Utolsó percek művészete

„- Aszondták sosem érnek ide.
- Ideérnek gyermekem, ahogy mi is odaértünk a Don partjához, csak ez egy kicsit kínosabb.”

Január 26. Péntek

2015. január 21.

Budai Összetartás (nyilas napilap)

A keleten folyó nagy elhárító csatával kapcsolatban a Wilhelmstrassén (a német külügyminisztériumban) megállapítják, hogy a térség nagy kiterjedése folytán a megindított ellenrendszabályok nem ismerhetők fel egykönnyen.

Hirdetés a Pesten megjelenő Szabadság című napilapban  

Oroszul beszélő gépírónőket keresünk. Budapest VIII. József krt. 5.

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Az oroszok előretörtek, a házunk körül is harcok folytak, és heves tüzérségi tűz alatt álltunk. Pánikhangulat uralkodott. Számolni lehetett bármikor azzal, hogy az oroszok elfoglalják házunkat. Éjjel a felnőtteknek nem szabadott elaludni. Felöltözve, legszükségesebb csomagjainkkal útra készen vártunk. Fogalmunk sem volt, mit hozhat az orosz megszállás, nem hajtják-e rögtön el a lakosságot, a férfiakat nem cipelik-e azonnal fogságba, nem veszik-e el minden ruhánkat.

Cs. Szabó László 39 éves író. A német megszállásig (1944. 03. 19.) a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetője. Buda, II. kerület, Nyúl utca

Hócsuklyában, sisakosan, cuppogó bakancsban, lábuk közé szorított fegyverrel, bogáncsként álomhoz ragadva csöndesen ülnek a német katonák a kihűlt konyhában. Ha most betoppanna egy orosz, annyi erejük se volna, hogy állva adják meg magukat. Először hasonlítanak igazán emberhez.
Az augsburgi orvos utolsó védőoltásaival próbálkozik lelki klinikáján. Jön, jön, itt van már a kapuban a felmentő sereg! „Mensch, warum bist du Arzt, warum bist du nicht lieber Stratege geworden?” (Ember, miért vagy te orvos, s miért nem lettél inkább hadvezér?) horkan fel az egyik s visszaroskad halálos álmába. Puffadt az arcuk a kimerültségtől, dagadt és ólomszínű.
Késő este megjön a menázsi. Tegnap óta nem ettek. Huszonöt deka kenyér, tizenöt deka zsír s három cigaretta az adagjuk a következő két napra. Egy pillanatig magukhoz térnek a dühtől, a legerősebbeknek pár ordításra is telik a tüdejéből. De az őrmesternek se kell több egy-két káromkodásnál. Rájuk rivall, kezükbe nyomja a kenyeret; eltompulva, leragadt szemmel, megjuhászodva majszolják.
Végre kibuggyant az ember ezekből a marslakókból. Kegyetlenül lakolnak a Wilhelm strassei pogány fáklyásmenetekért. Azt hittétek örökre tart a dzsungelünnep?
Éj közepén kilesek a kapun. Dühöng a hóvihar. Az elhagyott sötét lépcsőházban bokáig ér a ropogós, friss hó. Meg-megcsörrennek a liftakna üvegfalai. Odakünn csattognak az aknák. Egy fegyveres, fehér kísértet csúszik be négykézláb a külső kertkapun, szemére húzott csuklyával. Sebesülthöz hívja az orvost. S az orvos abbahagyja hadászati monológját, fogja a gyógyszeres zsákot s négykézláb eltűnik a förgetegben. A falióra tovább ketyeg a szűk konyhában. Fekete-erdei malmokat, kakukkos órákat, tiroli hegedűket, rajnai hajókat ketyeg a hócsuklyás tetszhalottak álmához.

bp1945_15.jpg

Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény
Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum.)

Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.

„Tamási Áron megjött, azt mondta nekem, hogy leánka. Hóvihar. Igen erős gyalogsági tűz.”
Gizi boldog, babusgatja Áront, vizet forralunk fejmosáshoz, hiszen vastagon lepi koponyáját a szénpor. Egyénként csendes, halk, révbe ért. Ezt az érzést ismerjük mi is.

A Pesten megjelenő Szabadság című napilap Ki tud róla? rovatában

Hegyi András, Torockó-utca 7, megérkezett Bor-ból (hírhedt munkatábor Szerbiában), ki tud feleségéről, Sarlós Magdolnáról és két leányáról. Értesítés, Tátra-utca 6.

A bejegyzés trackback címe:

https://utolsopercek.blog.hu/api/trackback/id/tr417106911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása