Hindy Iván tábornok, Budapest magyar katonai parancsnoka, 54 éves.
Jelentés a Sopronban tartózkodó honvédelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek.

Január 30.-ra virradó éjjel csak a német egységekkel együtt harcoló székelyudvarhelyi csendőrzászlóalj 50 katonája állt át az ellenséghez. Az átállások nem egyes esetek, számuk változó. Az ezzel kapcsolatos tényeket a következőképp jelentem:
A kibombázott és óvóhelyeiről elkergetett, vagyonától megrabolt, éhség, vízhiány, saját és ellenséges tűz által is kínzott lakosság a megakadályozhatatlan suttogó propaganda útján egyre jobban fejezi ki gyűlöletét a németekkel és nyilaskeresztesekkel szemben, mivel értelmetlen áldozatnak tartja szenvedését és a főváros lerombolását. Gyűlölik saját katonák megjelenését az óvóhelyeken, mert előfordult, hogy az oroszok ott tartózkodásuk alatt élelmiszert és cigarettát osztogattak, és vizet is hozattak a lakosoknak. Emiatt több oldalról is felszabadítóként várják az oroszokat. Az oroszok minden megfigyelt katonai mozgásra aknázással válaszolnak, de a civilekre nem lőnek. Az oroszok célzatos propagandáját a németek magyar lakosokkal és katonákkal szembeni viselkedése is támogatja.
Nem egyedi esetek: az SS néha minden alapos gyanú nélkül tartóztat le és tart hosszú ideig a legszörnyűbb körülmények közt fogva civileket és honvédeket, akik szabadulásukat kizárólag az I. hadtest beavatkozásának köszönhetik. A tiszteket ok nélkül szidják, még verik is, a németek támadásoknál visszamaradnak, és a honvédeket hajtják fegyvereikkel előre, közben pedig a pihenő német alakultatok kirabolják a honvédek körleteit. Fegyveretlen munkásokat kényszeríttettek támadásokban való részvételre, csak hogy lármát okozzanak, ezek utána véres veszteségeket szenvednek.


Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Éjjel 2 előtt 20 perccel felébredt mindenki. A szétlőtt ajtón keresztül németek mentek be a lakásba. Parancsnokuk az eléjük siető Apácskát megnyugtatta, hogy semminek nem lesz semmi baja. 2 órakor lovakat vezettek a lakásba. 19 lovat. Minden reng természetesen az óvóhelyen. Édesapám és Édesanyám annyira el vannak keseredve, hogy semmi, de semmi nem érdekli őket.


Cs. Szabó László 39 éves író
Buda, II. kerület, Nyúl utca

Csukott ajtókon át keresgélő lépteket hallok a kapu felől. A világító számlap három órát mutat. Felülök, halkan szólok. Koromsötétbe s nehéz, nyomott lélekzésbe ütközik a hangom. Újabb ajtó nyílik az alagsorban, két-három láb megáll. Jobbkézt van a szenespince s a fáskamra, balra az óvóhely. Balra indulnak a léptek.
A függöny féloldalt fellibben, három hócsuklyás óriás áll a nyílásban. H. hirtelen felül, én már rég ülök. A németek is éppen ilyen csuklyás hóköpenyt viseltek, lehetnek ők is, valamelyik járőrük. Farkasszemet nézünk, senki se szól. Egyszer csak az egyik óriás nevetve felemeli a karját. „Szervusz, szervusz, ruszki, ruszki!” mondja sebesen.
Kacag az egész óvóhely.
Túléltük az ostromot.

Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy, Fodor utca

Reggel fél 8-kor Webel berohan. Támadás kezdődik. Őrült pergőtűz. Lent vagyunk a pincében. 4-kor eszünk, száraz babot a pincében. Napó (az apja) kijön ebédlőből, sebesülten. Ágyúlövedék szalonban. Délután takarítjuk, mikor támadás abbamarad. Németek mondják, hogy nem érdemes, ott áll az ágyú, újra lőni fog. Kiköltözünk a lányok szobájába, recamier fáján is ágyúlövedék. Alvás mindenki együtt, Boli (a fia) asztal alatt.


Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész
Buda, II. kerület, Tárogató út

Sötétben ébredtünk, az ablakok el voltak sötétítve. Az udvari vízcsapnál megmostuk arcunkat, aztán fázósan bújtunk össze. Ácsorogtunk. Az ácsorgás és várakozás is hozzátartozik a háborúhoz. Később átkísértek minket a Tárogató útra, ott egy villa emeletén zsúfolódtunk össze. Felhúztuk a redőnyöket, ragyogó napfény töltötte be a szobát. Valahonnan ládalekvár és kenyér került elő, hogy ki hozta, ki adta, már nem tudom, egyszer csak a kezemben volt. Hitler-szalonnának hívtuk a ládalekvárt, s nem tekintettük csemegének, de akkor jólesett, hiszen tegnap óta a paradicsompürén kívül semmit nem ettünk. Beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Ebben a villában valami gyűjtőtáborféle lehetett, talán magasabb parancsnokság is, mindenestre a jobban értesültek tanácsolták, hogy küldjem a két kisebb fiút a parancsnokhoz, engedje el őket, hiszen még gyerekek. Hátha csakugyan kijutnak, és hoznak segítséget valahonnan. Az őrhöz fordultam, és mutogattam, hogy ezeket vigye a parancsnokhoz. Megtette, s a gyerekek nem is jöttek vissza, csak az egyik egy óra múltán. Kenyeret hozott és ládalekvárt, no meg két jó hírt. Az egyik szerint itt van a házban Hofmann Péter édesapja, valamilyen hivatalos minőségben, de törött lábbal, ezért nem tud lejönni, kéri, menjek fel hozzá. Hofman Péter is Bogár utcai gyerek, és egyike azoknak, akik ágyútologatás után eltűntek. A fiú megkereste az apját, jelentkezett nála, azután elindult édesanyját felkutatni. A másik jó hír: Madame Barrée* is itt van, és megpróbál beszélni a parancsnokkal, hogy engem engedjen szabadon.
Siettem Hofmannhoz. Megtudtam, hogy a fia elég kalandos úton jutott el hozzá, hátba is vágta egy szilánk, de szerencsére a vastag kabát felfogta az ütést, így sérülés nem maradt, csak fájó kék volt. Oláh Gyurkával (Nobel-díjas amerikai kémikus) léptek meg. Gyurka már tovább is állt, ismerősökhöz ment, keresni a testvérét.

*Madame Barrée: a Nemzetközi Vöröskereszt Sztehlo Gábor segítségére rendelt munkatársa. „50-60 közötti, kissé ódon eleganciával öltözködő francia hölgy volt, kedvesen törte a magyar nyelvet, erősen festette magát, mindez feltűnő csúnyaságával párosulva figyelemfelkeltő jelenséggé tette.”


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Délelőtt Macóék (a húga) hazahozták a ruhát, velük jön a mosónő is. Civilben s békében kertész. Nagy méricskélés és alkudozás kezdődik. Kap végül 5 kiló lisztet, 3 kg borsót, 2 kg babot, fél kg szárított sárgarépát és két borsóleveskonzervet. Hosszan csodálja könyveimet, és ajánlatot tesz, szerez cukrot, ha adok könyvet. Természetesen ráállok. Csak már látnám azt a cukrot!


gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos.  Fejér vármegye főispánja: 1906-17 (lemond) és 1926-39 (lemond). Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Erzsi szakácsnő egy hős, nem mozdult el a nyitott tűzhelytől, mikor mindenki a pincébe menekült, és kitűnő bablevest főzött.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szívvel vártuk az orosz megszállást és a velejáró megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brunóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyugágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félős volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyú állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfúrta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét.

 
Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Reggel 6-kor vízért megyünk Bak Sándorral a vagonok alatt az iskolába, a missziósnővérekhez s végül a pályaudvarra, kúttól kútig, hiába. A házbeliek hoznak sorkijátszásos alapon vizet. Éjjel hajléktalan hősök könyörögnek szállásért. És ugyancsak éjjel vöcögöre készülő hölgyek érdekében föltöröm a vöcögözárat. A. precíz. Ő lakatot tesz a WC-re, hogy a munkatáborosok és bakák le ne piszkítsák, mint ez már megtörtént. Tele van úgyis illegitim hulladékkal. Reggel nagy vita támad nejem és szép O. közt, kabarészínekkel és tragikus árnyalatokkal, hogy: ki volt kint utoljára, tehát ki vesztette el a vöcögö kulcsot. A. szerint, aki betört a klozetba, az tartozik megcsinálni. A mosókonyha védelmébe vesz: mert mi az, hogy szorongó hölgyek bezárt WC előtt szenvedjenek, és egy gavallér elnézze! Bámulatosan heroikus a levegő!

A vízért álló sorban a missziósoknál a testvér a testvért még mindig úgy köszönti: Kitartás, éljen Szálasi! Hát annak aztán Sopronban vagy Bécsben sziklapincében semmi akadálya, míg esetleg az oroszok vagy angolok oda is elérnek, és nem bombával, hanem kötéllel folytatják és fejezik be a „harc”-ot.

Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy, Fodor utca

Reggel újra kezdődik a támadás. Csináltunk paradicsomos krumplit, de folyton a pincében kell lenni. Folytonos pergőtűz, leányszoba belövések, konyhába is. Látjuk a németeket, négyen állnak a Verebi-háznál. Teljesen összelövik az előszobát és az emeletet. Újabb ágyútalálatok ebédlőn keresztül a szalonba. Antalék kopognak délután háromkor. Németek elmentek. Hason csúszva szalonba, kimászom kazánház felőli ablakon, nincsenek. Leírhatatlan érzés. Ordítok: "Krasznaja Armija!" Újra lőnek, mint az őrültek, a lányszoba ablakán kidugott fehér zászlóra, ami egy fehér terítő söprűn. Géppisztoly golyózápor a lányszobában, csak a földön csúszva lehet kibújni. Újra "Nyemecki pásli! Otvarju dverj". Berohannak. Párba álltak a keramiton, a hó miatt fehérben mindegyik, az elsőnek rohamsisakján csipkés kispárna. Feri, én, Csányiék, Kovácsék, mind együtt. Elveszik az órákat, elözönlik a házat, vannak negyvenen. Gépfegyver az ebédlőben. Tegyük rendbe az úrit 1 óra alatt. Vacsora nekünk hideg lecsó. Oroszoknak enni adni. Közben Ferit és Bolit elviszik halottat szállítani és lőszerért. Pincében lefekszünk. Lejönnek. Margitot (szolgálólány) és engem felcipelnek. 2 Miska és 1 Aljoska. Sok jó kenyér és rémes cukrozott bor.


Szabadág, Ki tud róla? rovat

Dr. Müller Istvánnét 1944 december 8-án a Teleki tér 10 alól a Józsefvárosi pályaudvarról vagonírozták Dunántúlra. Aki valamit tud róla, értesítse férjét, Dr. Müller Istvánt. Katona József-u.21 I.15. Fáradságot jutalmazom.

Sztehlo Gábor 35 éves evangélikus lelkész.   
Buda, II. kerület, Pasaréti út 192. A házat az előző nap utalja ki gyermekotthon céljára a kerületi elöljáróság.

Feleségem az első csoporttal érkezett, úgy 15 fiú kíséretében. Több hirtelen összetákolt szánkó volt a szállítóeszközük, egyikre egy ajtót szereltek, hogy nagyobb legyen a rakodófelület. Különös karaván volt ez: matracok, szőnyegek, takarók mindenütt, s a legjobban megpakolt szánkó tetején, örömtől ragyogva ott ült a kislányunk, Ildikó. A lesoványodott, piszkos, sáros gyerekek nevetve, kiabálva, hóban hancúrozva húzták-vonták ezt a furcsa karavánt. Humoros és egyben szívszorító látvány volt. A gyerekek örültek, hogy végre fenn lehetnek a föld felett, vége a "bújócskának". Több mint másfél óra alatt tették meg a viszonylag rövid utat, de kerülőkre kényszerültek a katonai felvonulás miatt. Autók, kilőtt tankok állták el az utakat, a túlságosan megterhelt szánok elakadtak a mély hóban, többször kellett lerakodniuk és kézben vinni a dolgok egy részét.
A hó alatt csonttá fagyott holttestek hevertek, a gyerekek nagy kíváncsisággal figyelték őket. Egyik mesélte, hogy megtetszett neki egy halott bakancsa, le is akarta húzni, de mikor a bakancsot érintve a láb is levált a testről, inkább otthagyta. Láttak embereket, akik baltával, fűrésszel daraboltak egy elpusztult lovat, reménykedtek, hátha nekik is jut egy kis lópecsenye. 8-10 éves gyerekek élték át mindezt.

A földszinten 25 fiú kap helyet, ha szűkösen is. Mellettük, a kisebb szobába kerülnek a nagyfiúk. Volt még egy helyiség, ez lett az étkező-nappali, a teraszra nyílt az ajtaja, de be volt törve, le kellett engednünk a redőnyt, ezért ott mindig félhomály honolt. Kályhákat is hoztak, de még varrógépet is, azt sítalpakra erősítették, és egyebet is pakoltak föléje. A konyhán rögtön főzéshez fogtak, hogy a gyerekek mielőbb meleg levest kaphassanak (fehérrépa levest).


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Ebéd után kissé elpilledve lebátorkodtam a kapitányhoz rádió hallgatni. Zsukov tábornok csapatai 130 km-re vannak Berlintől, elvágták a berlin-danzigi vasútvonalat, Poznant elfoglalták. Stettinhez közelednek, Brandenburgban és Sziléziában 400 helységet foglaltak el, Königsberget bekerítették. Bécs feladása kacsa, a hamburgi partraszállás még kevésbé igaz. Közben elkapjuk a német hadijelentés egy mondatát: „Budapest hős védői egyre súlyosabb harcokban állnak ellent az erősödő ellenséges nyomásnak.” Az a gyanúm, hogy ez a feladás bejelentése. Erre vall az is, hogy rengeteg katona van az utcán, és a főőrnagy újabb offenzívára célozgatott. Túlzás volna azt állítani, hogy nagyon sietnek Budapest teljes bevételével. Aztán pedig, közben szép lassan mellékhadszíntér lettünk. A világ közvéleményét ma már nem Budapest eleste érdekli, Magyarországot leírták.

Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Este szakállam miatt vén zsidónak neveztek a munkaszolgálatosok, és a házparancsnok a pájeszomról beszélt. Fodrász volt a háznál, de csak élelemért nyír. Villany van jókor reggel és ágyúzás. Bár megmaradna a lakásom és hangszereim és könyveim és ruháim és bundám, és simán mehetnék Bukarestbe nejemmel…
Itt azért hagytam abba, mert e pillanatban belövés érte a házat. A szomszédunk harmadik emeleti lakásának teteje és padlása ripityára ment. Ő volt az, aki kijelentette, hogy lőjék szét porrá Pestet, mert katonailag nincs más szempont a győzésnél. Különben Isten különös kegye mentette meg a biztos haláltól, talán mert nekem este szalonnát adott. Egy pillanatra konyhájába húzódott, és akkor robbant az akna. Rémes koromeső zúdult ránk a kályhacsőből. Mi irigylésre méltó helyen, a kályha mellett lakunk a szögletben. Ennyi hátránya van, hogy minden robbanás, ami a közelben történik, ördögi hatású ránk. Feleségem arca olyan, mintha a fekete festés jött volna divatba az arcon. A gyász színe, a vörös helyett, egyelőre valóban aktuálisabb.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Reggel aknatalálat érte a Rüdiger lakást. Két Csepelről idemenekült fiatalember, Rausz és Kósa éppen vízért voltak fönt a lakásban. A becsapódás után hullott az üveg és cserép a IV. emeletről az udvarba, a lépcsőházból pedig valaki segítségért kiabált. Az elsők között rohantam fel én is a Rüdiger lakásba. Ott feküdt vérbefagyva a két szerencsétlen fiatalember az előszobában a földön a törmelék között. Hordágyakat is hoztak fel hamarosan. Egy kis tétovázás után én vonszoltam rá az egyik szerencsétlent a hordágyra, azután ketten megfogtuk, és futottunk vele le a lépcsőn, miközben a tetőn újabb akna robbant. Amikor az óvóhelyre értünk, már nem volt élet benne. A másik áldozatot rokonai azonnal az Új Szent János Kórházba cipelték hordágyon. A műtőbe érve ő is kiszenvedett. Két sógor volt. Feleségeik és az egész rokonság, akik a Rüdiger lakásban laktak az ostrom óta, körülállták a szerencsétlent, és ájulások, összeesések után rettenetes sírással és jajgatással töltötték be az óvóhelyet. A kertben temették el az egyiket. Vermes tanár úr készített egyszerű deszkából keresztet sírjára. A másikat az Új Szt. János Kórházban helyezték örök nyugalomra. Délután a férfilakosságot kirendelték az utcára havat lapátolni. Több ízben igazoltatások voltak.


Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy, Fodor utca

Leköltözés a kazánházba. Reggel a 2 "civil mágyár" aknát szed és megrohamoztatják velünk a két házat. Feri, Boli (a fia, 17 éves) 1-1 baltával. Áthívnak a Kerekes házba, hogy meg akarnak dicsérni. Kapok két kis zsák rizst. Ott is szörnyű a rendetlenség. Egész nap bent járnak. Bolit, Ferit elviszik délután ágyút állítani, Kerekesék mellett az ágyú. Mi otthon alig bírunk velük. Péter kapitányék, bor délelőtt. Szerzsant Viktor mellettem, egy ronda dög Margit (szolgálólány) mellett. Éjjel van, megint akarják a fiúkat vinni, most jöttek vissza, kimerülten és átázva. Én elmegyek Antallal. Barikádépítés Kerekeséknél. Egy orosz aknára lépett, Juhász-bunker ajtajában kötözik. Szánkóra teszik. Juhász bútor kicipelése. Antallal fahordás. Pasast letolják, ezért őrült dühös. Elmegy Boliékért, neki "5 civil magyar kell, nem kettő." Boli rogyadozik, Margit sír, húzta a vizes cipőjét, orosz lökdösi. Mikor mennek, Bobi (airdale terrier) kifut a pincéből Boli után. Ez a mélypontja mindennek. Bobi megugatja az oroszokat, lelövik. Boli hangosan felsír. Mari (a lánya, 10 éves) magánkívül zokog. Én is sírok. Ránk fogják a puskát. Egy orosz vissza akar küldeni, mondom hogy jól vagyok, kutya miatt sírok. Barikád építés. A németek aknát dobálnak felénk. Rémes Hold. Haza.

gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos  
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Elterjedő hírek. Egy katona rádiót hallott, mely szerint ismét megadási felszólítást kaptunk ma éjfélig. Ha nem engedünk, éjfélkor megkezdődik Buda lángbaborítása fosfor bombákkal!


