajda Alajos alezredes, I. páncéloshadosztály </strong><br /><strong>Pest, V. kerület</strong></p>
<p>Durva káromkodások magyarul és németül. Teljes fejetlenség. Ez fokozódik, amikor egy szűk utcában égő palota előtt kellett elhaladni. Már nem is tudjuk, hol járunk, az oszlop sodor magával, abból kitörni nem lehet, de nem is tanácsos, mert nem lehet az áradatba besorolni. Az égő épületek ontják a forróságot, ablakkeretek, különböző égő fa épületalkatrészek hullanak a gépjárművek közé. A gépjárművek közt több gyalogos egység is halad. Motoros német tábori csendőrök igyekeznek valamilyen rendet teremteni, de nem sok sikerrel. Tíz-húsz méterenként megállás, újabb torlódás. Most már meredek röppályájú mozsár- és aknavető lövedékek is itt-ott becsapódnak. A szörnyű detonációba géppisztolysorozatok is vegyülnek. Ki tudja, kiket és miért lőnek agyon? Közben természetesen sokakat találat vagy repeszdarab ér. A sebesültek jajgatnak, némelyik üvölt fájdalmában. Csodával határos módon valahogyan mégis kijutunk a Lánchíd pesti bejárata előtti térre. Ott valóságos tűzijáték fogad. Szinte nappali világosság az éjszakában. Óriási lyukak tátonganak a hídon, melyeken keresztül a vizet látni. Az egyik ilyen lyukban egy beesett, de valahogy fennakadt német katonai személygépkocsi hátsó része mered az ég felé. Az eleje mélyen a lyukban, utasai biztosan elpusztultak. Másik helyen aknától telitalált tehergépkocsi égett. Alig lehetett kikerülni. Mindenfelé hullák hevertek szanaszét, volt amelyiken már sok-sok gépkocsi keresztülment.</p>
<p><strong>Pest, V. kerület, Városház utca <br /></strong></p>
<p>„König Imre tanú lép a tárgyalóterembe. Január 17.-én Csöpike vezényszavára dördült el a nyilas brigantik sortüze a Városház utcában, a tanú is az áldozatok között volt. Súlyos sebbel bukott a földre, és hóhérai azt hitték, vége van. Ennek köszönheti életét. Elmondja, hogy – a többi között – egy anyát két ikerleányával összekötözve végeztek ki mellette. Az egyik kisleány – körülbelül nyolcéves lehetett – csak megsebesült. Könyörögve kérte az egyik nyilast: – Én nem haltam meg, kérek még egy golyót. – Megkapta. <br />A tiszta tekintetű vádlott, aki most kéztördelve, kétségbeesetten ül a vádlottak padján, lőtt az anyja és a testvére után meghalni kívánó ártatlan gyermek szájába.</p>
<p>Tizenkét esztendős kisleány, Mendelovits Ágnes az újabb tanú. Anyjával együtt vitték a Városház utcai kivégzésre. Anyja ott halt meg mellette, maga egy váll-lövéssel úszta meg a „nemzetmentők ” sortüzét. Aztán ő is halottnak tettette magát, és így látta, hallotta, amint a megváltó halált jelentő golyót kérő kis unokahúga szájába lőtt a 23 éves Salzer Vilmosné, Csöpi.” A „nemzetes asszony” öccse zsidó származású feleségét feljelentve került kapcsolatba a mozgalommal.<strong> <br /></strong></p>
<p><strong>Pest, VII. kerület</strong></p>
<p>A szovjetek éjjel elérik a gettót. Az ott felállított légvédelmi ágyúüteg legénysége, a közeli zsidókórház orvosának javaslatára, befekszik a kórházba. Egyenruháikat a kórház kazánjában elégetik.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F29%2Fjanuar_17_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F29%2Fjanuar_17_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F29%2Fjanuar_17_szerda%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 17. Szerda"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/29/januar_17_szerda#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102669" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-17/7102669/h_tumblr_inline_ni4mhsz52K1t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/28/januar_18_csutortok
