Major Tamás 35 éves színész

Nagy Lajos egyszer csak megjelent a Nemzeti Színház irodájában, és azt mondta: "Írnék egy darabot, de még csak az első jelenet van meg." Mondom: "Mi ez az első jelenet?" Azt feleli: "Két paraszt fölakasztotta a grófot, és a fa alatt ül és pipázik."


Kertész Róbert 43 éves újságíró, Buda, XII. kerület

S-éknél gyertyamártó műhelyet rendezünk be, 20-25 kilométereket gyaloglok élelem dolgában. Fekete nap volt a hidegkúti túra: 20 deka néplekvár az egész napi cserkészés eredménye. Máskor egy marék lózsírral és egy doboz szeggel tértem haza.
Amíg katona voltam, feleségem a fizetéséből 8 aranyat vásárolt. Ez az alapja most az új éléskamrának. Egy napon, amikor lisztet kutatva ténferegtem a környéken, a Siesta szanatórium kapujában megszólít egy néger, egy abesszin (etióp) honpolgár, hogy akarok-e s tudok-e vásárolni, ő ismer egy jugoszláv házaspárt, az most elutazik és aranyért ad élelmet. Először egy kicsit gyanús ez a Bekele nevű abesszin (a Ritzben volt kávéfőző, bő bugyogóban, piros fezzel), de megyek, és álmélkodom, ennyi holmi is van még a világon? Vásárolok lisztet, cukrot, mézet, szalonnát, de még Memphis cigarettát is szerzek, kicsit penészes, egy Városmajor utcai kalmárnőnél.


A Lánchíd és az Erzsébet híd roncsai közt feketéllett a tömeg a budai rakparton. A hideg, szürke, szennyes, barátságtalan folyamon egy parányi motorcsónak révészei bonyolították a keserves komphajózást. Az alsó rakpartot bokáig érő puha fövenyszőnyeg borította. A kő mellvéd vaskorlátai közt még ott sustorgott a belefont nád és kukoricaszár. Buda őrült védőinek utolsó kulisszája volt ez a spanyolfal. A Vitéz utcánál a dermesztő romház, a mélyben halottak a bunkerben, előtte a végzetes lőszeres vonat polipcsápok módjára összefont, kiégett vastraverzei. A Duna visszahúzódott pár napja, a parton hagyta rémületes titkait: holttestek hevertek a homokban, férfiak, nők teste, a szögesdrót-tekercsek útvesztői közt. S a parti raktár bódé zugában egy ló teteme püffedten, szétmeredező lábakkal. Előtte egy keménykalapos férfi guggolt, konyhakéssel nyiszabolt húsdarabokat egy bádogvödörbe.
A tolongásban beleakadtam egy spanyollovas drót-tüskéibe, háromszöget hasított nadrágszáramba, biztosítótűvel összekapcsoltam. Már csak ez hiányzott, hogy teljesen rongyos, rukzsákos budai vándorként érjek át szülővárosomba. Sokáig tartott, órákig, amíg végre helyet kaptam a lucskos-tocsogó ladikban.


Szántó Piroska 31 éves festőművész, Pest XIII. kerület, Visegrádi utca

Reggelenként kötéllel és csákánnyal indulok neki a városnak, s kutatok a romok között fadarab után, sajnos férfiak is kutatnak, ők erősebbek, egész gerendákat tudtak kirángatni, amíg akadt. De most február közepén már nemigen van, Végig a Belvároson hiába mászok ingó vakolathalmok közé, egy szilánk sincs már. Még a feltört belvárosi üzletek bútor- és fiókdarabkái is elfogytak. Mire leérek a Duna-partra, már vagyunk vagy hatan, csodálatos rongyokba csomagolt asszonyok, valamennyi fát keres, mert a tűz nagydolog, világít is, melegít is, főzni is lehet rajta – de nincs semmi, már a Duna szürkül előttünk. Rábámulok a zavaros vízre, és hirtelen meglátom a furcsa módón épen maradt Duna uszodát, zöldre festett faalkotmány, félig a partra dobva, bizonyosan a hídrobbantások légnyomása vágta ki. 10 perc múlva nincsen Duna uszoda, csak hosszú, vastag, remek deszkaszálak inognak az asszonyok meggörbült vállán.