Veres Péter 48 éves író, politikus, a Pesten megjelenő Szabadságban

Az üres boltok, műhelyek, kórházak, irodák tulajdonosai és munkásai sem leshetik tétlenül, hogy mikor hozza be a vidéki paraszt a finom ennivalót, hanem a főváros körül elterülő, s most bevetetlen maradt nagybirtokból vállaljon 100-200 vagy több száz négyszögöl földet, és ásóval, kapával munkálja meg. Ugyancsak ténylegesen dolgozó munkások is, még családtagjaik is hétköznap délutánokon munka után és szombaton, vasárnap ne víkendre és túrára, ne csónakázni vagy strandolni menjenek a természetbe, hanem ásni, kapálni, vetni, gyomlálni. Nem apró vitaminkertekre, nem divatos földművelési játékra, hanem komoly termelőmunkára gondolok. Aki pedig nem hajlandó erre, aki a készet várja, és továbbra is bujkálni akar a Társadalom zavarosában, azt könyörtelenül rá kell szorítani a termelőmunkára. Asszonyt, gyereket, mindenkit. Munkára hát, mihelyst nyílik a február.


Hirdetés a Szabadságban

Élelmet adok annak, aki forgalmas helyen üzlethelyiséghez juttat. Cím a kiadóba.

Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő
Pest, V. kerület

Állandóan futok élelmiszer és tüzelő után, néha sikerrel, de bizony sokszor sikertelenül. Sokkal könnyebb lenne a helyzetem, ha kettesben mehetnék valakivel, mert például faszerzésnél kell egyvalaki, aki vigyáz a fára, nehogy míg egyet kiszedek, a már meglévőt valaki elvigye. Ugyanis a faszerzésnek az a módja, hogy az ember valamelyik romházból kitermeli, és deszkákból szánt csinál, úgy viszi haza. Élelmiszert meg csereberél, ahogy lehet. Jól nézünk ki! Ruhaneműnk és fehérneműnk egy része eltűnt. De sebaj, hisz mindig azt mondtuk, hogy a háború végét teljesen meztelenül fogjuk megérni! Ami tehát megmaradt, az tiszta haszon.

Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény
Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum.)

Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.

"Két tiszt kéri, bújtassuk őket. Két német is volt."

A németek: elcsigázott, egérfogóba került bajor bakák, riadtak, vadak, amilyenek egykor mi voltunk, hídfőcsatás, harapófogózott, menekülő farkasok. Látszott a szemük járásán, szeretnének itt megbújni valahol. Rudi kemény maradt: németet nem bújtatunk, magyart akármennyit. A két tiszt hozott is vagy másféltucat elnyűtt, leharcolt honvédet. Szerintük már csak órák kérdése. Harcról, háborúról szó sincs. Úgy várják a befejezést, mint egy természeti törvény beteljesülését. Lehúzódtak a mélybunkerbe. Sokáig ülünk együtt ezen az estén. Behunyom a szemem. Fantasztikus főváros, utcáról utcára vesszük el az ellenségtől, a fasisztáktól a négyzetmétereket. Vesszük? Hiszen mi csak lapulunk, csak bujkálunk, csak várunk. Akik pedig odakint fagyban és sötétben, tűzben és hóban harcolnak, vérezve és vért ontva, vajon nem érettünk, helyettünk csatáznak?

Rudi: "Nye sztriláj, azt kell majd mondani, ne lőjetek!"
Gizi: "És aztán ha túl leszünk, mennyi dolgunk lesz.!"
Tibor: "Újra a poliklinikán, ha ugyan megmaradt."
Duci: "És Livia kisbabája már békében fog felnőni..."
Feleségem: "És lesz még sok öröm az életben, ugye?"
Kislányom: "Ha megfordítom a csapot, víz is fog folyni? Meg villany lesz és autóbusz?"


Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy, Fodor utca

Havat viszek hajnalban a lovaknak Kerekesékhez, itatásra, olvasztani. Se kabátom, se kesztyűm de még harisnya sincs rajtam a nagy fagyban, annyira siettetik az embert. Rögtön akad egy, aki kesztyűt ajándékoz és beküld. Kocsisok külön fajta. Dicsérnek, hogy jól dolgozom. Végre reggel van. Lovak szalonban zongoránál. Letépett függönyök kerti fákon. Sok meleg bor megint. Először jól esik aztán hánytat. A rablás folyton folyik. Csirkéinket eltüntették. Boli, Feri igazolványt kapnak, hogy itt dolgoznak. A helyzet tarthatatlan. Elhatározzuk, hogy másnap elmegyünk. Este megint elviszik a férfiakat. Mi teljesen szorosan ülve alszunk. Antalné légnyomást kapott, nem tud beszélni. Viktor és Szerzsant, aki náthás. Sikerül őket leinteni. Margit, Napó és én hasmenést kapunk. Egész éjjel szaladunk ki a kazánház előtt a fagyba, keresztül a ki-be járkáló és össze-vissza fekdeső orosz tömkelegen. Mindent elborít a szartenger.(Fogoly németek, lovak, oroszok, mi, vízhiány, elképzelhetetlen helyzet, az egész kert rom és csupa trágya!)


Pentelényi János 43 éves mérnök
Buda, II. kerület Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

A lakásokba oroszok költöztek be. Bátyám V. emeleti lakásába telefonisták telepedtek, és az erkélyen megfigyelő állás volt. A Mohácsi lakásban is oroszok laktak, és átjöttek a mi lakásunkba is. A Széll Kálmán téren még folytak a harcok. A Retek utcát kiürítették. A szerencsétlen lakosság kofferokkal és batyukkal vándorolt a Hűvösvölgy felé, ahol már nem voltak harcok. Az Olasz fasor kiürítése is tervbe volt véve. Ettől rettegtünk állandóan. Lakásainkat feltúrták az oroszok, és elvittek, amit akartak.

Zolnay László 28 éves régész, történész, újságíró, nyomdaigazgató
Buda, II. kerület, Pasarét, Czirok utca

Összeszedtem magam. Csizmámra egy hosszú és meleg sínadrágot eresztettem rá, belebújtam öreg lódenembe, és elindultam a Rózsadomb felé. Háborítatlanul mentem végig a Pasaréti úton. Majd pedig a Garas utcán át a Marcibányi térig. A kutya sem tartóztatott fel, az aknázást pedig – valami fura fatalizmussal – megszoktam. Jó volt az is, hogy Vera nem vett tőlem érzékeny búcsút, Anyám sem. Holott a többi ott lakó menekült váltig lebeszélt erről az "esztelen" vállalkozásról. A Marcibányi téren szovjet tüzérek álltak. Lövegeik a Lövőház utca meg a Keleti Károly utca torkolatában álltak. Csővel a Margit körút - a front felé. Itt élénk aknatűz volt. De ezek az orosz ágyúk ekkor nem dolgoztak. A katonáknak odabólintottam s mutattam, hogy a Rózsadomb felé akarok menni. Egykedvűen hagyták.

Végül is odaértem Lányiék villája kertjének a falához. Lejjebb két házzal egy kétlovas szekér állt; két orosz katona abrakoltatta lovait. Nem szóltak hozzám, s én valamivel feljebb már célomhoz is értem. Az Ady Endre u. 15. galambdúcszerű kertkapuját – ahová annak idején sokszor kísértem el Verát, érzékeny, hossza búcsúkat véve tőle – nem kellett kinyitnom; fél szárnya nyitva volt. S a feljárólépcsőn egy fiatal férfi teteme feküdt, csak a katonanadrágja volt rajta. Elmentem mellette, fel a kertbe vezető lépcsőn. Itt már egy fegyveres orosz katona állt. Valamit motyogtam neki: Sztari papa, mama, s mutattam a ház felé.
Integetett, hogy "nyet civil." És azzal barátságosan kituszkolt a kertből. Újra az Ady Endre utcán voltam, meglehetősen tanácstalanul. Eszembe jutott: ha Lányiékat esetleg az oroszok átmenekítették, hová máshová mehettek, mint a Budai László utca, Ady Endre utca sarkán lévő nagy, hatemeletes bérházba. Az őrség szavából újra csak azt vettem ki: Lányiék házában most kommandó van. De hát hová lettek ők?

Elindultam lefelé a Rózsadombról a front, a Margit körút felé. Odaértem a lovas szekérhez. A két legény ekkor már a bakon ült. Amikor a saroglyához értem, lovaik elé bevágott egy akna. A két ló felágaskodott, mindjárt vér buggyant ki szügyükből. Az egyik legény a hasához kapott és felordított, a másik elhasalt a szekér feneke felé. Én valahogy a robbanás árnyékába kerülhettem, annak csak szelét, taszítását éreztem. Megfordultam, s elindultam vissza, fel a Bimbó út felé. Én – furcsa, csak később vettem észre – eleinte csak lassan lépegettem, de aztán egyre meggyorsultak lépteim, s végül a Bimbó útnál már úgy futottam, mint a nyúl. Pedig aknabecsapódásoknak már híre-hamva sem volt. Úgy látszik, később kezdtem el félni.


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december karácsonyától orosz kézen)

Ebéd után beállított az egyik vengerka: 17 éves lány, hosszú, lengyel férfi bundában. Tegnapig itt lakott Marika lakásában Andrejjel, az őrmesterrel. A Klotild-intézetből (leánynevelő intézet) hozták el. A házban mindenki tudta, hogy halálosan szerelmes Andrejbe. A lányka váltig hajtogatta, hogy Andrej sohasem hagyja el. Tegnap aztán a kapitány kidobta a házunkbeli magyar katonalányokat, csak a saját fekete Évája maradhatott itt. A kislány mindenáron szeretne itt maradni, s ezért arra kért, hogy fogadjuk fel cselédnek. Mondom neki, hogy nincs hely, hova fektessem. Erre hajlandó kiegyezni 50 százalékra: foglalkoztassuk csak nappal, éjszakára majd máshová megy. Könnyen kitaláljuk, hova. Mit mondjak neki? Míg gondolkozom, kérlelőre fogja a dolgot. Ha a Klotildba visszaviszik, nem maradhat ott, jönnek a katonák, s elviszik dolgozni. Ez az Andrej olyan kedves, nem bántotta, mikor beteg volt. Mi baja volt? – kérdem. Elpirul, s mondja. Megindítóan szép kék szeme van. Nem tudok határozni. Kérem, jöjjön vissza fél óra múlva.