Január 18. Csütörtök
2015-01-28T07:00:00+01:00
2015-01-28T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Kutas Péter, 7 éves</strong><br /><strong>Pest, VII. kerület, gettó</strong></p>
<p>Reggel volt, amikor Anyám, az egyik szobatárs asszonnyal valamiért fölment az óvóhelyről a lakásba. Az asszony fia pár évvel volt idősebb nálam. Amikor fölmentek, ez a fiú - mindig is engedetlen volt, emlékszem - engem is fölcsábított. Fölértünk, de Anyám észrevett és azonnal lezavart mindkettőnket. Én rohantam is, de a fiú nem jött, elbújt az ajtó mögé. Már a lépcsőházban voltam, amikor irtózatos robbanás rázta meg a házat. Hanyatt-homlok menekültem a pincébe. Akkor már rohantak kifelé az emberek. Ők tudták, hogy belövést kapott a ház. Aztán csak arra emlékszem, hogy anyám húga, Lili néném, lejön a pincébe, rázza a zokogás, magához ölel és odaszól a másik nagynénémnek. - Ilonka nincs többé! Abban a pillanatban még nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy nincs többé. Perceken belül megtudtam: mindhárman meghaltak. Budáról, a Várból kilőtt német akna csapódott be az emeletre, pontosan az ablakon jött be és a szobában robbant, kiszakítva az ablakot, kidöntve a falat. És megölve az Édesanyámat! Később kiszöktem a pincéből. Tudtam, hogy a halottakat a ház elé teszik ki. Reméltem, talán még egyszer láthatom Anyámat, de akkor már nem volt ott. Az utca üres volt. – Csak a vérrel vörösre festett hó meredt rám a borzalom néma tanújaként. Nem tudom, meddig állhattam ott. Aztán egyszer csak a már megszokott fegyverzajt megtörve, valami irtózatos recsegés, ropogás hallatszott. Hátranéztem: a gettó fala kinyílt és egy hatalmas acél szörnyeteg, egy szovjet tank robbant be a Síp utcába és robogott tovább a Wesselényi utca felé.</p>
<p> </p>
<p><strong>Déry Tibor 50 éves író </strong><br /><strong>Pest, V. kerület, Nádor utca</strong></p>
<p>Mint súlyos beteg a válság után, mély álomba merülve, átaludtam az egész éjszakát. Nem hallottam meg, hogy a németek kivonultak a házból, sem hogy a hidak felrobbantak. Reggel Ajli azzal vert fel, hogy az Arany János utca sarkán láttak egy oroszt. Fölkeltem, a kapu elé álltam, Ajli pedig felment a lakásba takarítani. Jött már a második, a harmadik orosz. Az egyikkel kezet szorítottam, mondott valamit, amit nem értettem meg. Utána felkerekedtem s elindultam a Hungária szálló felé. Szokatlan csend volt az utcán, egy kihalt város hallgatása, egyetlen embert sem láttam utcahosszat. A Nádor utca közepe felé egy ház beomlott, a törmelék feltöltötte az egész úttestet s mind a két járdát, egy ló hullája hevert hassal fölfelé a téglák között. A Vörösmarty téren már öt-hat emberrel találkoztam. A sarkon, a nagy látszerészüzlet előtt néhány német katona holtteste hevert a járdán, már megmerevedett tagokkal, az egyik test a fején állt, térdben behajlított lábaival a sarki postaládának támaszkodva.</p>
<p>Amikor befordultam a Vörösmarty tér sarkán, a németek Budáról lőni kezdték Pestet. A házak mentén a Vadászkürt szállodáig szaladtam, behúzódtam a kapualjba. Ott már többen álldogáltak. Megkérdeztem tőlük, nem tudják-e véletlenül, hogy a Hungária szálló áll-e még. Leégett mondták. S akik benne laktak? Vállat vontak, nem tudják. Tovább futottam, szerencsésen elértem a Mária Valéria utcát. A Hungária épülete még mindig égett, vastag füstfelhő ült fölötte. Itt a dunaparti házsor védelmében már többen jártak az utcán. Mindjárt az első ember, akit megkérdeztem, útbaigazított: a Hungária lakói a szemközti ház pincéjébe menekültek.</p>