Egy csomó téglát hurcoltam a Visegrádi utcai ház udvarán, amimkor látom, hogy botladozva kapaszkodik át a törmelékdombokon egy halálsápadt, botra támaszkodó, hajlott hátú öregember, s csak amikor elém ért, ismerem meg Pistát. (Vas István 34 éves költő) Kicsit festékszagú tűz mellett ülünk. Milyen szerencse, hogy Panni tegnap kigyalogolt Újpestre, és sikerült elcserélnie az óráját egy kevés búzára! Megdaráltuk egy kávédarálón, vízzel összegyúrva megsütöttük két tégla között egy pléhdarabon, szép, lila foltos, szürke lepény lett belőle - gondolom, a közé kevert konkolytól és egyéb szeméttől volt olyan lila -, Pistának mindenesetre nagyon ízlett, ahogy nekünk is.


Heller Ágnes, 15 éves, Pest, V. kerület, Falk Miksa utca

Ennivaló továbbra sem igen akadt. Anyám aranygyűrűjéből szárított kenyérhájat vásároltunk. Rátettük egy vaskályhára, amit összeguberált törmelékkel és papirossal fűtöttünk, megpuhítottuk, és azt ettük.
Kivittem egy asztalt a körútra, és megnyitottam a kereskedésemet. Lopott kölnit, tollakat árultam. Bizományba vállaltam a lopott holmit, 10 százalék haszonra. A kölnit orosz katonák vették meg: vagy bedörzsölték magukat vele - a tisztek után valóságos szagorgia úszott - vagy megitták. Igyekeztem becsapni megbízóimat, és a kikötöttnél magasabb áron eladni a portékát. Előkelő emberek loptak, ők jöttek oda hozzám, hogy eladnám-e a dolgaikat. Keresményemmel ajánlatos volt rohanni a pékhez, mert a pénz minden percben vesztett az értékéből. Kenyeret vettem, és bucit, finom, sárga bucit. Anyám kalapossága alól kihullott a történelem.


Illyés Gyula 42 éves író (Buda, II. kerület, Józsefhegyi út) március 11.-én naplójában összeírja az ehető növényeket: Friss fű, csalán (arasznál kisebb), gyermekláncfű friss levele krumplisalátával, lóherék (spenótként), lucerna, akác fiatal hajtása (zöldborsóként), akácvirág (kirántva), akácbimbó (zöldborsóként), legelső sárga virág (előbb-virág), marti lapu (Tussilago farfara vagy lókörmű szattyú) levele (mint töltött káposzta), fiatal komló hajtása (kézujjnyi) zöldbabként.


Békés István 44 éves író

Húsvét táján, koplalásaink közepette az az ötletünk támadt, hogy vállalatunk, a Magyar Filmipari Rt dolgozóinak táplálkozási gondjait önálló zöldségkertészettel fogjuk enyhíteni. Lázas lelkesedőkből és kétes szakértőkből akcióbizottság alakult, és elhatároztuk, hogy terepszemlét tartunk a zöldövezetben, és szerzünk egy elhagyott parcellát, megmunkáljuk, vetünk, palántázunk… Kölcsönkapott vállalati autón – a benzint maszek szereztük – vasárnap reggel kipöfögtünk Zugló végébe. Reggeltől késő délutánig szíttuk a jó kora tavaszi levegőt – ez volt az egyetlen haszna a kirándulásnak, mert a földfoglalás nem sikerült. Megelőztek bennünket. Hajtottunk visszafelé a Rákos-patak mentén, egyszer csak Byssz Róbert – karikaturista, s mint mesterhorgász, akcióbizottságunk egyetlen élelmezési szakembere – felkiált: - Állj! Odanézzetek! Az autó megáll, odanézünk, s látjuk, hogy egy hónyomokkal lepett táblán egy magányos ember kétpúpú tevével szántogat. A teve kötőfékből eszkábált szerszámmal volt az eke elé fogva, s hallottuk, amint az eke szarvát szorító gazda, madzagostorral meg-meglegyintve az állat farát, rákiáltott: - Gyüte! Gyüte, Sárga!  


