A német hadtestparancsnokság jelentése

A tüzérségi lőszer kifogyott, gyalogsági lőszer igen kevés, csak lövési tilalommal osztható be, üzemanyag kifogyott, az ellátási helyzet igen kritikus, a sebesültek helyzete katasztrofális.

Müller Károly 54 éves könyvkiadó
Buda, XII. kerület

Reggel egy másik házba vittek, ahol egy 13 éves lány géppisztollyal vigyázott rám. Az itteni kihallgatásomat, amit pofozással kezdtek, azonban nem tudták lefolytatni, mert parancs érkezett, hogy az összes fegyverforgató férfi vonuljon be a hűségházába. A bevonulásuk előtt kb. 20-25 nyilas tódult be a házba, közöttük a vádlott (Kun páter) is, aki jelentette, hogy csak délután jöhet, mert van még egy pár „kinyírása”, és rám vonatkozóan kiadta az utasítást: „ezt azonban vigyétek, és parádésan nyírjátok ki”. Negyedmagammal először a Németvölgyi u. 5. szám alá vittek, ahol nyilvántartásba vettek minket. Itt egy melléképület előtt feküdt 20-25 halott és Bakonyvölgyi és több nyilas az aranyfogakat szedték ki a halottak szájából. Itt láttam újra a vádlottat is, amint egy fiatal, leszakított blúzú, felhajtott szoknyájú leány hullája felett szétvetett lábakkal állt, és a kisleány holttestére célba vizelt a nyilasok nevetése közepette. Ez a látvány oly rettenetes volt számomra, hogy ez az emberi fenevad valósággal meghasonlást idézett elő bennem.

Nagy Lajos 61 éves író, könyvesboltos
Pest, VI. kerület

Egész napom eddig, déli egy óráig, üres ténfergés. Felmegyek, lemegyek, ide-oda lógok. Mindenütt útban vagyok, mert szakadatlan a nyüzsgés. Főznek, sütnek, mosdanak, borotválkoznak, mosogatnak. Egy nő lekváros palacsintát készít. A másik asszony éppen azt mondja: mindjárt bepanírozom a húst. Még mindig van húsuk! Kiderül, hogy mikor összeírták a készleteket, mindenki hamis adatokat mondott be. No, de ez nem fontos. Amit elvennének, azt úgysem a nélkülözőknek adnák. Egy közeli házban a nyilasok elszedték az óvóhely népétől az élelmiszereket.

Eddig még csak elviseltem ezt a pincét. Elkerült a betegség is. Nálunk senki sem betegedett meg súlyosabban. Nagy szerencse mindnyájunknak. Aki a pincében például tüdőgyulladást kap, annak vége. Aki gyomorfájás ér, az szenvedhet fogcsikorgatva, sem orvos, sem gyógyszer. Akinek a foga fáj, nem húzathatja ki. Aki megsebesül, isten tudja meddig várhat orvosi segítségre. Ámbár dr. L.L., akit sohasem találok otthon, egész nap járja a pincéket, és látogatja a betegeket. Éppen a Nagymező utca egy pincéjéből jött. Sérült lábat operált. Az operáció négy gyertya világánál folyt. A sérülés bombaszilánktól eredt. Mikor a beteghez hívták, annak már szörnyű állapotban volt a sebe. Fertőzött, rohadó sebből kellett a szilánkokat kiszedni és a gennyet kikaparni. A kötözés maga két óra hosszáig tartott. Azt is elmondta, hogy a napokban közelében robbant egy akna. A légnyomás a falhoz vágta, meg is sérült. 

Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

A mi környékünket is bombázzák. Mindnyájan az óvóhelyen vagyunk. Olyan mindig, mint amikor homokzsákokat vernek az ablakhoz. Az ember dobhártyája mindig pattan egyet. A lámpa minden dördülés után himbálódzik. A társzekeres németektől kaptak a lányok (Mariska és Ilona) 10 kg cukrot, lekvárt és egy vödör petróleumot.
A házmester hazaszökött, és meséli: 14 éves gyerekeket is kihajtják az óvóhelyről, két kézigránátot nyomnak a kezükbe, és neki kergetik őket az oroszoknak. Rengetegen pusztulnak el. Budaörsöt a németek állítólag visszafoglalták. Az egész vár ég állítólag. Már eddig is tapasztaltuk, hogy estefelé sok pernye szálldos, most már értjük.
Este nagy tanácskozás volt, hogy ha jönnek katonát rekvirálni, hova bújjunk Ivánnal. Úgy határoztunk, hogy felmegyünk a lakásba, ha jönnek, és körbesétálunk, ha kutatnak. Azaz a rekviráló katonák bejönnek az egyik ajtón, és mi kijövünk a másikon, és megfordítva. Nekem nagyon tetszik. Talán nem is sajnálnám, ha elvinnének katonának. Romantikus lenne. Édesanyámékat sajnálnám, hogy minek neveltek ennyi ideig.

Puskás István nyomdaigazgató
Pest, V. kerület, Városház u. 12. Nyilasház

Felemelt kézzel a falhoz térdepeltettek bennünket, s az egyik nyilas a cipőtalpainkat vizsgálta, hogy pénz, ékszer, felsőruházat és egyéb értéktárgy híján a jobb cipők alapján szemelje ki a tarkólövésre ítélt áldozatokat. Bennünket csak az mentett meg, hogy a vizsgálódás közben nehéz batyukat cipelő nyilasok rontottak be a szobába azzal, hogy - Itt a szajré! Erre azonnal otthagytak bennünket, s megkezdődött az osztozkodás. A lepedőbe csavart holmik között különböző női és férfi ruhák, cipők, ezüst evőeszközök, aranytárgyak, pénzkötegek hevertek, amikre úgy csaptak le, egymást marva, mint a héják. Az osztozkodás lázában rólunk teljesen megfeledkeztek, csak később kísértek át a szomszéd ház félemeletére.

Jajgatások, sikongások, velőt rázó ordítozások hangzottak. Tompa dörrenések, elcsukló jajszavak tömege. Kinéztünk az ablakon az utcára, és láttuk az alsóruhában a Duna felé menetelők tömegét. Többen a járdatesten feküdtek súlyos sebekkel, melyet részeg kísérőik okoztak. Egyszer csak azt vettük észre, hogy őreink civil ruhába öltöztek, s eltűntek.

Böszörményi-Nagy Emil 32 éves bíró
Buda, XII. kerület, Városmajor utca

A Városmajor felett süvítettek a gránátok. Az orosz előőrsök alig 2-300 méterre álltak tőlünk, és mindannyian reszketve vártuk már a felszabadulást. Délután 4 óra körül az állandó géppisztoly lövések hangja mellett egy másfajta tompább hang ütötte meg fülünket. A zsidó kórház irányából jött. Az ablakhoz szaladtam, kinéztem s borzadva tántorogtam vissza. Egyikünk ájultan esett össze a szörnyű látványtól. 4-5 ápolónő állt fehér fátyolban sorba, arccal a kórház udvarán álló szénkamra felé fordulva. Mögöttük néhány nyilas, akik közül az egyik lőtt, és az ápolónők sikoltva estek össze. Magunkba roskadva ültünk, és hallottuk még egy órán keresztül a megismétlődő lövéseket és halálsikolyokat.

