Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

Hajnaltól kezdve állandó légitámadás. Olyan közeli találatok, hogy a tűz vissza-vissza csap. Mármint a sparherd tüze. Az óvóhelyen hamarosan csak vizes ruhákkal az ember száján lehet megmaradni.
Délután észre vettük, hogy a falból csurog a víz. A vízvezeték mellett kibontottuk a falat, egész nap csurgott. Az utcáról csorog be az olvadt hólé. Mindenki örül, csak a nagybátyám komorodik el. Tudja, hogy ebben mosakodni fogunk. Ő még a mosakvó embereket is utálja látni.
Preislinger bácsi megbolondult. Nagyon szeretném látni milyen akkor, mikor bolond.


gróf Széchényi Viktor 73 éves földbirtokos  
Buda, I. kerület, Úri u. 52.

Reggel 1/2 7-ig csönd, ekkor pokoli pergő tűz kezdődött, minden oldalról becsapódások hallatszanak. Óvóhelyünk megremeg. Ép kenyérsütés volt, mindenki lemenekült a pincébe, csak Erzsi szakácsnő tart ki rendületlenül a konyhában. Még a sebesült katonák is lejöttek Horváthné szobájából. Ruszinok szegények, így sóhajtoznak: „Miért is lettünk magyarok!"
A bástya fölásásából semmit sem láttunk, ellenben a garage falát németek áttörték a bástya felé, és Zsiga fürdőszobájából lyukat ütöttek a szomszéd ház felé.
Most 3 falka katona van a ház földszintjén.

Kertész Róbert 43 éves újságíró
Buda, XII. kerület

Hajnalban igazolni kell magunkat. Nekem is van egy a közismert svéd passzusokból, ott áll a nevem előtt: "Dr." Á, doktor - mondják. Vracs? - kérdik. Nem tudom, mi az, mindenesetre udvariasan bólogatok. Tiboron a sor. Nála nincs semmi dokument. Magyarázza: orvos, professzor, specialiszt, vracs. Kételkednek, rám mutatnak: Ez a vracs, ez itt ni, nem te! Hát ti mind orvosok volnátok? Miféle dolog ez? Mulatságos helyzet: én úgy is, mint igazolt orvos közbelépek, Tibor vállára teszem a kezem és meggyőzően magyarázom, persze, hogy vracs, ez is orvos, de mennyire, az én asszisztensem... Ezen muszáj nevetni, a katonák is nevetnek és legyintenek, menjünk amerre a szemünk lát, csak haza ne. Két kilométernyire vissza a front mögé, ez a parancs.
Megyünk hát, mendegélünk a Svábhegy felé. Kemény a fagy, kalapot se hoztam, hulló jégkristályok szurkálják az arcomat. A tél hóbundája betakarja a táj háborús sebeit, alig látni romot errefelé. Forró homlokom mögött körbe cikázó gondolatok: nem a magam sorsa érdekel. Valamennyien így vagyunk ezzel. Z-ék fogadnak be ép, sértetlen házukba. 


Major Ákos 36 éves hadbíró százados, a Népbíróság elnöke
Pest, VI. kerület, Oktogon

Elsőnek Szívós Sándor került lámpavasra, a zsineg azonban elszakadt. Össze kellett csomózni, és Szívóst visszasegíteni a helyére. A második kísérlet sikerült. Ennek az incidensnek az volt az oka, hogy az új intézménynek nem volt kötele. Üzlet vagy raktár nem akadt, amiben ilyet beszerezhettünk volna. A "Hűség Házában", ahová a politikai rendőrség az Eötvös utcából átköltözött, egyes helyiségekben spárgákat találtunk. Különböző minőségűt és hosszúságút. Ezekből fontuk össze az ottani munkatársakkal a hóhér kötelét. Igaz, hóhér sem volt. Sopronkőhidára nem ment ugyan, de nem ismertük a tartózkodási helyét. Ezért az elítéltet székre állítottuk, aztán az egyik őr kirántotta alóla a széket.