Dénes Magda, 10 éves, Pest, VIII. kerület, Teleki tér

Különös dolog történt ma a piacon - mondta nagyapa. – Beszélgetésbe elegyedtem egy orosz katonával. Nem lehet több, mint húszéves. Kiderült, hogy a nagyapja hadifogoly volt Magyarországon akkor, amikor én is hadifogoly voltam Oroszországban. Nem hittem, hogy még tudok egy kicsit oroszul beszélni. Ő ismert néhány szót magyarul, amit a nagyapjától tanult. Szóval beszélgettünk, és megértettük egymást. Megígérte, hogy holnap hoz élelmet és még valami mást is. Szerintem el fog jönni.
Befejezte. Csend volt. Hosszú szünet után nagyapám azt mondta:
- Nem találtad meg Ivánt.
- Nem - szólt anya. - Nem volt a halottak között.
- Az jó - mondta nagyapa. - Akkor még van remény.

A katona eljött. Hozott némi élelmet: egy bögre cukrot, egy darab cikóriát, két bögre lisztet, négy tojást, egy almát. Egy vagyont hozott: két nagy vég első osztályú öltönynek való gyapjúvásznat.


Szántó Piroska 31 éves festőművész

Bementem a Képzőművészeti Főiskolára, kiderült, hogy ott működik a Képzőművészek Szakszervezete, egyetlen ócska képekkel beüvegezett, vagyis beragasztott ablakú szobában. Ott ül, kendőkkel körülcsavarva, Dési Huber István özvegye, Stefike, aki mindenképpen próbál segíteni, már ahogy tud.
Ha meg valaki olyan hülye, mint én, hogy bemegy, és az éhségtől támolyogva azt kérdezi, hogy mit dolgozhatnék, akkor azt mondják, hát nézz ide, a legtöbb embernek nincs lakása, végy magad mellé egy fiút, és ketten keressetek lakást művészeknek. Egyedül még nem tanácsos járni, Sikuta Guszti kollégám azonnal mondja, hogy majd én megyek veled. Egy ilyen kimerítő lakáskeresés után ott szuszogtunk Sikutával nagy fáradtan a szakszervezetben, mikor egyszer csak megáll egy szekér a kapu előtt, egy nyomorúságos fél lóval, s lekászálódik róla Nolipa. Nolipa István Pál festő párttitkárom volt - az illegális időkben persze - a Szocialista Képzőművészek Csoportjában. Fejcsóválva nézett ránk - sosem volt valami beszédes ember - aztán minden további szószaporítás nélkül felrakott a szekerére, kivitt Pesterzsébetre, becsukott a rendőrségen egy-egy jól fűtött cellába, előzőleg azonban megetetett zsírban sült krumplival, kávéval és kenyérrel. A szokatlanul dús étkezéstől tüstént elaludtunk, este ébredtünk fel, mikor is Nolipa elégedetten közölte, hogy ő itt a rendőrfőnök, sok dolga van, nem ér rá velünk foglakozni, de értesítette a családunkat, és nem engedhet el, amíg kicsit fel nem táplál bennünket - "mert rátok még szükség lesz, öcsikéim".
Majdnem egy hét telt el, míg elengedett - "nem híztatok semmit, de azért biztos erősebbek vagytok már", közölte, és csomagot pakolt a családunknak. Tény, hogy egyik legszebb emlékem maradt a meleg pokróc szúrós szaga s az időnként nagy tányér ennivalóval megjelenő rendőr komoly képe, meg az érzés, hogy alszom egy meleg szobában, és nem ébredek fel folyton arra, hogy éhes vagyok.