Alighogy kilép, nagy vita indul meg. Édesanyám már beszélgetésünk alatt integetett a lány háta mögött, mint egy morzézó tengerész: ne, ne. Josette-nek megesett a szíve rajta, s már ide is venné, de fél, hogy a lány tetves vagy gonorrheás. Én inkább attól tartok, hogy az oroszok állandóan a nyakunkon ülnének, ha a kicsike idejönne. Irma (Görög Ilona, színésznő) attól fél, hogy ha nem fogadjuk be, idejön Andrej, vagy ránk küldi egyik cimboráját. Fifi (Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége) azt mondja: mindig arra kell gondolni, mit tenne a helyemben Jézus Krisztus. Igaz, de Jézus Krisztusnak nem voltak kisgyermekei – vágom rá profánul.
Lemegyek a kapitányhoz, megkérdezni a véleményét. De előbb bekopogok Gyulához. Kiderül, hogy ő küldte fel. Közben a kapitány megengedte, hogy éjszaka még ott aludjék. A problémával pedig majd én fogok aludni.

Hindy Iván tábornok, Budapest magyar katonai parancsnoka, 54 éves.
Jelentés a Sopronban tartózkodó honvédelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek.

Németek a kapucinusok Corvin téri templomát lóistállónak rendezték be. Éhségtől gyötört katonai hozzátartozók és egyéb polgári személyek minden szemérmet és szégyenkezést félretéve keresik fel a parancsnokságokat és honvéd alakulatok konyháit, és itt kéregetnek.


Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Minden szobában, kivéve az óvóhely fölötti szalónt és a hálószobát, lovak állnak. A legnagyobb muraközi lovak. Katica szobájában áll csak 3 könnyű hátasló.
Annak a katonának, aki betört hozzánk, és Apácskával birkózott, egy akna elvitte a bal kezét. Az Isten mindenkit megver, aki velünk szemben rosszul viselkedik. Remélem a Wagner is megkapja a magáét.
Azt is beszélték, hogy az oroszok a németeknél is rosszabbak, de nem hisszük.


Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény
Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum.)

„Szombat délután háromnegyed egykor bejöttek.”

Nem volt harc vagy roham, csendesen hullott a hó. Livia hangjára emlékszem: „Mami, itt vannak az oroszok!”

A kazánházban sorakoztunk. A bunkerből feljött bujkáló honvédeket már elvitték, most a civil férfiaknak is el kell hagyniok a Bajor Gizi-villát, ez még front. Nagy nehezen értettük meg a parancsot, a nyelvi akadályt nehéz volt áthidalni. Rövid búcsú a háztól. Jó érzés, hogy Rudi a mieinknél maradhat, szívrohamot kapott, nem kell elmennie. Mi lesz velünk? Teljes a bizonytalanság.

Germán Tibor némán tapossa a mély havat, Tamási Áron is szótlan. Összekapaszkodunk Diósy Antal festőművész barátommal, mögöttünk K. úr hebeg-selypeg, rémüldözik. Egy Nárcisz utcai villába kísérnek. Ott állunk a lépcsőházban. A pipogya K. úr fogvacogva jósol: most aztán agyonlőnek minket. Felbőszít ez a féreg, elhúzódom, leülök a lépcsőkre. Az egyik kísérőm vödörrel jön, elém teszi, mond valamit. Gondolom, mosni kellene talán, a vödör fölé hajolok rongyot keresve, kefét, miegymást, amikor álomi illat csapja meg az orromat: húsleves ez a javából. Mutatja is a katona: együnk. Kanalakat rekvirálunk az idegen konyhából, leguggolunk, mint a makkászok és nyeljük a levest. Utána máris jobban értjük az utasításokat: segítsünk ládákat vinni. Súlyos, lapos ládácskák, öt-öt gránát van mindegyikben, olyan tíz és fél centiméteresek. Felvisszük az egész halmot a Levendula utca sarkára. Ott újabb feladatokat kapunk s tíz perc múlva a következő kép: Tamási Áron és Germán Tibor egy vaskerítést feszegetnek és fektetnek a földre, K. úr egy német SS holttestét huzigálja el az utcatestről, Diósy Tóni meg én egy távírópóznát fűrészelünk, zavarja a kilövést. Ágyú áll az utcatorkolatban. Sárga hófelhőkből vizes, nagy pelyhek szitálnak, lila-kéken robban körülöttünk egész sereg német akna, rég szagoltam ilyen közelről a cordit fanyar füstjét.
Rossz helyzet ez nagyon, sietünk a munkával, pedig nehéz, nem szokta meg a cigány a szántást. Aztán csákányt kapunk, hogy beállítsuk a löveget. Germán Tibornak nehezen megy, az ő kezei nem csákányozáshoz értenek, a katona el is kapja tőle a szerszámot, akkorát suhint, hogy szikrázik a fagyott föld, látod magyar, így kell! Átveszem tőle, próbálom én is, bólint: haraso, aztán vége a munkanapnak, besötétedett. Egy idegen villa házmesterlakásában húzzuk át az éjszakát. Először az életben látom idegesnek Tibort, a földön ül a fal mellett, nem alszik egy szemhunyásnyit sem.


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december karácsonyától orosz kézen)

Kopogott dr. Kun Milós, Radnótiék barátja. A Rózsadomb tetejéről látta, hogy valamennyi híd belelóg a vízbe. A Horthy-híd (ma Petőfi-híd) úgy libeg, mint egy nagy fűszeresmérleg. Kun a Budakeszi úton egy Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt álló zsidó gyermekotthon orvosa. Az oroszok először randalíroztak, azután a fejükhöz kaptak: jaj, gyerekek, elrohantak, és éjjel visszajöttek kekszes és csokoládés zsákokkal, fölkeltették a gyerekeket, és megetették őket. Budakeszin a volt pesti Zsidó Tanács mintájára Sváb Tanács van. Múltkor Kun említette, hogy a gyerekeknek tej kellene. Egy kapitány áthivatta a Sváb Tanács elnökét, kitette az óráját, s ráparancsolt: „Egy órán belül legyen itt két tehén maximális áron!” A teheneket saját zsebből nyomban kifizette.
Kun után jött Pásztor Tomi, s itt maradt ebédre. Angyali történetet mesél: megjelent egy orosz Herczeg Ferencnél (a Horthy-kor „hivatalos” írófejedelme, 81 éves), és átnyújtott neki 14 000 pengőt – 20 pengős címletekben. Pironkodva előadta, hogy olvasta egyszer Herczeg egy regényét, de lehet hogy csak novelláját oroszul, s az úgy meghatotta, hogy most le kell rónia háláját. Vajon milyen képet vághatott Herczeg, mialatt az orosz a 700 darab bankót elébe számlálta? Az elöljáróságon egyébként azt rebesgetik Herczegről, hogy panaszkodott: katonák szalonnát vágtak a politúros asztalon.

Este lekísértem édesanyámat a pincébe. Az ágyon három gyermek és két felnőtt. Újonnan érkezett menekültek. A Fény utcából telepítették ki őket. Fél óra alatt kellett elhagyni a lakást, mondja az egyik. Öt perc alatt kidobtak bennünket, mondja a másik. Két órát adtak, mondja a harmadik. De jó, hogy nem vagyok bíró, és nem tanúvallomások alapján kell ítélkeznem az emberek fölött. Az oroszok már kezdik a Vár ostromát. A németek felgyújtják a házakat, amelyeket fel kell adniok. Anyám ágyában keresztben egy öreg hölgy aludt. Abban a percben, ahogy letette a fejét, már nem volt ébren. Anyám viszont egész éjjel. Josette (felesége, francia, várandós) megint rosszul aludt. Fáj a torka, nem tud vízszintesen feküdni, köhög, és valahogy megalszik a szájában a nyál, nem tudja lenyelni.  

Pest, VI. kerület, Zeneakadémia

A Budapesti Néptörvényszék a Magyar Nép nevében

Rotyits Péter, született Mezőhegyesen 1890. május 12-én, budapesti illetőségű, gör. kat. vallású, nős, 3 gyermek atyja, gépmunkás, 6 elemit végzett, az I. honv. bevonulási központ állományába tartozott főtörzsőrmester III. r. vádlottat, továbbá
Szívós Sándor, született Jászberényben 1893. február 10-én, ugyanoda illetőségű, r.k., nős, 2 gyermek atyja, műasztalos segéd, 6 elemit végzett, az I. honv. bevonulási központ állományába tartozott szakaszvezető IV. r. vádlottat, végül
a szökésben levő Haynal Alajos, akinek személyi adatai ismeretlenek, Németországba szökött vezérőrnagy, I. r. vádlottat bűnösnek mondja ki társtettesi minőségben elkövetett 124 rendbeli gyilkosság büntettében, s ezért őket kötéllel végrehajtandó halálra ítéli.