<p>A bejárat előtt civil kapuőrség állt, megkérdezték, kit keresek. Nem mertem kimondani a feleségem nevét. Álltam s gondolkoztam, végül a sógoromat neveztem meg. Ha a feleségem él s meghallja öccse nevét, tudni fogja, hogy én hivatom s őt keresem.</p>
<p>Sokáig tartott, amíg végre feltűnt a sötét kapualjban. A nyakamba borult, sírt és nevetett. Lementünk a pincébe, sorra viziteltük a rokonságot, sógoromat, sógornőmet, kislányukat, pécsi rokonukat, annak lányát. Utána feleségemmel kettesben kimentünk az utcára. A budai ágyútűz szünetelt. A Váci utcában járkáltunk ide-oda, feleségem most látta először a rommá lőtt várost. Sírva fakadt. Meg kellett volna halni, mondja kétségbeesetten, majd újra nyakamba borult, már hangosan nevetett boldogságában. Körülöttünk már fosztogatták a Váci utcai üzleteket. A Molnár és Moser drogéria kirakatából egy szilszkinbundás, elegáns nő lépett ki, karján egy nagy kosár, tele szappannal, parfőmös üvegekkel. Egy szappan a földre esett a kosárból, feleségem boldog buzgalmában fölemelte, a nő után sietett, visszaadta neki. Utána hazamentünk anyámhoz a Nádor utcába. Mérhetetlen életkedvet éreztem, nem telt bele egy hét s már éjszakánként, egy cipőspasztába dugott kanóc fényénél írni kezdtem.</p>
<p> <img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-18/7102667/h_tumblr_inline_ni4nvu3BC71t7a2fy.jpg" /></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><strong>Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Orczy út 39.</strong></p>
<p>Az Üllői úton, amikor Kispestről jövet a városközpont felé tartottam, nem tudtam, hol álljak meg, befordultam hát az Orczy útra. Az első villánál, a 39. számú háznál teherautó állt és egy őr, akit ismertem. Megtudtam tőle, hogy ebben a házban szállt meg az aknavető ezred törzse. Eszembe jutott minapi ígéretem, hogy felkeresem az aknavetősöket, bárhol is leszek. Ez valami tűzoltóparancsnok háza.</p>
<p>Egy kis hordó sör, jó száraz bor. Emberek jönnek-mennek. Pince. Benne a ház lakói, akik a bombák, belövések elől ide menekültek: egy 62 éves sebészorvos, egy állatorvos a feleségével, a tűzoltóparancsnok és mások. Mécsesek, összetákolt bútorok, az ablakok betörve. Hosszan beszélgetek velük vagy féltucat nyelven, főképp angolul és szlovákul, német szavakkal keverve. A városlakók decembertől már csak 150 gramm kenyeret kaptak; azelőtt, októbertől fejenként 300 grammot, továbbá 1600 gramm lisztet havonként. Vízért kútra járnak. Szűkölködnek, de nem éheznek igazán. Jelenleg a mi törzsünk katonái adnak nekik enni. Tegnap a törzs konyháján megjelent egy fiatal nő: „Adjatok ebédet, aztán megbaszhattok, amennyiszer csak akartok.” – mondta oroszul. A szakácsok kővé dermedtek, adtak neki enni, aztán elkergették.</p>
<p><strong>Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény. A betiltott 8 Órai Újság volt szerkesztője, szatirikus írásai miatt a megszállás óta különösen keresett személy, katonaszökevény. </strong></p>
<p><strong>Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum.) <br /></strong></p>
<p>Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.</p>
<p>„Ikervillánk padlása szétlőve. Sok veszekedés nálunk.”</p>