Kertész Róbert 43 éves újságíró, Buda, XII. kerület

Családi tanácson elhatároztuk: süteményt fogunk sütni, diós és mákos bejglit a pestieknek. Kis csikótűzhelyen dolgoztunk, Pesten vettük a nyersanyagot, zsákban hazavittük, feldolgoztuk, daráltunk és gyúrtunk és kilószámra szállítottunk. Egy pompás jóbarát, P. Bandi üzlete minden mennyiséget átvett. Hajnalban vittük át az árut, délig vadásztunk élesztő, mák, dió és tojás után, délután új műszak, éjjel kalkuláció. Íme, egy megmaradt cédulka: 1,2 kg liszt 48 pengő; 1,7 kg dió 595; 1,4 kg cukor 490; 37 deka vaj 130; 3 tojás 21; 6 deka élesztő 36 pengő. Ennyi egy massza, és feleségem gyúrta a masszát, a gyerekkel daráltunk és tüzeltünk és csomagoltunk, hogy másnapra útra készen álljon az új szállítmány.
Pesten fogyott az áru, alig győztük. („Könyveink átnézése alkalmából" most látom: 392 kilót termeltünk.) A pesti utcákon perecet és pogácsát, lángost és lepényt, palacsintát és mindent árultak és az emberek nyílt színen ettek-nyeltek, faltak-habzsoltak.


Gábor Andor 61 éves író (Szabad Nép, 1945. július)

A ZSEMLYE igen különös kis emlős állat. Ez, persze, vakmerő állítás, de mert a zsemlye, mint az alábbiakból kiderülend, tüdővel lélekzik, ő igenis az emlősök közé tartozik, bár emlői nem látszanak. De, például, a kengurué sem látszanak. Nos, a többi emlősöknek az az alaptulajdonságuk, hogy előbb kicsinyek, azután növekszenek. A zsemlyéknél nem így van. Az előbb nagy, azután egyre kisebb. Mikor nagy? Amikor apja, a pék, világraszüli. (Mert a zsemlyét nem anya szüli.) Ez így nagy: megszületik a zsemlye, s az ára egy bizonyos összeg, amely olyan, mint egy bő ruha: sokkal nagyobb, mint tulajdonosa, a zsemlye. Mégis az első napokban a zsemlye, majdnem akkora, amekkorák az előző nemzedékek zsemlyéi voltak, azzal a különbséggel, hogy a modern zsemlye ezt a nagyságot a belélegzett levegő által éri el. A zsemlyének nagyszerű tüdeje van, sokkal több levegőt bír el, mintsem az ember zömök termete - a zsemlye zömök termete - alapján gondolná. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy a pékek pneumotharax-műveletet (levegő befujtatást) is végeznek a zsemlyével. Mindegy. Tény, hogy én még soha olyan jóízű levegőket nem ettem, mint amilyenek a mai pesti zsemlyékben vannak.


Hegedűs Géza 33 éves író (ex-munkaszolgálatos)

Egy Wels nevű osztrák városban közölték velem 1945. május derekán, hogy legalább augusztusig nincs vonat, addig nem lehet járművel hazamenni. Tudtam, hogy alig 400 kilométernyire vagyok Budapesttől. Egy ízben a Dontól a magyar határig gyalogoltam, kezdetben 47 fokos hidegben. Ez kábé 2700 km volt. Tehát nekem ez a 400 kilométer már nem volt nagy ügy. Tudtam, ha eljutok a Dunáig, onnét már egyenes az út Budapestig. A Traun mentén lesétáltam az Ennsig, az Enns partján a Dunáig és azután a Duna útmutatását követve Budapestig. Közben minden faluban annyit ettem és ittam, amennyit adtak. Különös módon kutya bajom sem volt azon túl, hogy alaposan lesoványodtam. A megszokott 80 helyett 42 kilót nyomtam. Május 14.-én indultam és 27.-én, egy vasárnapi délelőttön már be is sétáltam Budapestre. Az élet már kezdett visszatérni, a 6-os villamos már néhány napja járt. Az omladékok közt üzletek voltak, persze vasárnap zárva. Egy könyvkereskedés kirakatában meglátom regényemet, a Bálványrombolókat, amelynek kéziratát még a háború előtt adtam oda egy kiadónak. A frissen megjelent köteten slejfni látható, rajta a felirat: "A vértanúhalált halt író posztumusz regénye."
Harmadnap elmentem a kiadóhoz. Volt ott egy idős titkárnő. Amikor meglátott, úgy sikított fel, mintha valóban hazajáró lélek lépett volna be az ajtón, és önkéntelenül ezt kiáltotta: "Szent Isten, él! Fizetni kell!"