Indokok

Az I. honv. bevonulási központ parancsnoka Muray Lipót alezredes, a hadműveleti területre való útbaindulás előtt kioktatta az ott felállított 401. különleges munkásszázad keretlegénységét, hogy a munkaszolgálatosokkal a legkegyetlenebbül kell bánniok, amire saját maga mutatott példát azzal, hogy szemléi alkalmával kampós sétabotot tört össze a munkaszolgálatosokon. Ezenkívül kioktatta a keretlegénységet arra is, hogy a munkaszolgálatosok közül egy sem kerülhet vissza élve Magyarországra. Végül útbaindításkor egy cédulát adott át a századparancsnoknak, vitéz Dudás századosnak, amelyen 22 munkaszolgálatos neve szerepelt azzal az utasítással, hogy ezeknek az embereknek már Ukrajnába sem szabad élve kerülniök. A század 1942. április végén indult, Dudás százados június végéig volt a parancsnoka, s ezen idő alatt egyetlen munkaszolgálatos sem halt meg, mert a századparancsnok nem hajtotta végre Muray alezredes parancsát. 1942. évi augusztus havában Tiszarovits József hadnagy lett a parancsnok, helyettese Spóner Rudolf hadapródőrmester, szolgálatvezető pedig Rotyits Péter főtörzsőrmester. Tiszarovits hadnagy akaratgyenge jelentéktelen egyén volt, aki helyett Rotyits és Spóner gyakorolta a hatalmat. Ettől kezdve a század sorsa a legszerencsétlenebb irányba terelődött.
Rotyits fenyítésként, de legtöbbször teljesen ok nélkül nádvesszővel, kötéllel, doronggal és minden más a keze ügyébe kerülő eszközzel gyötörte a munkaszolgálatosokat, akik súlyos testi sérülést szenvedtek, sőt, egy név szerint már nem megállapítható munkaszolgálatos a bántalmazásba belehalt. Ezenkívül Spónerrel együtt tartalékokat gyűjtöttek a munkaszolgálatosok részére kiadott élelmiszerekből.

A század sorsa akkor vált tragikussá, amikor Haynal Alaljos ezredes, akkori ezredparancsnokuk kérdőre vonta a századparancsnokot, hogy mi történt a Muray alezredes által átadott névjegyzékben szereplő munkaszolgálatosokkal. Vitéz Dudás százados ekkor már hazatért a hadműveleti területről, a névsor már nem volt előkeríthető, de Haynal ezredes parancsot adott arra, hogy azt emlékezetből kell rekonstruálni. Tiszarovits hadnagy Werbőczy hadapródot bízta meg a feladattal, aki ezt elhárította, de Spóner és Rotyits összeállította a névjegyzéket. Haynal elrendelte ezek kivégzését, amit egy általa összeállított huszárraj hajtott végre. Utána Haynal azon a címen, hogy a munkaszolgálatosok nem végzik pontosan és lelkiismeretesen munkájukat, naponként 5-6 turnusban folytatta a kivégzéseket. Azok, akikkel Rotyits különösen nem rokonszenvezett, egymás után halállistára kerültek. A kivégzettek ingóságait a keretlegénység között Rotyits szétosztotta. Saját magának annyi jutott ezekből, hogy szeptember végén már két szekeret töltött meg velük. Jellemző, hogy az ismert magyarországi textiles, Silberpfennig Juda kivégzése után Rotyits felháborodva fakadt ki azon, hogy egy milliomosnak hogyan lehet ilyen szegényes felszerelése, ezért ugyan kár volt eltenni láb alól. Ilyen rendszeres irtással a század 196 főnyi munkaszolgálatos állományából 124 tűnt el addig az időpontig, amíg 1942. október hó elején az új honvédelmi miniszter ezeket az állapotokat meg nem szüntette. A vádlottak jellemzéséül megjegyzendő, hogy Szívos 1942 novemberében, szabadságon léte alatt, amikor a tömeggyilkosságok már befejeződtek, feljárt az odakinn agyonlőtt Szabados és Sax munkaszolgálatosok családjához, ahol evett, ivott, jól tartatta magát, és biztosította a családot, hogy hozzátartozóik odakünn a legjobb egészségnek örvendenek.

Rotyits Péter és Szívós Sándor az állították, hogy elöljáróik szolgálati parancsát hajtották végre.  Viszont a Ktbtk. 38. § I. pontjában írt beszámítást kizáró ok, csak akkor valósul meg, ha az alárendelt meg van győződve arról, hogy a szóban forgó parancsot teljesíteni kell. A vádlottak erről annál kevésbé lehettek meggyőződve, mert vitéz Dudás  százados példát mutatott arra, hogy törvénybe ütköző parancsot nem szabad végrehajtani. Minthogy mindketten magasabb rendfokozatot viselnek, ismerniök kellett a Szolg. Szab. I.R. 88. pontját, amely ezt egyenesen megtiltja.   

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Hajnaltól kezdve állandó légitámadás. Olyan közeli találatok, hogy a tűz vissza-vissza csap. Mármint a sparherd tüze. Az óvóhelyen hamarosan csak vizes ruhákkal az ember száján lehet megmaradni.
Délután észre vettük, hogy a falból csurog a víz. A vízvezeték mellett kibontottuk a falat, egész nap csurgott. Az utcáról csorog be az olvadt hólé. Mindenki örül, csak a nagybátyám komorodik el. Tudja, hogy ebben mosakodni fogunk. Ő még a mosakvó embereket is utálja látni.
Preislinger bácsi megbolondult. Nagyon szeretném látni milyen akkor, mikor bolond.


gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos  
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Reggel 1/2 7-ig csönd, ekkor pokoli pergő tűz kezdődött, minden oldalról becsapódások hallatszanak. Óvóhelyünk megremeg. Ép kenyérsütés volt, mindenki lemenekült a pincébe, csak Erzsi szakácsnő tart ki rendületlenül a konyhában. Még a sebesült katonák is lejöttek Horváthné szobájából. Ruszinok szegények, így sóhajtoznak: „Miért is lettünk magyarok!"
A bástya fölásásából semmit sem láttunk, ellenben a garage falát németek áttörték a bástya felé, és Zsiga fürdőszobájából lyukat ütöttek a szomszéd ház felé.
Most 3 falka katona van a ház földszintjén.

Kertész Róbert 43 éves újságíró
Buda, XII. kerület

Hajnalban igazolni kell magunkat. Nekem is van egy a közismert svéd passzusokból, ott áll a nevem előtt: "Dr." Á, doktor - mondják. Vracs? - kérdik. Nem tudom, mi az, mindenesetre udvariasan bólogatok. Tiboron a sor. Nála nincs semmi dokument. Magyarázza: orvos, professzor, specialiszt, vracs. Kételkednek, rám mutatnak: Ez a vracs, ez itt ni, nem te! Hát ti mind orvosok volnátok? Miféle dolog ez? Mulatságos helyzet: én úgy is, mint igazolt orvos közbelépek, Tibor vállára teszem a kezem és meggyőzően magyarázom, persze, hogy vracs, ez is orvos, de mennyire, az én asszisztensem... Ezen muszáj nevetni, a katonák is nevetnek és legyintenek, menjünk amerre a szemünk lát, csak haza ne. Két kilométernyire vissza a front mögé, ez a parancs.
Megyünk hát, mendegélünk a Svábhegy felé. Kemény a fagy, kalapot se hoztam, hulló jégkristályok szurkálják az arcomat. A tél hóbundája betakarja a táj háborús sebeit, alig látni romot errefelé. Forró homlokom mögött körbe cikázó gondolatok: nem a magam sorsa érdekel. Valamennyien így vagyunk ezzel. Z-ék fogadnak be ép, sértetlen házukba. 


Major Ákos 36 éves hadbíró százados, a Népbíróság elnöke
Pest, VI. kerület, Oktogon

Elsőnek Szívós Sándor került lámpavasra, a zsineg azonban elszakadt. Össze kellett csomózni, és Szívóst visszasegíteni a helyére. A második kísérlet sikerült. Ennek az incidensnek az volt az oka, hogy az új intézménynek nem volt kötele. Üzlet vagy raktár nem akadt, amiben ilyet beszerezhettünk volna. A "Hűség Házában", ahová a politikai rendőrség az Eötvös utcából átköltözött, egyes helyiségekben spárgákat találtunk. Különböző minőségűt és hosszúságút. Ezekből fontuk össze az ottani munkatársakkal a hóhér kötelét. Igaz, hóhér sem volt. Sopronkőhidára nem ment ugyan, de nem ismertük a tartózkodási helyét. Ezért az elítéltet székre állítottuk, aztán az egyik őr kirántotta alóla a széket.

Az Oktogonon való végrehajtáshoz Vas Zoltán (vezető kommunista politikus) ragaszkodott. Vonakodásomra azzal válaszolt, hogy nélkülem is végrehajtatja az ítéletet, teherkocsi platójára állítja az elítélteket, a nyakukba tett kötél végét a rakodókkal a villanyoszlopra kötteti, utána kihajtatja a lábuk alól az autót. Úgy véltem, hogy ez a megoldás kompromittálná az első politikai ítéletet, így inkább magamra vállaltam az ítélet végrehajtásának hivatalos irányítását. A szovjet parancsnokság az oktogoni kivégzésbe azért egyezett bele, mert megfelelő politikai demonstrációnak tartotta az önbíráskodás megelőzésére is.
A végrehajtás után a teret megtöltő felszabadult tömeg megéljenezte az újfajta igazságszolgáltatást, azután botokkal, ernyőkkel nekiesett a lámpavason himbálódzó hulláknak, és ütlegelni kezdte azokat. Amikor ez ellen hivatalos minőségemben tiltakoztam, leverték fejemről a kalapot. Kivergődtem a tömegből. A németek a várból felfedezték a tömegcélpontot, és lőni kezdték a teret. Hamarosan csak a két hulla maradt az Oktogonon.  (Néhány napig ott lógnak, közben az egyik cipőjét valaki lehúzza.)