<p>K.-ék körül egyre több zűrzavar. A mélybunker lépcsőkarfáján sorban lógnak kolbászok-szalonnák, az ő bugris bendőjük éléstára. Jó. De amikor Bajor Gizi kér tőlük pár tojást, szemrebbenés nélkül tagadnak: „Nincs édesem, sajnos nincs.” Én tudom, egész ruháskosár tojást őriznek két gerenda közt. Nincs tojás? Nohát, akkor ne is legyen… Valaki, amikor a ház egész népe a rádió körül ült, egy vasalót dobott a kosár tojásba, kész a rántotta, tessék… Mai napig nem tudta senki, ki volt a tettes. Most íme, vallok.</p>
<p><strong>Deseő László, 15 éves </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.</strong></p>
<p>A nagybátyám már három hete nem mosakodott. A sok piszok olyan jól áll neki, hogy még két méterről is szenes zsáknak látszik.</p>
<p><strong>Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró</strong><br /><strong>II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december karácsonyától orosz kézen)</strong></p>
<p>Délelőtt felmentem ahhoz a bizonyos Major úrhoz, aki rendőr-főkapitánnyá léptette elő önmagát. Úgy csinálta, hogy kiment Pesthidegkútra (az oroszokhoz). Azt állította, hogy 6-8000 főnyi alakulatot szervezett a német uralom alatt. Mikor megkérdeztem, mi volt a foglalkozása, meglepően kedvesen sikerült elmosolyodnia, s így felelt: csavargó.</p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F28%2Fjanuar_18_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F28%2Fjanuar_18_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F28%2Fjanuar_18_csutortok%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 18. Csütörtök"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/28/januar_18_csutortok#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102667" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-18/7102667/h_tumblr_inline_ni4nvu3BC71t7a2fy.jpg
https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/27/januar_19_pentek
Január 19. Péntek
2015-01-27T07:00:00+01:00
2015-01-27T07:00:00+01:00
Dr. Ötvös
https://blog.hu/user/815555
<p><strong>Fenyő Miksa 66 éves író, jogász</strong><br /><strong>Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)</strong></p>
<p>Reggel azután magam is elindultam, hogy végigmenjek a városon. A József körúton, Erzsébet körúton, Andrássy úton, Benczúr utcán mentem végig. Ha arra, amit ezen az úton az ember lát, idegei nem omlanak össze, akkor az ember komisz állat. Aminthogy az. Nem hiszem, hogy volt a modern háborúk történetében példa arra a szörnyűségre, mely Budapestet romba döntötte. Ha úgy történt volna, mint régi írásokban olvassuk, hogy Budapestet „a földdel egyenlővé tették, és helyét sóval hintették be”, nem volna olyan tragikus látvány, mint amilyen a körútra lépve elém tárult. Ebből már az én életemben város nem lesz. De tán fiaméban sem. Egyetlen ép ház nincs az egész vonalon; némelyik egészen romokban, másoknak a frontja ép, de a tátongó ablakon látni kibelezettségüket, vannak olyanok, melyeknek helyreállítása aránylag könnyebben fog menni; tetők leszedve vagy szétszaggatva, balkonok leszakítva, ablakredőnyök, boltredőnyök kiforgatva, villany- és telefonkábelek és villamos vezetékek vasoszlopai kicsavarva vagy derékon törve, a járda és a kocsiút üveg-, cement- és téglatörmelékekkel, kilőtt és ki nem lőtt lövedékekkel eltorlaszolva, lyukak, tölcsérek, kráterek által megszaggatva, megszenesedett gerendák az útra dobva, szétroncsolt autók, páncélosok, tankmasztodonok a járdaszélen, a fák kiszaggatva vagy széthasítva.</p>