Visszanyerheti régi súlyát! Lesoványodott, hiányos táplálkozás folytán legyengült szervezetű felnőttek, gyermekek egyaránt 5-15 kg súlygyarapodást érhetnek el az értékes összetételű Herkules táppor használata által.

Dénes Magda, 10 éves

Az iskola első napján elkéstem az óráról. Amikor bementem, a tanár Kosztolányi Dezső A kis kutya című versének első két sorát olvasta. "A kis kutya mégis a legszebb állat. Magasba trónol fönn a vánkoson". Befejezte, majd rám meredt, ahogy a küszöbön álltam. - Kifogás? - kérdezte, felemelve a hangját és a jobb szemöldökét. Kifogás? Megőrült? Kifogás kell azért, mert öt percet késtem?
- Nincs kifogás - mondtam. - Sajnálom - tettem hozzá, erősen vonakodva.
- Nos, kihagytad az első megtanulandó dolgot - szólt. – Most már sohasem fogod ismerni A kiskutyát.
- Kosztolányinak azt a buta kis versét, ahol egy kiskutya szívverését méregeti? Utálom azt a verset. Nem igazán szeretem Kosztolányit. De az biztos, hogy ennél jobb verseket is írt. A szerelmes versei sokkal értékesebbek.
Néma csend. Tudtam, borotvát kell magammal hoznom az ilyen esetekre, hogy elvágjam a torkomat.
- Nagyon sajnálom - mondtam, és úgy is gondoltam. Azután egy másik hang szólalt meg, amit már nem uraltam: - Habár a Kosztolányi-kritikám megfelelő. Ez tulajdonképpen nem is az enyém. De megbizonyosodtam az igazáról. A bátyám, Iván tanította nekem, és neki mindig igaza volt versügyekben.
- Jelentkezz az irodámban óra után! - mondta Dr. Tímár.
Jelentkeztem. Azt mondta, üljek le, és rögtön a tárgyra tért:
- A bátyád, Iván, halott?
- Nem - mondtam. - Meggyilkolták, belelőtték a Dunába.
- Kit gyilkoltak még meg? - kérdezte.
- Ez attól függ. A nagyapám csak meghalt, leginkább az éhség miatt.
- Te egy nagyon nehéz természetű gyerek vagy.
- Nem vagyok gyerek - vetettem ellen. - Elsőéves gimnáziumi diák vagyok, személyi igazolvánnyal és utazási bérlettel.
- Mi mindannyian sérültünk – mondta gesztikulálva. - Ne hagyd, hogy rád telepedjen, elvegye a legjobb részed!
- Ne aggódjon! - szóltam. - Nem maradt legjobb részem.

A népjóléti miniszter rendelete

Az ország területén történt átvonulás és az azt követő általános zűrzavar nyomán számos olyan gyerek született, akiket tartására köteles hozzátartozóik a családban gondozni nem kívánnak. Minthogy azonban a gyermekek ellátás és gondozás nélkül nem hagyhatók, azoknak állami gondozásba vétele iránt intézkedni kell. Felhívom ennél fogva az Árvaszéket, hogy minden olyan csecsemőt nyilvánítson elhagyatottá, aki a születési hely felszabadulásának időpontját követő kilenc hónapon túl, de tizennyolc hónapon belül született, feltéve, hogy a szülők, vagy azok bármelyike, a gyermek családi kötelékben való tartását a gyermek első életévének betöltése előtt megtagadja, a szülőanya pedig a város polgármestere, Budapesten a kerületi elöljáró, kis és nagyközségben pedig a községi elöljáróság által kiállított igazolvánnyal igazolja, hogy a gyermek születését megelőző, fent megjelölt időpontban, a fent hivatkozott események áldozata lehetett.
 