Halpern Mór
Buda, XII. kerület, Városmajor utca 64-66, Bíró Dániel Kórház

Délben ismét fegyveres nyilasok tiszteltek meg látogatásukkal, ugyanazzal a vezetővel élükön. Körülbelül 15-en lehettek, fellépésük agresszív volt és emberfia a kórházat el nem hagyhatta. Látván a helyzet komolyságát, ismét közbeléptem, de még határozottabban és energikusabban, mint előző nap. Hivatkoztam arra, hogy előző nap elfogadták a Nemzetközi Vöröskereszt védettséget igazoló írást, amely a Szálasi-kormány és a Nemzetközi Vöröskereszt között létrejött megállapodást tartalmazza, melynek értelmében a nyilaskeresztes párt is elismeri a védettséget. Erre a nyilasok vezetője, egy állítólagos őrmester - akinek a fia volt a fő segítőtársa - azt válaszolta, hogy a Szálasi-kormány nem ismer el semmiféle védettséget, sem svájci, sem svéd, sem Vöröskereszt védettséget, csak zsidót ismer. Ismét hangsúlyoztam, hogy a kórház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt áll. A felelet az volt, hogy a Vöröskereszt védelem alatt zsidók bújnak meg. Megkértem arra, hogy tegye lehetővé nekem, hogy a Vöröskereszt delegátusával érintkezésbe lépjek, amire ő már-már hajlandónak is mutatkozott, de fia befolyására ezen kérésemet elutasította. Hiába mondtam, hogy csak volt zsidó-kórház, most kifejezetten Vöröskereszt-kórház, a fejemre olvasta, hogy a szomszédból kapott információ alapján biztosan tudja, hogy zsidó-kórház vagyunk. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez a biztos információ a szomszédos János-szanatóriumból származhat, amely, hogy magát zsidó-mentesítse, röviddel a tragédia lejátszódása előtt benyomott kórházunkba kábé 17 zsidó beteget és az ostrom alatt még a vizet is megtagadta tőlünk.

Ezek után megkezdődött az igazoltatás. Először a személyzet ment ezen keresztül. A zsidókat külön csoportosították az irodában, a keresztényeket bevitték egy szuterén helyiségbe. A zsidó alkalmazottakat felvitték egy fáskamra elé és sortűzzel végezték ki őket. Aztán a járó betegeket a társalgóban sorakoztatták fel és szintén a fáskamra előtt végezték ki őket. 4 óra körül már az udvaron hulla hulla hátán feküdt. A kórház igazgatója is itt lelte halálát. Sulzer főorvos az udvaron feküdt két halott alatt és még sokáig nyögött. A szemben lévő ház lakói ki akarták emelni, de az udvaron álló nyilas őr lelövéssel fenyegette őket. Végül a fekvő betegek kerültek sorra, akiket szobáról-szobára járva, betegágyukban válogatás nélkül lőttek agyon. Két kisfiú holtestét anyjukra borulva találták meg később. Körülbelül este 7 óra lehetett, mikor ez a világtörténelemben példa nélkül álló vérengzés véget ért. Kábé 150 embert öltek meg ekkor.

Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december karácsonyától orosz kézen)

Ebédtájban befutott a nőorvos. A magzat már süllyed, de a fej még nincs a medencében. Egy hét, de lehet, hogy kettő. Beszélgettünk, kiderült, hogy nem is Tarnóczynak hívják, hanem Sósnak, és természetesen bujkáló zsidó. Felesége Berény Róbert (festő, grafikus) lánya. Vállalja a szülést itthon is, de négy tiszta lepedő, és hat törülköző kell. Honnan, Uramisten? Josette ma idegesebb, mint különben. Du. 3 óra tájban ismét német gépek repültek el fölöttünk, újabb nagy csinn-bumm, s úgy látszik, megint leszedtek egyet, mert igen ölelgették egymást.

Este meglátogatott a légvédelmi hadnagy. Kértem adjon katonát kísérőnek, ha Josette-nek eljön az órája. „Kettőt adok – felelte. – Sőt kocsit is adhatok.” Hát ilyenek. Ez egyébként mészáros civilben Szibériában. Két gyereke van, négy éve nem látta őket. Javában beszélgettünk, amikor riadót rikoltottak lenn.

Pavel Luknyickij kaptány, 42 éves haditudósító
Valahol Pesten

Részeg vöröskatonák megerőszakoltak két nőt, akik a pincében húzódtak meg. A katonákat a haditörvényszék a helyszínen elítélte, majd nyilvánosan agyonlőtték őket azok előtt a helyi lakosok előtt, akik tanúi voltak ennek a visszataszító bűntettnek.