<p>A Sándor téren egy szétroncsolt fejű ember, a Rákóczi térnél megint egy hulla, a Körút és Király utca sarkán hat hulla, félig felöltözött emberek, szétrongyoltan, arccal a földnek. És sárga csillagos emberek százai, batyuval a hátukon, vagy tolókocsival, gyerekkocsival, targoncával, ahogy a szegényes holmijukkal a felszabadított gettóból lakásukra igyekeznek. Lerongyolt, sápadt, bizonytalan tekintetű alakok; a szörnyűségek, melyeket átéltek, szemük hártyájára írva. Nagy részük még viseli a sárga csillagot, nyilván menlevélnek érzi esetleges újabb jogellenességekkel szemben. Az egyiket, aki köszönt nekem, megszólítom: „Passepartout <em>(menlevél)</em> ez a sárga csillag?” „Nem, uram, nem! Ezt én örökké hordani fogom. Mert nálam, uram, jobb sovénebb magyar nem volt az országban; de most viselni fogom, hogy megkülönböztessem magamat azoktól, kik velem ezt elkövették.” Egy másik zsidó ismerősöm, középkorú férfi, aki hetvenesztendősnek látszik: „Igazgató uram, a nyilasok elhurcolták feleségemet, lányomat, nem kívánok élni.” Egy újságíró ismerősöm szólít meg: „Tíz szörnyű hónapot átéltünk feleségemmel, s most, mikor úgy-ahogy túlvagyunk a bajokon, szíve nem bírta már tovább, ma délelőtt meghalt. Most megyek a Rákóczi térre, hogy ott eltemessem.</p>
<p>Egy bőröndüzlet holmiját dobálja ki egy katona az összetört kirakatablakon. A közönség a zsákmányon összemarakodik. Az orosz katona szétkergeti őket. A másik sarkon valaki ép fűszer- és csemegeüzletet fedez fel. A redőnyt, mely sarkaiból ki van forgatva, fölfeszíti, bejut, és kezdi kihordani a bort, pezsgőt s ami egyebet talál. A Nagydiófa utcába megyek, ahol Bella húgom lakott, mielőtt Sztójayék <em>(Sztójay Döme, miniszterelnök, 1944. március-augusztus)</em> kitették lakásából. Ott találom a házmesternél. Sírva öleljük egymást. Ági is megvan, Sándorék is. Holnap talán a gyerekekről is tudok hírt szerezni – ha ugyan valamelyik Duna-híd épen maradt.</p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-19/7102663/h_tumblr_inline_ni4vvjAHgI1t7a2fy.jpg" /></p>
<p>Kétségbeejtőbb dolgot, mint egy ilyen séta, el nem tudok képzelni. Amellett kockázatos is. Nem is annyira a német repülők golyószórása miatt, ami szintén idegesítő, hanem a házakról minden szélfuvallatnál lehulló téglák, üvegcserepek, redőnyök, gerendák miatt.</p>
<p>Egy öregember ült egy ilyen omladozó ház előtt egy hórakáson, összevérezve, mély vágásokkal arcán, kezén. A súlyos vérveszteségtől mozdulni sem tudott. Senki sem törődött vele. Én sem; szánakozó pillantást vetettem rá és továbbmentem, és még csak nem is szégyelltem magamat. Nem tudom, hány esztendeje ébresztgetik az emberben a „közösségi érzést”. Sikerült nekik.</p>
<p>Általában minden sikerült, amit náci példán megvalósítani próbáltak. Der Führer macht’s schon. A Führer majd elintézi. Hát Magyarországot el is intézte, német alapossággal, évtizedekre. A Führer bosszút áll Aachenért. Ha már Aachen elpusztításáért nem fenyíthette meg Manchestert, hát megfenyítette szövetségese fővárosát. Der Führer macht’s schon.</p>
<p>Tegnap volt tíz hónapja, hogy a nácik megszállták Magyarországot. Rabságom pontosan tíz hónapig tartott, s mikor sötét börtönömből kiléptem a szabad ég alá, egy pillanatra az volt az érzésem, hogy csak vissza, vissza. Nem embernek való látvány. Vae victis! Jaj a legyőzötteknek, és jaj azoknak a szerencsétleneknek is, akik utálkoztak a nácibarátságtól és náci világnézlettől, s egész szívből a szövetségesek győzelmét kívánták, de Bárdossyékkal, Imrédyékkel, Rajnissékkal, Sztójaiékkal, Szálasiékkal egy honban találtattak.</p>