Hegedűs Géza 33 éves író

Telefonon sürgősen behívtak a pártközpontba, és közlik velem, hogy másnaptól kezdve a Városházán én vagyok az irodalmi osztály vezetője. "Ne bolondozzatok - mondtam -, hiszen nem értek a közigazgatáshoz, és nem is érek rá: tanár is vagyok több helyen, újságíró is vagyok, éppen egy regény írásába kezdtem...”  
Az illetékes, egyébként jó barátom, nem hagyott kibeszélni, és mint parancsot közölte: "Hátra arc, indulj, irány a Városháza, itt nincs vitatkoznivaló. Tegnap kineveztek egy kisgazda osztályvezetőt a Vízműveknél, ennek megfelelően a Városháza irodalmi osztálya a Kommunista Párté. Te kommunista vagy, író vagy, és irodalmár vagy. Tehát te vagy az osztályvezető. A polgármester már vár."

Vas Zoltán azzal fogadott, hogy „a címed üzemi tanácsos, ez egyúttal azt jelenti, hogy te vagy a Főváros Irodalmi Intézetének irodalmi vezetője, de hozzád tartoznak a főváros folyóiratai, nyomdája, te tartod a kapcsolatokat irodalmi ügyekben a minisztériummal. Tudod, mi a teendőd?" Nagyon bizonytalan hangon mondtam, "fogalmam sincs". Mire Vas Zoltán mosolyogva széttárta kezeit és megelégedett hangon jelentette ki: "Hát akkor semmi akadálya, hogy átvedd a helyedet."

Alighogy elfoglaltam hivatalomat, közlik velem, hogy szükség lenne egy fűtőre. Van is megfelelő ember, itt áll az ajtó előtt. "Hát akkor jöjjön be - mondom. - Felveszem, ha ez az én teendőm." Erre elmagyarázzák, hogy ehhez a személyzeti osztály hozzájárulása kell.  
Felhívtam a személyzeti osztályt, bemutatkoztam. A vonal másik végén örömmel üdvözlő hang köszönt, mint régi ismerőst. Kiderült, hogy ugyanabba a gimnáziumba járt, mint én, néhány évvel alattam. Megmondtam, miről van szó, mire ezt a meglepő kérdést teszi fel: "Mondd csak, tanácsos uram, milyen párt tagja a felvételre kijelölt személy?"
Belenevettem a telefonkagylóba. "Nem mindegy az nektek?" Aggodalmas magyarázkodás következett: "Ez nem olyan egyszerű, mert vigyáznunk kell az egyensúlyra. Megkérnélek, hogy kérdezd meg tőle, melyik demokratikus pártnak a tagja?" Mit tehettem? Behivattam a felettébb nyomorúságosan öltözött, borostás atyafit, és megkérdeztem, tagja-e valamelyik pártnak. Aztán közöltem a telefonba: szociáldemokrata. – Az egykori iskolatárs erre megkért, hogy szíveskedjem várni egy kicsit. Addig várakozzék a szóban forgó szociáldemokrata odakint. Várt is szegény vagy egy fél óráig. Végre csöng a telefon, és boldog hangon közli velem a pártegyensúlyozó személyzeti osztálybéli: "Szerencsésen megoldottam, tanácsos uram, a problémádat. Felvettem egy parasztpárti sírásót, így a te osztályod felvehet egy szociáldemokrata fűtőt."


Tata robotoló bányásznépe kitárja lelkét a Magyar Kommunista Párt vezére felé (Szabad Nép, 1945. július)

A beszéd végére ér, végevárhatatlan taps, éljenzés. Elfogódott arcú, idősebb vájár lép a mikrofon elé: Tisztelt Közgyűlés! Indítványozom: válasszuk meg Rákosi elvtársat első vájárrá! – Viharos kiáltozás, fogadkozás a válasz. Kigöngyölik a betekert díszes oklevelet. Mindenki láthatja, azon tanúsítják, hogy Rákosi Mátyás elvtárs az ország elő vájára.   
Másik munkás lép az emelvényre, kezében lámpás: „Mint öreg vájár nyújtom át Rákosi elvtárs Neked, az új vájárnak a bányamécset. Jószerencsét!” Ismét másik bányász valamelyik akna külön ajándékét hozza: szépen faragott, díszes fokost. Egy izgatott kislány lép hozzá, „Engedje meg, hogy ezt a pár szál virágot…” – és keréknagyságú csokrot ad át.
Munkában, nélkülözésben megpróbált, tapasztalt, kemény dolgozók, és előtte zavarban vannak. Elfogódottak, izgulnak – mint, a gyerekek. Nem tudják, hogyan fejezzék ki szeretetüket, mit adhatnának még neki. Rákosi Mátyás csak nézi őket, és mikor egyik másik lámpalázában háttal a mikrofonnak akarja elmondani köszöntését, szerető, kedves mozdulattal a helyes irányba igazítja fejét. Internacionálét énekel a dalárda és – hiába marasztalják, – mennie kell. Utána tódul a bányászság, az autóig kísérik. Amerre elfut a kocsi, üdvözölnek ezer szónál beszédesebb néma jeladással: összeszorított öklök lendülnek magasba. Egész szívünkből viszonozzuk a köszöntést: Szabadság, elvtársak. Jószerencsét!

Első percek muzsikája

Fellner Sándor lemeze 1946-ból:
1. Fafurulya
2. Nincsen olyan lány
Lemezfordítás a HQ melletti: a

*

Forrásjegyzék

Áldor Péter - 1944
Békés István - Legújabb magyar anekdotakincs
Boldizsár Iván - Don, Buda, Párizs
Bondor Vilmos - A Mikó rejtély

Cs. Szabó László - Két part
Deseő László naplója - közreadja Ungváry Krisztián: Budapesti Negyed 2000/3-4. szám
Dénes Magda - Égő kastélyok
Déry Tibor - Emlékeim az alvilágból

Fenyő Miksa - Az elsodort ország
Források Budapest történetéhez 1919-45
Földes Mihály - Virradat a város peremén
Gasparovich László - A rettegés ötven napja

Gergely Magdolna naplója: http://epa.oszk.hu/00000/00003/00028/naplo3.html
Heller Ágnes, Kőbányai János - Bicikliző majom
Illyés Guyla - Ostromnapló, 1945
Inkey Tibor - Fotó Inkey - egy fényképész visszaemlékezései
                 - A budai várnegyed a felszabaduláskor, és ma
                 - Budapest a felszabaduláskor, és ma

Kabdebó Lóránt - A háborúnak vége lett
Kende Éva - Az én 1944/45-ös krónikám (Mozgó Világ, 2003/12. szám)
Kertész Róbert - Ne felejts!
Kossa István - Dontól a Dunáig

Kovács Imre - Magyarország megszállása
Kovalovszky Miklós - Lidércnyomás
Lévai Jenő - Zsidósors Magyarországon
                - Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről
                - Szürke könyv

Luknyickij, Pavel - Magyarországi napló
Major Ákos - Népbíráskodás, forradalmi törvényesség - egy népbíró visszaemlékezései
Nagy Lajos - Pincenapló
Pető Andrea - Budapest ostroma 1944-45-ben - női szemmel (Budapesti Negyed 200/3-4, szám)

Pentelényi János naplója (Beszélő 2009/2. szám)
Sólyom József, Szabó László - A zuglói nyilasper
Szabó Borbála - Budapest napló
Széchényi Viktor naplója: http://epa.oszk.hu/02100/02120/00024/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_24_175.pdf

Sztehlo Gábor - Isten kezében
Tatai Gábor - A Sziklakórház rövid története
Tersánszky Józsi Jenő - Naplóm 1945 (Az Életem regényei c. kötetben)
Ungváry Krisztián - Budapest ostroma
Zolnay László - Hírünk és hamvunk

Korabeli lapok: Tolnai Világlap, Budai Összetartás, Szabadság, Kis Újság, Szabad Nép 

*

Az Utolsó percek művészete egy folyamatosan bővülő történet gyűjtemény internetre szerkesztett változata. 

További írások a szerzőtől (szerkesztőtől) hamarosan itt: http://reszegelefant.blog.hu

Szabó Balázs (történész)