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. (1944. december karácsonyától orosz kézen)

Már rolófelhúzáskor ragyogó napsütés. A folyosón tavaszi illat csapta meg az arcomat. A világ egyszerre színt váltott. A tél már hátat fordított nekünk. Talán most elindul, és magával viszi az ostromot. Korán levittem a kutyát sétálni. Hancúrozott a hóban, egész pofája vigyorgott belé. A szomszédos telekről még áthúztam két póznát. Most van vagy három hétre való tüzelőm. A márciust meg majd csak kihúzzuk valahogy.

Fél 11-re bementem az elöljáróságra. A városháza kapujában összebotlottam Bodmérivel. Ígért 15 kg krumplit. A cserehirdető-oszlopon kipécéztem magamnak az 5 kg gyümölcsöt adok 10 kg lisztért c. tételt. Ebbe benevezek.
Az elöljáróság kapuja és környéke feketéllik a télikabáttól, piroslik a sok batyutól: kiürítettek. A Margit körút egész környékét, a Keleti Károly utcát, Káplár utcát kiürítik. Ezt is visszakapjuk: a Don menti meg ukrán falvak kiürítését is, meg a zsidók hirtelen költöztetését is. Az igazságszolgáltatás igazán gyorsan működik.


Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő
Pest, V. kerület

Ez a háború megtanított arra, nem az a fontos, hogy az ember halomra gyűjtse maga körül a holmikat, hanem éljen szépen! Elégítse ki testét-lelkét, amennyire csak módja van rá, de a göncök és más külsőségek lényegtelenek. Most is vágyódom egy szép meleg otthon után, de ha hazajössz, már nem akarom megvárni azt az időt, míg mindenünk meglesz, hogy összeházasodhassunk. Legyen meg a legminimálisabb és legszükségesebb, a többit majd megszerezzük munkával. És élni fogunk szépen és megelégedetten akkor is, ha szekrényeink nem lesznek roskadásig tele. De ha elmegyek valahová, nem fogok az utolsó sorban ülni, mint eddig tettem, mert fele élvezet, ha nem látok és hallok jól. És ha kedvem támad édességre, nem fogok elmenni a cukrászda mellett, mert beigazolódott, hogy amit megettem, nem volt hiábavaló, mert az adta az erőt, hogy nem romlottam le. Én is lefogytam, de nem vagyok legyöngült. A szemeim éppoly töretlen fényűek, mint azelőtt, és mindenki csodálkozik, milyen jól nézek ki, pedig nem festem magam.
És ha egy könyvet szeretnék megszerezni, akkor nem fogok azon spekulálni, hogy ne egy tányért vegyek-e mégis inkább, mert kár minden percért, amit elvonunk magunktól. De szeretném tudni, hogy gondolkozol Te most minderről!

A „ kérdés” a vőlegényéhez szól, akihez naplóját írta. Akiből két év ukrajnai munkaszolgálat után 1944 őszén „kölcsönzsidó” lett, azaz gyalogmenetben németországi munkára vitték. A bergen-belseni koncentrációs táborban pusztult el.

Pavel Luknyickij kapitány, 42 éves haditudósító
Pest

Februárnak még az elején vagyunk, de az idő ma olyan, mint nálunk áprilisban szokott lenni: vakítóan süt a nap, az olvadó hó kis patakokban csörgedezik az utcákon. Az eljegesedett hóbuckák a körutakon, az Andrássy úton zománcos fénnyel csillognak. A megolvadt hó csobogó vízárja a rakpartról a Duna kékes jégtábláira ömlik.
Innen a rakpartról, a parlament fönséges épületétől, amely most a frontvonalon áll, világosan látni a német katonákat, amint házról házra futkosnak a szemközti parton. A királyi várat övező park csupasz fáin vörös meg fehér rongyocskák függenek – ejtőernyőknek az ágakon fennakadt foszlányai. Szállítógépekről még a múlt éjjel is dobtak le mindenféle felszerelést, amivel az ellenség segíteni próbálja a körülzárt helyőrséget. A Budát szorongató előrevetett osztagok katonái minden reggel összeszedik a rakományokat, amelyeket német repülők az éjszaka ledobnak: a csomagok nagy része ugyanis a mi területünkön ereszkedik le. A minap az egyik lőszert tartalmazó küldemény egyenest a mi aknavetőseink teherautójára esett. A sofőr begyújtotta a motort, és az égből hullott lőszert nyomban elvitte a tüzelőálláshoz. – Hitler ajándéka! – jelentette nevetve.

Hindy Iván tábornok, Budapest magyar katonai parancsnoka, 54 éves.
Jelentés a Sopronban tartózkodó honvédelmi miniszternek és a vezérkari főnöknek.

A németek a munkára igényelt polgári lakosságot az első vonalba viszik ki. Az ellenséges tűzhatás veszteséget okoz és akadályozza munkájukat. Legtöbb esetben aknavető és gyalogsági tűzben munkateljesítmény nélkül térnek haza. Emelkedik a magánlakásokban elkövetett rablások száma.

Német közlés szerint légi úton csak minimális élelem utánpótlás érkezik. Ebből senkinek sem adnak semmit, sőt, ahol hozzájutnak, erőszakkal elveszik a lakosság részére szűkösen kiadott, vagy a honvéd felvételező közegek által szállított, de nem eléggé őrzött csekély készleteket is. Az arcvonal mögött tartózkodó nagyszámú német fegyveres által egyre gyakrabban elkövetett erőszakos igénybevételek és rablások ellen a védekezés lehetetlen.

gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

A mai reggel katasztrofális bejelentéssel kezdődött. Vízért járt embereink üresen jöttek vissza - a mai nappal a két nagy tartányból az utolsó csöpp víz is kifogyott! Mi lesz most? Főzni, inni nem lehet, mosdani, mosogatni nem lehet! És ami a fő, az ürüléket a csatornába lebocsájtani sem lehet. Hagyján még a felnőttek - pár napig kibírják, de sok ezer gyermek, beteg, ezeknek halált jelent. Az ürülék és piszok fölhalmozódása járványokat fog okozni.

Dr. Fejért ma éjjel 12-kor szüléshez hívták a 42-esbe, óvóhelyre. Csak délben jött vissza, kislány lett, vagy 30 ember lakik ugyanazon pincében.

Ma délben vízhiány miatt száraz ebéd volt. Kitűnő mákos metélt.

Szabadság, Ki tud róla? rovat

Az a nemeslelkű jóember, aki elhurcolt 13 éves kisfiam, Gelb Sándor levelezőlapját 1944 szeptember havában Budapesten bedobta, jelentkezzék magas jutalom átvétele végett. Aki az 1944 július 3-án a 11-es villamosról elhurcolt fiamról valamit tud és értesít, ugyancsak magas jutalmat kap. Karpfenstein-utca 4. Házfelügyelő.

Dövényi Nagy Lajos „mint író, egyik legzamatosabb magyarságú és nagy közkedveltségnek örvendő szereplője a magyar írótársadalomnak”, 38 éves, a Budai Összetartás című nyilas napilapban

Szép volt az élet, de szép a mostani is a szenvedésekkel, áldozatvállalásokkal teli kálvária. Ha elfog a csüggedés, testvér, gondolj Szálasi Ferenc szavaira: Nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Budapest most ezt a nagypénteket éli át.

Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, II. kerület, Pasarét, Nagyajtai utca (Mártonhegyről inkább apja öccséékhez hurcolkodtak.)

Hóhordás, kokszhordás, főzés, vizet húzunk a hadapródiskolánál, kútból. Délután belibeg egy orosz, naptárt nézeget, kitép belőle államférfiakat, kezez, elmegy.

Kertész Róbert 43 éves újságíró
Buda, XII. kerület, Istenhegyi út

Napközben szívesen csákányozom, takarítom az Istenhegyi út jégpáncélját, agyonfárasztom magam. Egyszer látok egy század honvédet, élén a nálunk bújtatott hadapród. "Sashegyre! Bevetésre!" - kiálltja sugárzó arccal. Látok civileket, a Városkútnál jó az ivóvíz, onnan hordják. Látom Heltai Jenőt, megfogyott, az arca piros a fagytól, jön lefelé a hegyről, jó látni: megvan ő is, tiszta, szép öröm az ilyen találkozás.

Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Reggelinél ültünk, amikor megérkezett Juhász Vili (történész, egyetemi tanár, ex-bujkáló munkaszolgálatos). Olyan sovány és meghajszolt, mint egy özvegy állatkerti vadkan, félórával meghiúsult szökése után. Persze, egyéb gondolata nincs, mint Pestre menni. Olvasta a Szabadság február 3.-i számát, és a főbb híreket tartalomjegyzék-szerűen elmondta: Toborzó az új honvédségbe. Felhívás a lakossághoz, hogy szüntessék be a fosztogatást. Berlinben hallani az ágyúdörgést; Küstrin elesett. Nyugaton még mindig Mondschlinért harcolnak, francia csapatok benyomultak Kolmarnál. A németek kiürítették Norvégiát. Szemtanú, helyesebben passzív résztvevő beszámolója a nyilasok december 20.-i vérengzéséről a Duna partján. Lonkay János ellátásügyi miniszter kormánybiztos felszólítása a lakossághoz: költözzék vidékre, különösen délre, ahol van élelem bőven. Ócsáig Dunaharasztiig közlekedik a vasút. Az Urániában játsszák az Oreltől Budapestig című szovjet katonafilmet. Újpest és Kispest felé rövidesen megindul a villamos. Vili szerint az egész számnak erősen kisgazdapárti íze van, míg az előzőek inkább kommunista jellegűek voltak.