<p><em>(Bárdossy László: miniszterelnök 1941-42; Imrédy Béla: miniszterelnök 1938-39, gazdasági miniszter 1944. május-augusztus; Rajniss Ferenc: újságíró, a Szálasi-kormány vallás és közoktatásügyi minisztere, a nyilas kormányzótanács tagja; Szálasi Ferenc: miniszterelnök, nemzetvezető 1944. októbertől. 1946-ban Sztójayval együtt halálra ítélik és kivégzik valamennyit.) </em></p>
<p>S.-ék állítottak be Éviékhez. Szörnyű dolgokat éltek át. A légóhelyen, ahol tartózkodtak, együtt voltak a Lemezipar negyven-ötven nyilas munkásával, kik főmérnöküket, mert zsidószármazású volt, a legválogatottabb kínzásokkal végezték ki. Ezek a nyilasok feljártak az üres lakásokba, azokat kirabolták, a tulajdonosokat, ha tiltakoztak, félholtra verték, s az egész pincét brutálisan bántalmazták. Ha már itt nem volt mit rabolni, akkor mentek a szomszéd zálogházba, és azt rabolták ki. Amint bejöttek az oroszok, eldobták nyilas jelvényüket, és másnap már vörös karszalaggal jelentek meg.</p>
<p>Ma délben a látottak láttára és a borzalmak hallatára csüggedten és lemondóan tanácskoztunk arról, hogy mitévők legyünk. És semmi nem jutott eszünkbe. Kivéve, hogy jó volna Svájcban lenni, vagy Portugáliában, vagy Rómában, vagy a pokolban… mit bánom én.</p>
<p> </p>
<p><strong>Pentelényi János 34 éves mérnök</strong><br /><strong>Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.</strong></p>
<p>Délelőtt nyilasok őrjárata jött be a házba, és minden férfit igazoltatott. Felmentésemet érvénytelennek mondta, és az udvaron abba a csoportba sorakoztattak, ahol azok a férfiak voltak, kiket magukkal visznek. Csak az öregek maradhattak otthon. Annyi időm volt, hogy az óvóhelyről kihozhattam hosszú bőrkabátomat, hátizsákomat, és feleségemtől s gyermekeimtől életem legkeserűbb búcsúját vettem, nem tudtam, látom-e őket valaha az életben.</p>
<p>Házunkból valami tízen mentünk fegyveres nyilas kíséretben. A kapuig kísértek síró hozzátartozóink. Az utcán csapkodtak az aknák, és halálra szántan meneteltünk libasorban végig a Retek utcán és a szétbombázott Margit körúton. A nyilasok gúnyolódtak, hogy katonaszökevények vagyunk, mert nem jelentkeztünk önként, hanem az óvóhelyen bujkáltunk.</p>
<p>A Keleti Károly utca sarkán hatalmas, modern 5 emeletes ház pincéjébe vezettek bennünk, ez volt a Hungarista Légió székhelye. A pince rettenetes sötét, alacsony és dohos volt, majd megfulladtunk a füstben, amikor egy kémény nélküli kályhába begyújtottak. A falak mellett civil lakosság húzta meg magát, a másik oldalon katonák és sebesültek hevertek földre hintett szalmán. Egyetlen szál gyertya mellett utcai ruhában egy széken ült Mike „vezető testvér”, a hirtelen előléptetett alezredes és mellette egy írnok. Beírták adatainkat a légió naplójába. Közben rengett a ház, mert bombáztak. Keserűen szólalt meg a „vezető testvér”: Engem keresnek, ahová én megyek, ott mindig pokolgép robban, tudják, hogy ide költöztünk, a Hungarista Légiót akarják megsemmisíteni. Azután parancsokat osztott a katonáknak, és kilátásba helyezte, hogy egyik másik közülünk még ma este bevetésre megy ővele. Pár ruszkit mindenki el tud intézni különösebb kiképzés nélkül is. Aztán lehajtotta fejét, és aludt. Felkeltették, de unottan legyintett. Egy rokkant járásbírót hozott be az őrség. Miután átnézték iratait, megnyugtatták, hogy ő is itt marad, majd beosztást kap a haditörvényszéken. Különben is csak pár hétig kell még kitartani, amíg ideérnek a felmentő seregek, amelyek Budapestet biztosan felszabadítják. Később arról beszéltek nekünk, hogy a Duna parton minden este áthallani magyar testvéreink halálsikoltását, amint a tarkólövésekkel tömegesen kivégzik őket, ezért kell nekünk harcolnunk, még ha az életünket is feláldozzuk szabadságunkért.</p>
