Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 27. Szombat

2015. január 20.

RENDELET  Tudomásomra jutott, hogy különböző pártok és intézmények a sarló-kalapácsos jelvényt karszalagon, sapkákon, gomblyukakban és nyomtatványokon használják. Tekintettel arra, hogy a sarló-kalapács jelvény a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége állami jelzése, annak viselését a Vörös Hadsereg parancsnokságától kapott utasítás értelmében a legszigorúbb következmények terhe mellett eltiltom. Dr. Csorba János polgármester

zaszlo_ki_11.jpg

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Komisz éjszaka után reggel német katonák szállták meg a házat, és innen harcoltak az oroszok ellen. Az erkélyen és háztetőn géppuskákat állítottak fel. Féltünk, hogy a házat védeni fogják, és velünk együtt lövik szét az ostromló oroszok, vagy alacsonytámadásban szétbombáznak. Veszedelmes és gondterhes nap volt ez. Nehéz leírni azt a lelkiállapotot, amelyben voltunk. Szegény feleségemért és a gyermekekért aggódtam, számolva közeli fogságba jutásommal, ha ugyan életben maradunk.

Cs. Szabó László 39 éves író. A német megszállásig (1944. 03. 19.) a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője. Buda, II. kerület, Nyúl utca

Az augsburgi orvos az SS-t dicséri a Wehrmacht rovására. „Tudom, hogy akad köztük briganti” teszi hozzá. „De jól verekednek. Németország csak nekik adós igazán.”
Új erkölcstan. Nem bánom, hogy apagyilkos, ha jó hazafi. A hazafiság Vörösmarty korában még az erkölcsiség tűzpróbája volt, ma gonosztevők menlevele.
Budapestnek is az volt a végzete, hogy sorkatonaság helyett az SS zárkózott bele. Egyszerű a hadtudományuk, abból áll, hogy az utolsó patrónt is ki kell lőni. Gyönyörűen hangzik s a legnagyobb hülyeség. Ezzel a tudománnyal hátrálnak két esztendeje elhamvadt városokon s felkoncolt országokon át.
Éjfélkor felültem a matracon. Már égett egy gyertyacsonk az alvók felett. „Hallottad?” suttogja H. Ő is ül. Most B. is megfordul a földön s rám néz: ő is ébren van. Hallottuk mind a hárman. A főhadnagy robbanóanyagot kért az óvóhelyen. Félek.
Már este óta nagy a jövés-menés, futkosás az óvóhelyen s minket csak egy vászonfüggöny választ el az ajtajától. Odabenn egy sárga ház védelmét szervezik.
Melyik az a ház? Amíg a zöldről beszéltek gyaníthattuk, hogy a Korbuly-villa. De melyik a sárga? Ha az Ernyei-villa csakugyan az oroszoké, a sárga nyilván szemközt a Szcitovszky-villa (Fillér u. 42). Ez a két ház a Törökvész eredője.
A főhadnagy rekedt. Újabb járőr jön jelenteni, a tiszt felüvölt, visít, agyon akarja lövetni a káplárt. De a káplár hangja meg se rezzen, úgy látszik, tudja már, hogyan kell bánni ezzel a dühöngővel.
Erőd leszünk mi is? Feljebb néhány házat emeletről-emeletre adtak fel, gyerekek a kazánházba szorultak, a földszinten volt az orosz, az emeleten a német. Egy házat már szétlőttek a fejem fölött karácsony után…
Később felolvad a főhadnagy hangja. Tudatja egy tiszttársával telefonon, hogy a lengyel frontszakaszon leváltottak három Wehrmacht főtisztet három SS-sel. (Természetesen ő is az.) Úgy látszik, ez a kis belháborús diadal tökéletesen kárpótolja az elveszett Ernyei-villáért.
Egy kis levegőre van szükségem. Ruhástól alszom, csak kabátot kell húzni. Kiállok a kapuba.
Süt a hold a kerteken át, pattannak és surrannak a puskagolyók minden éjjel. De a hó nem olyan, mint máskor, nem kéklik: ma rózsaszínű. Mintha vékony rózsalevélen át látnám a fehér éjszakát. Elbűvölő. Az ember azért él, hogy ezer ilyen képet lásson s vigyen magával lelke legyezőjén az örökkévalóságba.
Megáll mellettem B. „Borzalmas tűz lehet a közelben” mondja. Úristen, tűz csakugyan! Az színezi ma ezt a rózsaszínű havat.
Fenn a szél bevág egy ablakot s a maradék üveg kicsörömpöl. A halál cimbalomverője talált a házra.

bp1945_10.jpg

Boldizsár Iván 32 éves író, újságíró
II. kerület, Budagyöngye, Hidász u. 1. (1944. december 24.-től orosz kézen)