Még nem ment el Vili, amikor megérkezett Harm (a holland hadsereg századosa, aki egy lengyelországi német hadifogolytáborból vasúti kocsi aljára kapaszkodva szökött Magyarországra, a háború után megkapta a Magyar Szabadságrend ezüst fokozatát) és félvér (holland apa, szumátrai anya) barátja. Tegnap engedték ki őket. Macó (a húga, Harm menyasszonya) boldog. Harmot semmire sem használták, csak ült egy szobában, és etették. Jó színben van. Mialatt Harmék reggeliztek, lementem az orvoshoz, és betömettem mindig kellemetlenkedő jobb hátsó agyaramat. Jól és szelíden csinálta.

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Az óvóhelyi hangulat nagyon borsos. A sparherd vadul füstöl. Fölmentem a padlásra az egyik legutálatosabb némettel, a Wagnerral. A kéményt kitisztítani. Biztosra vettem, hogy lelőnek. Mert tető nincsen, és minden mozgó alakra rálőnek. A Wagnernak én tartottam a létrát, volt benne annyi becsület, hogy ő mászott fel a kéményre. Annyira óvatos voltam hogy a létra alatt úgy helyezkedtem el, ha a Wagnert lelövik, ne rám essen. Ha egy embert szívesen meggyilkolnék, az a Wagner lenne. Nem volt szerencsém, mert még csak rá sem lőttek. Amikor lementünk, éreztem, hogy a nagy izgalomban az ingemet is átverejtékeztem. A Wagner megjegyezte, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen bátor vagyok. Viszonoztam a bókot.

gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Vízhordó embereink gránát tűzbe jutottak, először Kapisztrán téri tartányhoz mentek, ott pohárral merte egy katona az utolsó sáros, iszapos csöppeket, közbe gránát bevert a tartányba. Onnan Országház u. 8-ba mentek, ott van egy szűk, veszedelmes akna, nehéz bebújni - onnan, nagy kérésre, 6 vödör piszkos vizet meríthettek.
Kiss szerint az Országos Levéltárban partizánok vannak, kik „Gömbös katonáinak" mondják magukat, és az ablakból géppuskával lőnek magyarra, civilre és németre.

A 10-esbe óvóhelyen egy anya az éjjel sötétségben véletlenül párnával agyonnyomta 4 hónapos gyermekét.

Ebéd előtt egy kis korsó meleg vízzel teljesen megmosakodtam. 1/2 liter. Az ember hihetetlen gyakorlatra tesz szert, hogy egy pár csöpp vízzel egész testét megmossa - még ott is!!

Normális ágyúzás.

Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Legyen olyan keserű az élete minden ellenségemnek, mint amilyen a kávém. Cukor nincs benne, és kávé sincsen. Hajnali ébresztőnek házunk emeletén robbant az ágyúlövedék, és omlott a törmelék. A mi lakásunkat is érte, a konyha felől. A spájzajtót, az egyetlen zárt ajtót kiszakította. Sorban törte föl az összes záraimat az orosz tüzérség okozta légnyomás. A zavarok után, amit a német orvos, magyar ápolónője és húsz német gyöngélkedője okozott, visszarohad a normális kibírhatatlanságba ez az undokság, aminek semmiféle életíze nincsen.

Kár, hogy nem olvashatok, mert csak írni látok a petrolfény mellett, ahol a gyakorlat és megszokás vezeti a kezem. A zenének is nekifogok, mert: miért ne! Bár nem bízom, hogy ez a kaland sértetlenségemmel végződjék. Gondviselésem váltig kellemezteti a gondolatot, hogy mint Molnár Ákos, csonkán is lehet élni. De én nem kérek belőle. A legkisebb sérülés öngyilkosságomat hozza rögtön. Vagy jól kereső, nemzetközi, világjáró artista leszek pár évig, vagy megdöglöm azonnal, amint ennek lehetősége elé elháríthatatlan akadály gördül.

Ahogy most a sebesülteket, azért mert népüket vagy hazájukat szolgálták hitük szerint, egyszerűen kényelmetlen nyűgöknek tartja a hadászat, hát abban itt egészen leveti álarcát. A folyosón haldoklók hevernek a döglődő lovak közt, és hát nincs segítség, nincs emberiesség, nincs lélek, nincs kultúra. Én magam személyileg legalábbis 50%-ban különbözöm elvekben és gyakorlatban ettől a szörnyű hordától, aminek emberiség a neve. De nem véletlen, hogy az összes művészetekhez érzékem van, éspedig nem kontrolláló, hanem alkotó érzék, azonkívül az ipar, kereskedelem, minden kultúrjelenség szintén fogékonynak talál. Egyetlenegy dolog mindig hidegen hagyott, sőt, utálatot és lenézést keltett bennem… a politika. Ez mutatja, hogy az emberek közt ez az utolsó elem a vezető. Hát úgy is néz ki a társadalmunk. Másutt ilyen alakok rabszolgák vagy legföljebb csőcselék, akiknek lelkiségük csak a harcra, a közvetítésre, a szervezésre alkalmas. De ez mi? Ügyesség a más munkájának kihasználására. Ilyen a társadalom csontváza. Ez viszi oda a különben rendes, jámbor polgárcsürhét, hogy ésszerűnek vegye például az ilyen városnak, mint Budapestnek elpusztítását, saját asszonyai, gyerekei, aggjai kínzatását. Ezeknek ez valóság, és a tébolyda dühöngő őrültjeit alábbvalónak tekintik, mint a hadászat és politika nagyságait.

Összeírják a férfiakat, és munkaszolgálatra alkalmazzák 18-60-ig, nincs rang, nincs kivétel. Csak persze panama.

Gergely Magdolna 43 éves kémikus
Buda, XII. kerület, Mártonhegy

(Pasarétről visszamennek néhány holmiért.) Nagy köd van, Mariska, Boli és én Márton hegyre fel. Megint nem voltak oroszok nappal, csak éjjel. Szánt csinálunk sílécekből és ládákból. Jön Schömer, lemegyünk együtt. Rémmesék a Mártonhegyen: az egyik papa tüdőgyulladásban meghalt, mama orbánc, unoka meghalt sarlahban (skarlát), sok halott a villákban. A szobákban vannak, vagy a kertben ássák el.

Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

O. este csúful hisztizik sezlontakarójáért, amit az SS-ek ledobtak, és Sárit gyanúsítja, hogy odavezette a katonákat. A házparancsnok néma. Pedig Sári a vödrökért ment a vele való értekezés után Filippel, a Frankfurt am Main-i cukrásszal. Én hoztam vizet az este a Krisztina körút 113-ból. Sári délelőtt elájult. Éjjel nem aludt. Orosz katonákat lőttek agyon a Kapitány utca sarkán. Nincs tovább hozzászólásom a dolgokhoz. A szalmasárga ápolónőt álorvos álférje itt hagyta nekünk. Üres a pince. Elmentek a piroskeresztesek. Most kik jönnek? Valahogy enyhült a feszültség, de ez annál szorongatóbb. Már rendelet jött tegnap, a munkára minden férfinak. Szerencse, hogy reggel vad aknázás tört ki. Csak ez a mentség a bürokrácia ellen. 

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Reggel iszonyatos aknatűz. A Buksi megdöglött, illetve mártírhalált halt. A kertben volt megkötve. Minden valószínűség szerint az orosz foglyok ledobták az udvarba. A nyakára kötött madzagon fulladt meg. Nagyon sajnálom szegény kis kutyát. Nagyon szerettem. Elásni nem lehet, mert állandóan nagyon rondán fütyül és dörren.
Itt a front. Az emeleti két erkélyre géppuskát szerelnek fel. Az én szobámba gépágyút akartak elhelyezni Istenke állatai. Az egyik némettel beszélgettem az előszobában, amikor az ajtó előtt akna robbant, és a német összeesett. Az egyik repesz finoman lenyírta az ujjait tövig. Üvölt szegény.
A kertben levő hasábfáinkat széthordják, abból építik az ablakokba a barikádot. Bútorokat is az ablakba rakják. Míg ők az egyik szobában építenek, én a másikban bontok. Hordom vissza a bútorokat.
Az óvóhely folyosóján kötözik a sebesülteket. A németek szívhez szólóan jajgatnak. Margit néni olyan sápadt, hogy az ember azt hinné, rosszul van. Apácska állapota aggasztó. Egész lelki beteg.

Budai Összetartás, nyilas napilap

„Bombazáporban és géppuskatűzben főznek, mosnak, vagy vizet hordanak ezek a hőslelkű nők állandó életveszedelem közepette. Minden dicséretet megérdemelnek ezért. Az ostromlott Budapesten most új magyar nő típusa születik. Arcát nem rúzs és púder borítja, hanem korom és mészpor: égő házak korma és összeomló falak mészpora, de ez minden kozmetikánál jobban ékesíti őket”

Darvas József 33 éves író, a Nemzeti Parasztpárt delegátusa a Budapest Nemzeti Bizottságban

Tegnap, mint riporter, kint voltam a Szvetanay-utcai hullaházban, ahol körülbelül négyszáz halott fekszik temetetlenül. Ezek még az adminisztrált gyilkosságok korszakában kerültek oda karácsony előtt, az ostrom megkezdése előtt. Azért mondom, hogy adminisztrált gyilkosságok, mert az utcán egymás után lőtték le az embereket, s nem volt rendőri adminisztráció, hogy e gyilkosokat megkeressék, de arra még volt, hogy a holttesteket összeszedjék és beszállítsák a hullaházba. Ezeknek a holttesteknek megmerevedett mozdulatában még ott van a menekülés. Számomra a legmegdöbbentőbb kép az volt, hogy egy fiatalasszony is feküdt köztük, lemeztelenítve - minden hullát kiraboltak - s a mellén két ismertetőjel: egy fésű és egy amatőr fénykép. A fényképen egy mosolygó anya van, aki egy kis gyermeket szorít magához. Jártam a gettóban is, ahol a már nem adminisztrált gyilkosságokat követték el. A Kazinczy-utcai fürdő egész területe tele van holttestekkel és a hullák szörnyű csonkításokkal. Egy részük a gettóbeli nyomorúságban "természetes" halállal halt meg, többségüket azonban az utcákon, tereken gyilkolták meg. Körülbelül ezerkétszáz halott van itt. A környékbeli utcákban, lezárt üzlethelységekben, a lehúzott rolók mögött százával fekszenek a megkínzott, meggyalázott holttestek. 

