Deseő László, 15 éves
Buda, I. kerület, Mészáros utca 32.

A szomszédban az, aki Édesapámtól morfiumot kért öngyilkossági szándékkal, pisztollyal végzett magával. A halántékába lőtt. Utána még élt vagy másfél órát. Nagyon sajnáljuk szegény embert.

Állandóan ezt a ronda naplót írom. Úgy unom az írást. De addig nincsen nyugtom, míg a hallott vagy látott dolgokat fel nem írtam. Állandóan kikapok, minek járok fel annyit. Már mindenkitől kikaptam egypárszor. Állandóan rohanok. Ez is baj. Ha valaki alszik, biztosan felköltöm. Asztalnál, ha valaki nem a szokott helyzetben van, biztosan orrba vágom. Ha valaki az óvóhely lépcsőjén áll, biztosan fellököm. Reggel, ha a szenes pincébe épített magaslati ágyamról lemászok, rendesen a nagybátyám nyitott szájába lépek, ami őt rettenetesen idegesíti. Próbálok jó lenni, de nem megy.

Galántay Ervin a Vannay-zászlóalj 14 éves önkéntese
Buda, II. kerület, Városmajor

Éjfél után minden harcos egy üveg unikumot kapott. Mindegyik üveghez egy gyerekharisnyába kötött pezsgősdugó is tartozott. „Tegyük fel, hogy egy rohamoszlop hatvan emberből áll, és pár percen belül ezek közül tízen sebesülnek meg. Ha ezek fájdalomtól üvöltenek, más harcosok megállnak és megpróbálják visszahurcolni őket. Ez húsz további ember kiesését jelentené és a támadás elakad. Ezért kaptátok a dugókat. Ha egy sebesült bajtárs üvölt, fogjátok be az orrát, mire kénytelen a száját kinyitni. A zokniban lévő pezsgősdugóval felpöckölitek az állkapcsát és unikumot öntötök bele – de óvatosan, hogy meg ne fulladjon – utána rohantok tovább.”

A támadás reggel öt órakor indult. Átrohanunk az akadályon nyitott folyosón és üvöltök. Hurrá! Előttem lángol a remízépület. A mellettem rohanó Négus szeméhez kap, visít, és felbukik. Átvillan agyamon az utasítás. „Gyorsan fogd be az orrát, peckeld fel a száját, unikum! „Hátrafordítom. Úristen, nincs is arca! Az oroszok tömegével menekülnek a fasor irányába, némelyiknek lángol a ruhája. Még mindig van közöttük, aki csajkát visz a kezében. Most zúdulnak gránátjaink a nyakukba. Zsebemben keresem a tojásgránátomat. A vastag kesztyűn át nem tudom jól megfogni, leejtem a hóba. „Vedd a másikat, gyutacsot ki, hajítsd!” Már repül. Ki ez itt előttem? Csak nem Kerekes? Úristen! Lyukak nyílnak fehér hóleple hátán, összefolynak egy nagy vörös folttá. Elbukik, átlépek rajta. Egy Maxim géppuska tüzet nyit rám, tépi a köpenyem. „Fedezékbe azonnal és hasra te hülye!” De közvetlen előttem egy fehér köpenyes alak emelkedik, rám céloz automata puskájával, két dörrenés, ütés a nyakamon, üvöltök. „Segítség, hilfe!” Ahogy összeesek, az orosz mögött gránát robban, lassan csavarodva hátra felé esik. Szemem elé mintha szürke függönyt húztak volna, és azt mondom magamnak: „Ezt most megkaptad. Így van ez, tizennégy éves vagy, még szűz és már halott.”

Pentelényi János 34 éves mérnök
Buda, II. kerület, Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor 17.

Azt mondták, hogy reggel átkísérnek bennünk a Radeczky laktanyába. Újabb civil csoportokat hajtott be az őrség, és közénk préselődtek be. Délelőtt bombáztak, mi rettegve álltunk a pinceablak mellé támaszkodva. Délben sorakozó volt. A nyilas párttagok kiléphettek a sorból, és irodai beosztást kaptak, a többieket orvosi vizsgára a Radeczkybe utalták. Elindult a menet hosszú libasorban. A falhoz simulva sietve kiértünk a Fő utcára. Pest már az oroszok kezén volt, onnan állandó géppuskatűzzel pásztázták a Duna felé nyíló utcákat. Sivítottak a puskagolyók körülöttünk. Nem mertünk kimenni a Bem József utcába, hanem visszakanyarodva egy bérház udvarán 2 méteres kőkerítésen másztunk át egyenként és befutottunk a Tölgyfa utcába. Újabb halálra szánt nekirugaszkodással sűrű golyósivítás között egyenként futottunk be a Radeczky laktanya oldalsó kapuján. Itt hallottuk, hogy Pestet tényleg feladtuk, és a Duna hidakat felrobbantották a németek. A laktanyát a pesti oldalról állandóan lőtték, mi a vastag falakhoz lapulva kerestünk menedéket. Az orvosi vizsgán munkaszolgálatra minősítettek. Örültem, hogy nem lettem arcvonalszolgálatos. Estefelé hazaengedtek azzal a kikötéssel, hogy másnap reggel újra jelentkezni kell. Aki nem jön el, azt az őrség felkutatja, és „kinyírják”. A kaszárnyából kilépve a Pest felől tűz alatt tartott utcán kellett végigrohanni, ami a legveszélyesebb része volt a Radeczkybe való ki-be járásnak. Otthon nagy örömmel fogadtak, és megnyugvással vették tudomásul, hogy továbbra is otthon lakhatom, és onnan kell munkaszolgálatra bejárni.

Fenyő Miksa 66 éves író, jogász
Pest, VIII. kerület, Horánszky utca 11. Józsefvárosi Reálgimnázium (ma Vörösmarty Gimnázium)

S reggel újra útnak indulunk Riával a Dorottya utca felé, mert úgy mondották, hogy ott élelmiszerhez juthatunk. Kaptunk is vagy húsz kiló lisztet, paprikát, sót, még dohányt is.

A Belváros képe, ha lehet, még vigasztalanabb, mint Józsefvárosé vagy Erzsébetvárosé. A városháza lángokban, az udvarán vagy harminc meztelen holttest, a nyilasok utolsó áldozatai, zsidók, nem zsidók vegyesen. Az Adria-palota romokban, a mellette lévő házak félig, vagy egészen romokban, halottak lépten-nyomon, lovak hullája, nem, esküdni merek, ilyet még nem látott a világ. Nem tudtuk, merre fordítsuk szemünket, hogy mi se lássuk. Elfordultam, hogy Ria ne lássa megrendülésemet. S közben körülöttünk golyók záporoztak a falakra, boltredőnyökre, a járdákra… s mi vonszoljuk a lisztet… csak már kijutnánk a veszélyzónából a Vilmos császár útra (Bajcsy-Zsilinszky út), ahol mégsem olyan közvetlen a veszély. Ahol csak lehet, a falak mentén vonszoljuk terhünket, hacsak az utcán lógó gerendák, düledező falak az út közepére nem kényszerítenek bennünket. Civil alig kerül utunkba, a harctéren vagyunk. Gépfegyverkattogás, bombák zuhanása, légelhárító ágyúk szalvéja, s közben az orosz ágyuk vadul lövik Budát. Én borzadva gondoltam arra, hogy vajon nincs-e gyermekeim felé irányítva csövük. „Budapest kaputt” mutatja mellettem furcsa mozdulattal egy orosz katona. Budapest kaputt, és mi mindannyian kaputt. És az utca jobb oldalán hulla, és bal oldalán hulla, és az egész ország hulla.

Kertész Róbert 43 éves újságíró, katonaszökevény
Buda, XII. kerület, Pilsudzsky utca (ma Stromfeld utca 16. Színészmúzeum.)                                   

Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.

„Ródlikkal a Városmajor utcába. Eredmény semmi. Pogány Móric lakása már kirabolva, mindent elloptak.” Ezen az úton megfázott a gyerek. Lázas, Tibor vizsgálja, kezeli. Drága jó professzorom, milyen örömmel használja, igazgatja a fejére tett vizsgálótükröt, orvos lett megint. (Mikor leszek én megint újságíró?) Ma reggel meglepetés ért; vörös zászlók a Várban? Nem. Csak a védőknek éjszaka ledobott utánpótlás piros ejtőernyői akadtak fenn egyes házakon. Nálunk a kertben is leesett két ilyen bádogtartály, öreg bakák jönnek értük. Addigra a gyerekek már lelopták az ernyőkről a sodrott zsinórokat. Duci fel van háborodva, az egyik csomag letörte kedvenc barackfáját.