Ebéd után az orosz kapitány visszaadta a vizitet. A feketéből nem ivott, de bort hozatott fel. Miről beszélgettünk? Háborúról és békéről. A végén volt egy mondata és egy mozdulata; sohasem felejtem el. A családjáról beszélgettünk. Kissé félrehajtotta a fejét, aztán lecsüggesztette.
- A családom már elfelejtettem.
Elmesélte, hogy lesz az ember a Szovjetunióban tiszt. A hivatásos tisztek részére kétéves akadémia van, a tartalékosok csak féléves tanfolyamot hallgatnak. A tanítás csak nyolcéves korban kezdődik, az iskola tízéves. Nincs külön elemi és gimnázium. Az egyetemek általában négy és öt félévesek. Csak az tanul tovább, aki tudományos pályára készül. Ő tulajdonképpen mérnök. 1938-ban mozgósították Japán ellen, akkor behívták, akadémiára küldték, s azóta katona. Az orosz-német háború kitörése a lengyel határon érte. Fényképezőgépeket gyűjt: van már neki 20 db, köztük két Rolleiflex. Rádiója is van, de nincs hozzá 6 V-os eleme. Megpróbálok Major révén szerezni. Remek dolog volna híreket hallgatni. A kapitány szerint már csak 120 km-re vannak Berlintől. Ezt sem tudom kiókumlálni a térképről. Legalább 220 km, ha Poznant elfoglalták. A hamburgi partraszállás híre igaz. Mégis alighanem az oroszok érnek előbb Berlinbe.

Majort oroszai elvitték autót zabrálni a Fogaskerekűhöz, a fogukat majdnem otthagyták. A Florida-ház még mindig német. Állandóan lövöldöznek, Major orra előtt esett el egy civil. Meddig tart ez még, az Istenért? Igaz ugyan, hogy a város eleste után szörnyű éhínség jön. Mit adok enni a gyermekeimnek? Josette fáradt és ideges, soha életében még ilyen keskeny és beesett nem volt az arca. Állandóan szemrehányást teszek magamnak, hogy politizálás helyett vagy legalábbis mellette miért nem szereztem be inkább élelmet? Egyelőre még jól élünk: finom rántottleves volt és pörköltmaradék, ezúttal burgonyával.  
Még az orosz előtt felugrott Bognár Géza. Levétette a bajuszát, és kutyával jött. Elhozta a Szabadság 2. számának másolatát. Pesten a helyzet vigasztalan lehet.


Hirdetés a Pesten megjelenő Szabadság című napilapban  

ROYAL REVÜSZÍNHÁZ Heinemann Sándor igazgatása alatt február 15.-én nyílik meg. Artisták, zenészek, műszaki munkások felvétetnek. Erzsébet körút 31.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr567107083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyolc apró észrevétel az antiszemitizmus-hiszti margójára 2015.01.28. 13:27:31

Nagyot változott a világ a legtöbbször emlegetett náci koncentrációs tábor felszabadítása óta Keleten és Nyugaton, a zsidók, az arabok és az euro-atlantisták háza táján. Ezt Carlos Latuff karikatúráin is láthatjuk. (Never again = Soha többé, Over ag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.01.28. 10:01:52

Másoknak pedig lakás kellett. "Lakás kellene nekem".

1945. áprilisában vagy májusában Schifferné Szakasits Klára – anyja, Szakasíts Árpádné intézkedésére- elment az Elhagyott Javak Kormánybiztosságára és bejelentette, hogy ’Lakás kellene nekem.”

Másnap lovaskocsival elmentek lakást nézni Budára. Pasaréti útról a Gábor Áron utcára fordultak, majd a Lepke utcában megtalálták azt a villát, amely megfelelt. „Lajos bácsi, - ő a kormánybiztosság dolgozója volt, teljes nevén Egger Lajos- kié ez a ház?” Kié?- nézett rám csodálkozva. - Senkié. A tulajdonos Nyugatra ment, s amit csak tudott, magával cipelt. Utánanéztem. Nem fog az ide, az országba visszajönni.”

És persze a lakást be is kellett bútorozni.
„Zötykölődött velünk a kocsi,miközben azt mondta: A közelbe megyünk egy gazdátlan házba. A tulajdonos Nyugatra szökött. Az Elhagyott Javaknál már megvan a leltár a bútorokról. Így, ha találsz ott magadnak valót, akkor mindjárt át is szállíthatjuk…. Lajos bácsi mindenre gondol- hálálkodtam csendesen. Olyan ez az egész, mint egy mese vagy mint egy álom. Éreztem, hogy egyre jobban elhatalmasodik rajtam a jövő hangulata. .. Tétován a váratlan javak birtokától, de ugyanakkor megrészegülve a birtoklás örömétől-még többre vágytam. Szőnyegre, képekre, étkészletre”

gigabursch 2015.01.28. 10:31:40

@♔bаtyu♔:
Pontosan.

A fenti írás bemutatja, hogy a kémkedés és a hazaárulás egyesek szemében érdem.

kissiú 2015.01.28. 13:05:01

Megint mások szemében pedig a plágium (forrásmegjelölés nélküli idézet) érdem.
süti beállítások módosítása