A Pesten megjelenő Szabadság című lap Ki tud róla? rovatában

Ki tud az "Isteni Szeretet Lányai" Széchenyi-hegyi zárdájából az újpesti nyilasházba vitt gyermekekről, akiket december 22-én hajnalban vöröskeresztes autón Ditrói, a nyilaskeresztes párt soffőrje ismeretlen helyre szállított. Az eltüntek névsora: Alexander Gertud 10 éves, Alexander Judit 9 éves, Kosztelitz Veronika 7 éves, Reder Mária 7 éves, Rotschild Marianna 10 éves, Rotschild Rózsi 7 éves, Bán Erzsébet 7 éves, Neufeld Katalin 7 éves. Velük volt még Bauer Jancsi 14 és Molnár Ferencné. Értesítsék Kosztelitz Ignácot. Sas utca 11. P 2000 jutalom ellenében.

Kertész Róbert 43 éves újságíró
Buda, XII. kerület

Negyednapra térünk vissza a Bajor-villába. Ott most parancsnokság lesz, elhagyjuk a házat. Sok szép és szorongató élmény után mondunk búcsút. Aztán hová? Haza még mindig nem lehet, hisz teli a lakás. Vándorútra kelünk és megismerkedünk jó idegenekkel és gonosz ismerősökkel. Biztosra vettem például, hogy T.-ék befogadnak. Derűsen kopogok. Feleségem és a gyerek a ródlin kucorog. (Azon visszük minden motyónkat, a pokrócokat és az "élelmiszert", félkiló grízt egy befőttes üvegben, ennyi van, ez maradt összesen.) T.-né meglát, felcsattan s hogy rövid legyek: kidob. Nem elutasít, egyenesen elűz. Megyünk tovább. Talán S.-ék? Húzom a szánkót, félórás út. Új csalódás, barátaink házában katonaság. Már egészen sötét van. Fejkendős nő jön, ránk kiállt: maguk azok? Teta, az angyal, behurcol gazdáihoz, a vadidegen muzsikusékhoz. Testvér nem lehet kedvesebb, mint ezek az "idegenek." Levest melegítenek, cigarettát adnak. Helyük, sajnos nincs, azonban próbálnók meg talán T. mérnökéknél. Sosem hallottam a hírüket, de megyünk és beköszönünk. T. mérnökék meghallják, miről van szó. Szinte felvidulnak: nincs szállás? Hohó, nálunk kaptok! Szűken leszünk, de nem maradhattok fedél nélkül... Sürgés-forgás, ismerkedés, öt perc múlva már ágyazunk a padlásról lecipelt derékaljakon, heten is sorakozunk a földön, de ugye, sebaj, és tessék egy bögre jó forró tea, meg zsíroskenyér, amink csak van, szívesen...
Ezen az estén még egy jelképes műveletet is elvégzek: leszedem a bajuszt, csúf volt, utáltam. Nem bujkálok többé, el hát a múlt mocskával, jöjjön a tiszta jövő. Remek érzés!

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

A szemben levő házakban orosz mesterlövészek vannak elhelyezve, ha valaki megjelenik az ablakokban, lelövik, vagy legalábbis rálőnek. Wagner súlyosan megsebesül. Ezelőtt még két órával nevetve vallotta be, hogy rajta múlott az egész ház tönkretétele. Mert vezethette volna a lovakat a szomszéd üres pincébe is. Egész este erősen lőnek.
Ma szomorúan tapasztaltam, hogy milyen nagy ökör vagyok. Mikor meghallottam, hogy a Wagner megsebesült, rettenetesen megörültem. A Wagner volt az, aki előtt oly rettenetesen megalázkodtam. A Wagner volt az, akinek a halálát azóta kívántam. A Wagner volt az, aki a nagy pincében lévő bőröndöket feltörte. Ki akartam magamat élni a kárörömben. Felmentem, hogy lássam véresen feküdni, hogy lássam szenvedni azt, aki olyan utálatosan magyarázta, hogy rettenetes bosszút fog állni rajtam. Fölmentem a konyhába. Bepokrócozott ablak. A fal mellett egy dívány. Egy mécses homályosan világított. A szenesláda tele lószerszámokkal. Erős bőrszag. A dívány mellett a föld barna a vértől. Wagner a díványon feküdt. Lába rendellenesen kifordulva. Egész alteste meztelenül. Szörnyű sebekkel. Lehet hogy nem sebek voltak, csak vér. A szeme nyitva volt. Furcsán üveges volt. A száját járatta, hangot nem hallottam. A szája szélén csurgott a nyál. A törött lábai megmozdultak. A kezét felemelte. Az előbb még szerettem volna megfojtani vagy elevenen megégetni, most elfogott a szánalom. Rettenetesen sajnáltam. Szerettem volna rajta segíteni. Eszembe jutott, hogy három gyerekes családapa. Rettenetes csend volt. Szerettem volna elszaladni. Annyit mondtam neki: "Wágner bácsi (először bácsiztam), amit itt nálunk csinált, azért mi megbocsátunk magának, majd imádkozom, hogy a jó Isten is megbocsájtson."

gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Jobb kezem középső ujján a körömágy lobos lett, s gennyed. Dr. Fejér fölvágta és elég hiányosan bekötözte, kötszere, műszere nincs - micsoda doktor ez?! Hisz hónapokra készült menekülni! Semmit sem hozott magával! Alkohol helyett kölni vizet használunk a fertőtlenítésre.

Tersánszky Józsi Jenő 55 éves író
Buda, XII. kerület, Avar utca 9.

Vízért reggel H-néval. A döglött ló nyaka. A halott baka a kapu előtt. Német frontvitézek az aknázás elől menekülnek. Már az orosz géppisztoly a Gömbös Gyula (ma: Alkotás) útról szól. Ég a pályaudvar, és ég a dobozgyár. A munkaszolgálatosok, a magyar honvédek már elvonultak, illetve szálláscsinálóik elmentek. Mindenki bosszús az oroszok késlekedése miatt, mert át akar esni a bevonulás, esetleg utcai harc borzalmain. Regényemet olvasom a szkizofréniás Lüghey úrról. És, ha lehet, közben zenét gyakorlok. Olvasni-írni kevésbé lehet, mint pengetni.

Ebédidő. Nekünk az utolsó szilvaíz maradékunk, kifőzött tésztával, vagyis cigánytészta. A tűzhely körül mákos tésztás, főzelékes fazekak. Az asztalon lócomb. A szakaszvezető előbb az előkelő kazánházba vitte a ledurrantott szürke combját, de nem mert kimenni S-né felhívására fejlövéses bajtársáért, hát kilökték lóhúsostól, mire hozzánk hozta. Kis, a szökevény szekeres közli, hogy az oroszok a vöröskereszt kórházából nyomulnak felénk, és a németek háztól házig védekeznek. Három sebesültük a pincében. Hát katonai erényük előtt le kell venni a kalapot, eltekintve attól, hogy az Isten minden átka zúduljon rájuk magyar szempontból és polgár szempontból, akik itt szorongunk a mosókonyhában, arra várva, hogy a muszik esetleg kipörkölnek, ha innen is lőnek a németek. Lehet, hogy ez az utolsó fejezet.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Délelőtt katholikus pap jelent meg az óvóhelyen, és elhozta az Oltáriszentséget. A legtöbben gyóntak és áldoztak a szentmise alatt, amit egy rögtönzött oltárnál az óvóhely belsejében mondott a pap. Elcsigázott, agyon szenvedett lelkünknek végtelenül jól esett a vigasztalás, hosszú idők után újra szentmisét hallgatni.

Kertész Róbert 43 éves újságíró
Buda, XII. kerület

Megtudom, van itt a Szarvas Gábor úton egy már működő zugligeti elöljáróság, K.B. vezeti. Friss, száraz papírt teszek kilyukadt cipőmbe, legázolok a hóban a "hivatalba", ahol egy félóra múlva már csupa jóbarát vesz körül. Kineveznek ennek-annak, írásokat adnak, a vörös karszalagos K. tanár felvesz a közellátási listára, kapunk lisztet, lekvárt, babot, hagymát meg lóhúsjegyet, Pán Jóska (díszlettervező) utalványt ad az ő saját külön népkonyhájára, S-ék meghívnak, elöljáróm még külön lakószobát is ígér, és végül kislányom kirukkol egy kinccsel, útközben a hóban talált egy csomagot, elhagyott jav, hártyapapírban két kiló zsír.

Hirdetés a Szabadságban

3 kg zsírért 1 mázsa kokszot cserélnék. Ajtósi Dürer sor 9. fszt 3.