Az Oktogonon való végrehajtáshoz Vas Zoltán (vezető kommunista politikus) ragaszkodott. Vonakodásomra azzal válaszolt, hogy nélkülem is végrehajtatja az ítéletet, teherkocsi platójára állítja az elítélteket, a nyakukba tett kötél végét a rakodókkal a villanyoszlopra kötteti, utána kihajtatja a lábuk alól az autót. Úgy véltem, hogy ez a megoldás kompromittálná az első politikai ítéletet, így inkább magamra vállaltam az ítélet végrehajtásának hivatalos irányítását. A szovjet parancsnokság az oktogoni kivégzésbe azért egyezett bele, mert megfelelő politikai demonstrációnak tartotta az önbíráskodás megelőzésére is.
A végrehajtás után a teret megtöltő felszabadult tömeg megéljenezte az újfajta igazságszolgáltatást, azután botokkal, ernyőkkel nekiesett a lámpavason himbálódzó hulláknak, és ütlegelni kezdte azokat. Amikor ez ellen hivatalos minőségemben tiltakoztam, leverték fejemről a kalapot. Kivergődtem a tömegből. A németek a várból felfedezték a tömegcélpontot, és lőni kezdték a teret. Hamarosan csak a két hulla maradt az Oktogonon.  (Néhány napig ott lógnak, közben az egyik cipőjét valaki lehúzza.)


Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. (1944. december karácsonyától orosz kézen)

Már rolófelhúzáskor ragyogó napsütés. A folyosón tavaszi illat csapta meg az arcomat. A világ egyszerre színt váltott. A tél már hátat fordított nekünk. Talán most elindul, és magával viszi az ostromot. Korán levittem a kutyát sétálni. Hancúrozott a hóban, egész pofája vigyorgott belé. A szomszédos telekről még áthúztam két póznát. Most van vagy három hétre való tüzelőm. A márciust meg majd csak kihúzzuk valahogy.

Fél 11-re bementem az elöljáróságra. A városháza kapujában összebotlottam Bodmérivel. Ígért 15 kg krumplit. A cserehirdető-oszlopon kipécéztem magamnak az 5 kg gyümölcsöt adok 10 kg lisztért c. tételt. Ebbe benevezek.
Az elöljáróság kapuja és környéke feketéllik a télikabáttól, piroslik a sok batyutól: kiürítettek. A Margit körút egész környékét, a Keleti Károly utcát, Káplár utcát kiürítik. Ezt is visszakapjuk: a Don menti meg ukrán falvak kiürítését is, meg a zsidók hirtelen költöztetését is. Az igazságszolgáltatás igazán gyorsan működik.


Szabó Borbála 24 éves fűzőkészítő
Pest, V. kerület

Ez a háború megtanított arra, nem az a fontos, hogy az ember halomra gyűjtse maga körül a holmikat, hanem éljen szépen! Elégítse ki testét-lelkét, amennyire csak módja van rá, de a göncök és más külsőségek lényegtelenek. Most is vágyódom egy szép meleg otthon után, de ha hazajössz, már nem akarom megvárni azt az időt, míg mindenünk meglesz, hogy összeházasodhassunk. Legyen meg a legminimálisabb és legszükségesebb, a többit majd megszerezzük munkával. És élni fogunk szépen és megelégedetten akkor is, ha szekrényeink nem lesznek roskadásig tele. De ha elmegyek valahová, nem fogok az utolsó sorban ülni, mint eddig tettem, mert fele élvezet, ha nem látok és hallok jól. És ha kedvem támad édességre, nem fogok elmenni a cukrászda mellett, mert beigazolódott, hogy amit megettem, nem volt hiábavaló, mert az adta az erőt, hogy nem romlottam le. Én is lefogytam, de nem vagyok legyöngült. A szemeim éppoly töretlen fényűek, mint azelőtt, és mindenki csodálkozik, milyen jól nézek ki, pedig nem festem magam.
És ha egy könyvet szeretnék megszerezni, akkor nem fogok azon spekulálni, hogy ne egy tányért vegyek-e mégis inkább, mert kár minden percért, amit elvonunk magunktól. De szeretném tudni, hogy gondolkozol Te most minderről!

A „ kérdés” a vőlegényéhez szól, akihez naplóját írta. Akiből két év ukrajnai munkaszolgálat után 1944 őszén „kölcsönzsidó” lett, azaz gyalogmenetben németországi munkára vitték. A bergen-belseni koncentrációs táborban pusztult el.