<p>Órák hosszat ott álltunk a pincében, míg végre estefelé jött egy szigorú tekintetű őrmester, és átkísért a mellékutcába egy nyomdahelyiségbe. Ez a pince nyüzsgött a magyar és német katonáktól, és rengeteg fegyver, lőszer és élelem volt felhalmozva. A nyomdagépek tetején deszkákon aludtak a katonák, és még egy talpalatnyi ülőhely se akadt számunkra. Társaimmal Héray, Lupkovics és Vidoviccsal ott töltöttük valahogyan az éjszakát azoknak a katonáknak a helyén, akik éppen őrségen voltak. A katonák jöttek mentek a bevetésre, és néhányszor riadó készültség is volt az éjszaka folyamán. Egy nyomdagép kézi erővel hajtva egész éjjel zakatolt. Itt nyomtattak egész Buda részére tájékoztató újságot, ami tele volt optimizmussal és a felmentő seregek emlegetésével.</p>
<p> </p>
<p><img alt="image" src="http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-19/7102663/h_tumblr_inline_ni4ovqzFkf1t7a2fy.jpg" /></p>
<p><strong> </strong></p>
<p><strong>Joksa Ferenc, az otthon keresztény alkalmazottja</strong><br /><strong>Buda, XII. kerület, Alma utca 2. Zsidó Szeretetotthon</strong><br /><br />Az otthon lakói borzalmas rettegésben éltek. Szemben az iskolában egy katonai kórház működött. Átmentem, s kértem a parancsnokát, helyezze védelme alá az otthont. A tábornok kijelentette, hogy ő olyan kis pont, hogy nem tud segíteni. Javasolta, hogy forduljunk a németekhez. Az otthonba visszatérve javasoltam, hogy aki tud, inkább menjen el. Az egész napos bombázástól megrémült öregek, akik között alig akadt 70 év alatti, nem mertek útnak indulni. Aztán négyen mégis nekivágtak. <br />Este 7 és 8 között nyilasok érkeztek, s kijelentették, el kell szállítani az ápoltakat. Különválasztották a nőket és a férfiakat. A nőket kivezették a Városmajorba, és a Szamos utcai oldalon hármas sorokba állították őket. Aki nem tudott járni, azt hordszéken vitték le, és letették a földre. Ekkor megszólaltak a géppuskák. Egyesek csak sebet kaptak és könyörögtek, végezzenek velük egészen. Erre három kézigránátot vágtak közéjük. Egyik robbant, s ettől tüzet fogtak az áldozatok ruhái. <br />Aztán a férfiakkal is végeztek. Összesen 70 embert öltek meg.</p>
<p> </p>
<p><strong>Deseő László, 15 éves </strong><br /><strong>Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.</strong></p>
<p>A szomszéd törött lábú bácsit elvitték a Gömbös Gyula úti kórházba. Még az udvaron is fekszenek a sebesültek. Újságpapírral kötözött sebekkel. Kötszer nincsen. Mariskától kaptam egy gránátvéget. Elhatároztam, gyűjtöm a repeszeket. Az óvóhelyről gyűjteményemmel együtt kidobtak. Én viszont kidobtam a gyűjtemény nagy részét, vagy 5 kg ócskavasat. A gyerekek meg megint visszahozták az óvóhelyre. Tőlük nem meri senki sem elvenni, mert akkor üvöltenek.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F27%2Fjanuar_19_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F27%2Fjanuar_19_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Futolsopercek.blog.hu%2F2015%2F01%2F27%2Fjanuar_19_pentek%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Január 19. Péntek"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://utolsopercek.blog.hu/2015/01/27/januar_19_pentek#comments"><img class="item_ctp" src="https://utolsopercek.blog.hu/rss/image/post/id/7102663" border="0" /></a><br /></p>
0
Utolsó percek művészete
https://utolsopercek.blog.hu
http://utolsopercek.blog.hu/media/image/2015-01-19/7102663/h_tumblr_inline_ni4vvjAHgI1t7a2fy.jpg